Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Szól a rádió...

2010. december 25. - Harun al Rasid

LGT, egy kicsit másképp

LGT, egy kicsit másképp

1. Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.
Érces hangja felszárnyalt és messzire repült,
És egy hallgatóban megszólalt: - A próba sikerült!

Na ja. A központi adó hangját az ország minden táján jól hallották, ezt a visszajelzések igazolják. Ahol nem, ott a faluszerte felszerelt hangszórókból harsogott.

2. S a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító,
És ott volt huszonháromban az első stúdió.
És műsor gyanánt akkoriban az is megfelelt,
Ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt.

Hát, ez változott egy kicsit: a bútorszállítóban lehallgató berendezések voltak, és nem állt, hanem mozgott. Több is. A nóta meg ugyanaz: macska-egér játék.

3. A Rádióról huszonnégyben feljegyezhették,
Hogy az Állatkertből sugározta az első koncertjét.
És a lemez gyártók átkozták a konkurenciát,
Mely profit nélkül árulta a Kék rapszódiát.

2014-ben már megint onnan sugározta, de csak az akusztika miatt. A papagáj-ház kiváló hangkulisszát adott. Minden Magyar Nemzet mellé ingyen járt egy „Narancsvidék, narancsvidék, te csodás” c. oratórium cd, profit nélkül. Bele volt építve a lap árába.

4. A közel lakó amatőrök tisztán hallották,
Mikor a csepeli adó huszonötben jó reggelt kívánt.
A magasba szöktek mindenféle furcsa antennák,
És egy ügyes diák detektoros vevőt fabrikált.

Igen, azok az antennák…valaki még emlékezett az egykori NDK antennaerdejére, amik mind nyugat felé néztek. A Laki-hegyi központi adó egyik bemondója véletlenül jó reggelt kívánt a „ Dicsérjük a mi urunkat, a Kedves Vezetőt” kezdetű fohász helyett. Másnap munkajogi eljárást indítottak ellene.

5. A hőskorban már megtanulta minden bemondó:
Tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó!
Bár Skoff Elzát és Filotás Lilit kevesen ismerték,
Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.

Ez így van. A leírt szöveg felolvasandó, sokszor, mindig ugyanaz, egészen addig, amíg a hallgatók kívülről nem fújják. Az se baj, ha nem igaz. Akkor lehet lapozni a brossura következő oldalára.

6. S gyermekek a dobozban a bácsit keresték,
S a nagymamák a politúrját szépre vikszelték.
A postások a vevőktől az adót beszedték,
És fizetni kellett egyformán a jó és rossz hírért.

Bezony. A rossz hírért leginkább úgy 3-tól öt évig terjedővel. Mi több, a bácsit mások is keresték, de nem a dobozban. A postások lista szerint mentek, és jaj volt annak, aki nem szerepelt a nyilvántartásban!

7. A szokott időben - vezet a listán - három perccel múlt -
Ötödik szám a hatvanhármas - kissé beborult,
Elnézést, a vihar elvonult!

8. Vonul a front - közepes termés - nem hajózható -
Nyugaton kábé mínusz húsz fok és eső várható -
Ha nem tetszik, hát kikapcsolható.

Kikapcsolható? Max. halkabbra vehető. Különben is, jó magasra szerelték, létra kell hozzá. Létra tartása viszont rendeletileg tilos, Szalai Annamária sk.

9. S ma sztereóban fogható és ebben az a jó,
Hogy a két oldalról egy időben más-más hallható.
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép,
Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép.

Na, ez a nosztalgia…a legöregebbek még emlékeznek rá, hogy valamikor a két oldalról más-más volt hallható. Ma már ennek a renitenskedésnek vége! Valóban teljesebb a kép: egyhangú. Vagy, ha már kép, monochrom: narancsszínű.

10. S néha zavar minket, s néha gépek zavarják,
Már zsebre vágjuk, s ha rosszul figyelsz, ő is zsebre vág.
Szép időben minden műsor tisztán fogható,
És a programban a régi dal is újra hallható:

Na igen. Zavarják, nem kétséges, de nem ezt. Azokat. Szóval, nagyon oda kell figyelni, hogy a nagy zavarás közepette valamit halljunk.

Szól a rádió, szól a rádió…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása