Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Új rögeszme született

2016. június 03. - Harun al Rasid

Mármint, kormányzati szinten. Lázár után Bakondi, mint belbiztonsági árvízi hajós is azt mondja:  a törvényeinket mindenkinek be kell tartania. Mondta ezt annak kapcsán, hogy Kiskunhalason a ZÁRT táborban elhelyezett migránsok elégedetlenek a körülményekkel és ügyük intézésének időtartamával – ugyanis az itt elhelyezetteket  akár hat hónapig is fogva tarthatják, érdemi ügyintézés nélkül. Meg  hát, a törvény  - Bakondi szerint - nem engedi nyílt táborba való áthelyezésüket.

Aha. A törvény. Mégis, melyik cikkelye? Nem ártana megnevezni, mert így csak a hatalom gyerekes jusztse magatartása világlik ki.

Amúgy  a kiskunhalasi őrzött menekülttábor konkrétan börtön, arról vált hírhedtté, hogy az őrök fizikailag bántalmazzák az őrizeteseket. 2013 óta  a kormány politikája szerint azokat veszik őrizetbe, akiknél fennáll annak veszélye, hogy elhagyhatják az országot, miközben folyik a menedékkérelmi eljárásuk. A valóságban viszont a gyakorlat ennél sokkal szélesebb körben elterjedt, és gyakran az állampolgárság vagy más önkényes kritérium alapján is őrizetbe vesznek embereket.

Tehát Bakondi törvényi alapra helyezi ezt a végtelenül humánus elbánást.  Mert hát a menekültek – eléggé el nem ítélhető módon – merészeltek egy petíciót átadni, amiben többek között szerepelt a tábor elhagyásához való szabadság joga, a gyorsabb menedékkérelmi eljárás és a jobb életkörülmények.  Ezt Bakondi György, a kormány vezető biztonsági tanácsadója azonnal és brutálisan megtagadta, röptében előhívta az erőszak fenyegető képét a tüntetőkhöz kapcsolódóan, és elutasította minden követelésüket. Persze, valahol igaza van. Ahol ilyen körülmények között tartanak embereket bebörtönözve, ott fokozódni fog a feszültség.

Orbánéknak meg olyan nagyon szükségük van migránsok által elkövetett erőszakra, kitörési kísérletre, de akár csak egy jó kis kerítésrázással egybe kötött ordítozásra, mint egy falat kenyérre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr858775078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása