Anti – Orbánista lettem!
Igen, így, nagy kezdőbetűkkel, ami azért elég érdekes, mert ugyebár az Anti – mint olyan – az Antal személynév becézett formája, node így, orbánistaként – lett légyen bármekkora is a szerző orbáni imádata – cseppet ellentmond a magyar nyelv helyességének.
Nodehát, miért is csodálkozunk ezen, amikor ezzel a címmel egy bizonyos Kovács István tisztelt meg a Facebookon, aki azért nem vette a bátorságot köztes nevén - „Koko” – is jegyezni magát. Megértem: egy biodíszlet jobb, ha nem exponálja túl magát.
Az ok az volt, hogy egyeseknek nem tetszett, hogy Kovács elvtárs – jó fideszes módszer szerint – belevájta fogát egy szakmai vezetőbe, nevezetesen Csötönyibe. Megesik az ilyesmi. Most Kovács elvtárson volt a sor, szépen elénekelte a rágalom-áriát: nem ért hozzá, alkalmatlan, mi több, még érettségije sincs.
Mondjuk, a háttér annyira nem volt hiteles, de mit csináljunk, kisszerű hatalomnak kisszerű médiája van : http://www.blikk.hu/sport/egyeni/koko-csotonyi-egy-szelhamos/06pz2jn
Számomra nem világos, hogy egy szakmai vezetőnek mijafasznak is kell bármilyen végzettség? Ugyan Deutschnak se volt, de mégis sportminiszter lett belőle. ..Ugyan, tessék már mondani, Ádler Zsiga bácsinak milyen végzettsége volt? Azért mégiscsak kinevelt néhány bajnokot…
Az egészről a drága Hofi jelenete jut szembe, mikoron is Papp Lászlót ugyanígy kikezdték.
Jómagam is hozzáfűztem a magamét, erős kétséggel véve Kovács elvtárs saját magáról egyes szám harmadik személyben előadott ömlengését, ami azért, lássuk be, pszichológiailag nem tökéletes tünetmentességre utal.
Erre kaptam a választ, mi szerint én Anti-Orbanista lennék. Szegény Anti. Volt ő már anti-bolsevista, anti-kommunista, anti-marxista és egy csomó anti, de kizárólag kisbetűvel. Én meg besoroltattam: Anti-Orbánista lettem.
Egy valami azért pozitívumként értékelhető ebben a történetben: Kovács elvtárs – úgy tűnik – tisztában van szerény személyem antiságával, tehát, talán nem ragadtatom magamat túlzásra, de úgy vélem, olvassa valóban anti-orbánus írásaimat, különben honnan tudná, hogy az vagyok? Habár, ha kicsit tovább gombolyította volna ezt a fonalat, tán még népellenességemmel is érvelhetett volna – hisz Orbán maga a nép – mi több, a haza ellenségének is kikiálthatott volna, hiszen aki Orbánt támadja, az magát a hazát támadja – de túlzott lett volna az aggodalmam.
A biodíszletek önálló gondolkodása csak a Fidesz KB -tól kapott, kb. 620 karakter terjedelmű – egy A4-es papíron 1260 karakter fér el – direktíva értelmezésére terjed ki. Biztos, ami biztos, nem akarják túlterhelni az ügyeletes agyát…
Lényeg: Kovács elvtárs olvassa írásaimat. Még van remény: egyszer talán fel is tisztul…
Ja, és hogy azért kicsit teljesebb legyen a kép: „…Kovács István szombat éjjel első hivatalos címvédő mérkőzését vívta kihívója, az argentin Chacón ellen. A Kisstadionban azonban örömünnep helyett tizenötezer ember láthatta döbbenten, hogy az ötödik menetben az argentin kétszer is padlóra küldte magyar vetélytársát, majd a hatodik menetben kiütötte az addigra már megrendült Kokót….Az újdonsült bajnok a meccset követően elmondta, hogy szerinte szerencsésebb lett volna, ha Kokó az amatőrök táborában marad, mert ott kivételes klasszist képviselt, a profik között azonban az ütőereje nem elegendő. Arra a felvetésre, hogy mindeddig még nem ütötték ki Kokót, csak annyit reagált: mindig van egy első alkalom.” (2010.06.16).
Kokó arcáról egy cseppet: „Szerintem lelke mélyén Chacón is felmérte a kettőnk között lévő tudásbeli különbséget, és el kell ismernie, hogy én jobb ökölvívó vagyok. Továbbmegyek: ellenem manapság csak Fortuna istenasszonyban bízhatnak a riválisok. Normál esetben képes vagyok mindenki ellen a győzelemre, boksztudásban, felkészültségben, akaraterőben, motivációban – és megkockáztatom: még ütőerőben is jobb vagyok náluk. Rögtön hozzáteszem: akad azért olyan bokszoló, akinek a felülmúlásához nekem is némi szerencse szükségeltetik, ilyen Barrera, Hamed és Morales. Mások kizárólag abban az esetben múlhatnak felül, ha rossz napot fogok ki.”
........
„Szomorú és döbbenetes volt látni, amint a máskor pimasz, sokak szerint túlságosan is pimasz arccal a ringsarokba sétáló Kovács István alig találja meg az edzőjét, és még inkább elképesztő volt a sosem tapasztalt riadalom, amely egyfelől az első sorokban ülő családtagok, a menedzser és az istálló főnökeinek arcán, no meg a szorítósarokban, másrészt a lelátón kitört. Hihetetlen látvány volt: meglett, nagydarab férfiemberek sírtak, mint egy kisgyerek, és amúgy is hitetlenkedő, már-már ijedt arccal sétálgatott és értetlenkedett a nép a Kisstadionban. Kokóban azért megvolt a lelkierő, hogy a körülményekhez képest összeszedett mondatokban elnézést kérjen a nézőktől és megköszönje a buzdítást.
Mindenesetre veszített – a világbajnoki övet, a WBO pehelysúlyú trónját bizonyosan. A „bálvány" ledőlt, a Kokó köré felépített nem kevés mítosz – az intelligens bunyós, a ragyogó közéleti személyiség és a verhetetlen bajnok – közül az utóbbi a múlté lett.” Véleményem szerint nem csak az utóbbi...
Nos, ez a Kovács Kokó vájta fogát Csötönyibe.
Egyet bebizonyított: ahogy ő se, a Fidesz se legyőzhetetlen. Mindig van egy első alkalom.
