nem dicsérni!
nem dicsérni!
W.Shakespeare: Julius Caesar, 3. felvonás
"ANTONIUS. Barátaim, rómaiak, földieim, figyeljetek rám.
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.
A rossz, mit ember tesz, túl éli őt; a jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is.
A nemes Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott: ha ez való, úgy súlyos bűne volt, és Caesar érte súlyosan lakolt meg.
Most, Brutus engedvén s a többiek, (s Brutus derék, becsületes férfiú), jövök beszélni holt Caesar fölött.
Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört; s Brutus derék, becsületes férfiú.
Rómába ő sok foglyokat hozott; váltságok a közkincstárt gazdagítá: ez nagyravágyását jelenti-e?
Szegény ha jajdúlt, Caesar sírt vele; a nagyravágyásnak nem ily szelíd anyagból kéne szerkeztetve lenni?
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört; s Brutus becses, derék egy férfiú.
Láttátok, a Lupercal ünnepen, Háromszor nyújtám a koronát neki, s ő visszatolta. És ez nagyravágyás?
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört, s bizonynyal ő derék egy férfiú.
Nem szólok én, hogy Brutusnak beszédét czáfoljam: azt mondom csak, mit tudok.
Mind kedvelétek őt és volt miért: mi tilthat el most érte sírnotok?
Vad állatokba szöktél, oh itélet, s az ember ész nélkül maradt! Türelmet!
Caesarral szívem ott a gyászpadon van: pihennem kell, míg hozzám visszatér.
1. POLGÁR. Beszéde, úgy tetszik, hogy alapos.
2. POLGÁR. Ha voltakép a dolgot megtekintjük, Caesarral rosszúl bántak.
3. POLGÁR. Vélitek? Félek, helyébe még gonoszb jövend.
4. POLGÁR. Hallátok? megveté a koronát; ekként világos: nem volt nagyravágyó.
1. POLGÁR. Ha az való: megbánja valaki.
2. POLGÁR. Szegény! mint ég a sírástól szeme.
3. POLGÁR. Antoniusnál nincs nemesszivűbb ember Rómában.
4. POLGÁR. Hallga! szólni kezd.
ANTONIUS. Még tegnap hasztalan daczolt vala Caesarral a világ. Ma itt hever s nincs oly szegény, ki bókoljon neki. Oh honfiak, ha dühre, lázadásra ingerleném a lelket bennetek, megbántanám Brutust, meg Cassiust, kik, tudva van, derék jó férfiak.
Nem bántom őket hát, inkább leszek igaztalan holtunkhoz és magamhoz, hozzátok, mint oly tisztelt férfiakhoz.
De itt egy irat, rajt’ Caesar pecséte: vég rendelménye; házában lelém.
Csak hallja ezt a község (melyet én, bocsássatok meg, fel nem olvasok),
Csókolni járand holt Caesar sebeit; kendőket áztat szent vérébe; sőt emlékül egy hajszálért esdekel, s majd haldokolva feljegyzendi vég intézetében s dús örök gyanánt utóira szállítandja.
4. POLGÁR. Végrendeletét akarjuk hallani. Olvasd, Antonius.
MIND. Az iratot! Caesar végrendelését akarjuk hallani.
ANTONIUS. Nyugottan, jó barátim; nem lehet felolvasnom; nem jó megtudnotok, miként valátok Caesartól szeretve.
Ti nem vagytok fa, kő; de emberek, s mint emberek, hallván végrendelését, az lángra gyújt és őrületbe hoz.
Nem tudnotok jobb, hogy ti lettetek örökösi; mert ha tudtotokra esnék, mi lenne abból!
4. POLGÁR. Olvasd a rendelést Antonius, kivánjuk hallani a rendelést, Caesar végrendelését.
ANTONIUS. Békével lesztek, vártok egy kicsint? Meggondolatlanság volt róla szólnom.
Kell tartanom, hogy a derék férfiak, kiknek ledöfte Caesart fegyverök, meg lesznek bántva általam.
4. POLGÁR. Az árulók! derék férfiak!
MIND. Végrendelését, a végrendelést!
2. POLGÁR. Gaznépek, gyilkosok. Végrendelését, olvasd nekünk fel a végrendelést.
ANTONIUS. Olvassam hát, ti kényszerítetek? Csináljatok kört a holt test körül, hogy megmutassam a végrendelőt. Szabad leszállnom? engedelmet adtok?"
Furcsa, de bőven akad áthallás e klasszikus sorokból. Nos, Cézárunk már minden kétséget kizárólag, van. Közkincstár gazdagítása is (ára szóra sem érdemes). A szegénnyel való együtt sírás azért barokkos túlzás, de legyen. Hogy miként vagyunk Cézárunktól szeretve, azt ismeritek, tapasztaljátok. De Antoniusunk akad-e? Mert ideje elmondani a gyászbeszédet...
Még szerencse, hogy a parlamenti választások nem március idusára lesznek kiírva.
