A nevek nekem olyanok, mint a fénycsóvák az éjszakában. Ahogy öregszem, úgy változik bennem az igény arra, hogy személyesen szólítsak meg mindent és mindenkit. Régen csak annyit mondtam, hogy toll és lepergett előttem a tollkészletek repertoárja, színesek, műanyagok, kékek, pirosak, az összes a golyóstól a mártogatósig. Ma, ha azt mondom toll, a rozsdamentes Parkeremre gondolok, amelyikkel szívesen írok, amelyiket olyan kellemes kézben fogni és a felső részébe a nevem van gravírozva.
Így voltam a személyek neveivel is. A keresztnevekhez való kötődés igazán olyan bensőséges dolog. Most így visszagondolva az Edit névre, kellemesen fájó, bús vágyakozás jut eszembe, karcsú alak, szőke haj. Erikára, ha gondolok, apró termet, barna haj, egy csibészes, sokat ígérő mosoly. Csilla a konokság megtestesítője egymaga, durcás szájjal, nagy kerek szemekkel. A Lajos névre nagy mulatások, beszélgetések, pufók arc és kék borosta ugrik be. Józsi, az én barátom, a nagy nevető, még a szeme is kacagott, ha olyan napja volt. Sorolhatnám őket és sajnos mindegyikükből csak egy lehet. Én farkas vagyok, bár soha senki nem hívott így magamnak adtam ezt a nevet. Rájöttem, hogy neveket kell adnom, vagy elfogadnom, mert rengeteg foglalt már bennem és képtelen vagyok két ellentétes Lajosra, vagy Erikára gondolni.
Nem könnyű dolog valakit magunkban elnevezni, meg sem mondjuk neki néha, de a hozzá kapcsolódó kép a névhez ő. Van, hogy könnyű dolgom van, mert valakinek amolyan bájos, vagy találó beceneve van, megragad bennem egy pillanat alatt. Máskor sokáig nézem, mire rájövök, miként is nevezzem magamban az illetőt, gyakran nem is név, hanem kép ugrik be. Nagyon nehézkesek néha a szavak egy annyira komoly dolog számára, mint bennünk a név! Szavakká, ha formálni képes vagyok már őket, érzésekkel áradnak bennem szét. Hol kellemes, hol kellemetlen, de igazán mindannyian annyira vagyunk emberek és állhatatosak, hogy képtelenek vagyunk közömbösek lenni!
Rengeteg név, arc, mozdulat, érzés kavarog bennem, ha meglátok egy tárgyat, egy helyzetet, vagy egy mosolyt van, hogy hirtelen valakivé válik bennem. Élők és holtak, jók és rosszak és én tanulom néha a magam kreálta új szavakat is, mert mint mindenki, féltékeny vagyok és önző módon őrzöm, ami az enyém! Semmi mást nem kell tennem, csak kimondanom a bennem élő nevét és velem van, legyen vele bármi és legyen bárhol is!