Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Fóbiákra hangolva

2010. március 24. - Harun al Rasid

Nem vagyunk egyformák, néha még hasonlóak sem, de abban különösen hasonlítunk, hogy mindannyiunknak vannak ilyen-olyan fóbiái. Van, aki bizonyos állatoktól, tárgyaktól, helyzetektől idegenkedik, mások irritáló hangokra érzékenyek, sőt van, akinek ebből egész kis gyűjteménye van. A rettegéssel ellentétben a fóbia talán annyival finomabb forma, hogy itt maga a félelem indokolatlan. Nem mindegy, hogy az ember dobogó szívvel néz le a mélységbe, vagy esetleg páni félelemmel szembesül, ha egy töltött fegyver sötét csövébe lát.

Nem vagyunk egyformák, néha még hasonlóak sem, de abban különösen hasonlítunk, hogy mindannyiunknak vannak ilyen-olyan fóbiái. Van, aki bizonyos állatoktól, tárgyaktól, helyzetektől idegenkedik, mások irritáló hangokra érzékenyek, sőt van, akinek ebből egész kis gyűjteménye van. A rettegéssel ellentétben a fóbia talán annyival finomabb forma, hogy itt maga a félelem indokolatlan. Nem mindegy, hogy az ember dobogó szívvel néz le a mélységbe, vagy esetleg páni félelemmel szembesül, ha egy töltött fegyver sötét csövébe lát.

Jó viszonyt ápolok a fóbiáimmal, nekem eleve kettő is jutott. Nem kedvelem a nagy magasságokból való letekintést és viszolygok a hüllőktől. Volt, hogy elgondolkodtam rajta, változtatni kéne ezen és úgy tudom, erre léteznek módszerek is, de őszintén szólva sem az időt, sem a pénzt nem óhajtottam erre pocsékolni.

Tavaly mégis szembesültem az egyikkel egy amolyan kellemes sétám során. Egy kisebb erdőben bóklásztam, csak úgy relax jelleggel. Bámulatos tud lenni a lombokon átszűrődő napfény, ahogy változtatgatja az alakját a fény és árnyékfoltoknak. Picit a szél is lengedezett, így ez a mintázat olyan érdekes volt, hogy megálltam gyönyörködni benne. Néztem, ahogy a folyamatos változás, mint egy nagy vetítő, bizarr mintákat rajzol a talajra. Nem messze egy nagy fa kivágott tuskója virított, arra vettem az irányt és leültem. Pár percet ülhettem csak, amikor a szemem sarkából valami furcsa mozgásra lettem figyelmes. Valahogy az árnyékok táncától különbözött, ezért is figyeltem fel rá. Láttam, hogy egy sikló közeledik az avarban apró neszeket keltve és egy pillanatra valami belül felborzolódott bennem.

Nem tudom, hogy mi melegvérűek ösztönösen idegenkedünk a hidegvérűektől, vagy ez csak valami helytelen magatartás és nevelés eredménye, de nem volt kellemes érzés. Kényszeríteni kellett magam, hogy ne pattanjak fel azonnal és erre több okom is volt. Maga a környezet semmi veszélyt nem sugallt, békés és természetes volt, mint egy nagy lélegzet. Szinte sajnáltam volna megtörni ezt a pillanatot, mivel a mindennapokban sem sok jut a békéből nekünk, értékes dolog az ilyesmi. Tudom, hogy ezen a környéken mérgeset csak gombát találhatok, de hüllőt nem, az erdei sikló amúgy is könnyen felismerhető, képen már láttam többször is. Nem tagadom, kíváncsi is voltam az állat reagálására, meg aztán az a sokat kárhoztatott férfiúi büszkeség is munkált bennem, hogy nem futok el egy olyan lény elől, amelytől talán százszor nehezebb vagyok és amelyik egyébként ártalmatlan. Ültem tovább mozdulatlanul, csak szemmel követve a mozgását. Ahogy közeledett, úgy éreztem valami iszony félét magamban erősödni, komoly erőfeszítésbe került kordában tartani. Furcsa módon hullámokban tört rám, de meg sem rezdültem. Fél méterre lehetett az állat tőlem, amikor kissé felemelte a fejét és egymásra néztünk. Hideg, egyenes vágású, borzongató hüllő szemekbe néztem, vizsgáltuk egymást. Tetszett a szép mintája, a feje lapos, kis praktikus, áramvonalas volt. Folyamatosan szaglászott, láttam a kis villás nyelvével kémlelte az illatokat. Nem tudom meddig meredtünk így egymásra, olyan közel volt, hogy szinte késztetést éreztem, minden ellenérzésem dacára, hogy kinyújtsam a kezem és megérintsem. Valószínűleg azonnal eliramodott volna, de így is egy idő után elfordította a fejét és tovább kúszott. Néztem utána, a pánikot már régen legyűrte a kíváncsiság és az ámulat és elgondolkodtam ezen a találkozáson.

Olyan sok mindentől idegenkedünk, néha meg sem akarjuk ismerni, pedig gyakran a félelmeink mögött csak ürességet találunk. Magam pedig végül is ott ülve, örültem, hogy nem próbáltam őt megérinteni. Lehet ezzel végképp legyűrtem volna a fóbiámat, de már tudom, hogy nem szeretném. Ezt ismerem, képes vagyok kordában tartani és bár amolyan személyes hiba, de ha elveszítem, ki tudja mit ad helyette a sors? Jobbat, rosszabbat? Ezt legalább már ismerem!

Felálltam és elindultam az ellenkező irányba még mindig fóbiásan, de békében magammal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása