Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Balogh József Lino: Bogdán János emlékére

2016. április 08. - Harun al Rasid

Ma lenne 53-éves Bogdán János filozófus ,tanár (Görgeteg, 1963. április 7. – 1999. január 9.)

Európa első cigány iskolaigazgatója, a Gandhi Gimnázium egyik alapítója. Tanulmányait a Görgetegi Általános Iskolában kezdte, majd esztergályosként végzett Kaposvárott. 1987-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen végzett magyar-történelem szakos tanárként. Első munkahelye a lengyeli Szakképző Intézetben volt 1989-ig. 1989-1992 között Sümegen tanított a Kisfaludy Sándor Gimnáziumban. Ebben az évben Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán elvégezte a filozófia kiegészítő szakot, majd Soros Alapítvány ösztöndíjasként Derdák Tiborral a Gandhi Gimnázium létrehozásán fáradozott. 1993-tól JPTE Szociálpolitikai Tanszékének tanársegédje volt. 1994-ben megpályázta és elnyerte a Gandhi Gimnázium igazgatói posztját.

Alapítója volt a Roma Polgárjogi Alapítványnak, később kurátora a Soros Alapítványnak.

1998-ban az SZDSZ országos vezetése indítani szerette volna listán, de nem vállalta el, inkább a helyi kisebbségi választáson indult - sikerrel. Szívügyének tartotta a cigányság (nem csak magyarországi) felemelkedését. 1998-ban Solt Ottília-díjjal tüntették ki.

1999-ben autóbalesetben vesztette életét

Emléke Örökké Éljen !

 

bogdan_janos.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr558579902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.04.09. 17:16:58

Amikor Bogdán László cserdi polgármesterről hallok, vagy olvasok, mindig eszembe jut Bogdán János is.
süti beállítások módosítása