Hat évvel ezelőtt, rögtön a legelején, amikor még csak néhány ember látta a jövőt – ma úgy a duplája –, Szilágyi Ákos így kezdte Az orosz lecke c. cikkét a Magyar Narancsban: „Most, hogy a rendszerváltás labirintusából húsz év tekergés után Magyarország is kijutott végre a napvilágra, és megpillantotta az irányított demokrácia vakító távlatait…”
Ő tehát egyike volt annak a néhánynak.

És most, hat évvel később, amikor a közpénz már „elveszítette közpénz jellegét”, amikor egy udvari ideológus már le meri írni, hogy „Van az a pont, amikor a demokrácia véget ér… ott, ahol eltűnik a határ magánérdek és közérdek között…, és amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája”, és ezzel rögtön a Corvinus rektorának érezheti magát, amikor március 15-én nem vattacukrot rágcsáló boldog gyerekek fogják az utcaképet színesíteni, hanem a miniszterelnök fegyveres terroralakulatai, akkor egy másik elemző így minősítette az Orbán rezsimet, jóllehet előtte ő maga is pontosan exponálta a dúlást: demokratikus, de beszűkített formában”.
Ez igen!

Az irányított demokráciától hat év alatt eljutottunk az irányított demokráciáig, igaz, most már kicsit svejfolva. Az ellenzéki értelmiség rendszermeghatározó jelzője tehát maradt a demokrácia: illiberális, vezérelvű, korlátozott vagy tökéletlen – ami épp az eszükbe jut. Képtelenek ezt meghaladni, s bár az Orbán-rendszerben masszívan túlsúlyba kerültek a diktatórikus elemek, ők önfelszámoló módon továbbra is demokráciáról beszélnek.
Akárcsak a CÖF és a Professzorok Batthyány Köre.
Már nincs semmink: nincs egyetlen működő demokratikus intézményünk, a jogrendszer bármit igazoló bűzlő massza, a juntatörvények bevezetése és az EU-ból való kilépésünk vagy kiűzetésünk immár reális lehetőség, de az ellenzék köztudatformálói pont ott tartanak, ahol az első nap – mintha éber kómában töltötték volna a NER legtermékenyebb éveit.

Nem akarják látni, hogy egy hat éve tartó egyenesirányú, egyenletes folyamat részei, amelynek minden egyes napja a nyílt diktatúrához visz közelebb.
Tudom, az elemzői tárgyilagosság szerep, foglalkozási ártalom, de vajon ugyanők akkor is ennyire objektívek maradnának, ha a lövészárokban a hadnagy mentés helyett az őket lövő ágyú mechanikáját magyarázná nekik?
Merthogy ők pontosan ezt csinálják.
Persze nincsenek vele egyedül. Européer filoszok, sajtómunkások, szakértők garmada szolgálja önkéntelenül is a diktatúra céljait. De legalább higgadtan és tárgyszerűen, ahogy az ballib körökben illik. A hatalom szándékait következetesen félreértő vagy megértő magyarázataikkal elaltatták az ország éberségét. Ugyan ki gyanakodna, ha mindig azt a szót hallja, demokrácia?

És még mindig nem csodálkozták ki magukat, még mindig az foglalkoztatja őket, hogy mit csinál, miért csinálja, hogyan csinálja?
A gonosz elbűvöli őket.
Pedig akár jelszavakat is írhatnának a tüntetésre készülő tanároknak.