Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

zagyva(lék) demokrácia (csupa kisbetűvel)

2010. augusztus 10. - Harun al Rasid

zagyva(lék) demokrácia (csupa kisbetűvel)

Van egy ember (?). Van egy ember, akinek talán nincs is fogalma, hogy előtte milyen kaliberű emberek ültek abban a székben a Magyar Országgyűlésben, amelyben mostanában őméltósága foglal helyet. Talán az sem tudatosult benne, hogy nem saját érdemeinek (nem is tudom, léteznek-e érdemei) köszönheti ezt a hely(zet)et, hanem olyan embereknek, akik voksukkal támogattak egy pártot, mert a józan észbe fektetett bizalommal és hittel erősen kételkedem abban, hogy az emberünk személyének szólt a választók felhatalmazása. Ha mégis a személyének szólt egy körzet bizalma, akkor abban kételkedem, hogy ez a bizalom az emberünk kirohanásait és „kocsmai szintű” beszélgetéseit (idézet a párt szóvívőjétől) ösztönözte volna, vagy ezekre adott volna felhatalmazást. Mert bizony-bizony, Zagyva Gyula nevű országgyűlési képviselőnek egyre gyakrabban csak ilyen szintű megnyilvánulásokra futja. Egyszer egy képviselőtársával szeretne négyszemközt megbeszélni valamit a folyósón és mindezt fenyegető hangnemben kiáltja át a parlamenti helyéről egy másik padsorban ülő kollégájának. Másszor az általa is szervezett nemzeti rendezvényen fogadja ostorral az újságírókat, akiket tájékoztat, hogy a rendezvény kordonjain belül nincs demokrácia, megfélemlített újságírókat aláz meg, majd kikéri magának, hogy őt ne vádolják ezek a gazságokra képes, elvetemült, hazudozó, liberális, idegen érdekeket szolgáló újságírók. Tulajdonképpen ez a nagy magyar igazsága (vagy igazságtalanság elleni, genetikailag örökölt felháborodása) a mi Zagyvánknak addig tartott, ameddig elkezdtek kiszivárogni rövidebb-hosszabb hang- és videofelvételek. A felvételek közzétételét követően a zagyvák párt(fogó)ja hivatalosan (és mély tartalommal) azt nyilatkozza, hogy erről nincs amit nyilatkozniuk, mert kocsmai szintű beszélgetés zajlott a képviselő és a sértett újságírók között. Csak azt nem értem, hogy a mindenkinél jobb(ik) párt miért nem jött rá, hogy a jelöltjük csak kocsmai szintű beszélgetésekre képes Országgyűlési kordonokon belül, és azokon kívül, amikor már saját rendezvényén önként veszi magát körül kordonokkal. Demokráciát kirekesztő kordonokkal, ahogyan ő maga is vallotta, miközben még hónapokkal ezelőtt legelvetemültebb ellensége volt mindenféle kordonnak és Gordonnak.

 

„A Jobbik elnöksége hétfői ülésén napirendre vette Zagyva György Gyula ügyét, de érdemben nem foglalkozott vele, mert azt kocsmai színvonalú beszélgetésnek minősítették” – fogalmazott Dúró Dóra, a párt szóvivője, de azt nem tudta megmondani, hogy a beszélgetés melyik része volt szerintük kocsmai.

A szóvivő nem tud arról, hogy a párt más fórumán tárgyalnák az ügyet, és arról sem, hogy szóba került volna, hogy a képviselő bármilyen más büntetést kapjon. Dúró Dóra korábban azt közölte: szerinte nem vizsgálni, hanem támogatni kellene az államnak a Magyar Szigethez hasonló rendezvényeket. Hasonló elvárást fogalmazott meg a választások után Toroczkai László, a HVIM elnöke is, aki szerint viszont a Jobbiknak lenne kötelessége támogatni a Magyar Szigetet.”
–olvashatjuk az atv.hu oldalán megjelent cikkben.

 

Alig csendesedik el a zagyva kontra „zsidó” újságírók ügye, máris jön egy újabb demokráciamentes hír a rejtélyes zagyvaszervezte szigetről. Véresre vertek pár fradistát. Akik nem zsidó provokátorként, nem újságíróként, nem liberális nemzetellenségként, hazaárulóként, hanem nemzeti érzelmű látogatókként mentek szórakozni a szigetre. Itt-ott olvasni lehet, hogy már saját meghívott előadóművészeiket is ki kell olykor menekíteni a demokráciát nem tűrő, radikálisan szórakozó tömeg kezei közül. Mert a Zagyva-féle radikalizmus feltétele egy olyan nemzeti sziget megteremtése szép hazánk egész területén (sőt határokon túl is), ahol természetes, hogy minden második, harmadik ember karikás ostorral jár-kel, mindenkit megver(het), aki nincs az ő véleményén, mert számára minden (magyar) ember (is) zsidó, aki nem radikális. És a zagyvák nem csak demokráciamentes légkörre vágynak, hanem zsidómentesre is, ahogyan azt a HVIM pesti elnöke megfogalmazta (körülírva, hogy mi is az aszemitizmus az antiszemitizmussal szemben).

Csak azt nem tudom, hogy miért vesz részt egy demokratikus választáson az, akinek a korlátain belül nincs és nem is kell demokrácia. Hacsak nem azért, hogy kitolja önkényuralmat teremtő korlátait azok köré is, akiknek még lételemük a demokrácia, az összes betegségével és hibájával együtt.

 

Én nem szeretnék ahhoz a nemzethez tartozni, amelynek szószólója egy Zagyva, vagy a zagyvákhoz hasonlók. Bár egyre erősödik bennem, hogy ők nem tartoznak ahhoz a nemzethez, amelyhez én tartozom, mert én a Magyar nemzethez tartozónak vallom magam, de értékrendemben a magyar és az esztelen zsarnok(ságra is hajlamos) nem rokon értelmű szavak.

 

 

Források:

 

http://tv2.hu/tenyek/video/feszultseg-a-magyar-szigeten-tenyek-riport

http://atv.hu/belfold/20100809_magyar_sziget_fel_lehetne_fuggeszteni_zagyva_mentelmi_jogat_video

http://atv.hu/belfold/20100810_veresre_vertek_a_latogatokat_a_jobbik_szigeten_zagyvaek_szerint_a_liberalis_media_jar_jol

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása