Amikor az alábbi szöveg megjelent a Zenészmagazin 2002 júliusi számában, a Kossuth téri pódiumon trónoló (trónol – jó szó!) zeneművészek egyike közbenjárt az érdekemben [Presser Gábor gonosz tréfája: Balázs, közbenjártam az érdekedben, a filmgyárban! És?! Nem kellesz...] az újság főszerkesztőjénél és laptulajdonosánál: Éry mindenbe belekeveri a politikát, a billentyűk baszkurálása helyett (előbb csak az írógépről volt szó, később szóba került a zongora klaviatúrája is) inkább tanítsátok meg kesztyűbe dudálni! Akkoriban már jól kivehetően gyülekeztek a nemzetiegyüttműködés-alakú, vészjósló fellegek a Magyar Égen, de – bár nem vagyok, voltam javíthatatlan derűlátó – kevésbé láttam sötétnek az elképzelt szebb jövőt; Nemzeti Kultúráról, Nemzeti (alaptörvénybe vésett) Művészeti Akadémiáról, Nemzeti Szerzői Jogról, Nemzeti Futball Nemzetről vagy Nemzeti Cenzúráról (ne közöljétek az írásait, komcsi hazaáruló!) még nem rémálmodtam. Ma már…

 „Mikor jó néhány esztendővel ezelőtt elindítottuk a hazai szórakoztató zene hátterét elemző sorozatunkat, fel sem merült bennem, hogy eljön az idő, amikor kiszemelt beszélgetőtársaim annak ellenére, hogy véleményüket a ZENÉSZ közönsége érdeklődve olvasná, nem vállalják a nyomtatás nyilvánosságát. Az elmúlt néhány napban viszont – igaz, különböző okok miatt – többször is hasonló válaszokat kaptam: „Négyszemközt beszélgessünk, de nem szeretném, ha megírnád”. Így hát magamra maradtam, de vitapartnerek hiányában a saját véleményüket felelősséggel vállaló közszereplők körének feltűnő szűkülését jelenségként vizsgálva szeretném néhány nyugtalanító gondolatomat megosztani Veletek, reményeim szerint felismerhetően jobbító szándékkal.

 Ha valaki nem akarja véleményét környezete tudomására hozni, annak egyik valószínűsíthető oka, hogy nem rendelkezik ilyesmivel.

 Példa: amikor lemezkiadók, kereskedelmi televízió–, rádióadók, pop-folyóiratok vagy bármilyen kultúrával kereskedő vállalkozás tisztségviselőit, esetleg zenésznek, énekesnek csúfolt sztárocskákat kérdezünk a hazai könnyűzene színvonaláról (gondolom, olvasóink saját tapasztalataik alapján könnyedén behelyettesíthetik ismerős nevekkel a pontozott részt), száz esetből kilencvenkilencszer a következő választ kapjuk: „nekünk nem feladatunk a közízlés formálása, ez az egész színtiszta üzlet, az a dolgunk, hogy a tulajdonosok által előírt profitot megtermeljük”, és így tovább.

 Vagy: „ez egy kicsi piac, itt csak a tömegtermelés működik úgy-ahogy, nincs időnk kísérletezésre”. Talán hozzáteszik: sajnos. Amennyire uniformizált a zene, olyan sablonos a vélemény, de én úgy gondolom, ebben az esetben nem kényszerből vállalt azonosságról van szó, hanem az a gond, hogy a felelős beosztású szakmai irányítók nagyobb része (sőt, sokszor a slágerlisták éllovasai) szakmai szempontból nem elég felkészültek ahhoz, hogy a dúrt megkülönböztessék a molltól.

 Az önálló vélemény, hogy ne mondjam: elvek, értékrend kialakítása, követése pedig következményekkel jár. Erre is tudunk roppant közeli és meglehetősen szemléletes példát hétköznapjainkból (már, ha a parlamenti választás időszakát hétköznapinak véljük). Kétségbe vonható-e, hogy a választási kampány ilyen-olyan rendezvényein felbukkanó médiasztárok közül mindenki az illető politikai párt programjában megfogalmazott értékek képviseletében jelent meg? Úgy gondolom, a pop-rockzene honi történetében soha nem látott módon és intenzitással vettek részt a közvetlen politizálásban zenészek, énekesek, együttesek. Én például nem emlékszem hasonló szerepvállalásra a leváltott pártállami rendszer korszakából (e kijelentésemet pártállástól függően kommentálhatják majd az érintettek). Hogy popkoncertekkel, szórakoztató műsorokkal csábítják a választókat egy-egy politikai gyűlés színhelyére, az megszokott megoldás (idén tavasszal is a különböző pártkasszákból vették ki a legtöbb pénzt a hakniszervezők), de kiülni egy emelvényre a szónok mögé?

 „Látjátok, én is itt vagyok, fontos nekem, hogy ez a politikai erő győzedelmeskedjen, ha rám hallgattok, rájuk szavaztok, és így tovább.” Így a művész konkrét politikai üzenetek közvetítőjévé válik, ami nálunk nem volt divat az előző kurzusokban. (Persze előfordulhat, hogy egy-egy elkötelezett alkotó az életművében is vállalja a teljes azonosulást, de ilyesmire csak kevés hiteles példát találhatunk.) Még akkor is, ha a vihar elvonultával a lelkesedés csökkenni látszik, és néhányan a vesztes oldalról menekülés igyekezetével próbálnak elhatárolódni tegnapi önmaguktól.

 Tehát – hogy visszakanyarodjunk az eredeti gondolatmenethez – a vélemény vállalása következményekkel (kockázatokkal és mellékhatásokkal) jár. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt mindenki átgondolta a már-már verekedésekig fajuló viták során, a felvétel szünetében egy hangstúdióban vagy a mikróbuszban, távoli koncerthelyszínek felé utazva. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy képesek leszünk minden elhangzott mondatot elfelejteni. Előfordulhat ezentúl, ha mondjuk, basszusgitárost keres egy zenekar, hogy az első kérdés nem a zenei tudásra vonatkozik majd, hanem a jelölt ideológiai hovatartozását firtatja. A tévé – és rádióműsorok szerkesztői, a koncertszervezők, lemezkiadók sem a produkciók minőségi jellemzői szerint válogatnak (igaz, eddig is valamiféle eladhatósági mutató volt a kizárólagos szempont az osztályozásnál) hanem pártállástól függ majd az érvényesülés. Bár, ha jól belegondolok, a magyar könnyűzene színvonalán ez a rendszer sem rontana sokat, hiszen azt nem lehet megbízható módon bizonyítani, hogy egyik vagy másik oldalon több lenne a tehetséges, igényes teljesítményre törekvő muzsikus.

 Itt zárjuk is le ezt a talán indokolatlanul borúlátó, talán már nem is időszerű eszmefuttatást a következő megjegyzéssel:

Legközelebb visszatérünk a könnyűzene szakmai hátterére, hiszen jóval kevésbé nyomasztó feladat például arról elmélkedni, hogy a slágerlistát vezető művészeket miféle (nem politikai) erő lökte a csúcsra.

 https://www.reverbnation.com/csend/album/100478-brdy-jnos-kockzatok-s-mellkhatsok

Kettős beszéd. Ez valami olyan, mint a dupla fenekű bőrönd. Orbáni specialitás. Aztán meg, nehogy kimaradjon már a Kárpát-medence Géniusza olyasmiből, mint az Unió-ellenesség, amikor ő fújta leginkább a boszorkánykövet!

E tárgyban megszólalt Marie le Pen, Kotleba, Waszczykowski lengyel külügyér – amolyan Szijjártó-féle okostóni (mert a pubi is Brüsszel megállításáról szónokolt) – aki egyenesen Juncker leváltását követelte, mert szerinte mindenért ő a hibás (meg az a hülye akác).

Most visegrádi egységbe tömörülve anyázzák az Uniót, elővéve minden koholt és valós vádat, ami a működéséről szól, naná, hogy ebből a V4-ek mentális motorja nem fog kimaradni!

De, mint mondottam, ez az egész egy dupla fenekű bőrönd. Mert hát, mondhatnak a kormányzati tettestársak – élükön a táskahordozó Lázárral – akármit, azért az nem úgy van, mert hát Havasi szerint a Boss – nem a Hugo – mondja a tutit, ráadásul egy 70 perces (!) sajttáj keretében, hogy nem oda, Buda! – ami azért nem semmi! Na persze, a pusztai Caesar mindig is vigyázott, hogy hófehér tógájára még véletlenül se freccsenjen egyetlen sárfolt sem. A sarat – persze, az ő engedélyével, mi több, inspirációja alapján – a csinovnyikjai dobálják. Kovács Zoltán is ráerősít, hogy az, kérem, nem úgy van, az magánvélemény. Na persze. Hallom lelki füleimmel, ahogy Erdő Péter bíboros is a magánvéleményét mondja, amikor a pápa tevékenységét kritizálja, mert hát, hivatalosan, dehogy tenné!

Kognitiv disszonancia (belső feszültség, amit egy – eddigi tapasztalatunknak ellentmondó – új információ vált ki. Az a konfliktusos állapot, amelyet átélünk, miután olyan döntést hoztunk, amely korábbi véleményünkkel, érzelmeinkkel és értékeinkkel ellentmondásban áll.) Félre a tudományos megfogalmazással, ez, biza, önigazolás. A pórok hozzászoktak ahhoz, hogy a Fidesz és annak korifeusai egymásnak – és időben saját maguknak is – ellentmondó kijelentéseket tesznek. A pórok meg válogathatnak belőle, mindenki azt hisz el, amit akar – meg amit hallani akar. Az ellenzéknek meg, ugyebár, marad a jus murmurandi.

A kettős beszéd, persze, jól hazavágja Magyarország reputációját. Ez, ugyebár, nagyon nem érdekli Orbánékat.

Azért Brüsszelben ezt erősen észreveszik. A felelős döntéshozók, azok tanácsadói, munkatársai ott vannak minden testületben, bizottságban, és kurva gyorsan reagálnak a kis táblácskára: Orbanisztán (érdekes, addig szajkóztuk ezt a kifejezést, amíg a Lajtán túli média jó része is átvette. Már megérte!). Ja, maguk azok a kis mitugrászok, akik mindenhol keresztbe tesznek, akik mindenhol az Unió ellen szólnak, de a pénzünket szemrebbenés nélkül, sőt, pofátlanul lenyúlják (innen üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék: a hála nem politikai fogalom. Ide a pénzt, és kuss!)?

Lássuk be, a magyar név erősen devalválódott. Ez a folyamat anno Bécsben kezdődött a Mariahilfe, a Graben áruházi „dekorációival”: Magyar, ne lopj! Mostanában már nem általánosítanak, a – képzelt- felirat csak annyiban változott: Orbán, ne lopj!

Vissza a magánvéleményhez: Milos Zeman is támogatja az Unióhoz – és a NATO-hoz (?!) – való tartozással kapcsolatos népszavazást. Persze, személy szerint ő is maradna. Gondolom, ez valami gyorsan terjedő fertőző betegség eredménye lehet, aminek a gócpontja Budapest.

De nyugi, semmi vész, a formálódó mageurópával szemben alakul a V4-ek új KGST-je. A varsói szerződés tagállamainak szövetsége egyelőre felkészül az újra indításra.
Ha most ehhez vesszük az Unió következő soros elnökségét, Szlovákiát, személyesen Ficot, hát, elég érdekes lesz a szeptembertől következő hat hónap.

Nos, picinyeim, ha benne akartok maradni az Unióban, akkor besimultok – ami kétségtelen gazdasági előnyökkel jár, és (talán) az Orbanisztán-féléknek marad a felzárkóztatási támogatás – persze, ez nem kötelező, az Alföldön elég jól süt a nap, ott, lebarnulva, még akár menekült státuszért is lehet folyamodni – ellenben kurvára nem lehet csipegetni a kedvezmények közt (valamiért ez Angliára is vonatkozik).

Sajnos, kicsi Orbán, ha tartod a markod, be kell, hogy simulj az Unió rendjébe. A „kint is vagyok, bent is vagyok” még neked se fog menni. Javaslom, vigyázó szemed Norvégiára vesd! Ráadásul se a sorosozás, se a gyurcsányozás nem fog menni, az belső használatra van. Ha pedig Soros igazán belefekszik a hámba, simán le tudja nullázni Magyarország gazdaságát.

Ráadásul a dupla fenekű bőrönd mindössze két területen hatékony – többé-kevésbé. Az egyik a drogcsempészeké, ők elég gyorsan lebuknak. A másik a bűvészeké, akik viszont népámítók. Orbán, picinyem, te csak jogot végeztél. A bűvészek ügyesebbek nálad.
Ráadásul, ha sikeresen kivezeted a hazádat (?) az Unióból – habár gondolom, eszed ágában sincs, mert akkor, biza, nem lesz többé mit lenyúlnod – figyelmedbe ajánlok egy népdalt (gyűjtője ismeretlen):

„Jól bebaszott nekünk a szentkúti búcsú,
Ellopták a csacsit minden szerszámostú’.
Nem maradt egyebünk, csak az apánk fasza,
Azt nyergeljük fel, oszt azon megyünk haza.”

Akad egy olyan kifejezés az angolban, hogy tourist haunt. Ez leginkább gyűjtőfogalom, valami olyasmit kell érteni alatta, mint turisták által elkerülendő hely, egy rémálom. Szép fővárosunknak - hála ártunk és ormányunk újabb balfaszkodásának - sikerült egy ilyet kialakítani. Alább egy helyszíni beszámoló következik, miként és hogyan is működik a Nagy Nemzeti Vendégriogató.

"Gondtalan nyugdíjas éveidet töltöd Cincinnati, Ohióban, amikor egy szép napon rádöbbensz, hogy végre itt az ideje kirúgni a hámból, és befizetsz életed kalandjára: egy luxushajózásra a Dunán. Kinézel egy utazási irodát, kifizeted az út árát, úgy 15-20 ezer dollárt, átrepülöd az Atlanti-óceánt és fél Európát, aztán Passauban felszállsz egy luxushajóra, és irány Bécs, Pozsony, majd minden desztinációk desztinációja, a csodálatos Budapest.

Aztán rájössz, hogy ezt nem kellett volna. Budapest ugyanis az utóbbi időben mintha mindent megtenne azért, hogy életed luxusutazásából életed rémálma váljon.

A Dunán hajóval érkező turistáknak az utakat szervező irodák rendszerint félnapos, buszos városnézést ígérnek. Budapest látványosságai az út fénypontjának számítanak, különösen, hogy a magyar főváros ezeknek az utaknak a végállomása, innen már nem mennek tovább délnek a hajók.

Turistahajók a Batthyány térnél. Állítólag rontják a városképet, lehet, hogy menniük kell

A városnézés a bejáratott forgatókönyv szerint a Hősök terén kezdődik, a pesti látványosságokkal folytatódik (Andrássy út, Bazilika, Parlament), a fénypont pedig a budai Vár a Mátyás templommal és a Halászbástyáról tárulkozó, pompás kilátással Európa egyik legszebb fővárosára. Elvben. A gyakorlatban azonban úgy néz ki a dolog, hogy a Hősök terén szinte minden hétvégén rendezett különböző programok és a turistabuszok parkolását, közlekedését ellehetetlenítő kerületi, fővárosi és kormányzati intézkedések miatt ez a program vagy teljesíthetetlen, vagy olyan nem várt megpróbáltatásokkal jár, amikről előre értesülve a buszos turisták nagy része messze elkerülné Budapestet.

Az idegenvezetők szerint a helyzet idén tavasszal vált teljesen kaotikussá: az Orbán Viktor Várba költözését előkészítő építkezést miatt június 1-től egyszerre összesen nyolc turistabusz tartózkodhat a Várban. Ez oda vezetett, hogy van olyan turistacsoport, aminek két és fél órát kell várakoznia, hogy feljusson, és mivel az egész városnézés nem több, mint három és fél óra, a program nagy részét a buszban ücsörgés teszi ki, ami nem jól veszi ki magát, különösen ha az ember egy kisebb vagyont fizetett az útért. Ezeknek a csoportoknak a tagjai ráadásul jellemzően 70-80 évesek – nekik van erre pénzük és idejük, mondja egy turisztikai szakember –, sokan közülük bottal, járókerettel vagy kerekesszékkel közlekednek, és az irodákkal kötött utazási szerződéseikben néha külön szerepel, hogy maximum hány métert lehet őket gyalogoltatni.

Csúcsforgalom a Várkert Bazár előtt. Innen indulnak a buszok a Várba, ha megkapják a jelzést

Az új rendszer ehhez képest úgy működik, pontosabban úgy nem működik, hogy a Várba érkező, a Lánchídról már eleve kitiltott turistabuszok kerülő úton, az Erzsébet hídon érkeznek Pestről Budára. A Várkert Bazár előtt, a kiülős helyekkel pont szemben beállnak egy végeláthatatlan sorba – ez az a sor amúgy, ami miatt a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret egyirányúsították, illetve a legendás módszerrel kitiltották róla a Lánchíd felé tartó bicikliket.

A Várkert Bazár előtt a walkie-talkival felszerelt forgalomirányítók minden busznak kiosztanak egy sorszámot. Ha felszabadul a Várban egy hely, elindulhatnak a Clark Ádám tér felé, fel a Várba, ahol sorszámukkal együtt egy újabb regisztrációs ponton kell jelentkezniük. Eredetileg úgy volt, hogy fél órán belül kellett elhagyniuk a Várat, ez az idő mostanra 10 percre csökkent: ennyi idő alatt kell felérniük, kipakolniuk utasaikat, majd elhagyniuk a Várat.

Ha kipakoltak, amire legfeljebb 5 percük van, az üres buszok a Vár túloldalán, a Dózsa György téren kötnek ki, ahol vagy tudnak parkolni, vagy nem – egy zárt idegenvezetői Facebook-csoport beszámolói szerint csúcsidőben inkább igen, mint nem.

A Dózsa György téren alig férnek a parkoló turistabuszok. Jobb híján a szélső sávban várakoznak, vészvillogóval

A Váron az idegenvezetők 40-50 perc alatt zavarják át a csoportokat, a buszsofőr pedig, aki addig vagy a Dózsa György téren várakozott, vagy ott, ahol éppen tudott, ismét beáll a sorba a Várkert Bazár előtt, és várja, hogy szólítsák.

Az idegenvezető csak akkor szólhat neki, hogy induljon, ha a turistacsoport összes tagját sikerült egybeterelnie. Ha ez megtörtént, a busz kiáll a Várkert Bazár előtti sorból, és az Ybl Miklós téren az úttest bal oldalán, a többi várakozó buszt megkerülve ismét elindul a Clark Ádám tér felé, felszedi a csoportot, és ismét távozik a Dózsa Görgy tér felé.
„Olyan, mint a Benny Hill show, csak idiótább” – mondja egy idegenvezető a kialakult helyzetről.

40-50 perc alatt kell megnézni a Várat. A buszról fel- és leszállásra 5 perc jut

Nem kevés turistáról van szó: az egy hajóval érkezőkkel általában négy, negyven fős buszt lehet megtölteni, és nem ritka, hogy hat-nyolc, vagy akár tíz ilyen hajó is horgonyoz a Dunán, ami azt jelenti, hogy másfél ezer ember indul a városnéző programokra csak ezekről a hajókról, de a Várban egyetlen napon összesen 30 ezer turista is megfordul, és az utasok fele busszal érkezik.

És igaz ugyan, hogy most egyszerre csak nyolc turistabusz tartózkodik a Várban, így viszont minden egyes busz kétszer annyi utat tesz meg, kétszer annyi gázolajat éget el, és kétszer akkora forgalmi akadályt képez, mintha egyszerűen fölmenne, és leparkolna.

Így gondozd a turistádat: kellemes hangulatban, a tűző napon várakoznak a buszos turisták százai a sorszámozott buszukra

A rendszer kialakításakor uralkodó hozzá nem értést jól mutatja, hogy az eredeti tervek szerint a turistákat 66 fős BKV-buszok szállították volna a Várban, amin az idegenvezetők csak hüledeztek, mert állítják, hogy az idős turisták jelentős része nem tudott volna a zsúfolt buszokon kapaszkodni, arról nem beszélve, hogy nem a budapesti tömegközlekedés élményeit várják egy 15-20 ezres luxusutazástól.

A Dísz térnél óriási a tömeg, leülni nem lehet, árnyék nincs, csak egy vécé. Egy nap alatt 30 000 turista is megfordul a Várban

És bár a szakmának a BKV-buszoztatást sikerült megvétóznia, a döntéselőkészítők hozzáértéséről mi sem árul el többet annál, mint hogy egy hivatalos hatástanulmányban az szerepelt, hogy a csoportok 30 másodperc alatt hagyják el a turistabuszt. Ami, ugyebár, lehetséges, de ahhoz le kellen nyitni a busz teljes oldalát. „4-5 perc inkább –mondta erre elképedve egy idegenvezető. - És akkor még senki nem ment vissza a sapkájáért.”

A turisták budapesti buszoztatását nem csak a várbeli helyzet nehezíti meg: a Hősök terén a hétvégi rendezvények nem tudnak hol parkolni a buszok, az V. kerületből gyakorlatilag ki vannak tiltva – nem várakozhatnak a megszokott helyeken, a szállodák előtt, a Mátyás pincénél, a Bazilikánál és a Parlamentnél sem; az a parkoló pedig, ahol a Parlamentet megtekinteni kívánó csoportok meg tudnak állni, közelebb van a Margit hídhoz, mint a Parlamenthez, és az oda-vissza majdnem másfél kilométeres gyalogutat a nem túl jó egészségi állapotban lévő turisták nehezen tudják abszolválni, ha egyáltalán.

Van, hogy fél órát kell várni a buszra, van, hogy többet. Kerekesszékben mondjuk könnyű.

És hogy mi ezzel a baj? A turisztikai iparban dolgozók attól tartanak, hogy Budapest könnyen elveszítheti a régióban elfoglalt kiemelt helyét: most még a magyar főváros az ilyen utak végállomása, egyben fénypontja, de az utóbbi időben Bécs és Pozsony is olyan turisztikai fejlesztésekbe kezdett, hogy könnyen eljöhet a pillanat, amikor a dunai luxushajóutak Ausztriában vagy Szlovákiában véget érnek, Budapest pedig hoppon marad.

Ami nem mellesleg az egész magyar gazdaságot érzékenyen érintheti, a turizmus ugyanis az elmúlt években Magyarország egyik legjövedelmezőbb gazdasági áldozatává vált: az innen származó bevételek a nemzeti össztermék több mint 10 százalékát teszik ki, szemben például az agyontámogatott mezőgazdaság 3-4 százalékával.

Best regards
Holistic wellness
Edith"

Eddig a beszámoló. Egy cseppet azért érdemes országvesztő nagyjainknak belegondolni, hogy ha kivezetik az országot az Unióból -  mert erősen dolgoznak rajta - akkor valszeg a stratégiai partner összeszerelő üzemfenntartók is lefalcolnak, az agyon gyalázott kereskedelmi multikról nem is beszélve. No, ha a turisztikai üzletágnak is annyi lesz, mégis, mi marad nekünk?

Elárulom: az, ami a nótában került megéneklésre.

"Jól bebaszott nekünk a szentkúti búcsú,
Ellopták a csacsit minden szerszámostú’.
Nem maradt egyebünk, csak az apánk fasza,
Azt nyergeljük fel, oszt azon megyünk haza."

   Dr Szakály Sándor történész professzor, a történettudomány doktora, a Veszprém Pannon Egyetem előadója,  a MTA  tagja, szakkönyvek írója, majd 2014 óta  a Veritas Történetkutató Intézet igazgatója. A Veritas Intézet pamfletjein Deák Ferenc a haza bölcse mellszobrának a képe látható azon mondásával, hogy ":nem szabad hazudni". Az idézet eredetije a zsidó Biblia harmadik könyvéből "Vajikrá"-ból ered, mely az új testamentumban is szerepel, a harmadik könyvben, Leviticius, tehát identikus mindkét vallás szerint. A kérdés csak az, hogy a Veritas Intézet ragaszkodik-e a saját mottójához?

    Dr. Szakály szerint az intézet egyik feladata a máig is begyógyulatlan seb, a Trianon kutatása, mely szerződésnek nemsokára századik évfordulója lesz. Dr. Szakály asztalát egy csendőr mellszobra díszíti, irodájának falát az ú. n. Trianon előtti "Nagy-Magyarország" térképe, de mellesleg csendőrök képei sem hiányoznak a falról, azoké a csendőröké, melyek a Horthy rendszer és az elnyomás végrehajtói voltak. A "királyi" csendőrséget Dr. Szakály könyveiben lankadatlanul igyekezett idealizálni, kár, mindenesetre non veritas.

   Ha az ország nagyságáról beszélünk, Magyarország Hunyadi Mátyás idejében sokkal nagyobb volt (Bohémia, Ausztria és a Balkán egy része), de erről nem beszél senki, néhai Szálasi Ferenc kivételével, aki Kárpát Duna Nagyhaza-ról álmodott, mi sem természetesebb, a németek ellenére, a saját vezetése alatt.  Mi is a térkép célja nehéz megmondani, hisz a trianoni szerződés, legyen az bármennyire is igazságtalan, egy vesztett háború következménye, amellett egy olyan szerződés, melyet a magyar állam hivatalos képviselői (nem a kommunisták) ratifikáltak. Amellett a magyar állam hivatalos diplomáciai kapcsolatokat tart fent azon államokkal (Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria) melyek a Trianonban elvesztett területeket birtokolják. Néha politikát igen nehéz megérteni, de a történészeket sem könnyebb, non veritas.

     Az ezután célként kitűzött következő Veritas működési terület Horthy Miklóssal kapcsolatos negyed évszázados felejthetetlen korszak. Ez sajnálatra méltóan nagyon populáris téma Magyarországon, sokan foglalkoznak vele nem tudományos alapon is, például ifj. Hegedűs Lóránt lelkipásztor is, pedig, mint papnak tudnia kellene, hogy sokszor jobb a halottakat békében nyugodni poraikban.   A Horthy korszak igen gazdag volt eseményekben. Igen, talán túl gazdag is eseményekben, viszont annál szerencsétlenebb eredményekben, melyek nemcsak egy csúfosan bukott háborúban, egy millió halottban, a főváros pusztulásában, de egy idegen hatalom általi évtizedekig tartó total megszállásban és egy általa indoktrinált rendszerben kulminált.

     A Horthy korszak aktivitásának rehabilitációs kísérletei sok munkát biztosítottak Dr. Szakálynak, már a Veritas igazgatói állása előtt is. Hogy néhányat említsünk is, például vitéz jákfalvi Gömbös Gyula, Horthy mentora, a "Fajvédő Párt" vezére (1924-1928), majd miniszterelnök, síremlékének felújítása, Azután mentőtanúskodás Dr. Képíró Sándor csendőrszázados háborús bűnös perében az újvidéki mészárlásban való része miatt. Az sem zavarta Dr. Szakályt a mentőtanúskodásban, hogy a maga Horthy korszak Magyar Királyi Bírósága 1943-1944-ben, három évvel a mészárlás után, tíz év börtönbüntetésre ítélte ugyanazért Dr. Képírót, aki megszökött és a németeknél talált menedéket hazája ellen, de mindig jó magyar volt.

    Dr. Szakály szerecsenmosdató kutatásai folytán a Kamenyec Podolszkij tömeggyilkosságot ís falsul értékelte fel történelmileg, hol Kozma Miklós kárpátaljai kormányzó, a Horthy vezetőség tudtával és beleegyezésével (hogy is lehetett másként), mintegy húszezer, hontalannak titulált zsidót (ez sem volt igaz teljesen) 1941 augusztusában a halálba telepített ki. Ugyanezeknek a zsidóknak addig Magyarország nemesen menedéket adott Hitlertől pár éven át, vagyis saját lábával felrúgta azt a tejes sajtárt. Ezen tömeggyilkosságban játszott Horthy rendszer szerepet, Dr. Szakály tudományos nyelvezetével "idegenrendészeti eljárásnak" nevezett. Non veritas. Ennek dacára ezután Dr. Szakály megkapta Veritas igazgatói kinevezését.

     Dr. Szakály bizonyára észrevette, hogy mialatt a trianoni tárgyalások folytak 1919-ben, zsidók legalább is papíron, a tárgyalások szempontjából nem léteztek Magyarországon, mert automatikusan benne foglaltattak a magyarok lakosság számába, hogy megnöveljék a kérdéses területeken a magyarok számarányát. A zsidók, akik mindig honfiaknak érezték magukat evvel nagyon meg voltak elégedve. Ugyanakkor Magyarországon már Prochaska-Teleki-Horthy készítették, mint legfontosabbat, az első zsidó törvényt, a Numerus Clausust, hogy a zsidó diákokat megfosszák elementáris jogaiktól a tanulástól. Dr. Szakály a napokban ismét újított tudományosan, noha távolról sem remekelt. Ezúttal az 1920-ban bevezetett dicstelen Numerus Clausust vette kutatási témájaként. Ez a törvény a zsidó egyetemista hallgatók arányát 6%-ban állapította meg, állítólag a zsidóság lakossági számarányuknak megfelelően, nem antiszemitizmus, kvázi igazságszolgáltatás. De szó sem volt arról, hogy igazságot szolgáltassanak és, hogy az egyetemi nevelést a lakosság minden rétegének biztosítsák. Az akkori Magyarországon a cigányság számaránya közel azonos volt a zsidókéhoz. A cigányok számára nem biztosítottak semmiféle egyetemi arányszámot, tehát a törvény célja kizárólagosan a zsidó diákok számának csökkentése volt, valójában a Horthy rendszer első antiszemita rendelkezése. Ez volt az első lépés a Holocaust útján, melyet nem kevesebb, mint húsz (!!) zsidótörvény és 357 (!!) zsidóellenes rendelet követett. Szálasi mindössze csak tíz további zsidóellenes rendeletet hozott, vagy mivel nem volt ideje, vagy a tárgy már ki volt merítve. Nézvén e hihetetlen számokat (21 és 357) az a gondolat ötlik, hogy mi mással is foglalkozott az akkori magyar törvényhozás?

    Visszatérve Dr. Szakályhoz és a Numerus Clausushoz, az említett megállapította, hogy "a numerus clausust nem tartom jogfosztó törvénynek". Legalább is Dr. Szakály Sándor nem tartja annak, de nem feltétlenül szükséges komolyan venni mindent, amit mond. Sőt, talán érdemes volna reaktiválni a törvényt? A megállapítás annyira non-sense, hogy vitára sem érdemes. Non veritas. Több mint furcsa, ha Veritas így értékeli a Magyarországon történteket. Azon is lehet csodálkozni, hogy minél több történelem hamisítást követ el Dr. Szakály, annál magasabb pozíciót kap, tehát úgy néz ki, hogy kifizetődik.

Nos, mit is jelent a veritas magyarul? Biza, igazságot. Sajnálatos módon Szakály igazsága és a történelem igazsága nem fedi egymást, de ez a nagy magyar történészt nem igazán zavarja. Lehet, hogy egy másik jelentés szerint él: in vino veritas? Felhagyatna az ivással. A szerk. megjegyzése.

A városligeti legújabb hatalmi túlkapás kapcsán futtattam egy cseppet az agyamat.

Kezdjünk egy kis képzéssel: mi is az objektum fogalma?

Objektumoknak általában a reálisan létező, az emberi érzékszervek által érzékelhető (látható, tapintható stb.) dolgokat, tárgyakat, létesítményeket nevezik.

Az őrzés-védelem szempontjából az objektumok köre természetesen szűkebb, hisz lehetőség, de szükség sincs valamennyi objektum őrzésére, védelmére.

Az őrzés és védelem szempontjából tehát objektumoknak nevezzük azokat a létesítményeket, épületeket, járműveket, tárgyakat és egyéb dolgokat, amelyeket valamely veszélyeztetettségük miatt őrizni és védeni szükséges.

Ilyen objektumok lehetnek védelmi szempontból pl. a kulturális, szórakoztató és sportlétesítmények (múzeumok, stadionok, éttermek stb.). A Közlekedési Múzeum veszélyeztetettsége mértékén azért érdemes eltöprengeni…

Az objektumvédelemről elmondható, hogy az objektumban tartózkodó személyek, az ott lévő vagyon védelmét és az ott végzett munka zavartalanságát biztosítandó eszközök és tevékenységek összessége – ide értve az élőerős őrzést is.

Álljunk itt meg egy polgári szóra: a Közlekedési Múzeum védendő objektummá minősítése sajnálatos módon nem történt meg, pedig ez előfeltétele bármilyen objektumvédelem kialakításának. A Liget-projekt kivitelezője, a Városliget Zrt. gyakorlatilag saját magának adott felhatalmazást  egy közterület magánterületként történő kezelésére, ami  - attól tartok – csak Orbanisztánban történhet meg (na jó, Észak-Korea és Azerbajdzsán még esélyes), tekintve, hogy a Városliget Zrt 100%-ban az állam tulajdonában van. Ezzel az erővel az egész Városligetet körbe kordonoztathatná, mert hát, a Liget-projekt, mint olyan, határtalan. Ha mindezt kivetítem egy magáncélú építkezésre, pl. ha én homlokzat felújításhoz állványzatot kell, hogy építsek, ahhoz, biza, járdafoglalási engedélyt kell kérnem a hatóságtól és jó pénzt kell érte fizetnem, mivel a járda, fene a jó dolgát, közterület!

Tehát van ugyebár, egy jogellenes eljárás, mi szerint egy közterületet magánterületként kezelnek, és annak védelmére leszerződnek egy őrző-védő céggel. Az ő dolguk, ennek jogosságát egy másik szinten kell vizsgálni.

A szerződött cég feladata szerint élőerős védelemmel megakadályozza, hogy a – magánterület? objektum? – kerítésén belül végzendő munkát illetéktelenek gátolják, azt lehetetlenné tegyék.

Ez eddig rendben is lenne, csakhogy, ehhez fel kellene mutatni egy érvényes megbízást a kinek is részéről? Hát, a Városliget Zrt részéről, elvégre ő a tulajdonos. Ilyen azonban nincs. Orbanisztán azonban egy következmények nélküli ország, különösen a „mi kutyánk kölyke” esetében.

Na, akkor térjünk át a vagyonőrökre. A vagyonőrnek érvényes igazolvánnyal kell rendelkeznie, azon felül érvényes munkaszerződéssel, abban a feladat ellátásának leírásával, tartamának és helyének pontos definíciójával -  a szerződésben meghatározott  (kamu) munkaidővel és bérezéssel most ne foglalkozzunk, a java zsebbe megy. A Közlekedési Múzeum „vagyonőreinek” nyakába akasztott izé egy kamu, mondanám parasztvakítás, ugyanis szabályosan az alkalmazó cégnevét, az alkalmazott fényképét, azonosítószámát, funkciójának megnevezését (személy- és vagyonőr), valamint az alkalmazó elérhetőségét kell tartalmaznia.

Ezzel szemben mi lóg az oda kirendelt fehérjehalmazok nyakában? Infinity Forest Kft, Hévízgyörk. Főtevékenysége: személyvédelem. Alapítva – érdekes módon – 2016-ban. Annyira amatőrök, hogy fel sem merült az alapítóban, hogy legalább melléktevékenységként a vagyonvédelmet is bejegyeztesse, mert így, biza, objektumvédelemre nem jogosultak! A cég neve meg egyenesen röhej: végtelen erdő ! Szegény fotóalany pedig mindent megtett, hogy a többiekhez hasonlóan a semleges - értsd: üres - hátoldal nézzen a masina felé, de elszámolta a fordulatokat, közben magamagát is majd' megfojtotta!

Tehát jelen felállás szerint se jogszerű tevékenység, se jogszerű megjelenés.

Ha most ehhez hozzá vesszük, hogy dicstelen rendőrségünk odavezényelt tagjainak elsődleges kötelessége lett volna a megbízás elkérése, valamint a fehérjehalmazok budgetjeinek – ez a hivatalos neve a nyakba akasztott azonosítónak – ellenőrzése (mivel az csak személyi igazolvánnyal egyetemben érvényes), ezt valamilyen feledékenység folytán elmulasztották (esetleg még egy Kovács 12 törm. szinten is feltűnt volna, hogy valami nem kóser).

Mondjuk, megértem. Jobb nem belepacsálni a nagyfiúk lecsójába.  Azért nem ártana tudni, hogy a fővállalkozó – basszus, személy- és vagyonvédelemben ezt nyíltan bevállalni, hát, nem vall sok észre, hacsak nem nagyon csókos – 28 éves Győrfi Henrik István hogy’ a 3,14chába jutott Hévízgyörkön egy ilyen megbízáshoz?

Nos, két váltásban összesen 80 izomagyút alkalmazni kiemelt órabérrel – ntto 550 huf – az azért egy hónapban csak nettóban kb. 15 mille. Ennyit, persze, csak a talpasoknak fizet ki havonta. A Facebook fotóin látható talpasok bármelyike pedig netto 204ezerért - ránézésre - még a saját hugát is felkeni a falra, és még ő lesz megsértve! Győrfi valszeg 1800-at  – ennyi az objektumőrzés vállalási átlagára – kasszíroz.  Nem rossz haszon egy pályakezdőnek.

Ráadásul nem kell tejelnie senkinek - mármint, ha hihetünk a budget-nek.

A magyar közvélemény – de attól tartok, számos más országé is – édes keveset tud az igazi iszlámról. Hála a médiának, az emberek tudatában összemosódik két fogalom: iszlám és terror. Ráadásul mintha a két fogalom mögött búvó emberek mind ugyanazt akarnák.

 Nos, az iszlám nem a terror vallása ugyan, ám a terroristák vallása iszlám, de az iszlám maga nem támogatja a terroristák tetteit. A középkori Európában működött inkvizíció talán kevésbé kegyetlen dolgokat művelt? Nem, de ettől még senki nem nevezi a katolikusokat terroristának. Sajnálatos módon most egy időben létezik az iszlám és a terrorizmus. Ráadásul iszlám egyház nem is létezik. Nincs szervezeti felépítése, noch dazu legalább négy ágra szakadt, de egyik se alakított ki papi-hivatalnoki-állami hierarchiát, mint a keresztények, vagy a zsidók.

 Az iszlám szó maga a békéből, vagyis a szalama-ból ered. Az iszlám világban ma is azzal köszönnek az emberek, hogy szalaam, azaz béke neked. Az erőszak önmagában is ellentétes a hittel, a vallással, habár régebben a muzulmánokat erőszakos térítéssel vádolták. De vajon, a kereszt nevében, nem ezt csinálták a katolikusok is? De az iszlám éppen úgy nem pártolja a bűnt, ahogyan a többi vallás sem. Itt jönnek szóba az öngyilkos merénylők. Az iszlám és istene, Allah, kifejezetten tiltja az öngyilkosságot!

Szent célokról habognak, de ezeket nem az iszlám, hanem az emberek találják ki saját céljaik elérése érdekében. Allah világosan kimondta: aki bármilyen eszközzel megöli önmagát, azzal az eszközzel légyen kínozva a pokolban, a Korán pedig kifejezetten önvédelmi harcot engedélyez csak, és azt is bizonyos, mérsékelt határok közt. Sőt, kimondja, hogy tilos megölni gyerekeket, asszonyokat, öregeket, betegeket, papokat, vaqy azokat, akik éppen imádkoznak.

 Az Izraelben – vagy máshol – gyilkoló palesztinok – de az IS maga is – nem vallásos cselekedetet hajtanak végre, nem Allah követeli meg tőlük, hogy öljenek. Szélsőséges, elvakult emberek hiába az Allahu akbar kiáltással halnak vagy ölnek, ezt a vallás, az iszlám nem támogatja. A vallás számtalan neves papja elítéli a terrorizmust, és ez példaként kellene, hogy szolgáljon az igazhívőknek. Hogyan ítéli meg az iszlám híveinek milliárdos serege azon tagjait, akik az írásnak ellentmondva, saját szellemi és egyházi tekintélyeiknek sem engedelmeskednek: vajon kivetik-e őket magukból? Nos, az egyes arab országokban az egy-egy terrorcselekmény láttán ujjongva táncoló hívek képeit elnézve, nem úgy néz ki.

 A tanokat, bizony, kiforgatják azok, akiknek ez érdekükben áll. Az iszlám világában meglehetősen kevesen olvassák a Koránt, meglehetősen kevesen ismerik meg annak igaz, valódi tartalmát. Ennek oka pedig az, hogy az iszlám világában sokmilliós tömegek nem tudnak írni-olvasni, és nincs olyan kiterjedt papi szervezet, mint a keresztényeknél vagy a zsidóknál, hogy az írást megmagyarázzák, a tanokat kellő módon elterjesszék. Maradnak tehát a Korán valódi tartalmát nem ismerő, könnyen fanatizálható tömegek, akiket elég azzal harcba küldeni, hogy Allah nevében!

Akik politikai célokra használják a vallást, azok általában a gyűlöletre alapozzák azt. A gyűlölet élteti őket, az fogja össze és állítja melléjük híveiket, nem is élhetnek már nélküle. Ha a gyűlölet lángja kialszik a társadalomnak abban a kisebb vagy nagyobb részében, amiben feltétlen híveik élnek és mellettük tevékenykednek, akkor kész, kifújt, nekik végük, a mozgalom elsorvadtával nekik annyi. Így hát a terrorszervezetek vezetőinek nincs más útja, mint az erőszak alkalmazása és a gyűlölet ébren tartása. Ezt sok esetben a vallás köntösébe burkolják, még akkor is, ha vallás ezt nem tanítja, sőt, tiltja!

 Kanyarodjunk el egy csöppet az iszlámtól – azt hiszem, elfogadhatjuk, hogy a vallás maga nem egyenlő a terrorizmussal, azonban a terrorizmushoz mindenképpen hatalomra van szükség.

A vezető – legyen az egy lázadó, vagy hatalomra törő, esetleg egy rendszerváltó, önjelölt országmentő – belső harcok után foglalja el a parancsnoki státuszt, de azt azután meg is kell ám tartania! Hát így vagy úgy – ténylegesen vagy csak karaktergyilkolva – elteszi az útból riválisait. Castro külföldre küldte harcolni nagyon népszerű és így hatalmára veszélyes fegyvertársát, Che Guevarát, azután jól feladta őt az ellenségnek és hagyta, hogy kinyírják. Jasszer Arafat a Fatahon belüli vetélytársait, ellenfeleit bérgyilkosokkal tetette el láb alól. Kim Dzsong Un saját rokonait sem kímélte. Amikor azután a vezér megszilárdította hatalmát – közben fél szemmel figyelve, hogy a vetélytársak túl nagyra ne nőjenek – el kell kezdenie a tömegek etetését is. Szellemi etetésről van szó, a fizikai túl sokba kerülne. Gondoskodni kell tehát a tömegek fanatizálásáról, hogy mindig készen álljanak a mozgalom (hatalom) céljainak megvalósítására. Ha nincs kit legyilkolni, felrobbantani, elrabolni, ráadásul még a fenyegetőzését se veszik komolyan, olyan hamar elfogy a támogatás, mint a jégkocka a tűző napon! Ekkor, biza, elfogynak mögüle az emberek is, így vagy leszámolnak vele saját mozgalmán belül, vagy köznevetség tárgyává válik, és menekülnie kell. Mit kell hát tennie? Folyamatosan ellenségeket kell kreálnia, hogy legyen kik ellen harcolnia. Ismerős?

 Nos, az iszlámmal takarózva is valahogy így mennek a dolgok. De – mint mindenhol a világban – minden társadalomban a középen helyezkedők, a mérsékeltek vannak többségben, méghozzá nagy többségben. Azok az emberek, akiket jobban érdekel a saját életük, a saját viszonyaik, mint a kis- és nagypolitika, a vallás, vagy a pénzvilág. Ha ezek az emberek egyszer eljutnak odáig, hogy hallatni akarják a hangjukat, akkor az iszlám – ahol ez a többség százmilliónyi népességre tehető – kiveti magából a terroristákat, és ismét a Korán, és nem a hatalmasok szavai lesznek a mérvadók.

Miközben a világ hírei jelenleg több nagy csoportba sorolódnak, a határmezsgyéken is zajlik a töprengés. Az angol választások, a focisták, és a hazai idegrohamok mellett például felbukkant Fábián András írása Huppa-n a tanárok, vagy inkább a tanári mozgalmárok védelmében. Tanítani címmel. Ezúton, és minden külön promóciós szándék nélkül jelzem: érdemes elolvasni.

Aki persze nem akarja, ne olvassa. Azért, különösen annak, aki a kommunikáció, mint műfaj iránt érdeklődik, mindenképpen érdekes olvasmány lehet. Ugyanúgy, ahogy számos más írás elolvasása. Elvégre nem egyetérteni kell vele, hanem ismerni. Mint véleményt. Mint olyan véleményt, amelyik biztos kézzel fogalmaz meg olyan gondolatokat, amelyet hallani szeretnének azok, akik a tanárok mozgalmában a világ megváltását, a vezetőkben pedig az ügyeletes messiásokat akarják látni. Lehetőleg kritika nélkül. Mindamellett nem szeretnék abba a hibába esni, vagy legalább nem mélyen, hogy csak vagdalkozok a semmiről. Tehát jöjjenek, igaz kiragadottan, a gondolatok, amelyek erősen vitathatók az említett írásból.

A felütésben olvashatunk arról, hogy „Lassan minden napra jut egy olyan hír, néha kettő is, amely arról tudósít, hogy pedagógusok hogyan alázzák, kínozzák, szekálják a reájuk bízott gyermekeinket.” Majd a gondolatsor azzal zárul, hogy a „statuálás a lényeg”. Mármint az elmarasztalással kapcsolatos példa statuálása. S bár a gondolatsor zárása mögött érezhetnénk némi iróniát, azért ez az érzés gyorsan megbicsaklik. Még akkor is, ha utána jön némi írásrész arról, hogy bezzeg a gyermekszegénységgel nem igazán törődnek ilyen súllyal. Már akkor, ha a közétkeztetésben részt vevők, illetve részt nem vevőkkel kapcsolatos gondolatot így kellene értenünk. Az említett irónia-kisiklást az okozza különben, hogy, például, tudjuk: a bugyi-lehúzós tanárokat nem érte valós szankció. Valójában fizetésemelési tiltást kaptak, és egy beutalót valami érzékenyítő tréningre. Ami, ha példaállítást nézek, akkor inkább a gyermekalázás feletti elsiklás példájának erősítése. Miközben valahogy, még a tanári mozgalom vezetői részéről sem érkezett olyan jelzés, ami alapján talán érdemes lenne foglalkozni a tanárok alkalmasságának kérdésével. Ahelyett, hogy mozgalmi szinten is úgy kezelik, mint ördög a tömjén füstjét.

De elfogadom, hogy Fábián András akkora iróniát képzelt a szavai mögé, mint ide Tokió. Amivel természetesen elfogadom, hogy nekem meg nincs humorérzékem ehhez az iróniához. Ahogy gyanítom, hogy sokaknak nem lenne a pucsításra kényszerített kislányok szülei közül sem az esettel kapcsolatban. Ahogy valószínűleg a szülők humor iránti fogékonyságának hiánya okozhatja a tömeges tüntetésüket. A tanármozgalom kapcsán. A távolmaradásukkal. Ugyanis a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy szülők milliói vonultak fel Pukli István egyetlen csettintésére. Valószínűleg nem véletlenül. S aligha azért, mert a kormány állítaná szembe a szülőket a tanárokkal. A szülők, mint azt többször írtam, nem a „tanárokkal” vannak kapcsolatban, hanem X. és Y. tanárral, tanárnővel, iskolaigazgatóval, stb. A szülők többségének a pedagógus egy absztrakció. Miközben napi vitái, nézeteltérései lehetnek a szülői értekezleten, a gyermek „élménybeszámolói” nyomán. Mely helyzetre elég satnya válasz az, hogy „én is szívtam, te is kibírod”. Ha pedig egy pedagógusokat felsorakoztató mozgalom a szülőkkel csak magas lóról, a szülők megszólítása nélkül, a tanításra alkalmatlanok elítélése, kiszűrésének ígérete nélkül hajlandó csak kommunikálni, akkor azt kapja, ami a magyar jelen helyzet. Tömeges távolmaradást.

Amikor tehát Fábián Andrástól azt olvassuk, hogy „a széleskörű társadalmi támogatottságot élvező pedagógus-tüntetés és sztrájkok után és előtt már komoly hangulatkeltés folyt”, akkor nézhetünk, mint tükörtojás a moziban. Egyszerűen azért, mert a pedagógustüntetésen a pedagógusok többsége sem volt jelen. A szülőké sem. Márpedig a széleskörű társadalmi támogatottság legbiztosabb mércéje a megszólítottság, és az ennek köszönhető tömeges jelenlét. Miközben persze tudjuk: a hangulatkeltés ténye ismert. Nem fukarkodott vele a kormányzat sem. De azok a szakszervezeti vezetők sem, akik elítéltek egy tárgyalást, majd leültek az asztalhoz. Akik a sztrájk előtt, után nyilatkoztak. Akik úgy hívtak sztrájkba, hogy sztrájkalap nélkül a máséval verték a csalánost. S kár lenne elfeledkezni azokról a mozgalmárokról, akik egyike hatalmas gigabejelentést lebegtetve hívott tömeggyűlésre, majd a gigabejelentés tulajdonképpen egy demonstratív cigiszünetet jelentett.

Mely jelenségek, a hangulatkeltés mellett alkalmasint hozzájárultak a mozgalom atomizálódásához, az időhúzáshoz, a programtalansághoz. Nem feledkezve meg arról sem, hogy a CKP nem az első tüntetés előtt jött létre, hanem utána. Hogy nem kovásza lett egy mindenki számára kommunikálható programnak, hanem az első lelkesedések gőzének leeresztője a „menjetek haza, az okosok majd kigondolják a tutit” mottójú mozgalom-fékezéssel. Fábián András írja:

„Az erkölcsi lepusztítás, mint a tárgyalási stratégia fő eleme, eddig bevált. Másik fontos eleme persze az, hogy hülyének nézik a partnert, egy harmadik az időhúzás és kifárasztás”.

S igaza van. Ezt követően csak meg kellene keresni azokat, akik a tüntetések elaprózásával, a pozitív üzenetek elmaradásával húzták az időt és kifárasztották a mozgalmat. Aztán rögtön azokat is, akik a pedagógusokat, és a szülőket is hülyének nézik azzal, hogy a pozitív programtézisek helyett ugyanazt a tucatnyi pontot ismételgetik. Amely egyébként követeléseket tartalmaz a kormány felé. Tehát nem tenni akarást, hanem kegy-kérelmet. Ami az erkölcsi lepusztítást illeti, a gyermekalázók el nem ítélése, alkalmasságukban meg nem kérdőjelezése, a szélsőségektől való nyilvános el nem határolódás fényében ki a fene pusztít kit erkölcsileg? Nehogy már kiderüljön, hogy Duró Dóra, illetve a Kárpátia frontemberének meghívását meghívását kényszer hatására tette Pukli, mint arcember. Ahogy saját szájával nyilatkozott rendpártiságról is. Pilz sem kényszer hatására nem akart kormányt váltani. A szakszervezeti vezetőket sem bloggerek nyomták rá a mozgalomra. A CKP kezéből sem a média verte ki az alternatív oktatáspolitika téziseit.

Miközben írva vagyon: „vigyázzunk a pedagógusokra, ne hagyjuk őket céltáblává válni, vezetőik lejáratásában segédkezni”. S igen. Ezúton kérek mindenkit, hogy vigyázzon minden, a pályára alkalmas, a tanításban még hinni képes, és a pedagógiáért tenni akaró pedagógusra. Ha kell petíciókkal is védje meg őket. Ha kell akár a saját erőfitogtatásukra őket kihasználó, önmagukat is lejárató, hiteltelen vezetőktől is. Mert a pedagógust a saját környezete, a faluközösség, a szülők kisközösségei meg tudják védeni. A nemkormányváltó, programtalan, autoriter hangnyulak nem.

A Vezér a Nemzeti Közszolgálati Egyetem idei végzős hallgatói előtt mondott beszédében azt találta fejéből kihangzani, hogy Magyarország a rendet képviseli a rendetlenné váló Európában.

Mielőtt erre a hülyeségre kitérnék, lássuk, mi is az a NKE. Tekintsünk el attól, hogy eredetileg maga a miniszter szó is azt jelenti, hogy szolga, ráadásul státuszát illetően a KÖZ szolgája, és reménykedjünk abban, hogy a végzősök nem hallják félre a hagyományos ballagó nóta szavait, mi szerint „filiszter leszek magam is” , és nem – hamár közszolga, hát legyen kövér (nem Tállaira gondoltam) - „minisztert”  énekelnek (ámbár, ki tudja, legalább lenne egy szakirányú végzettségű).

 Nemzeti Közszolgálati  Egyetemi karok: államtudományi és közigazgatási kar, hadtudományi és honvédtisztképző kar, nemzetközi és európai tanulmányok kar,  rendészettudományi kar.

Az egyes karok és az ernyőszervezet krédóját helytakarékossági okból kihagyom. Aki akarja, elolvassa a honlapjukon.

Http://rtk.uni-nke.hu/

Rendészettudományi kar : tehát semmi sün-módszertan, árvízvédelem ráolvasással, kardlap használata lovasrohamban, vagy házkutatási taktikák alapítványoknál. Biztató.

Http://netk.uni-nke.hu/

Nemzetközi  és európai tanulmányok kar:  no igen. Tanulmányozás. Ebből születnek a tanulmányok – jó pénzért, persze – tele ctrl-c/ctrl-v bekezdésekkel. Egy tételt nem igazán értek: mi a bánatnak szükséges tanulmányozni az uniós jogot, amikor azt a kormányzat magasról leszarja?

Http://hhk.uni-nke.hu/

Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar :  hehehe. Volt a főiskolai rendszer, volt a Zalka Máté katonai akadémia, volt a Zrínyi Miklós nemzetvédelmi egyetem, most meg van ez a kar, különös tekintettel  a NATO és az Unió vs. Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme tekintetében.

Http://akk.uni-nke.hu/karunkrol

Államtudományi és közigazgatási kar: valóban, az orbáni állam – Magyar Összeszerelő Köztársaság – működtetése valóságos tudomány. Hanem kétségtelen, hogy a közigazgatásunk minőségén múlik az közösség jóléte, ami jelenleg leginkább szarnak minősíthető, de nem jólétnek, így megértem, ezen a téren nem árt a képzés.

Vissza az inkriminált orbáni mondathoz: a Vezérnek fingja sincs, hogy a rend és a rendetlenség az ő  - politikai – szintjén nem ellentétpár. A rendpártiság ugyanis nem arról szól, hogy le van-e porolva a miniszterelnöki iroda – amúgy dekorációként szolgáló – könyvespolca, vagy sem. A rend – orbáni szinten -  a média kordában tartását, a közalkalmazottak megrendszabályozását, az oktatásügy megfegyelmezését és egyéb diktatórikus feladatok ellátását jelenti. Ehhez képest, kérdem én, mégis, mi értendő orbáni szinten Európa – nem ám csak az Unió, úgy en bloc egész Európa – mert hát ő azután kurvára átlátja egész Európát, pláne, rendetlenségileg – rendetlenségnek? Nincs felsöpörve az Unter der Linden? Esetleg nem ürítik a kukákat a Grabenen? Talán kutyaszaros a Champs-Élysées (basszus, Józsefváros, kapd már össze magad!) Persze, Orbán, a pocista, felettébb rendetlennek találhatja, ha Európában trehány módon, vasalatlanul akasztják ki valahova a Magyar Összeszerelő Köztársaság állami zászlaját. Igaz, a Vezér is rendetlen: elfelejti kiakasztatni az országházra a hovatartozás  - az Unio – csillagos lobogóját.

Ezzel még nincs vége a mondandóbeli zavarnak. A Brexittel kapcsolatban kijelentette: „ha leveszünk egy tisztet, újra kell gondolni a játszma kimenetelét". Feltételezem, a sakkra gondolt. Kádár szeretett sakkozni – állítólag egész jól művelte eme elmesportot – de ekkora marhaságot azért nem mondott volna. Levenni egy tisztet ugyanis azt jelenti, hogy támadásban vagyok. Nos, mivel az Unió a Brexit kérdésében mindenben volt, csak nem támadásban,  az „elveszíteni egy tisztet” talán helyén valóbb lett volna. De hát, bármennyire is polisztirol a Kárpát-medence Géniusza, nem érthet minden sportkifejezést.

Azután még ott van a kabát kérdése, amit a Nagy Magyar Gondolkodó szerint újra kellene gombolni. Még, ha mellényről beszélt volna, megérteném, mert az, biza, neki meglehetősen nagy van. De ő az Unió kabátjáról beszélt, ami alá eléggé erősen bekéredzkedett, és félő, ha újra gombolják, hát, ki fog lógni alóla.

Amúgy is, úgy vélem, Orbán maga egy uniós ülés után rossz kabátot vett ki a ruhatárból. Egy tisztes polgári felöltő helyett egy vitézkötéses bocskaival tért haza.

Egyet nem értek: miért nem reklamált a ruhatárban?

Magyar idők.

No, nem a kormányzat segghez simuló napilapjáról kívánok értekezni, hanem a valódi magyar időkről.

Fennen lobog a magyar zászló, javaslat szerint kitűzendő még egy budira is… de milyen alapon? Kitől vagyunk különbek? Ráadásul, még ezen zászló alatt elég sok barbárságot követtünk el. Persze, államilag tagadva. Na, akkor most akad egy állami zászló – annak fennköltségével ( a heraldika mögé szorított jelentése bánja) –ami szittya bőrdíszműveken adja elő magát. Ráadásul akad koronás címer is, színesben. Persze, pusztán azért, mert piszkosul dicsőítjük aktuális nemzeti tizenegyünket, akik – végre – szakavatott vezetéssel (nem Csányira gondolok) jutottak el idáig. Csakhogy, ezzel még nem lesz szebb a magyar név, és nem szerzi vissza régi – bármilyen is volt, mert annyira azért nem – dicsőségét, csak visszataszítón reprezentálja „magyarságunkat”.

Magyar idők.

Orbán kálvinista – legalábbis mostanság annak vallja magát, így nem igazán érthető éjjeliszekrényén a biblia – hacsak nem éjszaka megszületett világ – de legalábbis EU – megváltó gondolatai lejegyzésének alátétjeként. Sajnálatos módon azonban – basszus, Orbán, legalább egy csöppet ismernéd a történelmet! – a kálvinisták mindig a legvadabb nacionalizmus talaján álltak! Ez mind rendben is volna, ha lenne hozzá gazdasági háttér is! De egy összeszerelő ország, tessék már mondani, milyen gazdasági háttérrel rendelkezik? Amúgy még az is felettébb kérdéses, hogy Orbánnak bármilyen meggyőződése lenne . Merthogy, miért lenne pont ebben az? Íme:

“Magyarországot az a veszély fenyegeti, hogy visszasorolják az orosz érdekszférába. Most ez nem katonai megszállást, hanem gazdasági érdekszférába sorolást jelenthet. A kormány ezt a veszélyt vagy nem érzékeli, vagy nem aggasztja, sőt mintha elő is segítené ezt a veszedelmes folyamatot. Az elkövetkező években az energiafüggőség kulcskérdéssé válik, és olyan hol nyílt, hol titkos megállapodások köttetnek, amelyek Magyarországot Oroszország előretolt gazdasági bástyájává tehetik. Tegyük világossá: nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni!”/Orbán Viktor/ Magyar Demokrata 2007.01.03. Hát, most nem Gazpromnak hívják a barakktulajdonost.

Magyar idők.

Külügyérünk azt találja mondani – felettébb keresztényi indíttatással – hogy „a keresztényeknek ugyan kutya kötelességük segíteni a rászorultakat, ám az nem dolguk, hogy Európában új élet kezdetéhez segítsék őket”. Megértem. A pubi se tudja már, mi is az, hogy keresztényi érzület. Honnan is tudná? Nem KDNP-s. Ja, hogy azok se tudják? Az más.

Magyar idők

Van egy „politikusunk”, akik szarik a jogra, a rendre, a(z állítólag független hatalmi ágazat) bíróságra, ráadásul rendületlenül hazudik (mondjuk, csak besorolt a Vezér mögé).

„Rogán páncélját azok a politikai összefonódások edzették acélnál is keményebbre, amelyet a miniszterelnök építgetett a szívéhez közel álló társai köré. Nem véletlenül ruházta fel akár életfogytig tartó hatalommal az ország fővádlóját, ültette barátja feleségét a bíróságok élére, miközben az alkotmányőrséget saját pártja katonáival tömte ki. Csupán az elmúlt évek meglepő történései hívták fel a figyelmet a rendszer lyukaira: az alkotmánybírák és a bírók néhány kényes kérdésben mertek ellentmondani a politikai elvárásnak, de az ügyészségről eddig minden alkalommal lepattantak a feljelentések. Erre most előáll egy „bűnöző”, eskü alatt kipakol a bíróságon, s olyasmit állít, ami egy normálisan működő polgári társadalomban bőven elegendő volna, hogy a megvádolt politikus azonnal lemondjon, vizsgálat induljon. De a polgári eljárás bírája sem tesz hivatalból büntető feljelentést. Orbanisztánban a cáfolat annyi: ki hisz egy börtöntölteléknek?
…
a nyomozók piti tolvajokat üldöznek, miközben csomagokat, iratokat visznek el abból a fideszes irodából, ahol nem nokiás dobozban, hanem állítólag papírstanicliban járt kézről kézre 10 milliónyi kenőpénz.” somfaip@nepszava.hu

Magyar idők.

Egy önmagát történelemalakító egyéniségnek tartó, szerepzavaros miniszterelnök képes szétbaszni az egész európai egységet, csak hogy megvalósíthassa önmaga – erősen kétes – messiásságát. Persze, azok se normálisak, akik őt követik. Mert, mi hasznuk lesz abból, ha a periférián kuncsorgók előtt elzárják a pénzcsapot? Mert az lesz. Lófaszt nektek, nem felzárkóztatást! Még saját zsírja sincs Orbanisztánnak, hogy belefulladjon!

Magyar idők.

Orbán unióellenes hisztije nem egészen 2 ezer befogadandó miatt habzik, mert hát, a gonosz Unió elő akarja írni, hogy kikkel éljünk együtt (10 millió vs. 1850), ráadásul végtelen cinikus érve, hogy mi se akarjuk az Unióra kényszeríteni cigányaink befogadását – akik, nem mellesleg, magyar állampolgárok! Habár mintha ilyesmi korábban megtörtént volna, csak úgy hívták: porrajamos, és Orbán bálványa, Horthy passzív hozzáállásával történt meg.

Magyar idők.

Nem igazán tudok dönteni a közt, hogy Orbán már annyira lepusztult mentálisan, hogy azt se tudja, mit beszél, vagy igenis tudja, és akkor végtelenül aljas!

Orbán figyelmébe ajánlom, nomeg, azokéba a fensőbbséges agyonmagyarokéba, akik úgy gondolják, a magyar mindenki felett áll…

„Ki minden népnek felette állsz
Isten, ha vagy és erre jársz
Áldd meg lelkét annak, aki
Magyarok közt európai

A Földnek ezen kis szegletén
A sötét múltban kevés a fény
És a szellem napvilága
Nem süt a nép ablakába

Félhomályban ring a bölcső
S hiába is sír a költő
Idegennek mondják, aki
Magyarok közt európai

Szabadon ki szeret élni
Alig tud már mit remélni
Sosem volt itt olyan béke
Mi ok lehetne ünneplésre

Van egy világ, ki tudja merre
Hol az ember boldog lehetne
De az a világ nagyon távol
Az én édes kis hazámtól

Ki minden népnek felette állsz
Ha egyszer mégis erre jársz
Nyújtsál vigaszt annak, aki
Magyarok közt európai

Csak a
Mindig vesztes forradalmak
Adtak erőt és szívet a dalnak
S lett belőlük magyar bánat:
Nem vagyunk jók Európának

Hányan mentek szép hazámból
Híres kis Magyarországról
Szemükből a könny kicsordult
Sorsuk idegenbe fordult

Van egy világ, ki tudja merre
Hol az ember boldog lehetne
Ha máshol nem, hát fenn az égben
Lesz részünk csak békességben

Ki minden népnek felette állsz
Ha valahogy mégis ránk találsz
Segíts most itt annak, aki
Magyarok közt európai”

Érted egyáltalán Bródy szövegét? Veszed az adást, hogy nem te vagy mindenek felett való – bár annak hiszed magad - , hanem Isten? Biza, idegennek mondjátok, engedelmes csahosai a Vezérnek, azt, aki magyarok közt európai. Biza, nem süt a szellem napvilága a népnek ablakába, mivel belőletek csak mélységes sötétség árad. Biza, sokan, túlontúl sokan mentek el  - neked köszönhetően - szép Magyarországról, ráadásul bármit hazudsz is, nem sikerül őket hazacsalogatni, ugyanis nem hülyék, hanem menekültek. Előled és rendszered elől menekültek. A jelek mutatják, biza, nem vagyunk jók Európának.

Lehet, hogy nem is akarunk elég jók lenni. Mit nekünk Európa, mi magyarok vagyunk, Sziriuszról származottak, pöttyel a seggünkön, szittya gőggel a lelkünkben! A nyereg alatt puhított húst, mint hungarikumot csak azért nem sorolom ide, mivel a tévedések elkerülése végett az nem a lovas étkezésének előkészítő eleme volt, hanem a nyereg által feltört lóhát nomád gyógyítási eszköze. A szotyola, mint tudjuk, más lapra tartozik: azt a Vezér főrangú szintre emelte - ámbár erősen kétséges, akad-e bárhol a világban állami vezető, aki madáreledelt fogyasztana nyilvános helyen. Habár - mondják - az olajos magvak jót tesznek a prosztatának. Lehet, hogy Népünk Gyámola nem is bunkó, amikor rendszeresen zsebben tartja a kezét, csak orvosi tanácsra prosztatamasszázst végez?

Egy komoly gond van, Orbán: te, mint a magyar nép – magadnak vindikált jog általi - egyedüli képviselője, biza, magyarok közt nem vagy európai.  

Mégis, mit várhatunk akkor a többitől? Isten már nagyon rég járt erre…