Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Konfrontációs levelek

2016. november 25. - Harun al Rasid
 
2016. május 16. - Sashalmi Balázs

A magyarországi közbeszéd Orbán jelleméről és tevékenységeiről a legkevésbé sem a valóságot tükrözi, egyrészt a végtelenített állampárti agitációs propaganda miatt, másrészt mert még az állampárt hazai politikai ellenfelei is sok tekintetben partnerként tekintenek Orbánra.

Pedig a hatalmi ágak szétválasztásának a megszüntetésétől a befolyási hálózatok közpénzekből való létrehozásán át a független sajtó egyre fokozottabb ellehetetlenítéséig Orbán valódi céljai a pártállami diktatúrának az alkotmányos rend megdöntésén keresztüli kiépítésére a kezdetektől egyértelműek voltak, sok esetben még maga Orbán sem rejtette véka alá a szándékait.

Így mára a magyar közigazgatás kulcspozícióiban gyakorlatilag csak a hazájuk és a honfitársaik ellenében is együttműködő kollaboránsok dolgoznak, anyagi vagy épp ideológiai alapon kiszolgálva Orbán önkényuralmát.

Ennek egyértelműsítése lényeges annak megértéséhez, hogy sem az Alaptörvénynek és annak módosításainak az elfogadása, sem a korrupció intézményesítésének a lehetővé tétele, sem a magyar állampolgárok és a magyarországi civil szervezetek elleni fellépések, stb. során Orbán soha nem önmagában cselekedett.

Ebből kifolyólag egy egyszerű kormányváltással Magyarország demokratikus berendezkedése és a hétköznapokban is jogállami működése még nem fog helyreállni, épp ezért pont itt lenne az ideje, hogy a valóban a hazájuk és a honfitársaik érdekében tevékenykedni szándékozó ellenzéki pártok elkezdjék a párbeszédet a rendszerváltás folyamatának a kidolgozásáról, az új Alkotmány megszövegezésétől és az értelemszerűen leváltásra kerülő jelenlegi alkotmánybírák utódjainak a kiválasztásától a független igazságszolgáltatás megteremtésén és a közigazgatás átvilágítási folyamatának a meghatározásán át Magyarország diplomáciai kapcsolatainak a helyreállításáig minden területet érintve.

Így bármikor is lesz a következő választás, és bármelyik a demokratikus jogállamot megteremteni szándékozó ellenzéki párt is győz azon, a párbeszéd során kidolgozott rendszerváltási törvénycsomaggal a konszenzusnak köszönhetően biztosítható a stabilitás és egyben az orbáni időszak visszaéléseinek az elszámoltatása is.

Bár az állampárt népszerűsége még jelenleg is magas, de emiatt még a legkisebb ellenzéki pártoknak sem kell aggódniuk, mert ahogy Orbán és az állampárt kulcsemberei egyre jobban megijednek majd az elszámoltatás elkerülhetetlen bekövetkeztétől, úgy fog majd az állampárt és vele többek közt a pártállami diktatúrát szolgáló belügyi szervek is egyre gyűlölködőbbek és fizikailag is egyre agresszívabbak lenni, ami hamar szembesíti majd a hétköznapok valóságával az átlagembereket is.

Sashalmi Balázs

Továbbiak itt olvashatók http://konfrontacioslevelek.blog.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr6311997690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása