Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Orbán gyerekei

2013. augusztus 17. - Harun al Rasid

és a lakáskérdés

és a lakáskérdés

Nagy értékű ajándék vs. baráti szívesség. Nagyon más világ

Az Orbán-gyerekek – most éppen a legnagyobb kettő, a többié most nem téma – lakáshelyzete került a média látókörébe. Kiderült, hogy egy társasházban laknak. A Népszabadság szerint Orbán Gáspár, a Videoton FC tulajdonosának, Garancsi István "természetjáró és kerékpáros turizmus fejlesztéséért felelős" miniszterelnöki megbízottnak a gellérthegyi lakásában lakik 2011 óta  A szomszédos gellérthegyi lakásban pedig Orbán Ráhel, a kormányfő lánya lakik; ezt az ingatlant a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó 2008 nyarán vásárolta.

Többen elméláznak azon, vajh miből vette a derék asszonka ezt a lakást, de – ahogy Cinege utcai házzal kapcsolatos elszámolás - ez sem tartozik az adófizetők orrára. (Sőt a vagyonnyilatkozatukra sem!!!))

Ami pedig a másik lakást illeti; Garancsi István - aki annak a Dunai Takarékszövetkezetnek a tulajdonos-vezetője is, amely mentesülhet a takarékszövetkezetek tervezett állami befolyás alá vonása alól - a Népszabadságnak nem árulta el, hogy fizet-e, és ha igen, mennyit a miniszterelnök fia a lakhatásért. Ahogy azt sem milyen módon.

Pedig a fennálló törvények szerint, ha nem fizet érte, azaz ajándék, azt Őfeneségének be kellene vallania és adóznia kellene utána. Amiben, mint tudjuk – lásd lakáseladás és páncélautó – a daliás 2/3istenünk nem igazán jeleskedik.

A téma kapcsán el kell meséljem – nem első alkalommal teszem - : egy amcsi miniszternek le kellett mondania és óriási bírságot fizetnie, mikor kiderült, hogy egy barátjától ingyen kapott kölcsön két hétre egy autót!

Csak a lényeg sikkadt el! Németh Péter tegnapi publicisztikájához

A Népszava főszerkije tegnap délután „Orbán és gyermekei” címmel jelentetett meg írást a két nagyobb Orbán-purdé közbeszédben forgolódó témái kapcsán. Okfejtését így zárja: „A bérbeadó például, aki sok szálon kapcsolódik Orbánhoz - futball, kormány, tulajdon (?) - olyan válaszokat ad az újságírói kérdésekre, amelyek nemhogy tisztáznák a helyzetet, sokkal inkább elfedik a valóságot, ráadásul a sorok mögül kikandikál a hatalmi gőg is. A hűbérurak hatalmi gőgje. És persze a hűbéresek lenézése. Ez utóbbiak volnánk mi magunk, akik az úri világ lakodalmaiban még a fészerig sem juthatnak el.”

Amiben kétség kívül van ráció. Azonban a gond ennél sokkalt nagyobb. Ezzel az „úri világ” –gal van a gond. Ezek az urak egy tisztességes országban az urak fészerének takarítására sem lennének elfogadhatóak. Ahogy fogalmazni szoktam: egy igazi úr csizmája lehúzásában (ami gyakorta jár együtt egy hatalmas seggbe-rúgással!!!) sem segíthetnének!

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr728360056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

321058 2013.08.17. 17:07:34

Gondos szülők, gondoskodnak a gyermekekről.

302398 2013.08.17. 18:54:18

zu 1: Nem is ezzel van a gond, hanem a mibőllel! Szemben pl.Csányival, aki milliók után adózik, ezek nem!

321353 2013.08.20. 14:59:44

Na ez roppant érdekes. Egy időben lányom arra lakott kollégiumban a Ballasi Bálint intézetben. Most kezd világos lenni, hogy annó amikor egyszer gyalogosan sétáltunk a környéken és szemrevételeztük a villákat egy civil pasas odajött (tutti, hogy közszolga leibwachter volt) megkért minket, hogy menjünk tovább. Nem akartam érdeklődni, hogy ugyan ki fia borja életére vigyáznak errefelé. Most már világos ez is
süti beállítások módosítása