mert vannak.
mert vannak.
A „Mi a teendő?” újra töltve. Balog páter Lenin-t játszik
Az új állampárt központi napilapja egy késő esti „Balog rámutatott az egyik legfontosabb teendőre” című írásában beszámol arról, hogy: „Az emberi erőforrások minisztere szerint a legsürgetőbb teendők egyike a népesedési intézkedéscsomag végrehajtása, mert 1982 óta csökken Magyarország lélekszáma. Balog Zoltán erről a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezete által szervezett országjáró kerekasztal-beszélgetés csütörtöki, törökszentmiklósi állomásán beszélt. „Ha Magyarországon a fiatalok nem látnak jövőt abban, hogy dolgozzanak és gyermeket vállaljanak, akkor nincs jövőnk” – fogalmazott.”
De a derék páter nem maradt meg a lenini hablatynál világmegváltásban még túl is tudta szárnyalni, ilyeneket mondott:
„a kormány az ezeréves Magyarország legjobb hagyományait őrző világot kínálja az embereknek, amikor pedig harcol, sohasem valakik ellen, hanem valakikért teszi.” (meg kell jegyezzem ezt már Sztalinék is felfedezték: érted jöttünk elvtárs nem ellened!),
sőt
„a média még ma is gyakran „olyan életszemléletet próbál ránk erőltetni, amelyet nem érzünk magunkénak. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP azt szeretné, ha Magyarország arra hasonlítana, amilyen a boldogabb időkben volt: A hit, a vallás és az erkölcs olyan kultúra, amely eddig életben tartotta ezt az országot”.
Unortodixia hatása a „százszorszép”-ekre. Kuszaszem begerjedt?
"Felszólítom a négy nagy hitelminősítőt, kezdjék meg Magyarországgal a felminősítésről szóló tárgyalásokat" - mondta Matolcsy György a Napi.hu konferenciáján.
S ha már felszólításban volt: Olli Rehnt is felszólította: őt lemondásra, mert szerinte hibázott, az EU rossz gazdaságpolitikát folytatott. De nem csinált félmunkát nekiment az ECB-nek és Draghi-nak is. Majd Matolcsy magyar gazdasági szakértőknek is üzenet, felszólította Bod Péter Ákost, Chikán Attilát és Mellár Tamást, hogy kövessék Járai Zsigmondot, ismerjék el a magyar gazdaságpolitika helyességét és hogy tévedtek.
Ő csak tudja! Ilyen bátor, vagy csak ismét egy gyevi-birói eset?
Azon túl, hogy egy európai elfogató parancs célszemélyeként az álmos könyvek tanúsága szerint nem túl célszerű a kibocsátót oktatgatni, még pofátlanabb dolog a legfőbb támasza Orbán Viktor gondolkodásmódjára is értelmezhető – még oly igaz – kijelentéseket tenni.
Hernádi Zsoltot, a MOL első emberét egyik sem zavarja, lazán tett igencsak elgondolkodtató kijelentéseket:
„Két lehetséges utat vázoltunk fel a horvát kormánynak az INA jövőjéről: Az egyik a piaci modell, ami azt jelenti, hogy a vállalat a piac szabályainak és a gazdaság logikájának megfelelően tevékenykedik, és hosszú távú, értékteremtő modellt követ. A másik az állami tulajdoni modell, amelyben a döntések rövid távú politikai célokat és közérdekeket követnek, nem pedig a vállalat hosszú távú érdekeit.”
Mégiscsak igazat mondott Orbán 1998-ban? Csak az igeidőt tévesztette el
Mint ismert Orbán Viktor friss ME-ként sürgős szükségét érezte annak, hogy ország világ elé álljon s arról értekezzen, hogy az állam titkosszolgálati eszközökkel, állami pénzen megfigyeléseket végeztet. Az az igazság, hogy nem pontosan ezt mondta: múlt-időben fogalmazott és konkretizált ellenzéki politikusok megfigyeléséről beszélt. Az úgy természetesen nem felelt meg az igazságnak, de lazább formájában a második uralkodása alatt annál inkább.
Az Eötvös Károly Intézet a strasbourg-i bírósághoz kellett forduljon, mert egy miniszteri rendelkezés alapján a TEK saját hatáskörben, bírói jóváhagyás nélkül bármikor, bárkit titokban megfigyeltethet!
Róna György jegyzete