értelmező kisszótár

90%-os kisisten

Kommentelsz? Ne fűzz a sorok végéhez véleményt, mostantól magadba kell fojtanod mindazt, amely miatt magyar emberek tucatjai választották hírforrásul a blogvilág kesze-kusza forgatagát. És hogy miért mindez? Még mindig nem érted?

Ma éppen olyan fantasztikus dolog blogoldalt nyitni, mintha az első bankszámládat nyitnád  valamely kereskedelmi hitelintézet kijelölt fiókjában. Csak ülsz csendben monitorod árnyékában, és ha időd engedi a baszkurálást, még saját sablont is eszkábálhatsz oldaladnak, csak hogy kedvenc színvilágod fogadja a nagyra becsült látogatóidat.

Ha készen állsz életed írására, nincs más dolgod, csupán elindítani pár szaftos politikai maszlagot, amely expressz vonat gyorsaságával fogja neked behálózni az internet magyar ajkú használóit. Facebook, Twitter, és még sorolhatnám azokat a közösségi élményeket, amelyeken keresztül ma több információhoz juthatunk Orbán Viktor korszakalkotó tevékenységeiről, mint annak idején Brezsnyev személyi titkára tudhatott főnöke minden napos dolgairól.

Abban sem vagyok egészen biztos, hogy valaha is olyan tág lett volna személyi jogok megítélése, mint napjainkban. A kommentek politikai ereje borzalmasra duzzadt, sokan már nem is az írásra, hanem annak kommentáradatára tapadnak, kiszűrve belőle az internetező köznép, adott témájú felfogását. Ki a felelős az ott elhangzottakért? A törvény szerint a bloggazda, hiszen véleményük szerint mi másért nyitotta volna meg az oldalát, szentelne napi több órát a téma választás rejtelmeivel, ha nem az lenne legfőbb érdeke, hogy a kommenttenger majd meghozza azt vár sikert, amit írása amúgy képtelen lenne produkálni.

Egy frászkarikát!

Nem a kommentek hozzák a várt népszerűséget, ellenkezőleg: a népszerűség szívja magába a kommentelőket, hiszen ha jó az írás, olyan témákat feszeget, amelyek nap mint nap foglalkoztatják, de egyben meg is osztják az olvasni vágyó embereket, akkor arányos nőni fog a kommentelők száma, akik bízva az anyag adta népszerűségek, szívesen terjesztik esetenként szélsőséges nézeteiket. De ennek lassan vége lesz.

Nem marad más hátra, csak a közértben a kasszák előtti sorban állás, meg az a felejthetetlen élmény, amikor végighallgathatjuk Rózsika néni politikai állásfoglalását, az államadósságtól egészen a nyugdíjügyek alakulásáig. Ki ne találkozott már póstás  Józsival, aki egy pár feles társaságában szívesen kifejtené politikai értékrendjét, vagy netán varrónő Évikével, aki  bár elítéli Vona Gábor politikai lépéseit, de sohasem fog megbékélni, unokája kisebbségi családból származó menyasszonyával.

Fogyasszuk hát bátran, a kommentelés utolsó katonáit. Ma egy, holnap több olyan bloggazda jut arra az álláspontra, hogy elzárja a kommentcsapot, megfosztva a netezőket a szabad véleményformálás lehetőségétől, egyben olyan helyzet elé állítva bennünket, hogy éhesen kell elhagynunk a blogasztal agyonkoptatott székeit.

Remélem, nem fogunk Annamáriánktól éhen halni.....

a hét friss cikkei

A mai témánk vallás, a hitbéli dolgok legsötétebb titkaival fogok foglalkozni. A sátán lesz itt előtérben - igen, jól olvassák, pedig szívesebben foglalkoznék az Annamáriának nemrég kézbesített levelével, de mit lehet tenni, ha a sátán felbukkan a politika bugyraiban, kénytelen vagyok megkeresni a búvóhelyét.

De mielőtt Cruise, és Travolta furcsa tézisei kerülnének terítékre, megelőzve a Presley lány lelki nyomorúságát szeretném leszögezni, hogy a vallást sohasem tekintettem politikai eszköztárnak, amelyet bárki felhasználhatna a jó, netán egy rossz ügy érdekében. Ami az én nézetem, hitbéli felelősségem, az miért is képviselné a többi honfitársaim irányelvét, és ezzel itt rendben is volnánk, ha nem újfent a gonoszt bátorkodnánk odafentről megidézni, e vallási témák tekintetében. Nem szép dolog ez. Ahogyan az sem illendő elintézési forma, legyen szó kormánypárti, vagy ellenzéki publicistáról, hogy "egyházbizniszként" emlegetik mindazt a büntetőügyi halmazt, amely nyomokban sem tartalmaz valódi egyetemes egyházközösséget. A lényeg(és még véletlenül sem a sátán) a közösségben lakozik, és sohasem szabad egyháznak tekinteni azokat a csupasz papírlapokat, melyeket bár térítési szándékból készítenek, azok sohasem fedtek valóságos hitbéli felekezetet.

Ha vallás, akkor nem szabad kihagyni a politikát sem. Ezt tanítják, tanítja a világsajtó, és most már idehaza is tömérdek követővel büszkélkedhet. De teszem fel a kérdést: miért kell, ha úgy tetszik az én identitásomat, egyfajta társadalmi felfogást összemosni többségében bizonyítatlan vallási bűncselekményekkel, és miért kell végletesen, és gyökerestül kiforgatni a liberális szó értelmezését, ha a mocskolódók hűen követik a liberalizáció XXI. századi eszközeit?

A Facebook nem a konzervatív gondolkodás "torzszülötte", és a megosztási hajlandóság sem éppen ebbe a csoportkörbe sorolható. És még is, amikor az ember végigolvassa a liberális társadalmunk lejáratását, megtoldva némi rongyosra hajtott emeszpézéssel, akkor már nem is annak tartalma válik botrányszagúvá(bár szoktam mosolyogni, hogy a szocik keze milyen messzire is nyúlik), hanem az az előterjesztési forma, ahogy azt a világ, a magyar értelmiség felé közvetítik.

Az emberek fel sem fogják, hogy odafenn egy új, egyistenhitű vallást teremtettek. Követőit a közösségi oldalakon toborozzák, némi lejárató kampány kíséretében, és attól sem riadnak vissza, hogy sátáni szavakkal illessék azokat az embereket, akik nem kívánják e csoportosulás részeként feláldozni magukat az istenségért.

Pechükre!

Az emeszpézés lassan világvallássá növi ki magát, ahogyan a liberális emberek végtelen szapulása is már régen annak tulajdonítható, egy újfajta jobboldali felekezet. Legyünk rá büszkék, hogy ennyi követője van ennek a rongyosra hallgatott magnószalagnak, amely csak egyetlen prédikációt ismer: a liberális ember mindörökké egy tróger.

Derecskei Zoltán/Ellenszék

avagy az MTI csodája

Idegen tollakkal, ismét

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek!

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Szenvedélyes levelem nyitányaként, kérem engedje meg nekem, hogy elismeréssel beszéljek emberi példamutatásáról, azokról a megnyilvánulásairól, melyek önzetlen tisztességből merítkeznek, remélhetőleg a tiszta forrású, demokratikus politizálás érdekében.

Édesanyám, valamint a hozzá hasonló több millió honfitársam nevében írom ezeket a sorokat, remélve a meghallgatást, hogy azok a szavak és mondatok, melyek megfogalmazódnak levélírásom során, nem válnak martalékul az érdektelenség mocsarában. Édesanyám igazán jó asszony, ahogyan azok az emberek is jó szándékkal vannak felvértezve, akik a jobb élet reményében, egy olyan eszközhöz folyamodtak, amely mostanra felemésztette teljes eddigi életüket. Szándékosan írok az életükről, kihasználva a szóban forgó felelősséget, hiszen mindaz a keserűség, ami benne ül ezen becsületes emberi lelkekben, az egy család jövőjét veszélyeztetik, az édesanya szívétől, egészen egy fiúgyermek gondoskodásáig.

Senki sem tudhatta előre, talán még Ön sem Miniszterelnök úr, hogy a felelőtlen lakossági hitelezés nyomai olyan mély sebeket ejtenek nemzetünkön, mely nyomok generációkat taszítanak a kilátástalanság sötétjébe, hogy az állam lámpás helyett csak látszatintézkedésekre fog törekedni. Miniszterelnökként, és most, megújulni vágyó demokrataként is igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az emberek problémája meghallgatásra találjon, mert ahogyan Ön is fogalmazott: "a szegénység a legfájóbb társadalmi betegség, ami beköltözik gondolatainkba, álmainkba, félelmeinkbe, és maró fájdalma olyan, mint egy izzó tüske a köröm alatt." Nos ez a tüske, amelyet ön gyakran említett a szegénység forrásának, mára felszakította a körömágyat, behatolt a legfájóbb testrészünk közé, és egészen odáig merészkedett, ahonnan már képtelenség lesz következmények nélkül eltávolítani.

Édesanyám a tüskéjét, ha szabad így fogalmaznom, maga helyezte körmének közelébe, mert képtelen volt parancsolni a nélkülözés szellemének. Képtelen volt úrrá lenni gondolatain, egyszerű kislányként megfogalmazott titkos vágyain, hogy felnőve  jobb életkörülményt teremtsen, majdan kibontakozni vágyó családjának. Ezek a napok elillantak, mára már alig maradt emléke a boldogságos pillanatnak, amikor egy szebb élet sugara, svájci hitel formájában beköltözött a nappalinkba. Tanulságos legyen ez mindenki számára, mert jól példázza egy egész ország boldogulását, hogy amit ma nagyon szeretnénk elérni, akár még áldozatokra is képesek vagyunk a megtestesüléséért, az holnapra megvadul akár egy fához kötözött kutya, és a földel teszi egyenlővé, gondossággal felépített álmainkat.

Önnek is van egy tüskéje elnök úr, de ez nem igazán hasonlítható édesanyám szegénységbe forgatott töviséhez, mert egészen más forrásokból merítkezik. Semmihez sem hasonlítható, még is ugyan azt a hatás fogja biztosítani a legvégén, és édesanyámhoz hasonlóan, kínzó lesz az álomból való felismerés: túl nagy árat fizet, egy jelentéktelen semmiségért.

Létezik egy demokratikusnak vallott párt Magyarországon, amelyet a megújulás makacs szele fenyeget, de ahelyett, hogy orcáját a friss szellő fel fordítaná, a kezeit használja menedékül. Egykor Ön is ezt a pártot vezethette, és bár egy egész ország bízott a feltétel nélküli sikerében, még is elbukott, és bukésának máig jól láthatóan fennmaradtak a következményei. Tudom én, iszonytatóan nehéz lesz az újrakezdés, de nincs más választása, egy új pártot kell a semmiből építeni. Építkeznie kell, szerveznie egy új szövetséget, mert az édesanyámhoz hasonló emberek, máig ismeretlen okokból csak Önben bíznak, Gyurcsány Ferencben látják boldogulásuk egyetlen reménysugarát. Rám egyenlőre ne  számítson, nem jött el még annak az ideje, hogy egy olyan embert támogassak, aki elherdálta egy igen fontos  szavazat becsületét, de vannak tömegével a bal felén, akik szívesen csatlakoznának egy új demokratikus mozgalomhoz, melynek vezetője pontosan az az ember, aki egykor saját bőrén tapasztalta, milyen sebet tud ejteni egy köröm alatti tüske. Bíznak a sikerében, bíznak abban, hogy aki egykor oly szenvedélyesen tudott beszélni a szegények nyelvén, az öröké hallgatni fog a hívó szóra.

Sok sikert kívánok!

Derecskei Zoltán/Ellenszék

Úgy néz ki, hogy több oldalról vihar közeleg.

Az új alkotmány nem tetszik Európának„Számos ponton elmarasztalja az Európa Tanács Velencei Bizottsága az új magyar alaptörvényt – derül ki a HVG által megszerzett jelentéstervezetből. Mindenekelőtt a sarkalatos törvények túlzottan széles körű alkalmazása, az alkotmány preambulumában fellelhető ellentmondásos kitételek, a Költségvetési Tanácsra vonatkozó szabályok, a szabályozó testületek függetlensége, az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályok, valamint az AB elnökének kiválasztása, illetve kompetenciáinak korlátozása miatt aggódik az Európa Tanács alkotmányügyekért felelős intézménye, a Velencei Bizottság.”

Emiatt aztán mérhetetlenül felháborodott az éppen ügyeletes felháborodó, Szájer József, és keserű szavakkal illette a bizottságot és egész Európát, mert azóta már több helyről hallatszanak bírálatok. „A Fidesz szerint a legfőbb európai alkotmányozási tanácsadó testület nem ért a magyar joghoz, rosszhiszeműséget tételez fel, és mindent félreért. Az alkotmány részletes elemzése során a Velencei Bizottság sem tudta kivonni magát a magyar alkotmánnyal szemben az elmúlt időszakban kibontakozott ideológiai célzatú támadások hatása alól. (…) Magyarország a bizottság véleményét nem tudja elfogadni.” (HVG)

A BBC elemzői is félreértik: „A BBC összefoglalójából kiderül, a jogi és alkotmányjogi szakértők szerint az alaptörvényt érdemi vita nélkül erőltették át a magyar parlamenten, ami lehetővé teszi a kétharmados Fidesz-többségnek, hogy később visszafordíthatatlan jogszabályok sorát fogadja el. Ez sérti a demokrácia alapvetéseit.” Mindenki félreért mindent, államosítást, médiatörvényt, a demokratikus fékek teljes kiiktatását, a legnagyobb orbáni igazságokat egyfolytában félremagyarázzák, de van muníció bőven, hiszen csapataink szakadatlanul harcban állnak. Háború van, harcok minden bokorban és minden szegletben, a gazdaság terén éppúgy, mint a bel- és külpolitikában, annyi az ellen, hogy se szeri, se száma, na de ha Isten velünk, ki ellenünk? Mostanában Istennek más dolga sincs, mint a mi ellenségeinkkel perelni, perelj, Uram, perlőimmel – de perel itt a kormányfő, a kormány, az egypárt, csatakürtök hangja zeng mindenfelé.

Legutóbb a szlovén miniszterelnök kottyantott el valamit, és amikor többes számot használ valaki, akkor az bizony nem egyedi vélemény: „»Amint véget ér a magyar EU-elnökség, politikailag elszigeteljük Magyarországot, teljes mértékben. Már most is, látták Orbánt az elnökséget ellátó ország vezetőjeként az EU nevében beszélni? Sehol. Amint vége az elnökségnek, Magyarország elszigetelődik…« – mondta Borut Pahor szlovén miniszterelnök még május végén a szlovén sajtó egyes képviselőivel rendezett háttérbeszélgetésen.” Lekötelezne bennünket a szlovén kormányfő, ha részletezné a témát, mert bár magunk is tapasztalunk ilyen irányú törekvéseket egész Európa részéről, de ezek szerint ő pontosan tudja, hogy mire készülnek a magyar miniszterelnök kollégáéi. Hogy miért, arról is vannak sejtéseink.

Alarm! Alarm! – kiabálja úton-útfélen a miniszterelnök. Szerbiában, az osztrákok előtt, Párizsban: „Orbán Viktor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulóján rendezett ünnepségen vett részt Párizsban. A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy »teljesen új nyugdíjrendszer« létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi jövedelmüket vagy nyugdíjukat ajánlják fel erre a célra. »Az államadósság tekintetében Magyarország háborúban áll, és ezt a küzdelmet meg akarja nyerni« – mondta a kormányfő az EU-tagállamok parlamentjei európai ügyi bizottságainak ülésén, a Parlamentben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az államadósság elleni harc sikeréhez olyan lépésekre is szükség van, amelyek ma még újak, vagy amelyektől már elszokott az Unió.” Milyen új lépésekre van szükség tehát? Azt figyelembe véve, hogy nincs új a nap alatt, a körvonalazódó módszerek háromféle régi, csúfos véget ért rezsim megoldásait másolják, tehát egy cseppet sem újak. Ez a három előd a Mussolini-féle fasizmus Olaszországban, a mi Rákosi-rezsimünk és a Ceauşescu által uralt Románia.

Fasizmus, itt? Eddig a gondolatig soha nem merészkedtem, amíg nem olvastam Bartus László elemzéseit az Amerikai Magyar Népszavában. Bartus írásai számomra korábban erősen túlzónak tűntek, de a folyamatosan bekövetkező események rendre őt igazolják. Az olaszországi fasizmus nem jelentett vérengző nácizmust, kár, hogy a közgondolkodásban egy platformra helyezik és tévesen szinonimaként használják a két fogalmat: „Baloldali és liberális gondolkodók többsége azért nem jut el a felismerésig, mert a »fasizmus« szó dimitrovi jelentését ismeri, amely a fasizmust a nácizmussal azonosítja. Sőt: ezt a kifejezést – tévesen – minden népirtó, embertelen diktatúra gyűjtőfogalmaként használja. Sztálin nevezte a nácizmust német fasizmusnak. A fasizmust ismerő jobboldali irodalom hangsúlyozza, hogy náci rémtettek vannak, de fasiszta rémtettek nincsenek. Olaszországban nem volt népirtás. A fasizmus nem hasonlítható sem a kommunista, sem a náci totalitárius rendszerekhez. A fasizmus nem a Gulág és nem Auschwitz. Az olasz fasizmusnak nincs köze a fajgyűlöletre épülő nácizmushoz, amely később jött létre. A nácik sok mindent átvettek a fasizmusból, de a fasizmus nem azonos a nácizmussal. Szó nincs kegyetlenkedésről. A fasizmus egy vallási erkölcstanra épülő, jóléti rendszert ígérő államforma, amely kiküszöböli a demokrácia – általa vélt – hibáit, amelyek a hatalommegosztásból fakadnak.” (Bartus László: A római iskola)

Megnyugtató, mert különben valóban meghökkentően sok az analógia. „A fasizmus lényege az állam mindenhatóságában van, ezért a fasiszta állam mindent az állam központi irányítása alá rendel, államosít. Ahogy Mussolini fogalmaz: »Aki egyedül oldhatja meg a kapitalizmus drámai ellentéteit, az az állam. Az, amit krízisnek nevezünk, csak az állam által, az államon belül oldható meg.« A fasizmus számára az állam maga az abszolútum. Egyének és csoportok csak annyiban »elgondolhatók«, amennyiben az államban vannak.” „A fasizmus sikerének egyik titka a kommunikáció. A nyelvet a végletes érzelmek előidézésére használja. Célja az érzelmi konszenzus, a vallásos jellegű, feltétlen egyetértés, hit létrehozása. »Ha a Haza nem vallást jelent, akkor nem értem, mi lehetne más?« (Mussolini) A hazugság nem számít, csak az érzelem, amit előidéznek vele. Az azonosulás alapja nem az igazság. Nem a rációra hat, ezért kerüli az érveket, a tényeket és az adatokat. Mussolini és a hallgatóság közötti kapcsolat hiten alapul. A Vezér beszédei prédikációk. A nyelv mágia, a hallgató hipnotizálására szolgál.” (Bartus László: A római iskola)

A hazugság nem számít, az alkotmány nem fontos, és nem is kell, vagy olyannak kell lennie, ami kizárólag a célokat szolgálja. A médiának a hatalom szolgálatában kell állnia, az egyházak arra valók, hogy „erkölcsi utat mutassanak”, azonkívül mindenkinek kuss.

Nézzük a Rákosi-rendszert. Ez még nincs túl messze, még élnek köztünk, akik átélték. Itt is találunk analógiát, nem is keveset. A folytonos ellenségkeresés, a háborús hangulat permanens szinten tartása, a hazug és álságos közbeszéd, az államosítások, a szintén kizárólag hazug propaganda, a vezérkultusz, a megfélemlítés minden eszköze, listázás, koncepciós perek, továbbá a valóság megszépítése minden vonalon – de természetesen más, nagyon más volt a nemzetközi környezet.

A hetvenes, nyolcvanas évek Romániájára is emlékeztet egyik-másik elképzelésük, ténykedésük. Az államadósság bármi áron való, a nép legnagyobb nyomora árán történő lefaragása, a közfoglalkoztatásnak nevezett kényszermunka, amire most készül a mi kormányunk. A kabinetnek az a terve, hogy a az éhbérnél is kevesebbért akar százezreket munkába állítani stadionok, nagyberuházások építésére, ásóval, kapával, talicskával, akár 5-6 óra utaztatással, nagyon emlékeztet az erőltetett román gigaépítkezések (Duna–Fekete tengeri csatorna) rabszolgamunkájára, és gondolom, ott is kápók vigyázták a kényszermunkásokat, ahogy most tervezi a hatalom.

Mindhárom rezsimre jellemző volt, hogy szakadatlanul hazudtak, valótlanságokat állítottak, és pofátlanul hencegtek. Mint a mi ducénk, bölcs vezérünk, kondukátorunk. „A mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán áll, egy lépésben 77 százalékra csökken – mondta a kormányfő, aki szerint ez világrekord. Orbán Viktor emlékeztetett, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításakor vállalták, hogy az abból származó forrásokat államadósság-csökkentésre fordítják. »Ennek első lépése, amit most megteszünk«, és ez valójában egy gazdasági fordulat, »most fejeződik ki először igazán érthető, világos formában az, hogy volt értelme az elmúlt egy év erőfeszítéseinek.«”

Ennél nagyobb szemtelenséget még Orbán esetében is nehéz elképzelni. Minek volt értelme? Milyen erőfeszítésnek? Orbánék az államadósságot 78%-on vették át Bajnaitól a GDP-hez arányítva. Ők lapátoltak rá még 3%-ot, mert igenis rendszeresen vettek fel hiteleket, egy év alatt két és félezer milliárdot, és ez a tendencia tart mind a mai napig: ennélfogva nyugodtan mondhatjuk, hogy a lopott pénzzel mindössze a 2010-es állapotot állítják vissza. Ez világrekord? Még ha a gazdaság élénküléséből származó adóbevételekből bonyolították volna le ezt a tranzakciót… de nem, olyan kölcsönből, amelyet a jövő nyugdíjasaitól vettek el, és azt egyszer valakinek vissza is kell adni. Hitelt hitelből.

„A kormányfő közölte: a tervek szerint ősz elején lesz még egy nagyobb adósságcsökkentő lépés, s mindezt 2012-ben folytatni kell. Az adósság többé nem nő, hanem csökken, »belépünk a stabil államadósság-csökkentés korszakába«.”
Amikor ezeket nyilatkozta, egy másik tudósítás is megjelent, miszerint Matolcsy aznap 775 millió euró kölcsönt vett fel az Uniótól. Fejlesztésre. Pár nappal később 1 milliárd eurót a kínaiaktól. Hazudni immár kényszeresen muszáj. Hogy milyen korszakba lépünk, azt már régen sejtjük, nem ér meglepetés. Még arra lennénk kíváncsiak, honnan vesz pénzt a beígért, ősszel esedékes újabb világrekordra, amikor is még 3 százalékkal csökkenteni kívánja az államadósságot. De persze már meg is van a fentebb említett megoldás: mindenki ajánlja fel egyhavi jövedelmét, nyugdíját. És képesek lesznek rá, hogy valahogy kicsikarják. Mint a már említett Rákosi-féle rezsimben a békekölcsönt. A nyugdíjastól nehezebb lesz, de az állami szférában dolgozókat könnyű lesz megzsarolni.

Az egykulcsos adótörvény egy bizonyos rétegnek – az eddig is jómódúaknak valóban kedvez, de ezt leszámítva nincs már olyan társadalmi csoport, amelyiket be ne csaptak, át ne vertek volna, és a törvénytelenségekkel szinte mindenkinek sérültek a jogai, vagy az érdekeikkel mentek szembe. Joggal gondoljuk úgy, hogy ezt nem tűrhetik már sokáig ezek a rétegek. Alkotmány, média, jog, gazdaság, munkaerőpiac, államadósság – minden fronton egyaránt kizárólag hazug propaganda folyik. Biztosra lehet venni: vihar közeleg, bár szélcsend, az mostanában nem jellemző errefelé.

A cikk a www.ellenszek.hu internetes folyóiratban jelent meg Rövidített változat.

A Szabadság Kör elégedetlen a rendőri intézkedésekkel, elégedetlen a jogsértő magatratásokkal szemben, melyeket a tiltakozó budhisták ellen alkalmaztak.