Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Azt gondoltam

2016. július 31. - Harun al Rasid

Azt gondoltam, hogy talán akad egy fideszes politikus, aki feltisztul végre, és józanul nyilvánul meg. Azt gondoltam, hogy amikor Tuzson Bence elfogadta Bolgár György meghívását, és megszólalt a Klubrádióban, végre valami normális dolgot fogunk hallani. Tévedtem. Bármi volt a kérdés, ez a…

Tovább

Hangrobbanás Szeged felett

avagy a kormányzati magyarázati amatőrizmus csúcsa

„…a megyei katasztrófavédelem szóvivője, Molnár Krisztina elmondta, hogy információjuk szerint két vadászgép hagyta el a légteret, ez okozta a zajt…. A rendőrségtől a lap megtudta, hogy egy ismeretlen felségjelzésű gép,…” A légtér az atmoszféra meghatározott része, mely egy adott ország ellenőrzése…

Tovább

Tűz is volt, babám!

avagy a rendszerbe be nem táplált gáz sorsa

Mármint Dunakeszi határában. A dunakesziek – kivéve Szijjártót - arra ébredtek, hogy kurva nagy lánggal és üvöltő zajjal ég valami. Az ijedősebbek azonnal elindultak tartós élelmiszereket vásárolni, mert hát, ki tudhatja? Node, a Katasztrófavédelem – basszus, ez is milyen, Orbanisztánban már a…

Tovább

Tudja-e?

avagy hogyan hülyítik a népet kormánypropagandailag...

Így kezdődik a kormány legújabb hazugságkampánya, ami az októberi – amúgy teljesen értelmetlen – népszavazás előkészítője. Miért hazugságkampány? Mert még egyetlen kampánya sem alapozódott igaz állításokra (habár, csak az tud hazudni, aki tudja, mi az igazság). Orbán – saját állítása szerint – még…

Tovább

Ki lesz az új Matuska Szilveszter?

Erdogan önpuccsa apropójából

Mert, hogy igény lenne rá, az tuti. Ez a Matuska pont a legjobbkor követte el nevezetes merényletét 1931. szeptember 12-én Biatorbágynál, ugyanis akkoriban tombolt a világválság és teljes káosz uralkodott – mind gazdaságilag, mind mentálisan – Magyarországon is. Az akkori kormányzat kapva kapott…

Tovább

Balogh József Lino: Egy kis segítség, barátaimtól

1965-ben még így szólt The Beatles: Segíts!   (Segíts!) Szükségem van valakire (Segíts!) Nem akárkire (Segíts!) Szükségem van valakire, segíts! Fiatalabb koromban, mikor még zöldfülű voltam Soha senkitől nem fogadtam el segítséget De azok az idők elmúltak, már nem vagyok olyan makacs Megváltoztam,…

Tovább

Somogyi-Kósa László: Orbán, a kisvasutas

Orbánnak tényleg meg kellene maradnia a kicsi, pocakos vasutaskodásnál. Azt írja a FAZ-ban megjelent vélemény cikkében - a cikk nem tükrözi a szerkesztőség álláspontját feltétlenül, és lehet, hogy fizettetek is ezért a baromságért, bár miniszterelnöki írásként vélhetően bármilyen marhaság…

Tovább

Simay E.I.: Biciklis izé a Bartókon

Először csak annyit hallottam, hogy tüntettek a Bartók Béla úton. Ezt nagyon rendben levőnek is gondoltam. Mert igazán komoly pénzkidobás tanúja az az út a Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig. Majd tovább. Aztán a híreket olvasgatva láttam, hogy szó nincs arról, hogy az éppen aktuális…

Tovább
süti beállítások módosítása