Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Orbán sebességbe kapcsol

2013. június 13. - Harun al Rasid

meg elméretez

meg elméretez

Válasz a nap kérdésére. Most, hogy vége az árvíznek, fel lehet tenni a kérdést

Az ismert PM –es képviselő megállapította, hogy „mivel köztudott, hogy Orbán zoknit cserélt és letette a csizmáját, ergo vége az árvíznek”, most már nem helytelenkedés megkérdezni, hogy mire akarja használni a kormány az elirányított állampolgári adományokat (mely egy mai késő délutáni adat szerint közel 300millió).

Én tudom a megoldást, azaz a választ erre a kérdésre. Pályázatot írnak ki csasztuskák alkotására, mely a Fényes tekintetű bölcs tanítónk és árvízi vezérünk küzdelmét énekli meg a mocskos EU-s árral szemben! =))

(mivel a zoknit kapcának nevezte, erős kétségem van a felől is, hogy egyáltalán cserélt zoknit. olyan jól hozzá idomult a régi. a szerk. megjegyzése)

Orbán a gépjármű-vezetéshez IS hülye. Ma megint megcsillogtatta elképesztően bornírt voltát

S kisalföld.hu ma kora délutáni jelentése szerint szerda délután megkezdődött az A3 limuzin sorozatgyártása az Audi győri gyárában. Az ez alkalomból rendezett ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet tartott.

A daliás 2/3isten megcsillogtatva bornyírt intellektusát, több marhaság mellett kijelentette: „..ezzel a beruházással is közelebb kerültünk ahhoz a célhoz, hogy Magyarország a régió autóipari központja legyen […] A magyar gazdaság álló helyzetből hármasba kapcsolt, de van feljebb: ötösbe is. Az Audi meghatározó partnerünk ebben.”

Könyörgöm, szóljatok a köpcösnek, hogy ha álló helyzetben hármasba kapcsol, akkor elindulni csak egy elegendően erős motorral, azt is igen csak magas fordulatszámra pörgetve próbálkozzon, mert különben lefullad!

Azt meg már említeni sem kell, hogy a magyar gazdaság sem nem erős, sem nem alkalmas veszély nélkül a hirtelen felpörgetésre!

(orbán gazdasága a jó öreg három ütemű motorra hasonlít: szív, szuszog, és b@szik elindulni. a szerk. megjegyzése)

Most kinek hisznek: Orbánéknak vagy a saját szemüknek? Szeretném remélni, hogy másban nem voltak ilyen dilettánsok

Már mikor először hallottam, akkor is elcsodálkoztam, de vállat vontam: biztos csak egy részre vonatkozik. Ma úgy hozta a vakszerencse, hogy a délelőtt folyamán Dunán kívül körbejártam a szigetet és láttam az ideiglenes gátakat.

„a Margitszigeten a homokzsákokból épített töltés hossza 4000 méter” ez a mondat elhangzott Orbántól, Tarlóstól, Pestitől és Bakonditól is, s a derék matyar média ezerrel szerteszórta.

Hogy mi ezzel a gond? Csak annyi, hogy a kiépített futó-út a sziget körül – mindenki, aki szokott ott futni és/vagy bringázni tudja, de a vonatkozó site-okon is olvasható - 5258m hosszú. S a védőgát jellemzően (ahol láttam a vízen túlról egyértelműen, s gondolom ezt a vizesek tervezték, nem Őfefesége) ezen kívül fut. S a geometriának van egy – egyértelműen ortodox, konvencionális és határozottan tankönyvekben is rögzített – „tulajdonsága” ha egy síkidom egy másikon belül van, akkor a külső kerülete a nagyobb!

Ja és mondjátok meg Klinghammernek, hogy ez – bár sok humánértelmiségi ezt tagadja – része a kultúrának, s „nem termelő” csingilinginek semmiképp sem tekinthető! =))

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr988359966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11256 2013.06.13. 15:59:47

az ötödik sebesség nem a rükverc mifelénk?

302398 2013.06.13. 16:14:28

Szörnyű gyanúm van! Orbán igazat mondott ezzel a hármasból indulással. Színte "öszödi" őszínteségi rohamot kapott! Bizony, hála neki a magyar gazdaság meglehetősen merdek leejtőn van (lefelé!), így korrekt a hasonlat!

291070 2013.06.13. 16:33:56

1. evianna 2013. 06. 13. 15:59 a szocialista autótipusokban igen. a harmadikból ötödikbe kapcsolás nem akkora durranás, mivel az az un. utazó sebesség, kihagyható a negyedik. meg volt egy rádióműsor is: kapcsold az ötödik sebességet.

11256 2013.06.13. 21:35:31

igen, emlékszem a nótára :) csak éppen torz és visszás az egész: német pénzből, német vezetéssel elért eredményekről van szó, az autóipar Magyarországon pedig már a 80-as évek végén elindult (Opel, Szentgotthárd), de ha az autóbuszokat is autóiparnak vesszük (mi másnak?), akkor semmiképpen nem "álló helyzetből harmadik sebességbe" kapcsoltunk. emellett ez sajnos, nem "mi, magyarok", hanem Magyarország, mint telephely lesz (lehet) autóipari központ. (bár szerintem fals ez is: nem mi exportáljuk szerte a világban azokat az autókat, hanem az anyaországban vagy harmadik országban működő forgalmazók.)

291070 2013.06.13. 22:02:03

4. evianna 2013. 06. 13. 21:35 nos, kétségtelen, hogy vagy a szövegírói hülyék, vagy orbán. én az utóbbira szavazok. fogalmam sincs, minek kellenek neki ezek a képes beszédek - amik eléggé képtelenek :-) ha nem dakota mondásokkal jön elő, akkor rendszerint jópofinak szánt ökörségeket beszél, vagy tulipános ládának, vagy technikai formuláknak álcázva. a hasonlatai meg... tény: max. telephely vagyunk, hozzáadott érték nélkül meg csak beszállító. persze, a mercedes is, az opel is, az audi is - orbánilag - olyan, mint a suzuki. a mi a autónk.
süti beállítások módosítása