Mottó:
„Hallottad, hogy nem büntet az Isten?
Hallottad, hogy emberek leszünk
S egy régen jól megrendezett filmen
Juthat még főszerep is nekünk?”
(én)
Nemzeti ünnep elteltével nem véletlen, hogy nemzeti érzelmekről beszélgetünk szűk baráti körben. Van közöttünk radikálisabban nemzeti érzelmű, van közöttünk mérsékeltebben nemzeti érzelmű és van közöttünk fokozatokat ismerni nem akaró nemzeti érzelmű egyaránt. Én egy olyan örökkévalóságban hiszek, ahol a nemzeti érzelem megfelelő helyen kezelendő, mert nem tartom véletlennek, hogy egy ember bizonyos nemzetbe születik bele, de ha ebből egy istenítendő szentséget gyárt az ember a nemzeti érzelmeire hivatkozva, akkor tévútra sodorhatja a saját életútját és az általa „megfertőzöttek” életútjait is, kukába dobva azt a szerepet, amelyet a Teremtő neki szánt ebben a földi életnek nevezett, korlátok és határok közé zárt szakaszában az örökkévalóságnak, amelyet az örök életű szellemnek fizikai testben kell eltöltenie.
Az én meggyőződésem csak egy meggyőződés a sok közül- mondom- de természetesen a sajátomat tartom igaznak, mert egyébként nem ezt vallanám, nem ebben hinnék.
Nemzeti érzelmek alapjaira épülő világszemlélet nélkül nem létezik nemzeti összefogás- mondják. Erkölcsös emberség alapjaira épülő világszemlélet hiányában nem létezhet egészséges nemzeti érzelem- mondom. És azt is mondom, hogy a nemzeti érzelem addig egészséges, ameddig nem árt, nem tesz beteggé, nem aláz meg, nem gyaláz, nem közösít ki, nem gyűlöl más nemzeteket, melyeknek tagjai a saját nemzeti érzelmeikkel szintén emberek. Nem gyarapítottam népszerűségemet kijelentéseimmel e szűk baráti körben.
A szó a jelenlegi természeti csapásokra terelődik. A Borsod környékén megsokasodott vízáradatokat, jégesőket, szélviharokat és legutóbb már földrengéseket is, az ott elszaporodott cigánybűnözés eredményeiként emlegetik, mert Isten bünteti a bűnt- mondják. Én ezeket a csapásokat az ott virágzásnak induló fajgyűlölet végtermékeként szemlélem- mondom. Azt is mondom, hogy Isten nem büntet (szerintem), de elegendő, ha visszavonja jelenlétét és kegyelmét egy olyan helyről, ahol virágzásnak indul egyes emberek gyűlölete embertársaik iránt.
Nem tudunk egyetérteni, de látszólag még sem gyűlöljük egymást. Magam részéről ez bizonyos, hogy nem gyűlölöm egyetlen embertársamat sem. Mások részéről pedig feltételezem, hogy még nem fajult el annyira a gyűlöletük, hogy azt is gyűlölni tudják, aki magyarként más véleményen van. Még beérik más nemzetiségűek megvetésével, akiket természetesen felelőssé tehetnek saját kudarcaikért. Mert egy kitalált ellenségképpel élve, azt naponta táplálva sokkal kényelmesebb elviselni és magyarázni a saját csődjeinket, kudarcainkat.
Az ember, az egyén, a család, a közösség, a nemzet úgy érhet el veszteségeket, ha előtte rossz döntéseket hozott, rossz vezetőket választott, vagy egy-egy esetleges harc, küzdelem, csata során a rossz oldalra állt. De ezek a tegnapi rossz döntések mindig a jelenben, vagy a jövőben teremnek rossz gyümölcsöket és leginkább önmagunkat tehetjük felelősekké az aratandó rossz termésekért. Amíg nem nézünk szembe önmagunk tévelygéseivel, hanem állandóan hárítanánk a felelősséget, addig esélyünk sincs kijutni ebből a csőd-hangulatú labirintusból.
A nemzeti érzelmű emberek nemzeti érzelmekről szóló beszélgetését követően ballagok otthonom felé. Közben eszembe jut egy rész az Újszövetségből, amikor híreket hoznak Jézusnak és tanítványainak emberek szörnyű haláláról. De elbeszélésem helyett álljon itt az idézet Lukács evangéliumából:
„Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette.És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem. Mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek.Vagy az a tizennyolc, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek.”
Amikor a kereszténység sokat emlegetett és idézett példaképének, Jézusnak szavaira gondolnak sokan, úgy értelmezik ezeket, hogy az emberségből a nemzeti érzelműek táborába szükségszerű megtérni, hogy el ne vesszen, hanem egységben és összefogásban működhessen a nemzet. Én elég alaposan ismerve Isten Igéjét, ezt a kétezer éves megtérésre vonatkozó tanácsot éppen fordítva tartom aktuálisnak. Első lépésként is szolgálhatna az Istenhez való közeledés szándékának. Miközben az egészséges nemzeti érzelmet sem tartom bűnnek.
