Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Balog József Lino: Kövér, a hűbéres

2016. április 10. - Harun al Rasid

- Főnök, már évek óta dicső vitézed és lovagod vagyok. Amióta te vagy királyom, meggyőződésem, hogy az Árpádok,khmm…akarom mondani az Orbán-királyok korát éljük. Nincs vége a lovagkornak, mert naponta vívódom. Ja, majd el feledem: a II. Világháború is tart még. Ezt is én mondtam.

- Hát próbáltál volna mást mondani, Lacám ! Bayer reggelente Führeréhez imádkozik, hogy ihlete legyen a"kussoljatok"-hoz. Nem emlékszel, mikor az a Berkecz -gyerek nem ment el hozzá? Zsolti úgy beszívott, hogy estig bőgött vállamon.

- Erről ugrik be Szigetvár. 2014-ben én szónokoltam a Zrínyi -ünnepen. Be jó világ vót az! Mondtam is ám a magamét ott, hogy a balliberálisok nagyobb kárt okoztak, mint a tatárok meg a törökök együtt.  Jól mondtam, királyom?

 - Naná, a napomnál is világosabb!

 - De főnök, akkor megint belenyúlunk a töri könyvbe, Lajos helyett Viktor lesz a Napkirály?

 - Azt hittem, ezt  már megbeszéltük !

 - Jó, jó, de itt van ez a Pukli Pista már egy sereg tanárral a nyakunkon !

 - Bayer majd leszarozza oszt jó napot !

 - Ej, hogy tudnám csemcsegő bajszommal az áldott ánuszodat simogatni, ekkora bölcs király még Salamon se vót !

- Szaniszló meg ne hallja ezt a Salamont, mert lösz tosz, tudod, nem ízlik neki !

- Öszi vagy nem öszi !

 - Öszöd ? Jaj, csak Ferencet ne ! Még képes letaszítani trónomról ! Ezek a Ferencek csak bajt hoznak rám. Egyik a migránsokat csókolja, másik a hatalmam akarja. Töröltesd ki a naptárból Ferencet.

- Nem tudom, jó uram, itt van Kölcsey, tudod, a Himnusz!

- Felháborító !

 - Egyszer se bánd, nagy uram ! Tegnap rögzítettem királyságod. Ezt mondtam : "a végvárak alatt sereglő új ostromlók nem hisznek sem Istenben, sem hazában, csak a pénzben és a profitban, és az ebből eredő hatalomban". Az ostromlók "uzsorarabszíjra akarják fűzni" a mai várvédőket, "el akarják venni múltjukat, emlékezetüket, önazonosságukat", hogy a rabszíjról többé ne is szabadulhassanak " A magyar munka haszna a magyar embereknek jár, hogy az országot nem "idegenek uzsorahiteleiből"!

- Igazat szóltál, hű béresem, de a magyar munka hasznával ne dicsekedj, mert biz 47-ezret kell akkor adjak neked, oszt éljél meg! Elég ha csak azt mondtad volna : "megvédem Európát, meg a nagy dicső királyom, Viktort, mert Zrínyi nem halt meg, csak átalakult. Szakálla már bajuszka, neve meg csak Lacuska !" Nem olyan kemény, kicsit fanyar is, de azért a miénk ! Éljen a feudális rendszer!

Ha ezt elolvastad, érzékelheted, Kövér nem hazudott: valóban tart a feudalizmus Magyarországon és Kövér koponyájában feudális sötétség honol.

 

kover_utal.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr248586306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása