Engedjétek meg, hogy elmeséljek egy saját történetet azzal kapcsolatban, hogy ma 72 éve annak a gyalázatnak, melyet Szigetváron 172 ártatlan teljes jogú magyar állampolgárral követtek el. 1944. április 27-én, csütörtöki napon deportálták az előtte agyonkínzott és vert zsidó lakósságot.

Szüleim Patapoklosin laktak, Szigetvártól alig 5km-re. Anyámat gyerekként 1944.november . 4 -én deportálták, hat hónappal később. Nem tudom azt anyám hogy lett barátnője egy néninek és hol.
Talán 4-éves lehettem a hetvenes évek második felén sokat utazgattunk Szigetvárra lovaskocsival. Mindig ott lapultam a kocsi hátuljában, alig kilátva lestem az autókat hiszen nekünk nem volt.
Persze az államrendőrség folyton zaklatott minket a városon végig.

Szüleim mindig megálltak a főúton (Széchenyi) egy-két élelmiszerbolt előtt vásárolni. A Széchenyi úton lévő ma is működő boltnál sokszor megálltunk, ahol valaha éppen a város zsidó lakta negyede volt. Anyám néha házalt, hol kéregetett itt egy-két háznál. A 83 -as számú kis sorház, széles boltívű bejárattal tipikus zsidó házban lakott Gizi néni, egy már akkor öreg néni, kinek anyám nagyon jó barátnője volt. Gizi néni egyedül élt szegényes nyugdíjából, kistermelőként piacozott hetente. Férjét deportálták, soha többé nem jött vissza, Isten tudja Gizi néni hogy tért haza, mert nem beszélt senkinek erről. Vallását sem gyakorolta. Vezeték nevét 1945-után megváltoztatta. Sokat beszélgetett anyámmal órákon keresztül zöldségekről, termesztésről stb. Tojást adott, sosem kért pénzt érte, szívesen adta. Egyszer bekísértem anyámat Gizi néni udvarába. Az öreg néni ráncos kezeivel hozzám nyújtott egy üveg lekvárt. Szilvalekvár volt, melyet házilag elkészítve anyámtól sem szerettem és sehol máshonnan. Megkóstoltam és döbbenve vettem észre, hogy ebben nincs cukor, nem sötét és nagyon-nagyon finom!

Azóta sem ettem ahhoz hasonló lekvárt. Teljesen egyedi, cukor nélküli de mégis ízes fél híg lekvár volt. Ma már tudom, a zsidó konyha egyik házi íze volt.
Eltelt azóta 35-38 év. Ma Szigetváron alig két utcára lakom onnan. A kis ház hála Istennek ma is áll, igaz már nincs boltíves bejáró, mert leegyenesítették de szinte minden ugyan úgy áll.
Gizi néni rég halott, anyám is halott. Szinte naponta elmegyek arra hol autóval, hol gyalog, nem tudok nem odanézni erre a kis házra.

Számban a lekvár íze, szememben könnycsepp.
Bárcsak újra megérinthetném azokat a gyönyörű ráncokat.
Bárcsak hallanám csendes és kedves szavait .