Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Az ukrajnai nyugdíjszivattyú

2015. augusztus 01. - Harun al Rasid

pumpálják is, rendesen!

pumpálják is, rendesen!

A Kárpáthír szerint az Ukrán Állami Nyugdíjalap Beregszászi Kirendeltségének igazgatója, Kardos Sándor az Ukrajnából Magyarországra áttelepülők nyugdíjügyeiről tartott tájékoztatót, melyben felhívta a figyelmet az általunk már sokat emlegetett 1963-as államközi egyezményre.

Na, kérem. Ez az államközi egyezmény még a Szovjetunióval köttetett meg. Ha a memóriám nem csal, a Szovjetunió már meglehetősen régen nem létezik, tehát, ha nagyon megkaparom, akkor az egyezmény – alaki és formai hibák miatt – nem érvényes. Valahogy Orbánék ezt nem nagyon kapargatják.
Az egyezmény szerint a nyugdíjat a saját törvényei alapján az az ország fizeti, amelybe az illető áttelepült, vagyis Magyarország állja az Ukrajnából érkező nyugdíjas korú áttelepülők anyagi ellátását.

Valami hasonló van pl. Ausztriában is, csakhogy, ott valóban életvitel szerűen (igazoltan) – és nem csak pro forma, miszerint az ukrán nyugdíjas bejelentkezik egy magyarországi címre, kijelentkezik ukrán lakcíméről, lemond ukrajnai nyugdíjáról, és sutty, már adva is vannak a bürokratikus feltételek – min. fél évig kell élni, akkor lehet kérvényezni a helyhatóságnál az ausztriai minimál nyugdíjat (ami azért nem rossz, még a jobban teljesítő Magyarország minimál nyugdíjához képest, lásd alább).

Ezen turpis módon az iktatást követően az „átköltözöttek” már nem kapnak ukrán nyugdíjat, de a magyarországi nyugdíjfolyósító az állandó lakhely létesítését követő hónaptól fizet járadékot, rendezi a teljes összeget visszamenőleg (!) is.

Akiknek megvan a 40 éves munkaviszonyuk és felsőfokú diplomával is rendelkeznek. akár 200 ezer forintot meghaladó nyugdíjat  is kaphatnak. Van egy másik, a csóróknak igencsak vonzó katalizátor is: Magyarországon 28.500 a minimál nyugdíj, ami duplája (!) az ukrán minimál kifizetésnek, az átlagos és azon felüli juttatásokról nem is beszélve.

Mivel Magyarország, mint tudjuk, jobban teljesít, a gazdaság meg dübörög, a TB kassza oldala kidől, annyira tele van, hát nosza, lehet ingyen fosztogatni a nyugdíjkasszát, semmi sem kell hozzá, csak magyarországi lakcímbejelentés. Mielőtt még valaki nemzetellenességgel vádolna, nem árt tudomásul venni, hogy nem ám csak a kárpátaljai magyar-ukránok, hanem az orosz- ukránok és az ukrán-ukránok is lenyúlhatják a MAGYAR nyugdíjkasszát!

örömködő importnyugdíjasok

örömködő importnyugdíjasok

Ezek után a fene se érti a kormányzati nyavalygást, Varga Mihály huhogását, hogy így a jövő nyugdíjasai, meg úgy a jövő nyugdíjasai. Ha erre telik, akkor van itt pénz, nem?

Mi van akkor, ha nem csak Kárpátalja nyugdíjaskorú magyarjai – mennyien lehetnek, talán pár tízezren (következtetés: ha Orbán kijelentette, hogy szükség esetén a menekülő teljes kárpátaljai magyarságot – 150-170ezer fő – el tudja helyezni három megyében – 170ezer menekültről beszélt, és gondolom, neki pontos információ vannak) lehetnek, nem nagy tétel, habár számosságuktól függetlenül terhet jelentenek a magyar nyugdíjkasszának – hanem a hamarosan a 45,6 milliós Ukrajna nyugdíjaskorúvá váló fele is vérszemet kap és beáll az ingyen nyugdíjért a sorba? Miért ne? Érvényes államközi egyezmény ad rá nekik jogot! Nomeg, jó pénzért az elszegényedett magyar vidék miért ne adna egy bejelentőlapnyi aláírást? Nekem 1975-ben, Kazanyban egy tatár kislány 10ezer rubelt ígért, ha névházasság révén átjöhet Magyarországra. Tudják, az mennyi volt akkor? Simán vehettem volna rajta a Szt. István parkban – ami akkoriban elitnek számított – egy két és félszobás, termálvízzel fűtött lakást.

Most meg, pár tízezer forint, és akár tíz „állandó” lakó is bejelentkezhet egy címre. (Mintha lett volna már ilyen, nem is olyan függetlenül a Fidesz győztes (?) választásától.)
Ez, kérem, nem 22 millió románnal való riogatás, ez, biza, minden további nélkül előfordulhat!

Korábban már kísérletet tett a Bajnai-kormány az egyezség felmondására , azonban ezt a 2010-es kormányváltás miatt már nem tudta megtenni. Érdekes módon az Orbán-kormány azóta sem döntött róla, pedig Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa jelezte a problémát, de Orbánék, szokásos dölyfükben, magasról tettek rá.

Megértem, kellenek a szavazatok, feltéve, ha bármit is számítanak az ukrajnai magyarok hálaszavazatai (habár a hála, mint tudjuk, nem politikai kategória). Elárulom: semmit. Mert hát: „Ukrajna alkotmánya világosan leszögezi, nem lehet szó kettős állampolgárságról, pont! Mindenkinek tiszteletben kell tartania az ukrán törvényeket, minden kettős állampolgárnak tudnia kell, hogy le fogják leplezni, és meg fogják büntetni.” Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.

Akkor meg? Mire játsszák Orbánék a Csekonits bárót, ugyanakkor szégyenletes módon csonkítják meg bárkinek a jogos járandóságát?

Ez az írás a KMH oldalán jelent meg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr118360358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

60145 2015.08.01. 17:50:24

A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság nem jogutód nélkül szűnt meg.

291070 2015.08.01. 17:58:54

[Atlasz](#3754685) lényegtelen. Tettek valamit Orbánék, mint jogutód? Nem. Akkor meg? Nomeg közben akadt egy kis alkotmányváltoztatás, ami, tudomásom szerint, anullál minden korábbi államközi megállapodást. De, ha mégsem, akkor sem a címer a lényeg.

60145 2015.08.01. 18:28:26

Ők sem tettek.

60145 2015.08.01. 18:31:20

Bocsánat, tettek, csak elfelejtettem: Orbánék megvédték a nyugdíjakat.

336586 2015.08.01. 19:06:36

Nem értem, az ukránok nem 23 millióan vannak? De amúgy igazad van, kéne a pénz az usákok menekült áldozataira.

291070 2015.08.01. 19:19:55

[napos](#3754700) nézz utána, kisgyerek. A szám lényegtelen, a lehetőség a lényeges. De ahhoz, persze, hozzá se tudsz szagolni. Megint az a fránya szövegértés: Ukrajnából ki az apád fasza fog menekülni, talán egy afgán? Idióta.

62853 2015.08.02. 13:48:37

A keleti bölcs, Allah növessze hosszúra szakálladat, valamit tudhat. Ámbár nem csak a lehetőség adott, mert föld-trafik mutyi ártunk és qurmányunk a geci besúgóval az élen már elregölték, Ukrajnából jöhet mindenki. Hát majd megindulnak.

291070 2015.08.03. 09:29:53

[lusta](#3756588) miért csak Ukrajnából? Az egyezmény nem zárja ki a többi volt tagköztársaság állampolgárait se. Nem kell ide menekültügyi riogatás, meg, hogy Izrael elorozza a vízvagyont, le lehet nullázni ezt az országot ex-szovjet nyugdíjasokkal is. Nem is értem, Putyin erre miért nem figyelt fel eddig? Sokkal könnyebben annektálhatná Magyarországot, mint az a Krímmel tette. Lenne egy csinos kis üköző zónája.

291070 2015.08.23. 20:20:20

Ismerősöm írja az egyik vitafórumon, a történet IGAZ: “Az apám családja kárpátaljai. Mindkét unokatesóm átjött Mo-ra. Az egyik közel 40 évet tolt le, amiből az utcsó 20 vendéglátóipar volt, ami zömében bejelentetlen állást, néha 4, baromi ritkán 6 órás állást jelentett. Nem zugéttermekről beszélünk. 12-16 órákat nyomott le mindezért az 50 fokos hőségben, szabadnap, ünnepnap nélkül. Totál tönkrement fizikailag. Aztán jött, hogy már nem vették föl sehová, mert ránéztek, és látták, hogy az 5. órában egyszerűen össze fog esni. Aztán elkezdte föladni, mert azt látta, hogy nyugdíjba nem fog tudni menni. Mentálisan is egyre rosszabb állapotba került. Az utolsó rúgás a 23800 Ft-os “kegyelem pénz” volt, amivel totál elvesztette a függetlenségét. Aztán az önérzetét. Hiába volt családja, és hiába tudta, hogy nem lesz hajléktalan, föladta. Húsvét vasárnapján meghalt. Nem, nem személyesen Orbán Viktor ölte meg. Csak az a rendszer, amit fölállított. A még élő unokatesóm gyerekkori barátja 20 év után először jött Magyarországra most nyáron. Az unokatesóm repesett a boldogságtól, hogy újra látják egymást és személyesen beszélgethetnek. Aztán jött a meglepetés: a mai napig Ukrajnában élő, Magyarországnak 10 percet nem dolgozó gyerekkori barát 170ezer Ft nyugdíjat kap Magyarországról. Mert el lehet intézni, csak azt kell tudni, kit köll megkenni. Szerinted neki milyen érzés volt ennek az információnak a birtokába jutni pár hónappal azután, hogy a testvére belehalt a 23800 Ft-ba és az azzal járó megaláztatásba? Szembesülnie azzal, hogy Orbán Viktornak ennyit is megér egy szavazat?”
süti beállítások módosítása