Időben szólok a meséket szerető kedves olvasóimnak, hogy ez az én nagy mesélőm ezúttal más, mint anno a Rémusz bácsi volt, tudniillik ő fehér: Bayer Zsoltnak hívják.

Bayer Zsolt pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem éri be egy sima lovagkereszttel. Ő mostanság Andersen, a nagy dán fehér meseíróember babérjaira is erősen törtet. Hol volt, hol nem volt. Bayer Zsolt „Az élet értéke” című meseelemekkel tarkított cikkében újra a romák ellen uszított.

Ez a Bayer-publicisztika a stílusát illetően azonban már erősen visszafogott, sőt, kimondottan cizellált hangnemű, mivel abban már se rohadékok, sem patkányok nincsenek, csak gyáva férgek vannak. Életszagúnak beállítani akaró írásában ezúttal az ő saját elsőéves orvostanhallgató fiát verték meg a cigányok.

A történet szerint, Bayer Zsolt húszesztendős orvostanhallgató fia, dzsúdós barátaival búcsúztatta el egy unokatestvérét, aki az USA-ba utazott volna, hogy ott kezdje el egyetemi tanulmányait. A fiára nyolcan támadtak rá. Vascsövek és baseballütők is voltak náluk, de végül (minő sportszerűek voltak azok a gyáva férgek) csak ököllel estek neki, illetve összerugdosták. Bayer szerint, s ez az okfejtése számomra nagyon magas, csak azért nem történt tragédia, mert a söröző tulajdonosa ismerte a támadókat.

Az egyetemista fia, összeverve, szétvert állkapoccsal ért haza, „de legalább életben van”, konstatálja a szerző, és hogy a története hihetőbb legyen, azt is elárulja, hogy a fia támadói között „volt egy fehér” is.

Bayer Zsolt meséje természetesen a Magyar Hírlapban jelent meg, de a történetet átvette és leközölte más, hitelt adó sajtóorgánum is.

 http://magyarhirlap.hu/cikk/65641/Az_elet_erteke

Életszerű történet ugye? Mese azoknak, akik az Orbáni nácizmusra gerjednek. Bayer Zsolt pedig most előrukkolt egy hihetőnek tűnő, mondhatnám hétköznapi kocsmai történettel.   

De kérdem én: ha a fiát a cigányok annyira leverték, hogy az már a földön fetrengett, miként tudott onnan egyáltalán segítség nélkül felállni, sőt, odarohanni a dzsúdós haverokhoz, s tőlük segítséget kérni? Apropó, dzsúdós haverok. Gyávák voltak, hogy cselekvés helyett földbe gyökerezett a lábuk, s nem sikerült nekik szétverniük azt a „nyolc gyáva féreg” cigányt? Minő érdekes, mondhatnám, életbevágóan meseszerű fordulat, hogy a söröző tulajdonosa ugyanakkor egy sima kurjantással viszont elkergette őket. Az is felettébb érdekes fordulat, hogy ő ismerte ugyan azokat a cigányokat, mégsem értesítette egyből a rendőröket, s nem tett ellenük azon nyomban feljelentést, merthogy Bayer Zsolt cikkének állítása szerint azt csak majd később, ők tették meg. Vajon miért? Azért, mert ez a történet egy nagy kamu! Volt mentő a helyszínen? Nem, állítólag még az sem. Pedig, ha Bayer Zsolt orvostanhallgató fia a cigányoktól elszenvedett verésétől olyan súlyosan megsérült, hogy az állkapcsa is eltörött, akkor azonnal mentőt kellett volna hívni neki, hogy bevigyék őt egy egészségügyi intézménybe orvosi ellátásra. Tudvalévő, hogy egy törött állkapocs azonnali sebészeti beavatkozást igényel, és ezt a sérülést semmiképpen nem tanácsos elbagatellizálni, mondván, hisz’ ebcsont úgyis beforr.

Látlelet tehát vagy van, vagy nincs. Írni pedig sok mindent lehet, ha van valakinek ahhoz írói vénája és ihlete, hogy miről írjon.

Bayer Zsolt, ebben a meseelemekkel tarkított szépirodalmi remekművében azt sugallja, mintha ő egyáltalán nem általánosítana, holott a fia bántalmazása okán mégis úgy gondolja, hogy nincs egyenlőség.

„Ezek kártékony, a társadalom nyakán élősködő, közveszélyes és teljesen felesleges lények, akiket el kell tüntetni a társadalomból. Ezeknek a szavazata nem egyenlő a mi szavazatunkkal, a jogaik nem érdekelnek, a sorsuk sem érdekel, és sok mindenre hajlandó lennék, hogy életük hátralévő részében egy tolókocsiban ülve, szívószállal szürcsölgessék a pépeset.”

Újszerű mese ez, Bayer Zsolt tollából. Ha valamilyen formában ez az eset meg is történt, neki akkor sem illett volna egy kocsmai verekedésből, ami ugyebár csak egy szimpla magánügy, közügyet kreálnia. Ez egy övön aluli ütés a magyar társadalom cigány származású tagjaira. Egy újabb sokkoló üzenet a többségi társadalom felé, amelyben ő burkoltan azt sugallja, hogy a romák nem egyenlők velük, hanem egyfajta alsóbbrendű lények, akik nem érdemesek a társadalmuk megbecsülésére. Ha pedig lebetegednek, nem érdemes őket gyógyítani sem.

Igen, merthogy tudja meg minden magyar, zárja sorait Bayer Zsolt, hogy az ő fia igenis orvos lesz. Én pedig azt mondom erre, és szintén befejezem a mondandóm, ha lebetegedek, adja Isten, hogy ne ő kezeljen engem!