Aki hozzám hasonlóan figyelemmel kíséri Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök úr „bloggermunkásságát”, úgy az szintén olvashatta a legújabb posztját, amelynek témája kapcsán szerintem ő most egy nagy dilemma elé állítja a kedves olvasóit. A döntés pedig nem is olyan egyszerű feladat, mint aminek az valójában tűnik.

Mert ugyebár, van két azonos minőségű tej, és a vásárlónak döntenie kell. Az egyik hazai termék, a magyar termelő áruja, és jóval drágább, mert literje olyan cca. 240 forint körül van. A másik tej Szlovákiából származik, és mit ad Isten, annak ára viszont a magyarnak a fele csupán, úgy kb. 120 forintot kóstál. Mondd, Te melyiket választanád?

„Tudom, most azt kérdeznék, hogy én melyik tejet vettem meg. Most a magyart, és ez egy kartonnál több mint ezer forinttal többe került. Persze tudom azt is, hogy én sokkal könnyebben megengedhetek ezer forint plusz kiadást, mint azok a sokak, akik havi pár tízezer forintból élnek. Ettől még a kérdés nem változik: mennyivel többet ér a magyar? Meddig várható el bárkitől is, hogy kétszer annyit fizessen a magyar tejért, mint a vele azonos minőségűnek ismert szlovákért? A hazafiak magyar tejet vesznek akkor is, ha az sokkal drágább? Karcosabban kérdezve, a magukat „nemzeti elkötelezettségűnek” mondó radikális jobboldaliaknak vajon mennyivel többet ér meg forintban a magyar tej, mint a szlovák? Vajon ilyenkor mit gondolnak a magyarság és a pénz viszonyáról?” (Gyurcsány Ferenc)

Gyurcsány úr kérdéseiről nekem pedig az un. „svájci mentalitás” jutott eszembe. Hogy hol olvastam erről, annak forrását már nem tudom, de mivel tanulságos a történet, megpróbálom a lényegét felidézni. Íme, a svájci mentalitás:

Először is meg kell nézni, hogy azt a terméket vagy cikket, a városban gyártják-e.

Ha igen, úgy akkor azt kell megvenni, mert az a legolcsóbb, mivel a város lakóinak azáltal munkát biztosítunk, és a későbbi minőségi problémák is kizártak.

Ha nem, akkor meg kell nézni, hogy a tartományban készítenek-e ilyesmit, mert ez a második legolcsóbb, és minőségi vitára itt sem kell számítani.

Amennyiben a tartományban nem készül, megnézzük, hogy Svájc területén előállítják-e azt a terméket. Ha igen, úgy az akkor szintén jöhet.

Végül felmerül a kérdés: mi a teendő akkor, ha nem gyártják Svájcban?

Nos, ekkor hátra kell dőlni, és behunyt szemmel, pihent állapotban (esetleg egy rövid szunyókálás után) azon lehet elgondolkodni, hogy egyáltalán kell nekünk az a (…) bóvli?

Aki most elgondolkodott az olvasottakon és levonta a következményeket, úgy az szerintem rájöhetett arra, hogy Svájc nem azért gazdag, mert híres bankjai vannak. Nem bizony. Azért és attól gazdag, mert akik ott élnek, azoknak van egy sajátságos felfogásuk, és a mentalitásuknak köszönhetően még azt is megengedhetik maguknak, hogy ne legyenek más országok kiszolgáltatottjai, mondjuk ki, tagjai az EU-nak, mint ahogy mi vagyunk. Hozzánk hasonlóan ők nincsenek megosztva sem, ahogy mi, magyarokra és magyarabbakra, bal-és jobboldaliakra, polgárokra és nem polgárokra, magunkfajtára és még mit tudom én, hogy milyen fajtákra…

Visszatérve a tejre. Mivel nálunk az emberek zömének kevés pénze van és emiatt sokaknak minden fillérje számít, eleve, hogy a boltok polcain nem a drágább hazai, hanem az akciós, a leértékelt, és az olcsóbb termékeket vadásszák.  

És most itt jön a képbe a magyar mentalitás, ami szöges ellentéte a svájcinak: Mi a garancia arra, hogyha az emberek a drágább magyar tejet vásárolják, akkor a forgalmazó cégek csökkenteni fogják annak árat, és a hasznot, a profitot hajhászva, nem emelik a csillagos égig?

Nos, kedves blogger Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök úr, ez pedig az én dilemmám...   

„Szanyinak lassan nincsen olyan megszólalása, ahol ne féltené a Fidesztől és Tarlós Istvántól Budapestet. Szanyi a legfontosabb feladatnak a Fidesz budapesti győzelmének megakadályozását nevezte meg. Simon János szerint ennek az az oka, hogy a „főváros az utolsó bástyája a szocialistáknak”, így ha itt borul a felállás, akkor a most parlamentben ülő régi nómenklatúra mögött még a jelenlegi gyenge hátország is megszűnik. Ekkor viszont széteshet a párt, s fellázadhatnak az „ifjú törökök” is. Szintén a fővároshoz kapcsolódik, hogy Schmuck Andor furcsa ajánlattal lepte meg mind a szocialistákat, mind a Lehet Más a Politika vezetőit.” –olvashatjuk a mai Magyar Nemzetben Lippai Roland tollából.

Szerintem nem alaptalanul fél az MSZP az önkormányzati választásoktól (is). Még túl kevés idő telt el az MSZP botrányokkal telített kormányzása óta, hogy a választók többségének ne lenne valamilyen (hány)ingere, ha ismét e csapat tagjait látja majd plakátokról kimosolyogni, mint valami ma született bárányokat. Szanyi Tibornak (is) tudnia kell(ene), jobban, mint nekem, hogy a választók többsége általában pártot, logót, valamilyen elveket választ és nem személyt. Nem állítom, hogy jól van így, de én nem sok olyant hallottam, hogy én Vargára, én Rogánra, vagy éppen Szanyira, vagy Kovácsra szavaztam. Én ilyeneket hallok, hogy az MSZP-re szavaztam, vagy a Fideszre szavaztam, vagy egyébre szavaztam.

Nem biztos, hogy a Fidesszel való riogatás egy jól beváló módszer. Sőt. Én egyenesen visszataszítónak tartom, hogy érvek, ötletek, elképzelések és programok hiányában már hosszú évek óta az ellenféllel való riogatással lehet választásokat nyerni. Bármelyik oldalon. Aki nagyobb horrortörténetet talál ki a másikról, az esélyesebb bármilyen választáson...

Pedig bármennyire sovány érvként is hozható fel, érdemesebb egy kicsit a tényekre mutogatni. Márpedig egy -a Progresszív Intézet által készített- tanulmány, vagy kimutatás szerint a Fideszes városvezetésű városok, kerületek jobban eladósodottak, mint az egyéb vezetők által gazdálkodó városok.

Jó tanulmányozást kívánok. (Nem csak) Sanyi Tibornak is!

http://www.progresszivintezet.hu/pub/2010_08_09_onkormanyzatok_osszefoglalo.pdf

http://www.progresszivintezet.hu/pub/2010_08_09_onkormanyzatok.pdf

zagyva(lék) demokrácia (csupa kisbetűvel)

Van egy ember (?). Van egy ember, akinek talán nincs is fogalma, hogy előtte milyen kaliberű emberek ültek abban a székben a Magyar Országgyűlésben, amelyben mostanában őméltósága foglal helyet. Talán az sem tudatosult benne, hogy nem saját érdemeinek (nem is tudom, léteznek-e érdemei) köszönheti ezt a hely(zet)et, hanem olyan embereknek, akik voksukkal támogattak egy pártot, mert a józan észbe fektetett bizalommal és hittel erősen kételkedem abban, hogy az emberünk személyének szólt a választók felhatalmazása. Ha mégis a személyének szólt egy körzet bizalma, akkor abban kételkedem, hogy ez a bizalom az emberünk kirohanásait és „kocsmai szintű” beszélgetéseit (idézet a párt szóvívőjétől) ösztönözte volna, vagy ezekre adott volna felhatalmazást. Mert bizony-bizony, Zagyva Gyula nevű országgyűlési képviselőnek egyre gyakrabban csak ilyen szintű megnyilvánulásokra futja. Egyszer egy képviselőtársával szeretne négyszemközt megbeszélni valamit a folyósón és mindezt fenyegető hangnemben kiáltja át a parlamenti helyéről egy másik padsorban ülő kollégájának. Másszor az általa is szervezett nemzeti rendezvényen fogadja ostorral az újságírókat, akiket tájékoztat, hogy a rendezvény kordonjain belül nincs demokrácia, megfélemlített újságírókat aláz meg, majd kikéri magának, hogy őt ne vádolják ezek a gazságokra képes, elvetemült, hazudozó, liberális, idegen érdekeket szolgáló újságírók. Tulajdonképpen ez a nagy magyar igazsága (vagy igazságtalanság elleni, genetikailag örökölt felháborodása) a mi Zagyvánknak addig tartott, ameddig elkezdtek kiszivárogni rövidebb-hosszabb hang- és videofelvételek. A felvételek közzétételét követően a zagyvák párt(fogó)ja hivatalosan (és mély tartalommal) azt nyilatkozza, hogy erről nincs amit nyilatkozniuk, mert kocsmai szintű beszélgetés zajlott a képviselő és a sértett újságírók között. Csak azt nem értem, hogy a mindenkinél jobb(ik) párt miért nem jött rá, hogy a jelöltjük csak kocsmai szintű beszélgetésekre képes Országgyűlési kordonokon belül, és azokon kívül, amikor már saját rendezvényén önként veszi magát körül kordonokkal. Demokráciát kirekesztő kordonokkal, ahogyan ő maga is vallotta, miközben még hónapokkal ezelőtt legelvetemültebb ellensége volt mindenféle kordonnak és Gordonnak.

„„A Jobbik elnöksége hétfői ülésén napirendre vette Zagyva György Gyula ügyét, de érdemben nem foglalkozott vele, mert azt kocsmai színvonalú beszélgetésnek minősítették” – fogalmazott Dúró Dóra, a párt szóvivője, de azt nem tudta megmondani, hogy a beszélgetés melyik része volt szerintük kocsmai.

A szóvivő nem tud arról, hogy a párt más fórumán tárgyalnák az ügyet, és arról sem, hogy szóba került volna, hogy a képviselő bármilyen más büntetést kapjon. Dúró Dóra korábban azt közölte: szerinte nem vizsgálni, hanem támogatni kellene az államnak a Magyar Szigethez hasonló rendezvényeket. Hasonló elvárást fogalmazott meg a választások után Toroczkai László, a HVIM elnöke is, aki szerint viszont a Jobbiknak lenne kötelessége támogatni a Magyar Szigetet.” –olvashatjuk az atv.hu oldalán megjelent cikkben.

Alig csendesedik el a zagyva kontra „zsidó” újságírók ügye, máris jön egy újabb demokráciamentes hír a rejtélyes zagyvaszervezte szigetről. Véresre vertek pár fradistát. Akik nem zsidó provokátorként, nem újságíróként, nem liberális nemzetellenségként, hazaárulóként, hanem nemzeti érzelmű látogatókként mentek szórakozni a szigetre. Itt-ott olvasni lehet, hogy már saját meghívott előadóművészeiket is ki kell olykor menekíteni a demokráciát nem tűrő, radikálisan szórakozó tömeg kezei közül. Mert a Zagyva-féle radikalizmus feltétele egy olyan nemzeti sziget megteremtése szép hazánk egész területén (sőt határokon túl is), ahol természetes, hogy minden második, harmadik ember karikás ostorral jár-kel, mindenkit megver(het), aki nincs az ő véleményén, mert számára minden (magyar) ember (is) zsidó, aki nem radikális. És a zagyvák nem csak demokráciamentes légkörre vágynak, hanem zsidómentesre is, ahogyan azt a HVIM pesti elnöke megfogalmazta (körülírva, hogy mi is az aszemitizmus az antiszemitizmussal szemben).

Csak azt nem tudom, hogy miért vesz részt egy demokratikus választáson az, akinek a korlátain belül nincs és nem is kell demokrácia. Hacsak nem azért, hogy kitolja önkényuralmat teremtő korlátait azok köré is, akiknek még lételemük a demokrácia, az összes betegségével és hibájával együtt.

Én nem szeretnék ahhoz a nemzethez tartozni, amelynek szószólója egy Zagyva, vagy a zagyvákhoz hasonlók. Bár egyre erősödik bennem, hogy ők nem tartoznak ahhoz a nemzethez, amelyhez én tartozom, mert én a Magyar nemzethez tartozónak vallom magam, de értékrendemben a magyar és az esztelen zsarnok(ságra is hajlamos) nem rokon értelmű szavak.

Források:

http://tv2.hu/tenyek/video/feszultseg-a-magyar-szigeten-tenyek-riport

http://atv.hu/belfold/20100809_magyar_sziget_fel_lehetne_fuggeszteni_zagyva_mentelmi_jogat_video

http://atv.hu/belfold/20100810_veresre_vertek_a_latogatokat_a_jobbik_szigeten_zagyvaek_szerint_a_liberalis_media_jar_jol

ha már lúd...

Szegedi Csanád Erdélyben járt. Marosvásárhelyen nyitott irodát. Megalapította a Jobbik baráti kört az említett gyönyörű erdélyi városban. Ezzel alapvetően semmi gondom nincs. Szegedi Csanád baráti körébe az áll be, az iratkozik fel, vagy az regisztrál, aki éppen barátja akar lenni Szegedi Csanádnak, vagy a Jobbiknak. Élethűen, vagy virtuálisan (mert napjainkban azért hemzseg a világ a virtuális barátságoktól, szerelmektől, forradalmaktól, honfoglalásoktól…)

Szegedi Csanádnak nem a baráti körével van gondom, hanem azzal a kijelentésével, amely szerint a székelyek kimehetnek az utcára és akár tüntetésekkel, vagy szervezett megmozdulásokkal is kérhetik, követelhetik Erdély autonómiáját. Sajnos azt kell mondanom, hogy Szegedi Csanád nem tudja, hogy mit beszél. Azt nem is kívánom elemezni, hogy egy jelenleg Magyarország határain kívül eső országban élő magyarságot próbál lázítani, akiknek sorsa nem elhanyagolható módon és mértékben függ az országuk többségének –jelen esetben a román ajkú lakosságnak – döntéseitől. Szegedi Csanád még csak hét-nyolc éves lehetett és talán ezért nem tudhatja, hogy mi történt valójában Marosvásárhelyen, az Ő baráti körének szülővárosában, 1990 márciusában. Szegedi Csanád nem volt ott, amikor emberek haltak meg, és több, mint háromszázan súlyosan megsérültek egy etnikumok közötti nem kis összecsapást követően. Szegedi Csanád a filmekben látott hősi tettektől, harcoktól és akcióktól felizgatva élesben buzdít értelmetlen harcokra hús-vér embereket, akiket ha töltény találna el, többé soha nem mennének haza a gyerekeik (baráti) körébe, mint Szegedi filmjeinek hősei, amikor a reflektorfények kihunynak. Szegedi Csanád még nem látott maga mellett erdélyi forradalomban, vagy marosvásárhelyi véres márciusi összecsapások közepette holtan, vagy félholtan összeeső embert. Szegedi Csanád nem tudja, hogy mi lett a vége egy autonómiánál sokkal csekélyebb követelményeket megfogalmazó erdélyi magyar tüntetésnek ’90-ben. Szegedi Csanád nem tudja, vagy nem akarja tudni, mert a politikai érdekeinek ez a változat kényelmesebb, hogy az erdélyi magyarság diplomatikus, békés politizálással, hosszas tárgyalások árán sokkal többet ért el az elmúlt 20 évben, mint amit az a ’90-es márciusi tömeg valaha is megálmodott volna. Olyan dolgokkal büszkélkedhet jelenleg az erdélyi magyarság, amit ha annak idején, ’90 márciusában követelt volna, sokkal több halottja és maradandó sérültje lenne azoknak az eseményeknek. Szegedi Csanád nem tudja, mire és miként használhatja fel a Romániában haldokló félben lévő nacionalista szárny az Ő kijelentéseit, bátorításait, buzdításait. Mert hála a Mindenható Istennek, hogy Romániában haldoklik az az eszement nacionalizmus, ami máshol mostanában feltámadó virágkorát éli...

Szegedi Csanádnak üzenem, hogy ne lázítsa barátaimat, ismerőseimet egy olyan országban, városban, ahonnan őkegyelme az anyukájának szoknyája mellé hazarepülhet pár óra alatt, de ahol az én szüleimre gyűlölködő szemekkel néznek ismét hónapokig, vagy akár évekig is a román nemzetiségű tőszomszédok, egy-egy szegedicsanádos kijelentés miatt.

A kedves magyar választópolgároknak pedig üzenem, hogy a jövőben jobban figyeljenek, hogy kivel képviseltetik magukat Európában, mert azért nem mindegy, hogy ha egy szomszédos országban bármelyik honfitársunk botrányt idéz elő, akkor azt egy közönséges őrült számlájára írhatjuk, vagy pedig egy Európai Uniós képviselőnk miatt kell magyarázkodnunk.

Csendet! Rendet!

a kaszinótojás átlényegülése

a haza nem lehet ellenzékben!

„…hát ezért küzdöttünk, hogy eltűnjön életünkből Pető, Kuncze, Fodor, Kóka, Horváth, Molnár? Mi lesz velünk, ha az MSZP is az SZDSZ és az MDF sorsára jut? Alighanem béke, szabadság és egyetértés.”   - olvasom Szentmihályi Szabó Péter „Sarkosan fogalmazva” című mindennapos rovatának tegnapi záró sorait a Magyar Hírlapban.

Én a tegnapig soha nem éreztem úgy, hogy Pető, Kuncze, vagy éppen Kóka egyszerű léte okozott volna nekem békétlenséget, rabságot, vagy egyet nem értést bárkivel. Akikkel eddig nem értettem egyet, azzal aligha fogok ezt követően. Vagy ha mégis eddigi elveim ellenzőivel közös nevezőt találnánk, az nem valakiknek az eltűnése miatt lenne, hanem esetleg azért, mert sikerülne egyikünknek a másikat jobb belátásra téríteni. Ha véletlenül a politikai- vagy a közélet valamelyik szereplője irritált, akkor nagyon egyszerűen eltűntettem az életemből. Egy távirányító, vagy az újságot továbblapozni képes kezek csodákra képesek. Pillanatok alatt eltűntetnek bárkit az életemből, akinek jelenléte zavart addig a pillanatig.

Az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a szentmihályiszabópétereket miként zavarhatta életében az említett személyek puszta léte, ha jelenleg a hiányuk is zavarja. Mert ha engem valaki zavar éveken keresztül és eltűnik az életemből, akkor a hátralévő éveimet is nem azzal töltöm, hogy egyfolytában a zavaró személyeket emlegetem és a kellemetlen emlékeimet idézem fel. Van erre más magyarázat is, amelyet azért nem illik kimondani, de egyre erősebben sejteni lehet. A sarkosan rágalmazók (hogy fogalmazzunk nőiesen) kimondják, leírják, hogy az életükből szerették volna már eltűntetni a gyakran emlegetett személyeket, miközben örökre szeretnék eltűntetni, vagy elhallgattatni a nevezetteket és azok táborait. Más magyarázatot nem igazán talál földi halandó arra a rágalomhadjáratra, amelyik még mindig uralja a jobboldalinak nevezett médiát. A teljes megsemmisítés, a teljes ellehetetlenítés a cél. „Ez lehetetlen lenne, ha az a sok korrupt politikus nem szolgáltatott volna elegendő okot arra, ami ma ellenük zajlik”- mondaná egy kedves barátom, akivel egyet is értek sok mindenben. Mégsem tartom veszélytelennek ezt a teljes pályás letámadását a politikai ellenfeleknek. Mert precedenst teremt. Bizony ám! És a Fidesznek számolnia kellene azzal, hogy ha nem is az MSZP „személyében”, de egy új, vagy még csak ezt követően megalakulandó pártocska személyében feltűnhet a láthatáron egy későbbi potenciális ellenfele, aki majd esetleg válthatja is egy négy, vagy nyolc év múlva lebonyolított választáson. És ha egy kormánynak legfőbb feladata az előtte regnáló kormány minden intézkedésének felülvizsgálata, bírálata és elítélése, akkor egy idő után ránk köszönhet az az időszak, amikor egyetlen kormány sem mer majd semmit tenni, mert bármit tenne saját politikai-, vagy egyéb területű meggyőződése szerint, azt egy következő kormány szabadságvesztéssel is büntetheti csupán csak azért, mert az ő nézetei szerint az előző nézeteket vallani bűncselekménynek számítanak.

Nem csak az az időszak jelentett tragédiát számomra, amikor bűn volt önmagában az, ha egy ember nem volt kommunista. Számomra az is tragédiát ígér, ha a bármelyik párthoz való nem tartozásom, vagy bármelyik párttól való elhatárolódásom már önmagában bűn lesz. Pedig egyre biztosabban körvonalazódik a láthatáron egy ilyen jövőkép. Ahol sarkosan fogalmazva, sarkosan rágalmazással indul minden, miközben valakik úgy szeretnének eltűntetni a saját életükből, hogy a saját életemtől fosztanának meg. Mert ha egyesek puszta nemléte másoknak békét, szabadságot és egyetértést ígér, akkor elkezdődött az a világ, amelynek láthatárán élesedő körvonalairól tettem említést.  

„Nagy árat fizettünk érted, Szabadság!

Drágább lett a lánc.

A forradalom rajtunk nem segít, vége már.

Elmaradt a nagy ünnep”...

(Beatrice)

Csoda, hogy időnként kiborulnak a zemberek és már engedetlenségi mozgalmakat is szerveznek? Szerintem ezen egyáltalán ne csodálkozzunk, mert az eltelt hatvan nap kormányzása után egyre többen látnak át a szitán és sokallnak be. És, hogy miért? Azért, mert ugye az mégsem járja, hogy egyszer ezt mondom, majd rá egy héttel később pedig annak éppen az ellenkezőjét vallom. Nem járja, hogy miközben ellenzékben éveken át népszavazásokkal fenyegetem a kormányt, ha én kormányzok, a Nemzeti Együttműködés és Konzultáció jegyében még az új Alkotmányról sem tartom szükségét megkérdezni a zemberek, a nép véleményét. Mert lássuk be, attól, hogy kétharmados forradalmat csináltak, azért még nem erre kaptak felhatalmazást ettől az Istenverte néptől. Nem! Hogy a hatalom birtoklói úgy játszanak velünk, mint a macska a zegérrel. Hogy a legszegényebb rétegek megsegítéséről és szolidaritásról beszéljenek, közben szégyenlistázzanak, egykulcsos adót vezessenek be, és még a minimálbért is lefölözzék. Nem! Hogy a Kósa-Szijjártó páros államcsődöt vizionáljon, és rá két hétre Berlinben elismerjék az elmúlt egy év megszorításait és azok szükségességét, majd néhány nap múlva a hazai publikumnak már újból a nyugdíjasoktól elrabolt összegekről és a családok megnyomorításáról papoljanak. Elég volt! Attól, hogy a zemberekben felébresztjük a hitet és a reményt, amíg azok pozitív hatását a saját bőrünkön nem érezzük, úgy látjuk jónak, ha hitetlenkedünk, mert a húsz év alatt megtanulhattuk, hogy addig csak a politikusokon kívül, még senkinek nem lett jobb. A hatvan nap mérlege tehát az, hogy sokan becsapva érezzük magunkat. És egyre kevesebben vannak, akik nem látják, hogy a király olykor már-már meztelen.

Így volt ezzel anno pár évtizeddel ezelőtt Dániel Zoltán is, ama emlékezetes és híres Bacsó Péter Tanú c. filmjében. Igaz, ő nem a NENYI-t gyalázta meg, vagy fordítva, mert ő csak horgászott, és egy kapitális méretű csuka, vagy harcsa volt az, amiért az akkori hatalom koholt vádak alapján őt besúgóként békaemberséggel vádolta meg. De ez a történet most egy másik Dánielről szól, történetesen Dr. Dániel Péter ügyvédről, aki a Kapolyi-féle MSZDP tagjaként vált ismertté, és, aki megígérte, amennyiben meglátja valahová kifüggesztve a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, vagyis a NENYI-t, rögvest a tettek mezejére lép. Meglátta, és ígéretét betartva, azon nyomban lépett is. Az ügyvéd, aki éppen egy ügyfelére várt a VPOP III. kerületi épületében, megéhezett és reggelizni kezdett. Igen ám, de közben észrevette a kifüggesztett Orbán-bullát, (ő nevezte el így) és egy percig sem habozott, hanem azon nyomban feláldozta és szét is kente rajta a reggelijét, a kaszinótojását.

"Voltak körülbelül negyvenen a helyiségben. Amikor felálltam és közöltem, hogy tiltakozom ez ellen a hazug és a demokráciát megcsúfoló nyilatkozat ellen, majd hozzávágtam és szétkentem rajta a kaszinótojásomat, egy pár percig mindenki döbbent csendben ült, és a biztonsági szolgálat is csak három-négy perc elteltével jött oda hozzám. Felszólítottak, hogy takarítsam el a művemet, mire én közöltem, hogy mivel ezt politikai tiltakozásnak szánom, ennek a felszólításnak nem teszek eleget. Rongálás vagy garázdaság miatt nem tehetnek feljelentést, és mivel nem közölték, milyen indokkal teszik a feljelentést, így egyelőre nem tudom, mire számítsak. Az viszont érdekes volt, hogy amikor a kihallgatásra mentem, több tiszt is gratulált, mondván: ők is ellenzik a nyilatkozat kihelyezését"- zárta mondandóját Dr. Dániel Péter, aki állítja: ha tudná, hogy tíz évet kap ezért a tettért, akkor is megtenné ugyanezt még egyszer.

Az ügyvéd egyébként már korábban is indított egy tiltakozó akciót az egyik közösségi portálon a NENYI, azaz a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata ellen, melyhez azóta több ezren csatlakoztak. A szerda reggeli húzásával viszont egy "Kaszinótojást a bullára!" mozgalmat is szeretne létrehozni, amelyben felszólítja a nyilatkozat ellenzőit, hogy cselekedjenek hozzá hasonlóképpen, és a kezük ügyébe eső ételt, körömlakkot vagy egyéb alkalmatosságot bátran kenjék szét a nyilatkozaton, így tiltakozva annak antidemokratikus mivolta ellen.

Emlékeztek kedves olvasóim? A 2002-es elbukott választásuk után a Fidesz is létrehozott egy civil engedetlenségi mozgalmat, amit PÖCS-nek (Polgári Öntevékeny Csoportok) neveztek. Ja, kérem, aki kardot ránt, azzal könnyen megtörténhet, hogy maga is kard által vész el…

Forrás: itt, és itt! Ha pedig csatlakozni szeretnél a Dr. Dániel-féle NENYI engedetlenségi mozgalomhoz, azt itt, erre a linkre kattintva, Te is megteheted. És íme, a zene. Az egykori „nemzet csótányának” szövege, nekem úgy tűnik, mintha ma is aktuális lenne.