Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Az OEP felszámolásához

2016. május 14. - Harun al Rasid

Hát igen, éppen ideje volt, mivel már a XIV. század óta működik, biztosan meglehetősen idejét múlt, elöregedett intézmény lehet, hát Lázár – aki felettébb hozzáértő egészségbiztosítási területen – kezdeményezi is a felszámolását. Elvégre egyik ősének már maga Krisztus is így szólt: Lázár, kelj fel, és járj! Azonban arra ő sem gondolt, hogy az ivadék jártában mindent a földbe tapos!

kórházbanÚgy nagyjából az európai társadalmak egészében az egészségbiztosítási támogatás két tételből áll: az államilag finanszírozott és a biztosítottak járulékaiból finanszírozott rész. Orbánék 2012-ben átnevezték a munkavállalók által befizetendő hozzájárulást járuléknak, ami adó formájában beszedhető. Ennek még lett volna értelme, ha ez által nem mozdult volna el az ellátás finanszírozása az állami feladat felé. A járulék ugyanis azt jelenti, hogy annak ellentételezéseként valami jár, az adó viszont olyan tétel, amit az állam arra használ fel, amire akar.

Itt csatlakozik be a fideszes honatyák által is bevallott, rendkívül pökhendi és cinikus kijelentés: van pénz, de csak arra, amire akarjuk, hogy legyen! Ahogy elnézem az egészségügyi ellátás mai állapotát, mintha erre nem nagyon akarnák, hogy legyen.

Persze, lehetne úgy is, hogy tisztán állami finanszírozású legyen az ellátás, de annak az a kockázata, hogy az egészségügy lerohadását simán az államra – és közvetetten a kormányzatra – lehet lőcsölni, ami nem tesz jót a választási évben. Nem is értem, miért nem lendülnek át a kerítés másik felére, és alakítják ki a járulékfizetésen alapuló ellátási rendszert? Részint, adó módján behajtható, részint rá lehet fogni a pórokra: ennyit fizettetek be, ennyi jut, miért nem kerestek többet? Azonban itt van a 22-es csapdája: keresne a pór többet, de valahogy a munkaerő piac ezt nem nagyon teszi lehetővé. A közalkalmazottakat, állami alkalmazottakat pillanatokon belül átminősítik közmunkássá, oszt a járulék, mint olyan, máris harmadolódott. A versenypiac jó része még mindig feketén, de legalábbis szürkén foglalkoztatott. Onnan, ugyan, mennyi járulék folyik be?

Érdekes módon egy OEP által finanszírozott kezelés végén a paciens kapott egy tételes számlát, mi szerint ennyi meg ennyi volt a laborvizsgálat, ennyi a képalkotó vizsgálat, ennyi az ellátás stb., így azért a pórnak valami pozitív élménye akadt: befizettem, wazze, de kaptam is érte! No meg, ott volt az OEP által az egészségügyi intézményeknek biztosított műveleti keret – szigorú költségvetés alapján – hogy ennyi meg ennyi combnyakműtétet, meg ennyi transzplantációt finanszíroznak, ami azért az intézmény szempontjából se volt mindegy, mert legalább tervezhető volt.

De mivel manapság mindent az állam irányít – az eszközbeszerzésektől a gyógyszerbefogadáson át a kapacitások meghatározásáig – basszus, ha már mindez a szakmai kompetensek megkérdezése nélkül egy íróasztalos napi robotjának az eredménye, hát, már baszhatjuk – maradnak a látszatintézkedések.

Támogatott gyógyszerek befogadása, arra rászorulók kiszűrésére, tessék már mondani, ki a franc lesz illetékes? A támogatottak körét ki a bánat fogja meghatározni, mérlegelni? Majd egy minisztériumi aktakukac?

2017-re 2000 mrd huf akad a költségvetésben, ami az egészségügy támogatására szolgál. Igen ám, de mivel ez nem szakmai, hanem kormányzati döntés szerint kerül szétosztásra, tessék már mondani, hol van itt bármi féle garancia? Az OEP működési költsége 8 mrd huf. A maradék, biza, ki fog kerülni a társadalmi ellenőrzés alól, ahogy minden olyan pénz kikerült, amire az állam – azaz Orbánék – rátették a kezüket, lásd: MANYUP.

Azután ott vannak még olyan apróságok, mint a gyed, a gyes, a táppénz, a kórházak járó-beteg ellátási költségei, amiket eddig az OEP utalt át a kincstárnak. Annak a kincstárnak, amelyik nem egyszer késett a bérek kifizetésével akár az állami alkalmazottak esetében is.

Az OEP-nek kismillió – de a működési szabályzata szerint min. 40 féle – feladata van, 1270 munkatárssal. Tessék mondani, ki fogja ezeket a feladatokat „odaát” megoldani? Lehet, hogy csak a táblát cserélik ki? EMMI Egészségbiztosítási Főosztály? Nem komolytalan ez egy csöppet? Avagy a különféle jogosultságot megállapító szakemberek átkerülnek az államkincstárba? Milyen szervezeti és működési szabályzat lesz ott?

Már nem is érdemes a költségvetés hazugságaival foglalkozni: ott van pl. a rezidensi ösztöndíj, ami 100e huf. Igen ám, de mihelyt leteszi a szakvizsgát, ettől elesik – és akkor sietve télakol melegebb tájakra – vagy protkósan bérré váltják neki, és akkor kezelhetetlen bérfeszültséget okoz az évek óta alacsonyabban besorolt szakorvosok körében.

Azután ott van a másik blöff: 180 mrd. huf jut életpálya modell kialakítására a hol is? Hát, többek közt az egészségügyi dolgozók esetében, akik vannak kb. 100ezren. Csakhogy, a közszférában 890ezer ember dolgozik – ezek az adatok a KSH-tól származnak, és a törvény szerint az életpálya modell a közszférára vonatkozik. Tessék már osztani egy rövidet: ganz Grobe 180mrd elosztva 1 millióval – ne lovagoljunk apróságokon – az, biza, 180ezret jelent fejenként! Tessék már tovább osztani ezt havi életpályára: csendes 15 ezer btto, ami kb. 12ezer netto, jó, ha egy hétvégi bevásárlásra elég!

Most csak a bérekről beszélünk, és akkor hol vannak még a működési költségek? Azokat, biza, korábban a működtető – azaz a helyi önkormányzat – finanszírozta. Most meg az állam, méghozzá az OEP pénzeiből. A fene se gondolná, hogy ha festenek, műszert vesznek, fűtést javítanak, az, biza, a gyógyszerek, vérkészítmények, kötözőszerek stb. elől vonja el a pénzt!

Egy kétségtelen: az egészségügy ugyancsak alulfinanszírozott, de hát, amilyen gonosz gondolataim támadtak, lehet, hogy nem véletlen: legalább nem kell annyi nyugdíjat kifizetni…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr358716674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása