Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Emberi jogokról, Orbanisztánban

avagy hogyan bánjunk embertársainkkal

2017. március 19. - Harun al Rasid

Tudom, hogy a téma tárgya eleve irreális, de mégiscsak kell beszélni róla. Különös tekintettel a menekültügyi új törvénytervezetre, amit benyújtói valami beteges képzelgés nyomán a ránk nehezedő bevándorlási nyomással indokolnak. Rohadt nagy nyomás lehet a napi 10 menekült beengedése, és egy lendülettel menekültügyi őrizet alá helyezése.

A Strasbourgi Emberjogi Bíróság – aminek határozatait Orbánék magas ívben leszarják – legutóbb két bangladesi menekülttel való bánás okán hozott elmarasztaló határozatot Orbanisztánnal szemben.

A szomorú az, hogy nem egyedi esetről van szó, hanem a hatóságok, a rendszer mindennapi eljárásrendjéről. Az emberi jogokat illetően alapvetően három alapvető jogsértésről van szó: 1) jogellenes fogva tartás a tranzitzónában 2) tisztességtelen eljárás a határon 3) kiutasítás egy, a bíróság által sem biztonságosnak tartott harmadik országba. Ráadásul a magyar határrendészeti szervek – amúgy jó européer módon, felettébb humánusan -, kényszerítik az elutasított menedékkérőket, hogy illegálisan lépjék át Szerbia felé a határt. Ahogy ez már Orbanisztánban szokás.

Ugorgyunk. Napi gyakorlat, hogy menedékkérőket jogellenesen tartanak fogva, a jogellenes eljárás ellen panasznak nincs helye, és törvénytelenség elkövetésére kényszerítik őket.  Mindezt a terrorveszély és a bevándorlási nyomás jegyében. Beteg a rendszer? Beteg.

A bangladesiek legálisan lépték át a határt, és kértek menekültstátuszt. Ezt, persze – hogy mitől magától értetődő, nem tudom – a hatóság azonnal elutasította. Szabályszerű visszaadás a szerb hatóságok részére, persze – megint mitől magától értetődő, nem tudom – nem történt, átlökték őket a határon, és megmutatták nekik az erdőt, na, azon keresztül takarodjatok innen! Ja, és Szerbia nem biztonságos harmadik ország, oda jog szerint visszaküldeni menedékkérőt nem lehet! Node, egy kis jogsértéstől hatóságaink miért is tekintenének el? Nem vagyunk az a fajta.

Általános gyakorlat, hogy – ha a menedékkérőnek egyáltalán van rá módja ügyvédet fogadni (hogy’ is szól az USA mirandája? Ha nincs pénze ügyvédet fogadni, az állam kirendel egyet védelmére. Ja, hogy nem az USA-ban vagyunk? Az más), fogva tartása alatt nem találkozhat vele, anyanyelvi tolmács nem áll a rendelkezésére, és, ami hab a tortán, sok esetben analfabéta menedékkérőt MAGYAR nyelvű – bár ebben az esetben teljesen mind1 – nyomtatványok kitöltésére köteleznek!

Most ráerősítenek erre ezzel az új, leginkább embervadászatról szóló törvényjavaslattal, ugyanis az egész ország területén levadászhatják, bezárhatják a menedékkérőket, mert hát, még vannak nyílt táborok, és akadnak olyan elvetemültek, akik ezt rútul kihasználják, és képesek akár magánházaknál is szállást bérelni, a helyett, hogy a tranzitzóna koncentrációs táboraiban kushadnának!

Ráadásul a már szokásos orbáni törvényalkotás a világon egyedül álló módon VISSZAMENŐLEGES hatállyal bír! Tehát minden menedékkérőt, akik jelenleg nyílt táborokban vagy saját erőből azon kívül várakoznak az őket érintő döntésre, be fognak zárni a tranzitzóna KZ-jeibe. Miért? Csak. Hogy ez emberi jogot sért? Ki nem szarja le? Áder, a kesztyűbáb, lóhalálában - pihenőnapját felrúgva – márc. 15-én alá is írta, az 03.23-án hatályba is lép, attól kezdve szabad az embervadászat!

A hatalom cinikus állítása szerint ez, kérem, nem fogva tartás, hiszen a tranzitzónát el lehet hagyni. Hogy merre? Mily meglepetés: Szerbia felé! Tehát, dehogy fogva tartás ez, hiszen van kiút! Ja, hogy ott még kilátástalanabb a helyzetük? Na és? A kapu nyitva áll!

Maradjunk annyiban, hogy a tranzitzóna nem más, mint egy börtön. De fogalmazhatunk finomabban is: internálótábor.  Az eljárás, hogy szabad embereket egy meghatározott helyre szállítanak, és annak elhagyását megtiltják, az, biza, vagy deportálás, vagy internálás. Mindkettőben van rutinunk. A zsidók esetében a KZ-ek, a nemzet ellenségeinek esetében Kistarcsa, Recsk, a Mélyalföld. Most a tranzitzóna.

Egy biztos: a Strasbourgi Emberjogi Bíróság ezt is el fogja meszelni, de ez Orbánékat hidegen hagyja.

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr1912350027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2017.04.04. 13:06:01

Mai hír: A régióban Magyarország kapta a legkevesebb demokrácia pontszámot:

hvg.hu/itthon/20170404_Freedom_House_Magyarorszagon_a_sereghajto_a_demokracia_szempontjabol_a_regioban

Ez még a civil szervezetek elleni törvénytervezet, és a CEU elleni törvénytervezet benyújtása előtti értékelés.
süti beállítások módosítása