ha már tananyag lesz...

ha már tananyag lesz...

"2003. december 1-jén a Kráter Műhely Egyesület elnöke, Turcsány Péter, Wass Albert műveinek a magyarországi kiadója, egy komor házban, a budapesti Markó utca27. számú épületben – azon a helyen, ahol 1945-öt követően a hungarista állam vezetőin végrehajtották a halálos ítéleteket – kéréssel fordult hozzám. Amint azt közölte: birtokukban van gróf czegei Wass Albert (az egyesült államokbeli Astorban elhunyt író) nyilaskeresztes párttagsági könyve, ezért, a rendelkezésükre álló életrajzi adatokat kiegészítendő, engedélyt kér az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában őrzött Hungarista Mozgalom Hírszolgálata (HMH) iratanyagainak tanulmányozására… Kérését később a postai úton elküldött 2003. december 3-án és 2004. február 15-én megfogalmazott leveleiben is megismételte.

Miért fontos - vetődött fel a kérdés, úgy a hazai közvéleményben, mint az emigráció köreiben - Wass Albert múltjának tisztára mosása?

A bizonytalan identitású magyarországi ellenzéki párt, a Fidesz MPSZ-hez közel álló orgánum, a Heti Válasz az alábbiakban foglalta össze (meglehetősen felszínesen) Szász Lóránt szerepét a Wass Albert életműsorozat kiadásában: “…az emigráns körökben köztudomású, hogy a Magyarok Vasárnapjának atyja – etikailag kifogásolható módon – tette magát a magyarországi Wass Albert-biznisz egyik legnagyobb haszonélvezőjévé. Az erdélyi származású író 1989-ben potom ötezer dollár, valamint a megjelentetett könyvekből származó bevétel 12 százaléka ellenében ruházta át műveinek kiadási jogát – az akkor barátjának tudott – Zasra. Miközben a Wass-könyvek reneszánszát éljük, s több kiadó is magáénak tudja az életmű feletti rendelkezés jogát, a 12 százalékos jutalékok alig-alig csorognak a Wass-leszármazottakhoz.Ezért – mások mellett – Zas Lorántot teszik felelőssé az örökösök. A Katolikus Magyarok Vasárnapja néven átvett havilap szekularizálása, vagyis a katolikus jelző lekoptatása, szintén az íróként és költőként egyaránt meg-megvillanó Zas lelkén szárad…”

A dolgok persze nem ilyen egyszerűek.

“Zas” vagyis Szász Lóránt, aki “Malomfalvi” néven is számontartott az irodalomtörténetben, valamivel többet adott Wass Albertnek, mint az említett 5000 amerikai dollár. Hogy a haldokló barát háborgását lecsillapítsa, röviddel az 1998 februárjában bekövetkezett halála előtt elismervény ellenében átadott számára még 1.200 dollárt, az író ebben az okmányban megerősítette Szász (Zas) Lóránt jogait, tény, hogy a 12 százalékos részesedést fiaira (Vid, Huba, Géza, Miklós és Endre) ruházta át.

Turcsány Péter költő, üzletember, a magyarországi Kráter Műhely Egyesület elnöke a tisztának hitt üzlet reményében szövetkezett Szász/Zas Lóránttal – akit különösebben nem foglalkoztattak morális kérdések, ti. az sem, hogy a pomázi könyvkiadó, az MDF-politikus mögött az úgynevezett nemzeti szellemiségtől távol álló Soros Alapítvány, továbbá a Medgyessy-kormány illetékes minisztériumai, propagandistái húzódnak meg.

A Kráter Műhely Egyesület 2003. évi pénzügyi jelentését ismerve, a magyarországi könyvkiadó a Medgyessy-kormány minisztériumaitól, továbbá a Soros Alapítványtól és az Országgyűlés meg nem nevezett bizottságaitól összesen 13 millió 632 ezer forint támogatást kapott – míg az alaptevékenységből (nagyrészt a Wass Albert életműsorozat kiadásából) 73 millió 348 ezer forintos bevételt könyvelhetett el Szász-Zas Lóránt üzleti partnere.

Jogosan vetődött fel, nem csupán az emigráns körökben, hanem a hazai és az erdélyi jobboldali szimpatizánsokban is a kérdés: politikai vagy üzleti haszonszerzési célból gerjesztették az úgynevezett Wass Albert-kultuszt?

Míg Turcsány Péter az említett “írófejedelem” mellett a háborús bűntettekért szintén elítélt Kecskési-Tollas (született Kohlmann) Tibor műveinek kiadására is igényt jelentett be, addig Szász Lóránt, hivatkozva az amerikai Editorial Office Hungarians’ Sunday elnevezésű cége populista üzleti szellemére, az elmúlt évtizedben olyan munkatársakat foglalkoztatott és olyan szerzőknek biztosított publikálási lehetőséget, akikről Magyarországon és az emigráns körökben senkinek sem a demokrácia jut az eszébe… Dobszay Károly (dortmundi hungarista könyvkiadó, a nyilas szellemiségű Út és Cél egykori főszerkesztője) mellett még az utolsó lapszámaiban is Kenessey Csaba, dr. Lovas István (a magyarországi szélsőjobboldal vezető publicistája), Csontos Péter, Romhányi László, Tímár Imre, dr. Halász József (a 2004. évi forradalom bejelentője), Siklósi András, Ekrem Kemál György, stb. írásait olvashattuk. Üzletpolitikájuk, hogy az elhunyt nagyságok sorából Turcsány és Szász urak Kecskési-Tollas Tibor és Wass Albert mellett éppen Dövényi Nagy Lajost favorizálták az utóbbi években, – feltehetően nem a véletlen műve.

Wass Albert néhai honfitársunk, bár 1951-től 1998-ig a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata aktivistája volt, nem is annyira hungarista, mint inkább a német - fajelméletre épült – nemzetiszocializmus követőjeként jellemezhető. Adolf Hitlertől két alkalommal kapta meg a birodalmi vaskeresztet, azt a kitüntetést, melyet már a második világháború éveiben sem a demokratikus cselekedetekért vagy az antifasiszta koalícióban végzett tevékenységekért osztogatott a berlini kancelláriahivatal.

A román igazságszolgáltatásról, hasonlóan a magyarországihoz, nincs jó véleményem. Ennek ellenére Romániában máig is érvényes a néhai erdélyi grófra kimondott halálos ítélet – melyet érzelmi okokból (nemzeti hovatartozás miatt vagy üzleti meggondolásokból) nem lehet semmisnek tekinteni.

Andrei Bojor, Lucretia Bojor, Lucia Bojor, Mariana Bojor, Natalia Petrea, Ana Miron, Rodica Petrea, és Ioan Guzau meggyilkolása tény – gróf czegei Wass Albert nyilas pártszolgálatost és apját e fenti háborús bűntettnek nyilvánított cselekményben történt részvételért ítélték halálra, alkalmazva a nemzetközi törvényeket.

Szálasi Ferencre és társaira kimondott büntetéseket, a nürnbergi nemzetközi bíróság ítéleteit is, lehet vitatni – kinek-kinek a politikai meggyőződése szerint. Erdélyben, Wass Albert hazájában sem egységes az ottani magyarság véleménye. Frunda György, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora 2003 áprilisában úgy vélekdett: Romániában 2002 óta kormányrendelet tiltja a háborús bűnösök kultuszát. Wass Albert – mint hangsúlyozottan kifejtette – jelenleg háborús bűnösnek számít, ezért az lenne a leghelyesebb, ha (az esetleges rehabilitálást célzó per lezártáig) eltávolítanák Wass Albert Erdélyben lévő köztéri szobrait.

A háborús bűnösséget szankcionálni rendelt törvények nemzetközi törvények s mint ilyenek, felette állnak a romániai, magyarországi, németországi, stb. jogszabályoknak. Ha vitatjuk az erdélyi földesúr bűnösségét, akkor (logikusan, következetesen) felül kell(ene) vizsgáltatnunk a Nürnbergben hozott bírósági döntéseket s ugyanakkor Szálasira és társaira kimondott halálos ítéleteket is.

A kérdés megkerülhetetlen: szorgalmazzuk-e Wass Albert nemzettestvérünk rehabilitálását – vagy ültessük a vádlottak padjára a nemzetközi törvények megalkotóit?

Önmagát a nemzeti jobboldal elitjeként rangsoroló polgári propagandisták – mindenekelőtt az Alternatív Kossuth-díjat odaítélő kuratórium tagjai – és a történelmi tényeket a cél érdekében figyelmen kívül hagyó politikusok szívesen hivatkoznak arra, hogy Wass Albert esetében az amerikai bevándorlási hatóságok sem találtak okot a Romániának történő kiadatásra. Néhány (megélhetési) bértollnok és történész még az amerikai Wiesenthal Központot, mint az író ártatlanságát bizonyító intézményt is felemlegette…

Tévedésre, illetve a körülmények ismeretének hiányára utalnak ezek a tájékoztatások. - Az Egyesült Államok illetékes hivatala, az OSS sem mentette fel Wass Albertet, csupán a bizonyítottság hiányát mondta ki. A Wiesenthal Center ezt követően kezdeményezte a vizsgálatot, mert értesüléseik szerint a meggyilkoltak között két zsidó is volt.

Az amerikai OSS elnevezésű kormányhivatal, hasonlóan a korabeli szovjet gyakorlathoz, egyes esetekben eltekintett a háborús bűnösség megállapításától. Számukra Werner von Braun (Hitler büszkesége, a tömeggyilkos V-1 és V-2 szárnyasbombák megalkotója) nem volt háborús bűnös. Ugyanilyen elbírálást kapott Tarnói László professzor, a hungarista állam igazságügy miniszterének kabinetfőnöke, Fiala Ferenc (Szálasi sajtófőnöke), Alföldi Géza (a nyilas kormány propagandaminisztériumának államtitkára), Páger Antal (a Nyilaskeresztes Párt nagyhatású aktivistája), és még sokan mások. Martin Heidegger filozófust (az NSDAP meggyőződéses hívét), Hjalmar Schacht birodalmi minisztert (a náci fegyverkezési program irányítóját), Hans Fritzsche rádiókommentátort, Franz von Pappent, stb. szintén bűntelennek találták az amerikaiak…

A történelmi igazságszolgáltatás így működött. Henney Árpád altábornagy, Szálasi kijelölt utóda – a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata megalapítója – és több munkatársa is hasonló módon menekültek meg a legsúlyosabb büntetéstől, de a történelmi feledékenység nem akadályozta meg őket a hungarista-nemzetiszocialista harc későbbi folytatásában.

A Szász Lóránt és a Turcsány Péter neveivel fémjelzett üzleti vállalkozás körüli botrányt Kollár Erzsébet magyarországi közíró, a Fidesz Munkáscsoport egykori tagja által 2003. április 4-én közzétett publikáció indította el.

Idézek a legnagyobb példányszámú magyarországi napilapban, a Népszabadságban megjelent jegyzetből:

“…Március 14-én vette át Wass Endre, az író fia az Alternatív Kossuth-díjnak nevezett elismerést, mellyel ezúttal a néhai Wass Albert életművét jutalmazta az illetékes kuratórium: Gyurkovics Tibor író, Jankovics Marcell filmrendező, Makovecz Imre építőművész, valamint Melocco Miklós és Schrammel Imre szobrászművészek. – A díjat odaítélő bizottság (az 1945 után háborús bűntettek miatt távollétében halálra ítélt) gróf czegei Wass Albert esetében elmulasztotta nyilvánosságra hozni, hogy az író a szélsőjobboldal prominensei közé tartozott. Az alábbiakban ismertetem a hazai jobboldali elit által elismerésre méltónak tartott ‘nemzettestvér’ életművének egy, nem éppen elhanyagolható, részletét:

1946-ban Nyugaton a Nyilaskeresztes Párt egykori tagjai létrehozták – a németországi ODESSA mintájára - a túlélő szervezeteiket. Caracasban Henney Árpád altábornagy, a ‘Nemzetvezető’ kijelölt utódja (Szálasi ‘személye körüli miniszter’ és ‘munkarendvezető’) továbbá Nyisztor Zoltán katolikus lelkipásztor alapította meg a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatát (HMH), amely hivatott volt összefogni a világ különböző pontjain szétszóródott nyilaskeresztes párttagokat, a hungaristákat és szimpatizánsaikat. Az óriási távolságokkal magyarázható, hogy a kapcsolattartás hatékony formájának, lehetőségének tartották a hungarizmus gondolatát szolgáló sajtótermékek alapítását, majd később ezek fennmaradásának anyagi, erkölcsi segítését. Ausztráliában Kántor Béla, majd a Gede testvérek közreműködésével kiadott Út és Cél, Dél-Amerikában és Európában a Hídverők, a Hídfő és a 24. Óra voltak az árpádsávos mozgalom legismertebb orgánumai.

Élete végéig főmunkatársként a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatához tartozott Wass Albert is, aki Alföldi Gézával (Szálasi propagandaminisztériumának államtitkárával), Borsányi Juliánnal, Milotay Istvánnal, Fiala Ferenccel (Szálasi egykori sajtófőnökével), Marschalkó Lajossal, Málnási Ödönnel, Szemenyei-Kiss Tamással (az 1994-1998 közötti HMH-főnökkel), Tóth Judittal (a 24.Óra kanadai főszerkesztőjével) és a Kaliforniában élő Szász Lóránttal összehangoltan végezte tevékenységét…”

A tárgyalt személy, Wass Albert, akiért ma kiáll a radikális nacionalisták minden legális és illegális szervezete, a szélsőjobboldalra sodródott “nemzeti pártok” minden számottevő politikusa – a hungarista hírszolgálat szervezése mellett munkatársa volt a nyilasként jelzett orgánumoknak is. Egyebek mellett az Út és Célnak, a Hídverőknek, a Hídfőnek, az Új Hídfőnek és a 24. Órának. Ha bárkinek nem elégségesek azok az információk, melyeket Kollár Erzsébet hozott nyilvánosságra vagy az általam tett hitelesítő nyilatkozatok, akkor figyelmébe ajánlom az emigráció köreiben sem hiteltelennek tartott Hajnal László Gábor “Virrasztani félelem nélkül” című 1996-ban megjelent tanulmánykötetét, ahol az 57-66. oldalakon figyelemre méltó információkat kaphat W. A. a hungaristákkal történt együttműködéséről.

Hajnal könyvének tartalmáról értesülhetett Wass Albert is, hiszen a szerző minden érintett számára elküldte a soproni Patriot Kiadónál megjelent kötetét – az “írófejedelem” egyetlen szóval sem tiltakozott a róla írottakról. Nagy Csaba “A magyar emigráns irodalom lexikona” (Argumentum Kiadó 2000) szintén említést tett W. A. szélsőjobboldali kötődéséről – lásd az említett lexikon 1030-1031. oldalait – s ha ez sem elég, akkor Borbándi Gyula “Magyarok az Angol Kertben” c. monográfiája még mindig új információkkal szolgálhat a kételkedőnek. Az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent mű az alábbiakat látta érdemesnek közölni az egyesült államokbeli Throop-ban 1953-ban gyülekezett hungaristákról:

“…1953 végén különösen a szélsőjobboldalon elégedetlenkedtek a Szabad Európa Rádió munkájával, főleg azért, mert nem volt eléggé nemzeti, keresztény és antikommunista… Pedig, ahogy egy lapban olvasható volt, a magyar emigrációnak olyan ragyogó szellemi emberei voltak mint Milotay István, Nyírő József, Wass Albert, Ráttkay R. Kálmán, Oláh György, Vaszary János, Muráti Lili, Páger Antal, Hajmássy Miklós, Szilassy László…”

Ki kell hangsúlyoznom: a hungarista hírszolgálati tevékenységben illetve a nemzetiszocialista szervezetek által kiadott orgánumokban a mindenkori HMH-vezetők csak ismert és igazolt személyeket engedtek dolgozni, szinte kizárólag egykori nyilaskeresztes párttagokat vagy a második világháború utáni politikai bűnperekben vizsgázott “kamerádokat”.

Henney Árpád altábornagy, majd Alföldi és Fiala között támadt nézeteltérések a lényeget nem érintették. Nem ideológiai viták állították hosszabb-rövidebb időre szembe a HMH vezetőit, hanem az alkalmazott médiastratégiai polémiák vagy (az ötvenes-hatvanas években) a “…kit jelölt ki Szálasi a Hungarista Mozgalom vezetésére?” kezdetű magánlevelezések. E vitákban némi egységbontó kísérletezgetést fedezhettünk fel. Jómagam évtizedeket töltöttem el illegális politikai tevékenységekben, de arra soha nem volt példa, hogy az antikommunista ellenállásban vagy az 1990-et követő időszakban (a Hungarista Mozgalomban) bárki részére tagsági könyvet állítottak volna ki az organizációk vezetői. Ezzel ugyanis vétettünk volna bajtársaink ellen, a konspiráció íratlan szabályait szegtük volna meg. A közelmúltban sor került olyan bírósági-igazságszolgáltatási eseményre is, ahol az úgynevezett szélsőséges mozgalmak elleni vizsgálat során a bíró az 1945 után tovább működött Hungarista Mozgalom tagkönyve, névsora iránt érdeklődött az idézettektől… - Ilyen, bugyutának minősíthető kérdés 2000 után Wass Albert esetében is elhangzott. Egykori bajtársunk tragédiáját én nem abban látom, hogy miként élt, hanem abban, hogy gróf czegei Wass Albert hungarista íróból a halála utáni években demokratát és (nota bene!) második világháborús ellenállót igyekeztek kreálni azok, akiknek ehhez üzleti és politikai érdekeik fűződtek.

II.

Wass Albert rehabilitálása, tisztára mosdatása érdekében - ha csupán csak az utóbbi években megjelent (részben minden valószínűség szerint rendelésre készített) vitairatokat tanulmányozzuk – kétségtelenül a Wass-biznisz egyik haszonélvezője , Turcsány Péter tette a legtöbbet. Az általa kiadott, főszerkesztett és nem kis hányadában a saját eszmefuttatásait tartalmazó politikai-irodalmi folyóirat, a POLÍSZ hasábjain, továbbá a Kaliforniában szerkesztett Magyarok Vasárnapja oldalain és a legjelentősebb jobboldali napilap, a Magyar Nemzet kulturális rovatában szinte napi gyakorisággal jelentetett meg olyan cikkeket, melyek a kereskedelmi reklám céljainak jól megfeleltek – de irodalmi, irodalomtörténeti, politikai vitának aligha voltak minősíthetők. A szélsőjobboldali Magyar Fórum Wass Albertet védelmező írásai – pl. Hajdú Demeter Dénes Wass Albert és az állatemberek c. polémiája – igénytelenségük mellett a kocsmák világának hangulatát és szóhasználatát idézték.

Rév Pál erdélyi származású író – Wass Albert kortársa – ugyan nem osztotta százszázalékosan véleményemet, de úgy vélte, elsőrendűen politikai indíttatású divatnak köszönhető, hogy előkerültek Wass művei. Emlékei szerint azért volt rossz hírű író nemzedékében, mert haditudósítóként valamelyik szélsőséges, románellenes nacionalista lapnál publikált. Életrajzában – vélekedett a kortárs – amúgy feltűnt egy olyan epizód, amikor a németek egyik belvízi uszályhajóját megmentette egy partizánmerénylettől, és ezért 1944-ben katonai frontmunkája jutalmául előbb másod osztályú, majd első osztályú vaskeresztet kapott. Első regénye ígéretes volt, de a háború alatti komoly irodalmi folyóiratok, a Nyugat és az Illyés Gyula által szerkesztett Magyar Csillag “rettentően lehúzták” és mint rossz írót kezelték. Stílusát tekintve “nagyon bombasztikus, nagyon patetikus, rossz értelemben vett retorikus író volt, aki csak egy szűk értelmiségi réteg igényeit kielégítő felcsavart, lobogó, elavult, XIX. század eleji romantikus szövegeket írt, versei pedig könnyen felejthetőek.”

Rév – hogy a szakmai mellett a személyes véleményét is elmondhassa – kifejtette: “…Wass végül is nem akkora író, hogy megérné megbocsátani neki politikai melléfogásait…” (Hetek, 2003. április 25.)

A tényfeltárók ellen megnyilvánult ádáz támadássorozat, amely átmenetileg egységfrontba tömörítette a posztkommunista jobboldal majd’ minden hangadóját, persze nem 2003-ban, hanem már 2000-ben elkezdődött – mikor az első publikációk nyilvánosságra kerültek a parlamenti ún.nemzeti pártok és a szélsőjobboldali szervezetek összefogásáról. E kampánynak (igen álságos módon) a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) illetve a sajtószabadság szükségességét hangsúlyozó Fidesz MPSZ politikusai álltakaz élére. – Mivel 2000. december 10-én egy országgyűlési képviselőnek átadtam azokat a fotodokumentumokat, melyek minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 1999. október 21-én a Parlament falai között hungarista-nemzetiszocialista küldöttséget fogadott – majd a képviselő ez ügyben interpellált – a csurkista Magyar Fórum 2001. március 15-én, a Szabad Sajtó Napján, az alábbi szövegű Nyílt Levelet jelentette meg:

“A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Elnöke részére!

Megdöbbenve és mélységes csodálkozással olvastam a Magyar Demokrata 2001/8. számában megjelent Tamás szereti Lászlót című cikket, melyben azt állítják, dokumentumokkal alátámasztva, hogy a MÚOSZ-nak aktív hungarista tagja van, név szerint bizonyos Szemenyei-Kiss Tamás, aki 1998-ig a Hungarista Hírszolgálat főnöke volt, de ma is hungaristának vallja magát. Az a tény, hogy hungarista elveket nyíltan hirdető, sőt, ilyen fasiszta szervezetben vezető állást betöltő személy tagja lehet a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ahonnan anyagilag is támogatják – bennem erős kétségeket támaszt a szövetség tisztességes tevékenységével kapcsolatban.

A cikkben közölt dokumentumok – annak ellenére, hogy szövetségük aktív tagja azt állítja, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata 1998 tavaszán befejezte tevékenységét – egyértelművé teszik, hogy Szemenyei-Kiss Tamás nemcsak hungarista újságíróként működik, de állítása szerint, ha pedig úgy hozza a sors ‘fegyverrel’ is érvényt szerez eszméinek.

Az elmúlt évtizedben sok furcsaságot kellett tapasztalnom a hazai közéletben, köztük az erősen kompromittált szélsőbaloldali újságírók ‘átmentését’ is, de hogy olyan aktív hungaristák is tagjai lehetnek - sőt, segélyezik is őket – a MÚOSZ-nak, akik fegyverrel fenyegetőznek, számomra eddig teljességgel eképzelhetetlen volt. Nos, ebben az ügyben ezt is tapasztalnom kellett.

Tisztelt Elnök Úr, ezt az esetet annyira tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak tartom, hogy kénytelen vagyok az ügyben nemzetközi újságíró és más demokratikus szervezetekhez panasszal fordulni. Egyben kérni fogom a hazai demokratikus szervezeteket, hogy követeljenek vizsgálatot az ügyben a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél is. Hajdú Demeter Dénes közíró, tévé-műsorvezető”

A Nyílt Levél ugyan nem tartalmazta – de a hazai közélet ismerői előtt nem is volt titok – hogy Hajdú Demeter Dénes (a MIÉP egykori pártigazgatója) nem egyszerű “közíróként, tévé-műsorvezetőként”, hanem az éppen hivatalban volt titkosszolgálati miniszter, Demeter Ervin családtagjaként fenyegette meg a Magyar Újságírók Országos Szövetségét. Amint az később kiderült, a kormányzat által aktivizált öregúr, Hajdú Demeter Dénes írta “Zöldhegyi Ernő” álnéven a Magyar Demokrata 2001/8. számában publikált “Tamás szereti Lászlót” című cikket is, amely írás több olyan anyagot, valódi dokumentumot tartalmazott, melyekhez a cikkíró csakis a polgári titkosszolgálatok közreműködésével juthatott hozzá. Magánlevelek, az emigrációs magyar irodalom személyiségeihez, a külföldi magyar nyelvű újságok szerkesztőihez írott sorokat mutatott be illusztrációként a jelzett cikk – majd ezen a közleményen döbbent meg és “csodálkozott el mélységesen” ugyanaz a személy: Hajdú Demeter Dénes.

III.

Azt, hogy Wass Albert tiszta és makulátlan előéletével valami nincs rendben, sőt, hogy a kaliforniai Szász Lóránttal kötött kontraktus körül is hibádzik egy s más, talán leginkább Turcsány Péter magyarországi könyvkiadó Wass Albert fiaihoz, valamint a volt HMH-főnökhöz írott levelei szemléltetik. Idézet a Turcsány Péter és Szutor Ágnes által írt levelekből:

“Kedves Vid, Huba, Géza, Miklós és Endre!

Kedves Lélek-testvéreink!

Nem tudunk rátok másként gondolni, mint azokra, akik ugyanannak az apának a szellemi táplálékán nőttek fel, vagyis mint lélekben testvéreinkre. Remélem, hogy ti sem az ellenséget látjátok bennünk, hiszen nem a mi vétkünk, hogy’papi’ halála után – amikor kerestük, ki a jogutód – akkor Géza nem válaszolt levelünkre, Bánkutytól ködös választ kaptunk, viszont egy Magyarok Vasárnapjában megjelent hirdetés alapján eljutottunk Szász Lóránthoz, aki be is mutatta nekünk a közjegyző által hitelesített szerződését. Endrének már javasoltuk, üljünk le mindnyájan (ti is, Szász Lóránt is, a Kráter is) együtt egy közös asztalhoz és nyugodtan, békességben és bölcs előrelátással beszéljünk meg mindent… Lassan-lassan elértük azt, hogy édesapátok a teljes ismeretlenségből bekerült a magyar nemzet tudatába és a mindennapi irodalmi életébe. De minderről… már írtunk Nektek kb. egy évvel ezelőtt, amikor együttműködési megállapodást szerettünk volna veletek kötni. Nagyon sajnáljuk, hogy ehhez akkor nem járultatok hozzá, mert így egyedül a mi (azaz a Kráter Műhely Egyesület) nevében olvasták be a Magyar Parlamentben a felhívásunkat…, Wass Albert háborús bűnösségének megsemmisítéséért. Türhetetlennek tartjuk, hogy édes-lelki apánk Romániában még mindig az üldözöttek közé tartozik és a mai román sajtó Erdélyben még mindig uszít a magyarok ellen… Legutóbbi sajtóperünket is édesapátok védelmében küszködtük sikeresen végig. Közben pedig levéltári, irodalmi és személyes kutatásokat folytatunk már több mint egy éve, hogy ezt az ocsmányságot tisztára mossuk… Most a döntés a ti kezetekben van: akarjátok-e családotok vagyonát és becsületét újra helyreállítani, s valamilyen békés egyetértésre jutni a közöttünk lévő és kizárólag a szerzői jogot érintő feszültségben vagy ehelyett a könyvkiadás körüli kisstílű vitára pazaroljátok továbbra is erőtöket, energiátokat, pénzeteket, felfűtve ügyvédi tanácsoktól… Válaszotokat nem csak szavakban, de tettekben is várjuk!

Pomáz, 2004. január 19.

Tisztelettel: Szutor Ágnes és Turcsány Péter”

A Wass-testvéreknek írott levél, mindamellett, hogy a közöltek nyílt beismerései annak, hogy a valódi örökösök és a jelenlegi haszonélvezők között szinte feloldhatatlan nézeteltérések feszülnek – ráadásul igaztalan állításokat tartalmaznak. A Kráter Műhely Egyesületnek (ti. Turcsány Péternek) “legutóbb” – 2003 decemberében – ugyan volt egy sajtópere, de a Fővárosi Bíróságon a 19.P. 630.611/2003. ügyiratszámú perben szó sem esett Wass Albert nevéről, hacsak azt a négy soros helyreigazítandó szövegrészt nem említem, mely szerint a Fővárosi Bíróság (dr. Pataki Árpád bíró) ítéletében arra kötelezte a Kráter Műhely Egyesület elnökét, hogy Wass Alberttel összefüggésben az alábbi helyreigazítást köteles közölni:

“…Valótlanul állítottuk (ti. A POLÍSZ/Kráter Műhely Egyesület), hogy a cikkhez fűzött megjegyzésnek megfelelően az Országos Levéltárban bárki is meggyőződött volna arról, hogy Szemenyei-Kiss Tamás letétbe helyezett iratai megemlítik-e Wass Albert nevét. A letét a Széchenyi Könyvtárban van, kutatásra a laptól (POLÍSZ, Kráter Műhely Egyesület) senki sem kért engedélyt.”

A fentiekből kitűnően Turcsány Péter – nincs rá jobb kifejezés – egyszerűen hazudott Wass Albert fiainak, e témakörben nem folytatott kutatást.

Az üzletember, a Wass-örökség Szász Lóránt melletti legnagyobb haszonélvezője, valóságos arcát csak akkor ismerhetjük meg igazán, ha tanulmányozzuk a Fővárosi Bíróságon lezajlott sajtóper után írott két levele tartalmát:

1./

“Tisztelt Szemenyei-Kiss Tamás Úr!

Folyó perünk ítélethozatala előtti szünetében nagy örömömre szolgált, hogy felajánlotta, keressem meg Önt levélben jelen kérésemme …

Turcsány Péter, mint a Magyar Írószövetség tagja és mint MTA Irodalomtudományi Intézetének külső munkatársa s egyben a Wass Albert Életmű kiadójának elnöke, azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy tudományos kutatás és reális tényfeltárás céljából járuljon hozzá az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára - Szemenyei-Kiss Tamás - Fond 567 jelzetű dokumentumok megtekintéséhez.

Hozzájárulásának reményében előre is köszönöm segítségét (engedélyét).

Pomáz, 2003. december 3.

Turcsány Péter író, a Kráter Műhely Egyesület elnöke.”

2./

“Tisztelt Szemenyei-Kiss Tamás Úr!

Változatlanul fennáll az a kutatói igény, amelyet eddigi publikációim sora is bizonyít, hogy a Wass Albertre vonatkozó nélkülözhetetlen dokumentumokat végre szeretném megismerni. Kérem, járuljon hozzá a hungarista iratanyagok OSZK-ban letétbe helyezett és zárolt dokumentumainak megtekintéséhez… Ugyanakkor remélem, hogy segítjük egymást az igazság felderítésében s valóban elküldi végre az OSZK levéltári anyag megtekintéséhez szükséges iratokat…

Pomáz, 2004. február 15.

Üdvözlettel: Turcsány Péter”

Az eddig leírtakból kikövetkeztethető: a magyarországi Kráter Műhely Egyesület és annak vezetői nem rendelkeznek olyan perújításra alkalmas iratokkal (tanúvallomásokkal) melyek bízonyítanák gróf czegei Wass Albert ártatlanságát, a román bíróságok által hozott elmarasztaló ítéletek tarthatatlanságát.

A “Magyar Parlamentben” eszközölt állítólagos felhívás, mindamellett, hogy sérti a törvényeket, legfeljebb hangulati tényezőként értékelhető. – Az Országgyűlésnek (ha igazak is lennének Turcsány Péter állításai) ugyanis nincs joga beleszólni egy másik ország igazságszolgáltatási gyakorlatába. Wass Albert román állampolgár volt, majd amerikai állampolgár lett…, esetében még diplomáciai lépések sem voltak eszközölhetők.

A politikai töltetű tiltakozások egyik (komolytalan) részét képezték a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről folyamatosan megnyilvánuló felszólalások, Wass Albert-estek, követelések. – Tanulmányozzuk csak a Magyar Nemzet Online 2004. március 1-én közzétett híranyagát:

“…Marsi Péter Pál /MIÉP/ kijelentette, hogy mindent, ami magyar vonatkozású, lesöpörnek az asztalról a főváros jelenlegi vezetői. – Marsi…ezt annak kapcsán mondta, hogy Wass Albert író mellszobrának felállításáról hónapok óta csúszik a szakbizottsági tárgyalás és a döntés… Az író tisztelői által kezdeményezett mellszobrot június 5-én szeretnék felállítani a Vérmezőn – az eseményen részt venne az író fia, Wass Botond is, aki az amerikai hadsereg tábornoka, közölte az ellenzéki politikus…

Marsi Péter Pál emlékeztetett: 1946-ban ‘úgymond háborús bűneiért’ Kolozsvárott távollétében halálra ítélt Wass Albertet 1979-ben az amerikai igazságügyi minisztérium nem adta ki Romániának, mivel nem találták bizonyítottnak a kérelmet. Körmendy Ferenc, a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságának elnöke elmondta az MTI-nek: két héten belül válaszol az ellenzéki politikus interpellációjára. Hozzátette: ezt csak azután tudja megtenni, ha megkapja a kért szakvéleményeket, így például az Igazságügyi Minisztérium válaszát az 1946-os népbírósági ítéletről… Wass Albertet 1946-ban halálra ítélte a kolozsvári népbíróság. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak a kivégzését…”

A nyilatkozat önmagát minősítette.

Az még hagyján, hogy a főváros jelenlegi vezetői “mindent” lesöpörnek az asztalról, ami magyar – de azt az író tisztelőinek illene tudni, hogy Wass Albert grófnak sohasem volt (jelenleg sincs) Botond nevű fia. Az az amerikai tábornok, akire az ellenzéki politikus hivatkozott, nos, ő Huba Wass de Czege – és teljes bizonyossággal állítható: nem lesz ott 2004. június 5-én a Vérmezőn.

Úgy egyébként Marsi Péter Pál úr, az ellenzéki politikus 1995-ben egyike volt azoknak, akik a rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába temetett kivégzett háborús bűnösök tömegsírjainak és a feltételezett eltemetési helyeinek védelmében Lentner Csaba párttársával egyetemben tiltakozott a Fővárosi Önkormányzat 8-317-23/95. I. sz. kivitelezési terve ellen – mely tervezet a jelzett temető 293, 294, 295, 296 és a 297-es parcellák “rendezését” célozta.

Wass Albert családi vonatkozása kapcsán érdemes tanulmányozni maga az érintett, az Astorban elhunyt író véleményét fiairól…, Vidről, Hubáról, Gézáról, Miklósról, és Endréről:

“…Én féllábbal oda-túl vagyok már s fiaim, bár öten vannak, sajnos beszélni sem tudnak már magyarul. Az amerikai jólét és ennek elnyerhető lehetőségei megbabonázták őket. Több mint féléve nem láttam már egyiket sem…”

/Wass Albert levele Balázs Ildikónak, 1996. május 1-jei dátumozással/

Az a tény, hogy Huba az amerikai hadsereg tábornoka lett s mint ilyen kvázi janicsárként szerzett nevet az Egyesült Államok különböző, más földrészeken, független államok vagy önállóságra törekvő országok ellen vívott háborúiban – nem azt a délibábos-árvalányhajas képet tükrözik a Wass-családról, mint amilyet napjainkban az üzletember-politikusok és a botcsinálta irodalomtörténészek festenek az egykor volt erdélyi grófról és fiairól.

A hullarablóvá lett könyvkiadók, a bértollnokok szándéka persze érthető… Ők a tényeket – ha azok nem illettek bele a stratégiába – egyszerűen nem vették figyelembe, ők egy szerencsétlen beteg ember személyes tragédiájából, a Magyarország és Románia közötti immár egy évszázados rivalizálásából igyekeztek politikai-gazdasági tőkét kovácsolni, érdekeiknek megfelelően.

Ez a politikai alvilágra jellemző tényező körvonalazódik pillanatnyilag is, mikor – feltehetően Kaliforniából irányítottan – háborúság zajlik Erdély és Magyarország között a Wass-könyvek kiadási jogát illetően. A marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó azzal vádol két magyarországi kiadót – a Magyar Házat és a Kráter Műhely Egyesületet – hogy jogtalanul, kalózkiadás formájában jelentette meg Wass Albert több művét, köztük a “Vérben és viharban”, továbbá a “Jönnek” az “Egyedül a világ ellen” és az “Adjátok vissza a hegyeimet” című munkákat. Emellett ismeretlen tettesek a Mentor Könyvkiadó neve alatt dobták piacra a szerző “Kard és kasza”, valamint a “Farkasverem” című regényét is.

A marosvásárhelyi könyvkiadó a történtek ellen tiltakozott, arra hivatkozva, hogy Wass Albert teljes életművének európai kiadása 2004-ig a cég kizárólagos jogát képezi…

- A lényegi kérdés nyitott maradt: a Mentor kitől vagy kiktől vásárolta meg a kiadási jogokat? Szász Lóránttól? Valamelyik Wass örököstől? Netalán a pomázi illetőségű Kráter Műhelytől? -

Órákkal Rodica Suteu gazdasági igazgató és Nemes Gabriella erdélyi terjesztő protestálását követően Turcsány Péter ellen-nyilatkozatban tiltakozott a Mentor vádjai ellen, leszögezve, hogy a jogszerűséget igazoló dokumentumok birtokában, még Wass Albert életében jelentette meg a szóban forgó köteteket s ehhez a Magyar Könyv Alapítványtól (Döbrentei, Kolosi, Tőkéczki irányította “közhasznú” testülettől) anyagi támogatást is kapott.

A Mentor nyilatkozatában csak “ismeretlen tettesként” említett kalózkiadó védelmében a Magyar Ház tett közzé kommünikét, ebben az Atlanti óceánon túli felelősre mutatott, kihangsúlyozva: “…Wass Albert szerzői jogait 1989-ben, tehát még az író életében, az amerikai állampolgárságú Szász Lóránt vásárolta meg. A Magyar Ház Szász Lóránttól, azaz a szerzői jogok tulajdonosától kapott engedélyt Wass Albert munkáinak megjelentetésére…”

Azt, hogy Wass Albert háborús bűnös volt-e vagy sem, hogy 1945 és 1998 között milyen eszmét szolgált a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata munkatársaként – az üzleti könyvek elszámolás-rovatában szóba sem került.

Hogy az olvasók is világosabb képet kapjanak a Magyar Ház könyvkínálatából, álljon itt néhány szerző és “irodalmi” alkotás ízelítőként: Bosnyák Zoltán: Szembe Judeával – Dövényi Nagy Lajos: Tarnopolból indult el – Artur Dinter: Vérrontó bűn – Leni Riefenstahl: Az akarat diadala – A nemzetiszocializmus igazi szelleme – Marschalkó/Fiala: Vádló bitófák

Mint ismert, a kalandos életű író életműsorozatának kiadói, Turcsány Péter és Szutor Ágnes már eddig is komoly összegeket fordítottak arra, hogy semmissé tegyék a hat éve elhunyt “írófejedelem” ellen hozott (romániai) halálos ítéletet. Áldoztak érte – szinte egyedüliként – mert számukra létfontossággal bírt Wass Albert támadhatatlansága. 2003-ban Rátz-Illés Zoltán székelyudvarhelyi ügyvéd kapott megbízást Wass Endrétől, de a költségekhez a pomázi házaspár is jelentős összegekkel hozzájárult.

Az erőltetett Wass Albert-kultusznak van egy eddig alig kritizált jelensége: az, hogy (többnyire a periratok, tanúvallomások ismerete nélkül) komolynak tűnő politikusok, irodalmárok és miniszteriális hivatalnokok tényként fogadták el a “koncepciós per” hangoztatását – a szoborállítások, utcák-terek Wass Albertről történt elnevezését már azelőtt gyakorlattá tették, még mielőtt valóban rehabilitálták volna az “irodalmi szentet”.

A Turcsány-csapat 30 kötet kiadása, az Alternatív Kossuth-díj odaítélése, a Wass-Albert-díj megalapítása után csak 2003. november 21-én tette közzé felhívását a Magyar Nemzet polgári napilap kulturális rovatában, hogy tanúkat keresnek, akik (esetleg) igazolni tudnák W. A. tiszta múltját!

Befejezésül – a bizonyos szempontból komor legenda jellemzőjéül – idézem azt a magyarországi híranyagot és az interjúalannyal folytatott beszélgetést, amely az először átadott Wass Albert-díj ünnepi percei után készült. Adamikné Jászó Anna főiskolai tanár, ismert nyelvész – a Kráter Műhely egyik díjazottja – az alábbiakat közölte a Magyar Rádió munkatársával:

“Milyen a megítélése Wass Albert irodalmának?… Teljesen ellentmondásos. Vannak, akik harmadrangú írónak tartják, ezt le is írják, azt mondják, hogy valamiféle stíl romantika jellemzi. Én erre meg azt szoktam mondani, hogy a romantika örök dolog… Van az irodalmárok között egy jelentős réteg, ezek az emberek nem szeretik, nem ismerik el Wass Albertet, viszont vannak, akik már disszertációkat íratnak Wass Albertről, én magam is voltam egy ilyen alkalommal opponens… Az el nem ismerésnek politikai oka is van, ezért nagyon-nagyon fontos, hogy tisztázzák az ő háborús szerepét, illetve ártatlanságát. Tudniillik ezen az alapon vádolják őt politikai szempontból, hogy háborús bűnös volt, és ez nem igaz.. Nagyon sokat jelentenek azok a vizsgálatok, amelyeket az Egyesült Államokban folytattak le. Őt többször is igazolták, és akkor nagyon alaposan átvilágították, mikor a Huba nevű fia az Egyesült Államok tábornoka lett. Nem lehet akárki tábornok, és akkor ezt az amerikaiak felgöngyölítették. Az én számomra meggyőző bizonyíték, de úgy hallottam egy jogásztól, hogy ez nem elég, látni kell azokat a hivatalos iratokat is, amelyeket Romániában őríznek, és valóban föl kell ott fedezni a következetlenséget…”

Ellentmondások?

Következetlenségek?

Két héttel a Wass Albert-díj átadása után beszélgettem Jászó Annával. – Amint azt a kétségtelenül jóhiszemű és a világra rácsodálkozó magyar asszony elmondotta:

Wass Albert történelmi szerepéről, a második világháború alatti ténykedéséről csak azt tudja, amit amerikai látogatása idején az ottani magyarok közöltek vele. A Hungarista Mozgalom Hírszolgálatáról – amint közölte – még soha nem hallott, a Hungarista Mozgalom háború utáni tevékenységéről nem tud semmit, elképedve hallgatta a Páger, Muráti, Wass neveket (így együtt)… és amint azt kifejtette, az amerikai hatóságok úgymond vizsgálatáról is csak vendéglátói tájékoztatásai alapján értesült. – Beszélgetésünk végén felvetődött Herbert von Karajan, Martin Heidegger, stb. neve is, akik közismerten a nemzetiszocializmus, az NSDAP hívei voltak… E gondolat mentén, ő, Adamikné Jászó Anna főiskolai tanár gróf czegei Wass Albert rehabilitálását elképzelhetőnek tartotta.

Wass Albert könyveinek “kálváriájáról” szólva nem lehet kommentár nélkül hagyni azokat a nyilatkozatokat, melyeket a Kaliforniában élő Szász Lóránt küldött el az általa egyébként megvetett Népszabadság szerkesztőinek. – Az alábbiakban idézett levelét a legnagyobb példányszámú magyarországi napilap 2001. május 25-én ismertette olvasóival:

“…Kaliforniai magyar költőként lettem barátja az egyedül, szűkösen élő Wass Albertnek. Többször segítettem őt anyagilag, de nem szívesen fogadott el adományt. Emiatt is tett ajánlatot művei kiadói jogainak eladására. Akkoriban könyvei kiadására még csak lehetőség sem látszott, ezért nem üzleti szempontból, hanem kizárólag barátom anyagi megsegítése végett kötöttem vele 1989-ben a kiadási jogok átruházásáról szerződést és fizettem ki a vételárat.

Wass Géza nyilatkozata szerint - Népszabadság, 2001. április 14. – Wass Albert ‘az akkor barátjának tudott’ Szász Lóránttal kötött szerződést. – Ezzel szemben barátságunk folyamatosan, egészen Wass Albert haláláig tartott. Bizonyítják ezt Wass Albert hozzám rendszeresen, még közvetlenül a halála előtt is írt levelei. A cikkben szereplő állítás szerint Wass A. a kiadási jogot azért ruházta újból másra, mert én nem váltottam be a hozzám fűzött reményeit. Ezen állítás azért különös, mert Wass A. engem soha nem értesített elégedetlenségéről, s főleg nem a kiadói jog általa való újabb átruházásáról.

Tény: 1997-ben készült egy irat, mely szerint Wass A. a kiadói jogot újból átruházta, ezúttal a Czegei Wass Alapítványra. - Ezen újabb átruházásnak jogi szempontból hatása nincs, de felmerül az erkölcsi felelősség kérdése! Vajon Wass A. olyan ember volt, aki képes volt megszegni szerződésben is rögzített, adott szavát? Barátomat halála után is megvédem: Wass A. ilyet saját akaratából soha nem tett volna, mert a becsület volt számára a legértékesebb! Tény: az iraton szerepel Wass A. aláírása is. De vajon az aláírás az akaratát is tükrözi? Erre nézve nem állítok semmit, csak idézek Wass A. 1997 januárjában hozzám írt leveléből: ‘… 1996. szeptember 24-én gépkocsi baleset áldozata lettem…, koponyarepedésem volt… Az orvosok szerint maradandó bajom csak az emlékezőtehetségemmel lesz…’ – Nem kommentálom a levelet, s felmentem Wass Albertet az erkölcsi felelősség alól, viszont erkölcsileg is felelőssé teszem azokat, akik az okirat elkészíttetésében részt vettek, majd ez alapján kiadói jogokat vindikálnak maguknak…”

Szász Lóránt eme nyilatkozatával (melyet feltehetően ügyvédje fogalmazott meg) de facto 1996-ban elmebetegséggel vádolta meg barátját, vagy ahogyan magánleveleiben nevezte “irodalmi szentjét”. – Az egyesült államokbeli Astorban meghalt író öröksége, az 5000 dollárért megvásárolt kiadási jog, az “american dream” megvalósulását jelentette az egykori szocialista brigádvezető , a szovjet jutalomüdülésekkel fizetett Kádár-korabeli hálózati villanyszerelő számára… - aki talán ezért is tiltakozott minden lehetséges fórumon Wass Albert múltjának kutatása ellen. Mivel jómagam (aki a demokraták számára éppenolyan “fasiszta” voltam, mint a jóval nagyobb hírnévre szert tett egykori munkatársam Wass Albert) nem voltam hajlandó második világháborús ellenállóvá nyílvánítani az erdélyi grófot – ellenkezőleg: kommentárjaimban, jegyzeteimben az elhunyt író nemzetiszocialista-hungarista múltját hangsúlyoztam – Szász Lóránt és a Wass-bizniszben érdekeltek az emigrációs és a magyarországi sajtóban ritkán megtapasztalható akcióegységre léptek.

Dobszay Károly, Szász Lóránt németországi társszerkesztője (a szélsőjobboldali Kurucinfo és az MNA munkatársa) – egyéb megállapításai mellett – az alábbi sorokat juttatta el a kül- és belföldi hírügynökségeknek:

“… Azt már megszoktuk, hogy a hazudozás, hamisítás a liberálbolsevista újságírás kelléktárának egy fontos része, de őszintén szólva, még a tősgyökeres kommunista hazudozók is vigyáztak arra, hogy egy bizonyos határt azért ne lépjenek át… Ebben a megszokottá vált hazugságáradatban nem egyszerű dolog kitűnni valami újabb baromsággal, de a Népszabadság ez év április 4-i számának rövid írásával mégis sikerült… Wass Albert állítólagos hungarista múltjával és a Hungarista Mozgalom történetével foglalkozó számos publikációjuk hatására figyelmükbe szeretném ajánlani az alábbi ellenvéleményemet…”

És következett a társszerkesztő, a nyilas Út és Cél egykori főszerkesztője “szakvéleménye”, majd Romhányi László társszerkesztő moralizálása, később Turcsány Péter “nemzeti érzelmű” védőbeszédei. A Hungarians’ Sunday (a Magyarok Vasárnapja) hangadói kampányuk végeztével eljutottak Csurka István és az ex-titkosszolgálati miniszter, Demeter Ervin dicséretéig is – bár megjegyezték: segítségük meglehetősen későn érkezett.

Szemenyei-Kiss Tamás"