Hallgatom a kormányszóvivő kijelentését, miszerint mindenkinek kuss, mert a nép megválasztotta az ő képviselőit, és attól kezdve ők döntik el, mi jó a népnek. Ez azért elég érdekes, mert így mintha nem a népet, hanem saját magukat és a hatalmat képviselnék.

Kifelé önteltek és gőgösek, mi több, rendkívül sértődékenyek, ha bárki – főleg, a sajtó – bármit kérdezni mer tőlük, cserébe belül üresek és ostobák, bár számtalan iskolával rendelkeznek. A magam részéről úgy vélem – doktorátusukkal egyetemben – némi butával és ostobával. A kérdésre, hogy milyen szakon végeztél, a válaszuk max. az lehet, hogy északon. Esetleg erőszakon.

Leginkább nem csinálnak semmit, mert akkor nem lehet különösebb baj, és akkor nem történhet velük semmi – lásd sok millióért hat éve semmit mondó fideszes képviselőjüket. Csak pöffeszkednek egy olyan rothadó társadalom tetején – melyhez a szikkasztót saját maguk tömítették el – amely bűzlik a nemzet egynegyedének nyomorától, azok szagától, akiknek munkát adni nem tudnak, de akiket éhen halni se merik hagyni egészen. A belpolitikájuk meg csak abból áll, hogy reszketnek keservesen őrzött biztonságukért, és elvakultan gyűlölnek mindent, ami más, ami esetleg – minden kétségbeesett kísérletük ellenére – a mentálisan elnyomott nép lázadásához vezethetne.

Az elmúlt tizenhat év egyedül csak a vak és értelmetlen hűség, valamint a vak és értelmetlen gyűlölet minden mással szemben éve volt. Emlékeztek? Aki nincs velünk, az jobb, ha nincs.

A jelenlegi hatalom rettegése gúnyt űz a sajtószabadságból, a civilek demokratikus jogából, úgy alapvetően még az alkotmányosságból is.

Orbánról már sok mindent elmondtak, csak azt nem, hogy kerítő. Egy kerítő, aki meglovagolta a tömegek elfogultságát és érzelmi alapú befolyásolhatóságát. A világtörténelmet a győztes nemzetek írják. Magyarország történelmét pedig Orbánék. Cseppet hasonlít Hitlerhez: simán félretolta azokat, aki hatalomra emelték, a bukás után felrázta híveit, mi több, adott is a kiváltságosoknak valamit – persze, megtehette, anno bianko csekkeket állított ki támogatóinak, a hozzá való forrásokat meg birtokolja – amiért ma dolgoznak neki, amiért szolgálják, és amiért vele menetelnek.

Csakhogy, Hitler anno egész népének adott – a reményen és a büszkeségen kívül - valamit, szó szerint a kilátástalanságból emelve ki azt, de Orbán nekünk, a népének nem adott semmit, amit szeretni lehet, amiben bízni lehet, amiért dolgozni lehet, amiért őt szolgálni lehet – mert hát, ő csak ezt fogadja el -, amiért – esetleg – őt követni lehet. Állandóan harcol, leginkább minden ellen, hátha egyszer legyőz egy rejtett ellenséget. Sajnos, a nagy harc közben elveszített valamit, amit úgy hívnak, alkotmányosság. Ez olyas valami, ami meghatározza az egyszerű ember jogait, szabadságát, és mindazt, amit az ember – felette álló hatalomtól függetlenül – megszerzett magának.

Ha Orbánék legközelebb hozzánk fordulnak, az lesz a mottó: mentsetek meg minket! Mentsétek meg a rendszerünket, mert hát, nektek ugyan mindegy lesz, de mi el fogunk veszni! Mindezt 16 év hitvány juttatásai és a legújabb alamizsna nevében kérjük tőletek! Kérünk, gyertek és halljatok meg miértünk, mert hát mi védünk meg titeket – mitől is? Ráadásul kötelezettségetek mindez, hiszen hívő lelkek és jó magyarok vagytok! Csakhogy azt, ki a jó magyar, ők határozzák meg.

Ezen felül hatalmuk nagy részét a hitre alapozzák. A hit az a képesség, hogy az értelmen túl is képes valaki, valamiben hinni.  Azonban a hittel kapcsolatban átadják a felelősséget istennek: szenvedj csak ezen a világon, éhezz, nyomorogj, de a mennyekben majd jó lesz neked! Mi ugyanis – sajna – nem tudunk semmit tenni érted.

Csakhogy, mi van akkor, hogy az is pártorientált?