Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek!
Tisztelt Miniszterelnök úr!
Szenvedélyes levelem nyitányaként, kérem engedje meg nekem, hogy elismeréssel beszéljek emberi példamutatásáról, azokról a megnyilvánulásairól, melyek önzetlen tisztességből merítkeznek, remélhetőleg a tiszta forrású, demokratikus politizálás érdekében.
Édesanyám, valamint a hozzá hasonló több millió honfitársam nevében írom ezeket a sorokat, remélve a meghallgatást, hogy azok a szavak és mondatok, melyek megfogalmazódnak levélírásom során, nem válnak martalékul az érdektelenség mocsarában. Édesanyám igazán jó asszony, ahogyan azok az emberek is jó szándékkal vannak felvértezve, akik a jobb élet reményében, egy olyan eszközhöz folyamodtak, amely mostanra felemésztette teljes eddigi életüket. Szándékosan írok az életükről, kihasználva a szóban forgó felelősséget, hiszen mindaz a keserűség, ami benne ül ezen becsületes emberi lelkekben, az egy család jövőjét veszélyeztetik, az édesanya szívétől, egészen egy fiúgyermek gondoskodásáig.
Senki sem tudhatta előre, talán még Ön sem Miniszterelnök úr, hogy a felelőtlen lakossági hitelezés nyomai olyan mély sebeket ejtenek nemzetünkön, mely nyomok generációkat taszítanak a kilátástalanság sötétjébe, hogy az állam lámpás helyett csak látszatintézkedésekre fog törekedni. Miniszterelnökként, és most, megújulni vágyó demokrataként is igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az emberek problémája meghallgatásra találjon, mert ahogyan Ön is fogalmazott: "a szegénység a legfájóbb társadalmi betegség, ami beköltözik gondolatainkba, álmainkba, félelmeinkbe, és maró fájdalma olyan, mint egy izzó tüske a köröm alatt." Nos ez a tüske, amelyet ön gyakran említett a szegénység forrásának, mára felszakította a körömágyat, behatolt a legfájóbb testrészünk közé, és egészen odáig merészkedett, ahonnan már képtelenség lesz következmények nélkül eltávolítani.
Édesanyám a tüskéjét, ha szabad így fogalmaznom, maga helyezte körmének közelébe, mert képtelen volt parancsolni a nélkülözés szellemének. Képtelen volt úrrá lenni gondolatain, egyszerű kislányként megfogalmazott titkos vágyain, hogy felnőve jobb életkörülményt teremtsen, majdan kibontakozni vágyó családjának. Ezek a napok elillantak, mára már alig maradt emléke a boldogságos pillanatnak, amikor egy szebb élet sugara, svájci hitel formájában beköltözött a nappalinkba. Tanulságos legyen ez mindenki számára, mert jól példázza egy egész ország boldogulását, hogy amit ma nagyon szeretnénk elérni, akár még áldozatokra is képesek vagyunk a megtestesüléséért, az holnapra megvadul akár egy fához kötözött kutya, és a földel teszi egyenlővé, gondossággal felépített álmainkat.
Önnek is van egy tüskéje elnök úr, de ez nem igazán hasonlítható édesanyám szegénységbe forgatott töviséhez, mert egészen más forrásokból merítkezik. Semmihez sem hasonlítható, még is ugyan azt a hatás fogja biztosítani a legvégén, és édesanyámhoz hasonlóan, kínzó lesz az álomból való felismerés: túl nagy árat fizet, egy jelentéktelen semmiségért.
Létezik egy demokratikusnak vallott párt Magyarországon, amelyet a megújulás makacs szele fenyeget, de ahelyett, hogy orcáját a friss szellő fel fordítaná, a kezeit használja menedékül. Egykor Ön is ezt a pártot vezethette, és bár egy egész ország bízott a feltétel nélküli sikerében, még is elbukott, és bukésának máig jól láthatóan fennmaradtak a következményei. Tudom én, iszonytatóan nehéz lesz az újrakezdés, de nincs más választása, egy új pártot kell a semmiből építeni. Építkeznie kell, szerveznie egy új szövetséget, mert az édesanyámhoz hasonló emberek, máig ismeretlen okokból csak Önben bíznak, Gyurcsány Ferencben látják boldogulásuk egyetlen reménysugarát. Rám egyenlőre ne számítson, nem jött el még annak az ideje, hogy egy olyan embert támogassak, aki elherdálta egy igen fontos szavazat becsületét, de vannak tömegével a bal felén, akik szívesen csatlakoznának egy új demokratikus mozgalomhoz, melynek vezetője pontosan az az ember, aki egykor saját bőrén tapasztalta, milyen sebet tud ejteni egy köröm alatti tüske. Bíznak a sikerében, bíznak abban, hogy aki egykor oly szenvedélyesen tudott beszélni a szegények nyelvén, az öröké hallgatni fog a hívó szóra.
Sok sikert kívánok!
Derecskei Zoltán/Ellenszék
