Hivatalosan is Magyarország az EU egyik legszegényebb országa (persze, csak a pórok szintjén).

Óriási a különbség az EU leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó GDP az uniós átlag 271, illetve 46 százalékát tette ki tavaly, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásé (AIC) pedig 137, illetve 51 százalék volt - derült ki az Eurostat által szerdán kiadott jelentésből, amely a 2015-re vonatkozó első becslést tartalmazza. Magyarország mindkét kategóriában a lista utolsó negyedébe került!

Lehet, hogy ez attól van, hogy Luxemburg nagyhercegség és nem nagyhencegség, mint Orbanisztán? Lehet, hogy jobban járnánk a Monarchiával – legalább Orbán lábát tenger mosná?

Magyarország mindkét kategóriában a lista utolsó negyedébe került 68, illetve 62 százalékos eredménnyel. Az egy jutó főre tényleges egyéni fogyasztást és az egy főre jutó bruttó hazai terméket is a 28 uniós tagállam átlagában 100 százalékra vették a statisztikában. Az uniós átlagot az euróövezet 19 tagállamában az egy főre jutó GDP 6, az egy főre jutó AIC pedig 5 százalékponttal haladja meg.

Affrancba... ráadásul nem is tartozunk az euroövezethez, de mostanára már az Unióhoz is igencsak lazán. Már az is komoly dolog, hogy Orbanisztánban van egy főre eső egyéni fogyasztás, és nem fejadagokon élünk, de az egy főre jutó hazai termékkel azért komoly gondjaim vannak: tessék már mondani, mik is azok?

Az alábbi bekezdést csak a büszke szittyák kedvéért adom közre, hadd csorgassák a nyálukat.

Összesen 11 tagállamban - Luxemburg és Írország mellett Hollandia (129 százalék), Ausztria (127 százalék), Németország (125 százalék), Dánia (124 százalék), Svédország (123 százalék), Belgium (117 százalék), Nagy-Britannia (110 százalék), Finnország (108 százalék), és Franciaország (106 százalék) - haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP.

Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriába ugyancsak 11 ország került be. Megközelítette az átlagot Olaszország (95 százalék) és Spanyolország (92 százalék), majd sorrendben Málta (89 százalék), Csehország (85 százalék), Szlovénia (83 százalék), Ciprus (81 százalék), Portugália (77 százalék), Szlovákia (77 százalék), Észtország (74 százalék) Litvánia (74 százalék) és Görögország (71 százalék) következik. A maradék hat ország közül Lengyelországban az egy főre jutó GDP az uniós átlag 69 százaléka volt. Magyarországon 68, Lettországban 64, Horvátországban 58, Romániában 57, Bulgáriában pedig 46 százalékra rúg ez az arány.

Forrás: MTI

Biza, maradékba kerültünk. Basszus…már az MTI is bekerült Soros uszályába! Kizárt dolog, hogy ennyire szar lenne a helyzet, amikor Magyarország jobban teljesít! Az Eurostatot meg a rohadt ballibek – főleg Gyurcsány – hamis adatokkal vezették meg!

Természetesen Orbán – akit némi eufémizmusssal pusztai Putyinnak is szokás nevezni – és Putyin közt.

Valamilyen okból Orbán szükségesnek tartotta megjelenni a legfőbb ügyészségen, és ott eligazítást tartani, mi szerint a rend és a rendteremtés a kormányzat jövőbeli feladata, és ehhez az ügyészséget fogja használni. Azt az ügyészséget, ami jobb helyen a kormányzattól független hatalmi ágazat, azonban, mint tudjuk, Magyarország nem jobb hely.

Nyista gazdasági növekedés, nyista jólét, nyista szociális biztonság, ellenben kuss lesz mindenkinek, valamint rend és fegyelem! Fene a jó dolgát, a magyar nép túlságosan elnyugatiasodott, éppen ideje ráncba szedni, és erre nyilván valóan az ügyészség a legmegfelelőbb. Hogy mit is ért Orbán rendteremtés alatt, nem teljesen világos, de mondjuk ide érthető holmi gazdasági ellehetetlenítés, előre megfontolt hirtelen szívmegállás, erős felindulásból elkövetett halál egy gépkocsi hátsó ülésén, stb.

Nomeg, a belső – értsd, párton belüli – ellenség elleni kíméletlen harc, aminek legfrissebb áldozata Spéder úr, aki pedig ősfideszes és oligarcha. Csak hát, vannak a jó oligarchák – vagyis a fideszes oligarchák, akik engedelmesen tejelnek – és vannak a nem jó oligarchák, akik valamiért kikerültek a csókosok köréből. Pedig Spéder nem kispályás: az Index, az Inforádió, a napi.hu és a portfolio.hu tulajdonosa, Heinrich Pecinával – aki a Mediaworks tulajdonosa (Népszabadság, Nemzeti Sport és 8 megyei lap) közös bankjuk a FHB.

Nos, ha már a mi kutyánk kölyke ellen is olyan rendteremtő eljárások indulnak, mint rendőrségi szerverlefoglalások a FHB-nál és a takarékpénztári integrációban résztvevő Posta székházában, a parlament egy nap alatt ledarált törvénye, ami keresztbe tesz az eddig kormányzatilag lelkesen támogatott takarékszövetkezeti integrációnak, az ügyészség meg – áh, dehogy felsőbb utasításra – hirtelen nekiugrik egy fideszes oligarchának, nos, akkor lehet halovány elképzelésünk, mi várható azoknál, akik – bármilyen szint legyen is az – nem Népünk Nagy Vezére feltétlen hívei.

Az első párhuzam itt dereng fel, mivel ilyesmit eddig csak a putyini oligarchaleszámolások idején láttunk Oroszországban. Csakhogy ezzel nagyjából vége is a párhuzamnak, mivel Putyin nem fordította hatalmát – mint ahogy Orbán – magánvagyon megszerzésére. Ő csak azokat az oligarchákat gyűrte le, akik a politikában is részt vettek, lásd Hodorovszkij, aki koholt vádak alapján gyorsvonati sebességgel a Gulágon találta magát. By side, alacsony szinten mozgó politikai ellenfeleit is lenullázta, ki polónium mérgezésben halt meg, ki meg kétoldali ólommérgezésben egy hídon. Volt egy olyan húzása is, amit Orbán még lemásolhat. Az egyik tartományban a gyáriparosok egy része elégedetlen volt az adózás mértékével, és ezért – passzív ellenállásként – csökkentették a termelésüket. Putyin tett nekik egy visszautasíthatatlan ajánlatot – ezt ott úgy hívják, együttműködési szerződés – majd annak aláírására elutazott a tartomány fővárosába. Leült az asztalfőre, fellapozta az egyezmény dokumentációját, felnézett, és így szólt: Komarov – se kereszt, se apai név! – nem látom itt az aláírását! Jöjjön ide, és írja alá! Komarov csak éppen annyit tétovázott, hogy az ne látszódjék nyílt ellenszegülésnek, majd odament Putyinhoz, és reszkető kézzel aláírt.

Orbán – legalábbis nyilvánosan – itt még nem tart.

A rendszerváltás előtt a szocializmus építésében két -ság és egy –ség vett részt: munkásság, parasztság, értelmiség. Ebből kettő szervezett volt. A rendszerváltás után hatalomra kerülő jobboldali kormányok – ebben élen járt az orbáni – első dolga az volt, hogy – éppen a szervezettségtől való félelme okán – szétverje a két –ságot. Hogyisne, még a végén születik egy munkás- vagy egy parasztvezér! Az értelmiséget meg szép ügyesen – nagy erőfeszítés nem kellett hozzá – kollaboránssá tette. Hiába, a túlélési ösztön és a vajas kenyér elvesztésének félelme mindennél erősebb.

Talán nem vagyok egyedül azzal a gyanúmmal, hogy a kollaborálás a jelenlegi ellenzék (?!) soraiban is előfordul. Nem is igazán értem, mi a fenének kell Orbánnak országos rend és fegyelem? A fideszbirkák továbbra is engedelmesen bégetnek, az elnyugatiasodott maradék meg szervezetlen, ráadásul genetikailag alattvaló…

Horthy beszédet mond, a Fradi 3-0-Ra győz, Radnóti Miklóst pedig kopaszra nyírják és megverik.

Ó, én!
szoknyás gyerek még,
fölemelt karral álltam
AZ ég alatt és
Teli volt a rét
Csillaggal és katicabogárral!
Akkor fordította el rólam
Egy isten a szemét!
(Radnóti Miklós: Emlék)

Ezerkilencszáznegyvenhárom március tizenhatodikán Radnóti Miklós magyar költő egy budapesti villamosmegállóban olvas, amikor hátba vágja őt egy önkéntes baka, hogy miért nem szalutált. Radnóti mentegetőzne, olvastam, mondja, azért nem láthattam, de a baka már cipeli is magával a szemközti Albrecht laktanyába, ahol a zászlós, a hadnagy és a hadapród őrmester fogadja. Rárivallnak: „Na, koszos zsidó, megtanítunk!”

Milyen volt AZ élet azokban a napokban Budapesten? Nyugodt, derűs, pezsgő. A hátország idillje. Az MTI beszámol a német tengeralattjárók eredményességéről, Honthy Hanna új csodakrémet népszerűsít („száraz, érzékeny bőrre”), a Tolnai Világlapja közli Tamás Tihamér versét („a márciusi napsugár / ha megérinti arcom / tudom, el kell kezdenem / elölről a harcom”), AZ Esti Kurír pedig Herczeg Ferenc író ünnepi beszédét idézi („nem magyar író AZ, aki nem a nemzet szellemében ír”).

Eközben AZ Albrecht laktanyában mindent elkoboznak Radnóti Miklóstól, még a cipőfűzőjét és a nadrágtartóját is. Előbb belökik egy koszos zárkába, majd egy borbéllyal kopaszra nyíratják, mondván, hogy tetves zsidó, úgy kell neki. A műveletet guggolva kell tűrnie, aztán vele söpörtetik és takaríttatják el a levágott hajat, sőt még 60 fillért is kell fizetnie a borbélynak.

„A Vasas–Kispest-mérkőzés sorsát AZ első percben lőtt potya gól döntötte el” – olvasható aznap a Nemzeti Sportban, ahol beszámolnak a Fradi két nappal korábbi győzelméről is, amelyet 12 ezren láttak AZ Üllői úton; FTC–Elektromos 3:0, gólszerző: Sipos, Toldi, Sárosi III., vezette: Palásti. A sportlap közli Horthy Miklósnak a levente ifjúsághoz címzett ünnepi szózatát is: „Szálljatok mindig keményen szembe a társadalombontó törekvésekkel… Országunk független és önálló, megvan a törvény előtti teljes egyenlőségünk.”

Radnóti Miklós magyar költőt, miután kopaszra nyírták, kivezénylik a laktanya udvarára, ahol egy órán át megalázó gyakorlatokat végeztetnek vele: parancsra kell bukfenceznie és hason csúsznia a piszkos földön. Amikor nem bírja tovább, megrugdossák.

A laktanyán kívül zajlik AZ élet. A Petőfi Társaság nagydíjának nyertese vitéz Bodor Aladár költő („költeményeiből erős magyar érzés és nagy kultúra sugárzik”), AZ Egyesült Keresztény Nemzeti Liga pedig Virraszt a magyar lélek címmel tart óriási érdeklődéssel kísért nemzetpolitikai előadást a Vigadóban; a református püspök a keresztény szellemről és a magyar kultúráról, a pannonhalmi főapát pedig a hitvalló magyarságról mond beszédet.

A bakák alaposan megvizsgálják Radnóti arcát (nem maradtak-e árulkodó külsérelmi nyomok), s mielőtt elengednék, megfenyegetik, hogy mindez csak „tisztelgési gyakorlat” volt. „Megértette?!” Addigra behoztak a laktanyába két másik sárga karszalagos munkaszolgálatost, ők következnek.

Aznap este a Nemzeti Színház Mikszáth Kálmán és Harsányi Zsolt Vén gazember című színművét játssza („hatalmas közönségsiker”), mindenütt Bán Frigyes új filmjét, AZ Éjszaka lányát reklámozzák („kényes téma, merész feldolgozás, mozipremier AZ Urániában”), és közérdekű felhívást olvashatunk a lapokban arról is, hogy a Virágkedvelők Egyesülete AZ Esterházy utca 4. szám alatt előadást tart Tavaszi munkák a kiskertben és a szobában címmel.

Radnóti felesége, Gyarmati Fanni – férje szűkszavú telefonhívása után – szívdobogva siet haza, s a kopaszra nyírt Miklóst magába esve, felöltözve, bőrbekecsben találja a lámpa alatt. A kérdésre, hogy MI történt, a költő csak sokára és vontatottan válaszol. Fanni mindent lejegyez. „Ez a kaszárnyaszellem – írja naplójában –; előre megszervezett vadászat kínzandó alanyokra.”

Negyvenhárom március tizenhatodikán gyönyörű, napsütéses tavaszi idő volt Budapesten. A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint aznap érkeztek meg a fecskék.

Magyar Nemzet, 2016.

Le kell cserélni a rádiót az autómban. Mert csak rádió! Ma sokat jöttünk - mentünk, mert vásároltunk és többször hallgattam ugyanazt a hírkaktuszt! Az jutott róla eszembe: az a terület, amiért 4x próbálták lecsukni Molnár Gyulát, hogy elpanamázta, kb tized akkora, mint amit most ugyanott a XI. Ker fityeszes főmuftiai elpanamáztak az araboknak. Azoknak az araboknak, akik takarodjanak, vagy nem létkérdés a beilleszkedés, csak adják le a lét. Azoknak a gazdag araboknak, akik egyébként a hülye fanatikusokat a háttérből pénzelik. Hisz ezek már annyira modern tanulmányokat folytattak, hogy eszük ágában nem lenne, mondjuk felrobbantani magukat, ők inkább pénzelik a mohamedán egyházat, akik majd tanítják a szegény arabot és fanatikussá nevelik.

Aztán az is eszembe jutott, hogy a nyugdíjasokat, a fák utáni hármas számú közellenséget miért kellett kitiltani a Kopaszi gátról. A hátsó része igen kellemes strandoló hely volt azoknak az embereknek, akik a kutyájukkal mentek ki. Ma már egyre több helyről tiltják ki őket, pl. az ember-parkokból. A játszótérről természetesen megértem, de, hogy azokból a parkokból, ahol Julikától-Jancsiig pihenni, traccsolni felnőtt emberek ücsörögnek, sétálnak miért zavaró tényező a kutya?

Aztán a következő dolog is felmerült bennem. Aki ismeri ezt a környéket, tudja, hogy volt egy rész, ami a Kopaszi gát parkolójától a Budafoki útig tartott és egy sétaút, amit napozásra és kutyasétáltatásra is használtak.

Nos, ezt a reszt is hozzácsapták a nagy markethez. Építeni szeretünk, különösen így, hogy az arabok finanszírozzák és az árakat megfejelhetjük azzal a bizonyos 10-20 milkával ( vajon ez hol csapódik majd le? Marketnél, az arab sejknél, esetleg a helyi, netán az isteni magasságokban uralkodóknál ( pedig ugye emlékszünk 27%-ból 5% ) ez kb 20% csökkenést kellene eredményezzen, de hát a kereslet-kinálat és az új törvény, plusz a sok balga miatt nem hogy csökkent, hanem a fent említettel nőnek az árak.
És tessék mondani, majd eredményezi ez a térkép, hogy a későbbiekben a Kopaszi a telep szórakoztató részévé válik, esetleg a 300e euro +20m ft-ért a betelepülők saját arab negyede lesz?

És hogy az elmúlt napokban látottak hogy jöttek össze a mai hírkaktusszal? Hát úgy, hogy egy ugrásra, no nem a Sugár, hanem a Kelenföldi pályaudvar, ahova - ma mondták - felépítik Dél-Buda kórházközpontját, ami a város legnagyobb és Europa legkorszerűbb létesítménye lesz. Tessék mondani, kinek? Olyan lesz, mint a Tüske, hogy mindenkié, de csak..... mehetnek be használni, vagy?....... http://24.hu/belfold/2016/04/07/a-varkert-bazar-sorsara-jutott-a-tuske-uszoda/

Azt ki és mikor fogja vizsgálni (négyszer,) hogy ki mennyit nyert eddig ebből az üzletből?

Illyés Gyula írta, hogy Trianon a franciáknak a kéjlaképités csodáját jelenti, nekünk magyaroknak pedig a gyászt, mert a Trianon palotában aláírt békeszerződés során vertek idegenbe minden harmadik magyart.1  A magyar nemzet ezt a traumát mind a mai napig nem tudta sem feldolgozni sem megemészteni mert sem a Horthy  sem a II.VH-t követő időszakban a szellemi történelmi helyzetek erre lehetőséget sem adtak. A Horthy rendszernek egyik lényege volt a revízió, átitatva erős soviniszta érzelmekkel, ezért a reális szembenézés a Trianonhoz vezető úttal érthetően elmaradt. Elmaradt az elvesztett II.VH után is, mert egy olyan rendszer részei lettünk, melyben a „proletár internacionalizmus“  szellemtelensége ezt nem tette lehetővé.

 Trianonról ma is érzelmi alapokon álló legendák, megfogalmazások léteznek igen sokszor a médiában is melyek igazodnak egy réteg érzületéhez és ez a felfogás nem engedi a reális elemzések során megállapított eredmények köztudatba való átmenetét. Pedig erre nemcsak szükség van, hanem az elkövetkezendő időszak egyik feladata a történelmi múltunk helyes értelmezése minden felesleges túlfűtöttségtől mentesen.

 Trianonnal kapcsolatos legendák közé tartozik többek között a Kun Béla féle Tanácsköztársaság időszakának értékelése, Szabó Dezső által az Elsodort falu c művében megfogalmazott vádak a „hátország“ árulásáról. Pedig a Trianonhoz vezető út igen messziről indul, és egyik fő oka a nemzetiségek létszáma, állapota, helyzete volt.

  Magyarországon a nemzetiségek száma 1780-re már meghaladta a magyarok számát2. A nemzetiségeken belül túlsulyba kerültek a szlávok, Erdélyben pedig lassan a románság lett a többségi nemzetiség a magyarral szemben. Erdélyben – mely nem volt Magyarország része, hiszen az 1848-as forradalom 12 pontja közül pont az utolsó mondta ki Erdéllyel való egyesülés vágyát, mely 1867 után következett be egyoldalúan - problémát jelentett az, hogy az erdélyi románokat hivatalosan nem tekintették soha nemzetiségnek, hiszen mindig három nemzetről (magyar, német, székely(!)) és négy vallásról beszéltek. (katolikus, unitárius, protestáns és görög-keleti – ortodox). A reformkor idején a nemzeti öntudat kialakulása csúcspontján kevesen észlelték a nemzetiségekben rejlő veszélyt, pedig olyanok figyelmeztettek erre mint Széchenyi István, a legnagyobb magyar a Magyar akadémia körül és a Hunnia cimű kiváló munkáiban, valamint Wesselényi Miklós a Szózat a szláv nemzetiség ügyén c. könyvében. Ebben a művében Wesselényi Miklós a Habsburg Birodalom föderalizálásának első programját dolgozta ki és nemcsak társadalmi reformokra, hanem a birodalom államszerkezetének és nemzetiségpolitikájának a módosítására is javaslatot tett. De Wesselényi sem mentes a XIX. században kialakult magyar nemzeti és nemzetiségpolitikai gondolkodástól. Wesselényi úgy gondolta,hogy a történelmi magyar állam határain belül, csak a magyar lehet „államalkotó”, és ahogy megfogalmazta: egyedül  a magyar lehet „polgári alkotmányunk s államunk fenntartására” alkalmasnak. Ahogy kifejezte a törvényhozásban és igazgatásban egy országon belül, „több nyelv nem létezhetik”. Wesselényi politikai elemzésének téves pontjai ellenére Széchenyivel együtt előre vetítették a nemzetiségiek jövőbeni viselkedését. Az 1848/49-es szabadságharc pedig világosan megmutatta, hogy a nemzetiségek, elsősorban a románok, szerbek, horvátok miként is gondolják, képzelik el a saját jövőjüket.

    A kiegyezés után a magyar elképzelések jelentős része megvalósult, újra egyesült Magyarország és Erdély, megtörtént az un. kiegyezés. De ez a kiegyezés csak a Habsburg uralkodóház és a magyar arisztokrácia között történt meg, mert elmaradt a nemzetiségekkel, és a társadalom többi rétegével való kiegyezés. A háttéralkukból pedig kihagyták a cseh nemzetet, pedig nemcsak létszámuk, hanem gazdasági helyzetük miatt  is indokolt lett volna – hiszen a későbbi Monarchia legfejlettebb részéről volt szó.

 A kiegyezés így elég felemás állapotot eredményezett, kétség kivül sok pozitívummal a magyarok számára.

 Tefner Zoltán3 nagyon pontosan fogalmazta meg, hogy „a Monarchiában a tizenegy népcsoport közül nem mindegyiknek volt ez a helyzet egyértelmű. Többen más jellegű politikai rendszert szerettek volna, amelyben nemzeti céljaikért hatékonyabban tudtak volna dolgozni. Ilyen csoportot alkotott a cseh nemzet, amely kimaradt az 1867. évi alkuból, s nem érvényesültek sem trialista, (Bécsből, Budapestről és Prágából irányított három központú birodalom) sem föderalista reformtervei. A birodalomból kifelé kívánkoztak az olaszok is, rájuk az éppen születőben levő olasz nemzeti állam hatott nagy vonzerővel. Az Erdélyben nagy számban élő románság számára a kialakuló Románia hasonlót jelentett, mint az olaszoknak Garibaldi radikális-nemzeti mozgalma. Az utóbbiak csoportjához sorolhatók a magyar korona országterületén élő szerbek, akik a Balkán nagy részét belakó szerb nép részének tekintették magukat, s politikai pártjaik nagy része vérmes híve volt Nagy-Szerbia kialakításának.“ Azzal, hogy az 1867-es törvények a birodalom nyugati felén alapjában véve a centralista, s ennek következményeként bizonyos értelemben az abszolutisztikus rendszert vezették be, olyan ellentmondásokat keltettek a politikai rendszerben, amelyek az obstrukción kívül sok más engedetlenségi mozgalmat is szinte törvényszerűvé tettek. A föderációs elvekből a gyakorlatban nem sok maradt.

    Különösen figyelmet érdemel a Monarchián belül a csehek helyzete, mert egy nagy történelmi múltú népről van szó, amely teljes egészében a birodalom határain belül élt az önálló államiság legcsekélyebb feltételei nélkül. A föderalizmus tehát, amely Hohenwart programjának a lényegét alkotta, a csehek egyértelmű politikai akaratnyilvánítása volt. Ez alkotta a cseh államjogi mozgalom lényegét. 1868 augusztusában meg is fogalmazták ezt programot abban a memorandumban, amelyben az állt, hogy a Vencel-korona országai, Csehország, Morvaország és Szilézia kapjanak különállást a Monarchián belül. Az úgynevezett cseh alapcikkely, a Fundamentenartikel 1871-ben ezt az elképzelést próbálta törvényerőre emeltetni az osztrák parlamentben, s elismertetni a Monarchia politikai vezetőivel mind a két birodalomrészben. A cseh tervezet a dualista rendszert alapvető elveiben kérdőjelezte volna meg. A cseh alapcikkely nagy önállóságot is követelt, például gazdasági természetű ügyekben. Ezeket a törekvéseket vétózták meg rendre a magyar politikai vezetök, nem látva a birodalom törékeny politikai lényegét.

   Külpolitikában – melynek vezetője gróf Andrássy Gyula volt – elsősorban az orosz ellenesség nyilvánult meg. (Az orosz álláspont az 1853-54. évi krími háborúban tanúsított oroszellenes osztrák fegyveres semlegesség miatt az elpusztítandó ellenfelek közé "emelte" a Habsburg Birodalmat is. Az oroszok szemében az oszmánok és az ausztriai németek mellett az 1867. évi kiegyezés után a magyarok is ellenséggé léptek elő. A dualizmus létrejötte közvetlen előidézője volt az 1867 nyarán Moszkvában szervezett - eredetileg etnográfiai kiállításnak indult - szláv kongresszusnak is. Ekkor születtek meg Oroszországban az első tekintélyes monográfiák e témában. A pánszlávizmus egyik szellemi atyja Nyikolaj Danyilevszkij, már a Magyar Királyságot olyan "politikai varangyként" jellemezte, amely "Oroszország csapásai alatt meg fog semmisülni, a magyarság pedig fel fog oldódni a szláv tengerben". Danyilevszkij elgondolásai között már ekkor szerepelt egy szerb-horvát-szlovén állam, egy cseh-szlovák-morva királyság, Nagy-Bulgária, Nagy-Románia. Kárpátalja pedig, szerinte, egyértelműen "ősi orosz föld". Az ily módon a Habsburg és az Oszmán Birodalom területén létrejövő, többnyire szláv államok tehát függetlenek maradtak volna. Csupán föderációt alkotnak, amelynek központja Konstantinápoly, "igazi" nevén: "Cárgrád". Ennek az államszövetségnek a segítségével Oroszország Európa fölött hegemóniához jut, s így az Amerikai Egyesült Államokkal meg fogja tudni teremteni a harmonikus világegyensúlyt!)

    A Monarchia szempontjából az egyik fontos külpolitikai esemény az orosz-török háború volt. Az 1877–78-as orosz–török háborúban a török seregek megsemmisítô vereséget szenvedtek. A törökre kényszerített 1878. március 3-i San Stefanó-i béke azonban így is radikálisan átszabta a Balkán politikai térképét. (A béke során kizárólag orosz érdekek érvényesülnek) A San Stefanó-i békével az Oszmán Birodalom európai „hagyatékának" nagyrésze úgy osztatott fel, hogy azzal ismét Oroszország került stratégiailag előnyös helyzetbe. Nagy-Bulgáriában a békeszerződés értelmében orosz katonaság állomásozhatott, s a bolgár állami adminisztráció felépítésének a feladatát orosz „tanácsadókra" ruházták. Ilyen mértékű orosz befolyás egyetlen nagyhatalom számára sem volt elfogadható. A nyugati hatalmak ezért rákényszerítették Oroszországra azt, hogy a vitás kérdésekről nagyhatalmi konferencia döntsön.

 Az 1878. június 13-tól július 13-ig Berlinben űlésezô konferencia berlini kongresszusként vonult be a történelembe, melynek összehívása és megtartása Andrássy Gyula külpolitikai tevékenységének legkiemelkedőbb eseménye volt. Mint a monarchia első megbízottja olyan tanácskozásokon, melyeken Bismarck, Gorcsakov, Beaconsfield lord vettek részt, nemcsak kitűnően állta meg a helyét, hanem képes is volt álláspontjának érvényt szerezni.

    A kongresszus legfontosabb döntése a San Stefanóban létrehozott nagy bolgár állam három részre osztása volt. Északon, Szófia környékén autonóm bolgár fejedelemség alakult, az ettől délre fekvő Kelet-Rumélia pedig félautonóm státust kapott. Végül a bolgárok, szerbek és görögök által egyaránt igényelt Macedónia, valamint a görögök és a bolgárok által követelt Trákia az albán területekkel és Tesszáliával együtt továbbra is török fennhatóság alatt maradt. Oroszország igy jelentősen veszített, melynek eredménye volt, hogy kilépett a "Szent Szövettégből" mely Franciaország ellen irányult és még Metternich hozta "kalap" alá. Oroszország azonnal egyezményt kötött Franciaországgal és Oroszország részéről elkezdődött a pánszláv eszmék erőszakos felgyorsítása, és kemény propagandája a Monarchia területén élő szlávok körében, de azon kivül is. (Szerbia orosz befolyás alatt állt, és többször is provokált békétlenséget a Balkánon.) Kárpát-medencében az egyházi eredetű szláv politikai elit ellenségének tekintette a vármegyei hatalmat szilárdan kezében tartó magyar nemességet, és természetes szövetségesnek a szláv nagyhatalmat, Oroszországot tekintette. A csehek a trializmus magyar részről való megvétózása miatt egyre jobban Oroszország felé fordultak, mert benne látták nemzeti függetlenségük létrejöttét. A Monarchiából a lengyelek is kifelé tekintettek nehezítve a birodalom nemzetiségi problémáit.

 Nyugodtan mondhatjuk, hogy az első világháború tulajdonképpen 1878-ban kezdődött. A „Berlini konferencia“ után 1879-ben Németország és a Monarchia oroszellenes éllel köt szövetséget mely "kettős szövetség" elnevezéssel került be a történelembe, majd Olaszországgal kiegészülve “hármas szövetséggé” alakult. Megkezdődött a nagyhatalmak tömbbe való szövetkezése és a nagyarányú  fegyverkezés. Európa elindult a végzetes világháború felé vezető döcögő úton.

A külpolitikai helyzet mellett a magyar nemzetiségi politika is előre vetitette a Monarchia felbomlását, mert a magyar belpolitika a nemzetiségekkel szemben nem volt sem helyes sem előnyös.

A világháború már csak a végső stáció volt a Monarchia megszűnésében, de a birodalom felbomlása és Magyarország határainak megváltozása a világháború nélkül is bekövetkezett volna. A történelmi Magyarország abban a formájában nem maradhatott fenn, és a területen lakó nemzetiségek már nem akartak együtt élni a magyarokkal.

 A világháború után a győztes nagyhatalmak a területi elrendezésnél két alapelvet kívántak érvényre juttatni: az önrendelkezési jogot és a nemzeti összetartozás elvét, de a győztesek ezt a két elvet érdekeik szerint alkalmazták, mely Magyarország számára tragikus eredménnyel járt, többek között azért is, mert a határok kijelölése nem az előzetesen hangoztatott etnikai elvek alapján történtek, hanem stratégiai célokat szolgáló kommunikációs és gazdasági érvek határozták meg, hiszen Csallóköz, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Arad vagy Beregszász miért került az utódállamokhoz, az, hogy a béke miért ebben a formájában valósult meg, annak semmi köze nincs az évszázados folyamatokhoz- ahogy ezt Ablonczy Balázs történész is kifejtette.4 Jól látható az, hogy a békekonferencián résztvevő győztes hatalmak szembefordultak azokkal az elvekkel, amelyek a háború utáni rendezés alapját jelentették volna. Röviddel a békekonferencia megnyitása után már nyilvánvalóvá vált, hogy Franciaország korábbi elképzelései ellenére hogyan kívánja kezelni ezt a kérdést, hiszen Franciaország az első világháború utáni rendezést saját biztonsága megteremtésének kívánta alárendelni.

 A határok kérdésével három szinten foglalkoztak. A Legfelsőbb Tanácsban, a Külügyminiszterek Tanácsában és a határmegállapító bizottságokban. A bizottságok munkájukat 1919. február közepén, másfél hónappal a békekonferencia megnyitása után kezdték meg. Elnökei és alelnökei kivétel nélkül franciák voltak.

 A határmegállapító bizottságok nem konzultáltak a vesztesekkel, egyszer sem hallgatták meg képviselőjüket, Magyarország határait úgy jelölték ki, hogy csak Benešt, a román és a szerb képviselőket hallgatták meg, így csak az utódállamok stratégiai, gazdasági érdekei érvényesültek, holott a nemzetiségi viszonyokat a győztesek jól ismerték, szakértőik pontosan tisztában voltak a helyzettel, ezt a békekonferencia vitái és egyértelműen mutatják. Ìgy a határokat nem etnikai alapon, hanem közlekedési, stratégiai és földrajzi szempontok figyelembevételével  alakították ki. Ezt támasztja alá  a román-magyar határról a jugoszláv-román határmegállapító bizottság olasz képviselőjének világos kijelentése: "minden vasútvonalnak, amely elengedhetetlen egy ország gazdasága és stratégiai biztonsága szempontjából, az adott állam területén kell maradnia, még ha idegen lakosok lakta területen halad is át" De Jules Cambon ismert francia diplomata, hazája békedelegációjának tagjának kijelentése5 is azt bizonyítja, hogy Clemenceau teljes vehemenciával támogatta az utódállamok sokszor hamis adatokon nyugvó területi követeléseiket.

Az 1919-1921 évekre vonatkozóan megnyíltak a francia levéltárak melyekben a korszakra vonatkozó francia dokumentumokat kutatta Ádám Magda.6 

 A történésznő egy interjú7 során kifejtette, hogy a franciák nem siettek publikálni a versailles-i – igy a Nagy-Trianon palotában aláirt magyar békeszerződés - dokumentumait, mert azokból egyértelműen kiderül, hogy Franciaország felelőssége az ezer sebből vérző versailles-i békerendszer létrehozásában óriási, annak rossz és súlyos következményei lesznek. Ezt a békekonferencia meghatározó személyiségei már a döntés meghozatalakor is tudták. Azzal is tisztában voltak, hogy a közreműködésükkel megalkotott Trianoni békeszerződés különösen sok igazságtalanságot tartalmaz.

Többek között azért is, mert a Nagy Trianon Palotában aláirt béke egy diktátum volt és a békekötést megelőzően a Bizottság a nemzetiségek zsákmányszerzési követeléseit támogatta. Lloyd George a híres fontainebleaui memorandumában fogalmazta meg a következőket: „Soha nem lesz béke Délkelet-Európában, ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. Ezért én a béke vezérelvének azt tenném, hogy, amennyire emberileg lehetséges, a különböző népfajok kapják meg saját hazájukat, és hogy az emberi szempont előzzön meg minden stratégiai, gazdasági vagy közlekedési szempontot, melyek rendszerint más módon is realizálhatók”. Az angol miniszterelnök a londoni tanácskozáson még keményebben fogalmazott, amikor Philippe Berthelot-val, a francia delegáció vezetőjével vitázott, aki ellenezte a magyar békefeltételek revideálását: „Vajon lehetséges, hogy Berthelot úr valóban azt hiszi, hogy béke uralkodik majd Közép-Európában, ha idővel kiderül, hogy a magyarok követelései jogosak voltak és, hogy egész magyar közösségeket - barmok módjára - átadták Csehszlovákiának és Romániának egyszerűen azért, mert a konferencia nem volt hajlandó a magyar ügyet megvizsgálni?”8

 Aszalós Sándor

2006. junius 4.

 Megjelenés:

http://kalaka08junius.homestead.com/#anchor_346       2008. június

1 Ego sum gallicus captivus – Francia menekültek Magyarországon, Budapest  1980 Európa,- Illyés Gyula elöszava

2 Az ország lakossága az 1780-as években meghaladta a 9 milliót. Az ország lakói közül mintegy 3,5 millió volt a magyar, a románok 1,5 milliónyian, a szlovákok 1,2 milliónyian, a szétszórtan élő németek pedig 1,1 milliónyian lehettek. A horvátok számát 800 ezerre, a szerbekét 600 ezerre, az ukránokét és ruszinokét pedig 300 ezerre becsülhetjük. Körülbelül ugyanennyi volt az örmények, görögök és más népek összlétszáma is.

1840-ben ben Magyarország lakossága (Erdély nélkül) 9,94 millió, ebből 43,63% magyar, 16,94% szlovák, 10,25% német, és 12,22% román.

Erdély 1,7 milliós lakosságából 28% magyar, 13,11% német és 58,49% román.

 3 Külpolitika, népcsoport, tömegtájékoztatás –Valóság 2006. június XLIX. évfolyam 6. szám

4 Ablonczy Balázs beszélgetése Zahorán Csabával  2006.10.06

5 „A bizottság feladata alapvetően abban állt , hogy az új csehszlovák állam, nem pedig Magyarország határait kijelölje.”

6 Ádám Magda: Francia diplomáciai iratok 1-3, Akadémiai Kiadó Budapest 2006.

7 Új megvilágításban a Kárpát-medence I. világháború utáni története. Interjú Ádám Magda történésszel. - Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle XL évf. 2005.2. szám május.

8 Interjú Ádám Magda történésszel- U.O

"Csönd legyen Hunniában, csitt: nem látjátok, hogy sír és imádkozik a populus Werbőczianus? Válogat a szentek között, nem tudja már, melyikben bízzék, halálra van ijedve. Most íme megtalálta legszentebb szentjét, Werbőczi Istvánt, hagyjátok imádkozni, mi is imádkozzunk vele. Tehát szálljon ég felé a Nápoly alatt nyögő olasz parasztok riadt imája: "A Vezuv haragszik, bömböl a föld, fekete az ég, forr a tenger, Szent Januárius, segíts." Nagy baj van Nápolyban, mikor meghordozzák Szent Januárius szobrát, s nagy bajban van a feudális Magyarország, ha Werbőczihez folyamodik. Szent Januárius segítségétől falvakat temetett el bátran a Vezuv. Érkeznek idők, hála istennek, amikor már a legfurfangosabb szentek se tehetnek csodát. Nagyszerű fátum, hogy a populus Werbőczianus éppen most fog kimúlni, mert ki fog múlni, amikor Werbőczi lelke nem uralkodott soha diadalmasabban a magyar mocsár-vizek fölött.

Werbőczi, az ugocsai köz-úr, nagy ember volt, mi is bevalljuk, ha a nagyságot morális skrupulusok nélkül mérjük. Abból a melegágyból kelt, ahonnan a legszebb, legkülönösebb magyar palánták. Onnan, ahol az elkoldusodott magyar nemes már-már szinte belesüllyed a legmagyarabb semmibe, a paraszt népbe. Nagy törvénye van annak, hogy ugyanazon sorból jöttek szinte egyszerre Dózsa és Werbőczi.

Werbőczi azt a vért hozta magával, amely a magyar nemesek ázsiai őseiben zabolátlankodhatott. Kiraboltak azok mindenkit a besenyőkön kívül, akik ehhez náluk is jobban értettek. Szolgává süllyesztettek mindenkit, akit csak szolgává süllyeszthettek. Legelső sorban önfajuk drága, nagyszerű táplálóját, a legértékesebb és legboldogtalanabb parasztot, a magyart. A megkínzott, elnyomott paraszt impotenciája s a sors bosszúja az, hogy ez az ország kicsi, félszeg, lázár, elmaradt. A populus Werbőczianus gondoskodott arról, hogy végső rothadásig együtt maradjon, s legfeljebb lézengő, külföldi rittereket vett a maga soraiba.

Az úri, halódó Magyarországnak méltó prófétája volt ő, Werbőczi István. Pártvezérnek, diplomatának, palatinusnak, bírónak, tudósnak és szónoknak egyformán magyar. Ha föl lehetne támasztani, át lehetne hozni a mi korszakunkba. Amitől az isten mentsen meg bennünket, mert esze, ravaszsága s faló kedve a mai kis werbőcziek összeadott eszénél, ravaszságánál és faló kedvénél is nagyobb volt. Züllöttebb volt akkor az ország még mai züllöttségénél is. Werbőczi alkalmas időben született, kegyetlen tudatossággal emelkedett. Becsapott mindenkit, s nem volt pör vagy kár, ami ne őt gazdagította volna. Tudott kegyes lenni mindenkihez, akiből kihúzhatott valamit. Az első magyar politikus volt ő, ki krétával számította ki, hogy a nemzetieskedés, vagy mai szótárunk szerint, hazafiaskodás, kitűnő üzlet. Dehogy volt ő a köznemesség vezére az oligarchia ellen, mely oligarchiába olyan félelmes erővel harcolta föl magát. Neki elég volt egy szónoklatot kivágni a tanulatlan, korhely, már akkor is üres nótákon sírva vigadó falusi köznemesek fegyveres tábora előtt. Ez a tábor őt vezérének fogadta, s hogy anakronok legyünk, revolvert adott a kezébe, s Werbőczi megrevolverezte a királyt, a leendő királyt, a főnemességet, mindent. Úgy ítélt, mint bíró, ahogyan a fülemile-pör bírója, ővele lehetett beszélni. Egyszerre volt hű embere Ulászlónak, Lajosnak, az utánunk vágyódó Habsburg-ősnek, Zápolyának. Neki mindenki eszköz volt más ellen önzsebe s új és új donációs levelek számára. Végül nem volt Magyarországnak vármegyéje, ahol neki falvai ne lettek volna.

Az utána következő nagynevű hazafiaktól és hazaárulóktól a modern minisztériumi panamázókig mindenki az ő tanítványa. Még csak az sem új nacionalista ötlet, hogy az egri püspök adjon pénzt a hazafiaknak, mert neki van. Werbőczi éppen az egri püspököt pumpolta úgy meg, hogy a püspök ország-világ előtt jajgatott. Azután minden mindegy volt neki túl a hatalmon, pénzen és birtokon. Ne legyen királyválasztói jog, jöjjön idegen dinasztia, söpörjön el mindent a török áradat. Becsapott mindenkit a jobbágyokon kívül, mert a jobbágyoknak nem is ígért semmit. Polgárság akkor még csak egy-két német városban volt, de ezeknek is kimutatta a foga fehérjét. Hanem a jobbágyok nyöghették századokig az ő kegyetlen ütéseit: a Tripartitum, mely egyébként egy alacsonyrendű osztrák törvénykönyv mintájára készült, s egész jogászi működése a jobbágyság örökös leigázására s az úri Magyarország végtelenítésére készült. A populus Werbőczianusnak - kijavítjuk - nem is prófétája, de Messiása volt.

Sírhat, imádkozhat a populus Werbőcziánus, van miért. Werbőczi István még adathatott magának kétszer nemzeti ajándékot azokkal a jobbágyokkal, akiket igás állatokká tett. Az új jobbágyok fölemelték fejüket és kezüket. Pusztuljon a Werbőczi népe, a világ leghaszontalanabb, kitartott osztálya. "A Vezuv haragszik, bömböl a föld, fekete az ég, forr a tenger, Szent Januárius, segíts." A populus Werbőczianus érzi a vesztét, sír és imádkozik: Csönd legyen Hunniában, csitt.

Budapesti Napló 1907. október 8."

Ha valaki némi párhuzamot vélne felfedezni Werbőczi és Orbán közt, az csak a véletlen műve. Ettől függetlenül Ady a jövőbe látott. (a szerk. megjegyzése).

Kilencvenhat éve írta alá Horthy Miklós delegációja a trianoni békeszerződést, talán hálából, hogy az antant jóváhagyásával és a Budapestre látogató román csapatok lószarát taposva, Stromfeld elrekvirált lovának hátán Horthy bemasírozhatott Budapestre és a hatalomba.
Erről nemigen esik szó, mint ahogy arról sem, hogy egyedül Lenin emelte fel szavát Trianon ellen, mikor így írt: "Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke... ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak."
Arról sem beszélünk sokat, hogy a háborút, mely Trianonhoz vezetett tulajdonképpen mi indítottuk, miután őfelsége I. Ferenc József mindent meggondolt és mindent megfontolt - de ezek szerint talán mégsem mindent.

Rájöttem, hogy alighanem irigy lehetek. Leginkább talán arra, hogy amikor valaki felfedezi a langyos vizet, akkor talál hozzá olyan médiát, amelyik körbeugrálja, és elfelejti megkérdezni: hol tetszett lenni mostanáig. Valami ilyen érzés kerített hatalmában akkor, amikor a Varga Zoltánnal készült beszélgetést olvasgattam a Vasárnapi Hírek oldalán.

A nyilatkozó különben pszichológus, és a leirat felütésében az az állítás, hogy a beszélgetés egy „évtizedek óta nagy hatalmú vezetőkkel dolgozó neves pszichológussal” zajlott. Ezt nincs okom kétségbe vonni. De a megfogalmazás ebben a formában furcsa. Mert a pszichológus vagy közvetlenül dolgozott Orbán Viktorral, és ebben az esetben etikai kérdést vethet fel a mondandója. Vagy más, nagy hatalommal bíró figurákkal dolgozott, és akkor pont annyit tud a kedves vezetőnkről, mint bárki más újságolvasó. Mint bárki más, aki figyelemmel kíséri a napi történéseket, illetve nem elég fiatal ahhoz, hogy ne emlékezzen a Fidesz indulására, és annak körülményeire, és arra, hogy a létrehozását valószínűleg sokkal jobban indokolta Orbán és kollégiumi körének sértettsége, mint bármi más. De természetesen eszembe sincs kétségbe vonni a nyilatkozó pszichológus szakértelmét. Sőt! Tulajdonképpen örülök, hogy megnyilatkozott. De erre még visszatérnék.

Az egyik alapállítás a beszélgetésben az, hogy Orbán Viktor, mint egykor megrugdalt gyermek, ma is félelemben él. Ez a rendszerváltás előtti Orbán-videó „újrafelfedezése” környékén már elég világosan látszott. VH írásában emlegetett azon gondolat, hogy: „Ha a politika a közügyek racionális módon történő intézésének tudománya, akkor miniszterelnökünk nem tekinthető politikusnak”, annyira a napi tapasztalat része, hogy szinte közhelynek tekinthető. Nem véletlenül lehetett már évek óta is azt tapasztalni, hogy az Orbán hatalmától függő „belső kör” egyik legfontosabb feladata az, hogy a miniszterelnököt csak preparált helyzetekben és preparált közönség előtt engedjék nyilatkozni. Nem egy esetben olyan beszédeket nyomva a kezébe, amit spontán ostobaságból szinte lehetetlen elkövetni. S ebből a szempontból egyáltalán nem kizárt, hogy a belső hatalmi oligarchia tulajdonképpen propagandaképnek tekinti a komplexus-vezérelt kormányfőt.

Amivel leginkább az a probléma, hogy az országnak ez egyre többe kerül, és minél későbbi lesz a váltás, annál fájdalmasabb lesz. De ez sem új megfigyelés. Egy átlagos, mondjuk egy pedagógustól elvárható alkalmazott-pszichológiai ismeretszint alapján már négy éve is érzékelhető volt: Orbán Viktor nem egy megnyilatkozása már túl van az inflexiós ponton. Azon a tünetszinten, ahonnan a személyiségnek, nagyon komoly szak-segítség nélkül, már csak lefele van út. Egyre nagyobb hangsúlyt kapva a belső vezérlésben a vezér-komplexus. Ez rövidtávon természetesen lehet hasznos az oligarcháknak, de hosszú távon szinte biztosan káros az országnak. Ezért is sajnálatos, hogy az időnként, de egyre ritkábban kialakuló „kegyelmi pillanatokat” nem használja ki sem a Fidesz, talán még épeszű, kisebbsége, sem az ellenzék. Holott voltak olyan pillanatok, amikor a cár cserélhető lett volna. Akár a párt egy másik kegyeltjére is. Amely pillanatok elmulasztása nem csak azért fog fájni, mert majd Orbán Viktor szegény össze fog roppanni, ha a valóság bekopogtat egyszer a fejébe.

Az a nagyobbik probléma, hogy a hatalomváltás lehetőségeinek spektruma folyamatosan szűkül. Akkor is, ha az ezzel járó felelősségtől az ellenzék inkább szűköl. S gyakorlatilag, számos gesztussal, de többségében kiegyezik a hatalommal. Mert igen. a hatalomváltás felelősséggel jár. Legalább annyira, mint a hatalom gyakorlása. A felelőtlen hatalomgyakorlás esetén legfeljebb enyhítő körülmény lehet egy pszichiátriai lelet. A „túloldalnak” azonban közvetlen a felelőssége abban, ha egy fasisztoid, rendpárti fordulat következik be. Miközben három éve is az villant be: egyre inkább olyan népszavazás fogja eltávolítani Orbánt, ahol flaszterből lesznek a szavazócédulák. Varga Zoltán azon véleménye, hogy: „Vége lesz, de attól tartok, már nem tud békésen vége lenni”. Nem új, és nem is egyedi. Nem is különleges, mert akár a történelmi párhuzamokból is levezethető.

A beszélgetés megjelenését nem a tartalma teszi újdonsággá. A tartalma a langyos víz újrafelfedezésének média-genézise. Azonban az előzményekhez tartozik egy olyan évekig költőiként maradt kérdés, hogy miért is maradt köz-lelettelen Orbán Viktor? Ez a jég látszik megtörni a VH-nak, a 168 óra által is már megemlített, írásával. Ennek még akkor is örülni lehet, ha tudható: vagy továbbra is elszigetelt marad a vezetői alkalmasság kérdésének feszegetése, vagy felkarolják. Az utóbbi esetben pedig arra is számíthatunk, hogy egyre többen lesznek a jövőben azok, akik önbejelentésük alapján már évek óta ezt mondták. Akkor is, ha korábban a gondolattól is irtóztak. Ahogy a partizánok és ellenállók száma is nőttön-nőtt az évek során. Miközben a tényleges partizánok, és ténylegesen ellenállók legfeljebb az úttörők szemében jelentettek olykor, kampányszerűen, valami példaképszerűséget.

Julia Gillardról van szó, akiAusztrália miniszterelnöke, aki egy friss szellőhöz hasonlít, és aki bátran és kitartással vezeti országát! Látod, Orbán, így is lehet! Pedig Gillard nem is illiberális, ráadásul Ausztráliában valós a veszély!

 Muszlimok, akik az iszlám sharia törvényei szerint akarnak élni, hagyják el Ausztráliát! Ezt újból hallhatták múlt szerdán, amikor a kormány a radikálisok ellen fordult, hogy a lappangó terrortámadásoknak elejét vegye.  Gillard ismét feldühítette az ausztrál muszlimok egy részét szerdán a következővel: támogatja a kémelhárítókat abban, hogy lehallgassák a mecseteket.

 Idézünk:

  A BEVÁNDORLÓKNAK, KELL ALKALMAZKODNIUK, NEM AZ AUSZTRÁLOKNAK ...fogadják ezt el, vagy távozzanak!!

 Tarthatatlan állapot, hogy az ausztráloknak folyton nyugtalankodniuk kelljen amiatt, hogy vajon megsértettek-e éppen valakit vagy a kultúráját. A Bali szigeteken történt támadások óta észrevehetően megnövekedett a patriotizmus az ausztrálok nagy részénél.

  A mi kultúránk két évszázad sok küzdelme, megpróbáltatása és győzelme eredményeként fejlődött ki, melyet férfiak és nők vívtak, akik szabadságra vágytak.

Az anyanyelvünk, országunk első nyelve ANGOL, nem spanyol, libanéz, arab, kínai, japán, orosz vagy bármilyen más nyelv. Aki itt akar élni, annak meg kell tanulnia a nyelvünket!!

 Az ausztrálok nagy része hisz Istenben. Ez nem valamilyen keresztény, jobboldali, erőszakos politikai nyomás, hanem tény, mert ezt a nemzetet keresztény férfiak és nők alapították keresztény hitükre támaszkodva és mindezt érthetően és világosan dokumentálták is. Minden kétségen kívül helyes, ha mindezt hirdetjük iskoláinkban is.

 Ha Istent nem tudjátok elfogadni, sértőnek érzitek, akkor azt ajánlom, hogy gondolkozzatok azon, hogy a világ valamelyik más részében keressetek új hazát, mert Isten a mi kultúránknak egy része, éljünk együtt Mi el akarjuk fogadni a ti hiteteket és nem akarjuk megkérdőjelezni. Csak annyit kérünk, hogy ti is fogadjátok el a mi hitünket, hogy békés harmóniában tudjunk élni együtt.

 Ez a MI ORSZÁGUNK, a MI FÖLDÜNK, és a MI ÉLETFORMÁNK és azt akarjuk, hogy nektek is meg legyen minden lehetőségetek arra, hogy élvezzetek itt mindent.

De ha nem tudjátok abbahagyni a panaszkodást, siránkozást és elfogadni a zászlónkat, fogadalmainkat, keresztény hitünket és életmódunkat, akkor azt ajánlom, hogy használjátok ki a nagyszerű ausztrál lehetőséget: ‘A TÁVOZÁS JOGÁT’.

 Ha itt nem vagytok boldogok, akkor menjetek máshova. Mi nem kényszerítettünk titeket arra, hogy ide gyertek. Ti kértétek, hogy idejöhessetek. Tehát fogadjátok el az országot, amely befogadott titeket.

 Forrás: aol

Volt egyszer, hol nem volt, tán az üvegvisszaváltón is túl, volt egy elvarázsolt királyfi, aki béka formájában létezett…

Ismerős, ugye? Nekünk, magyaroknak konkrétan van egy ilyen békánk, valódi hungaricum! Állítólag, ha megcsókolja egy menyecske, visszaváltozik világszépe királyfivá. Ezzel van egy kis gond: nem igen lehet hozzáférni, mert a testőrei – mivel védett állat – megakadályoznak minden közeledést. Kivéve, amikor arra szakosodott, úrfelmutatáson és szentmisén szocializálódott élemedett asszonyságok a kezét csókolgatják, de hát, az csak a keze, attól még nem válik királyfivá, ráadásul elég ragadós is – fene a nyanyák gusztusát, ilyet csókolgatni! Pfujj! – mondjuk ki, enyves.

Azután meg mi, magyarok, meglehetősen rossz pozícióban vagyunk a megcsókolásához, mert a mi elvarázsolt királyfinknak csak a seggéhez férhetünk hozzá, ugyanis a béka felettünk van. Ráadásul nagy a tolongás, bőven akad, aki jól felfogott érdekből a fenséges alfelet tisztán tartja. Úgy is mondhatjuk, nyelvében él a nemzet – egy része.

Más szóval, a béka segge alatt vagyunk.  Itt a vége, fuss el véle!

Csak az a baj, hogy ez nem mese…