Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Tavaszi szél, vizet áraszt

2013. február 23. - Harun al Rasid

a Fidesz-frakció és Balog is.

a Fidesz-frakció és Balog is.

Bolond lukból, bolond szél fú

Ha valaki azt hitte, hogy a pénteki nap legnagyobb baromságait, a legordasabb, leggátlástalanabb hazugságait messze a műveletlen parasztsuttyó daliás 2/3isten „évértékelése” jelentette, az felettébb alulbecsülte az új állampárt csinovnyikjait. A kormánypárti frakció legalább is versenyben van ezekben a disciplinákban Őfeneségével.

„Szabó Rebeka, Karácsony Gergely, Jávor Benedek és képviselőtársaik azt a Bajnai Gordont képviselik a Házban, aki a Hajdú-Bét ügy kapcsán magyar családok ezreinek életét tette tönkre. Olyan családokét, akik a földből, saját terményeikből szerettek volna megélni. Bajnai Gordon volt miniszterelnöknél több kárt még senki nem okozott a magyar agráriumnak” – írta közleményében a kormánypárti frakció.

A Fityesz-KB központi napilapja szerint mindezt annak kapcsán nyilatkozta a Párt, hogy „a PM a nap folyamán elfogadhatatlannak nevezte Kövér László házelnök javaslatát, amely alapján Szabó Rebeka elveszíti tagságát a parlament mezőgazdasági bizottságában.”.

Ha el is tekintünk attól a ténytől, hogy több bírósági ítélet is eltiltotta az illetékes elvtársakat Bajnai ilyetén mocskolásától, valamint attól nem is nagyon tagadott hírtől, hogy a képviselőnőt a Bölcs Vezető személyes bosszúja sújtja, no meg azt is tudjuk, hogy idősebb Cato csökönyösségének manapság igazi reneszánsza van, azért az nehezen érthető, hogy a két dolgot mi kapcsolná össze.

Természetesen, ne legyünk naivak, s lássuk be, hogy a Fidesz sajátos világlátása mentén van némi logikája ennek a zagyvaságnak. Hiszen az ő értelmezésükben ezek a szakadárok, azt a régi barát Szakasits-sarj vezetőt hagyták cserben, aki a leghatározottabban elhatárolódott Bajnaitól! Sőt – túlzás nélkül állíthatjuk -, talán az egyik legkarakteresebb indok az volt a válásban, hogy a kiátkozottak nem voltak hajlandóak hasonló módon elhatárolódni.

A fityesznyik logikát követve elmondhatjuk Őfeneségéről is, hogy ő is biza, szószóló, mikor nem határolódik el cigányozásoktól, rasszista és xenofób, valamint neonáci és új fasiszta megnyilvánulásoktól! =))

Gyöngyszemek Balog páter elő-imádkozásából

„Magyarországot őrizni kell és meg kell újítani; nem szabad hagyni, hogy bárki elcsúfítsa” - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter pénteken Budapesten, a Millenáris Teátrumban Orbán Viktor évértékelőjét megelőző beszédében.

Az „E mi a sz…” nagymestere némi idétlen zagyválása (teljesség igény nélkül):

„a polgári keresztény tábor tagjai számára személyes, becsületbeli ügy, hogy milyen országot hagyunk magunk után a következő nemzedékre”,

„a cél nem más, mint hogy együtt legyen jobb, vagyis a közösségnek legyen jobb, ne a másik rovására vagy a következő nemzedék rovására. Ehhez hozzátartozik, hogy jobb legyen itt élni Magyarországon hozzákötve ehhez a röghöz, amelyet apáink műveltek”,

„a cél az, hogy érdemes legyen együtt itt élni a jövőben is, mert ezt a földet nem lehet csak úgy egyszerűen otthagyni, hanem őrizni kell és meg kell újítani, nem szabad hagyni, hogy bárki elcsúfítsa. Éppen ezért a hivatásos hisztériakeltőknek el kell venni a kenyerét, (Orbán Viktorhoz fordulva), „mi látjuk a munkát, amit ön elvégzett” és „számíthat ránk”.

Ezek után, azzal fordult a daliás 2/3istenhez, hogy „van hitünk, szívünk, lelkünk, amellyel látni akarjuk az egészet: a célt, amiért minden történik”, s felkérte a kormányfőt, hogy „előadásában mondja el, mit üzen a sok munka, amit elvégzett a miniszterelnök, és mire lehet számítani a következő évben”. A mód és a tartalom – incl. a válaszé is =)) – erősen hajaz Lázár vásárhelyi, Matolcsy gyermek-popsi blődlijét hozó elővezetésére.

(Balog páternek kétségtelenül hosszú a nyelve, és teljesen egyértelmű, mire használja: szép fényesre nyalja főnöke seggét! Ez a szervilizmus erősen hasonlít Sztálin,Mao, Kim Ir Szen dicsőítéséhez. Mondatainak megértéséhez pedig külön Balog-magyar kéziszótárt kell alkalmazni, annyira értelmetlen. Nyugi, lesz, aki túl fogja tudni szárnyalni Balog pátert! Amúgy mégis, mi a fenére szólította volna fel a Vezért egy évértékelőben? A hétvégi Turff eredmények megjósolására? Bár, amit a Nemzetvezető előadott, kb. olyan volt. Lásd az alábbi gyöngyszemet. A szerk. megjegyzése.)

Az újraiparosítással a magyar ipart összeépítjük a némettel, tízezer exportáló, versenyképes magyar középvállalatot fogunk fölépíteni, 15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez, és közben a nemzeti össztermék 50 százaléka alá csökkentjük az államadósságot.”

(A hívek meg kibírták mindezt röhögés nélkül! Attól tartok, hamarosan újra kell nyitni az OPNI-t.  Népünk Boldogságának külön V.I.P. szoba fog állni rendelkezésére. Igaz, az utolsó ígéretét már csak önvédelemből is be kell tartania, ugyanis benne foglaltatik az alapizében! Jelen pillanatban a Nemzetvezető, biza, törvénysértő! A szerk. megjegyzése.)

Róna György jegyzete.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr778359792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12875 2013.02.23. 09:14:12

csak úgy, mert ez jutott eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=C2O4dZgAIcU

263397 2013.02.23. 10:17:10

Dehát mit tegyenek, ha nem mondhatják el nyíltan, hogy kiknek az érdekeit is képviseli Bajnai? Amiröl ti is hallgattok. Nem véletlenül.

291070 2013.02.23. 11:10:06

apafia 2013. 02. 23. 10:17 majd te elárulod, hiszen tudásod és bölcsességed végtelen.

291070 2013.02.23. 11:13:01

lujza 2013. 02. 23. 9:14 hát, a kiejtése nem tökéletes, de az igyekezete becsülendő. csak hát, orbán igyekezete...

291070 2013.02.23. 11:21:05

"„Az újraiparosítással a magyar ipart összeépítjük a némettel,..." erről szólt valaki a németeknek is? csak nehogy meglepetésként érje őket.. "...tízezer exportáló, versenyképes magyar középvállalatot fogunk fölépíteni, ..." ez, visszaosztva az 1 millió munkahelyre, 10 ezer állás középvállalatonként. mint tudjuk, a középvállalatok alkalmazottainak száma kb. ennyi. összesen. "...15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez,..." hány régió is van? 4-5? az 75-100 magyar (?) multi. a magyar multik esetében mondjuk, elégedjünk meg azzal, hogy ők adják hozzá a nevet. tessék mondani, mikor nyugszik végre már meg a nemzet betege?

62853 2013.02.23. 12:42:52

2. apafia Drága sztrovacsek, kifejtené bővebben? meglátásom szerint pont a felcsúti kis zsebcézár képviseli az idegen érdekeket. Másképp nem lehet nevezni például az államkötvény kibocsátást. A vak véletlen úgy hozta, hogy a forint és a deviza kötvényeket is külföldi intézmények, bankok, spekulánsok vásárolják. Ez maga már az ország kiárúsításával is felér, az Ön logikája szerint, na de az már tényleg a kiárúsítás dilettantizmusa, hogy nagyobb kamatra adjuk a románokénál, sőt még a szerbeknél is.

291070 2013.02.23. 12:47:02

6. lusta 2013. 02. 23. 12:42 sztrovacsek nem kifejezetten közgazdász zseni. mi több, nincs olyan rövid, ahogy ő nem látna:-) ő persze, nem hallgat, hiszen ő csak tudja, ki, milyen érdekeket képvisel.

169889 2013.02.23. 14:30:30

Állítólag a nemzeti szélkakas beteget jelentett, nem bírta a hírtelen gyors irányváltásokat, elszédült.

62853 2013.02.23. 14:35:54

8. Lancelot Hűha, a madárinfluenza már megjelent?

179584 2013.02.23. 14:53:54

Pl.ilyenkor, kedves Vezetönk évértékelöjét hallgatván is elcsodálkozom, mi a túrót csinál az ellenzék??? Kezdet óta az lett volna a fontos dolguk, hogy világgá kiáltsák: Na, ebböl elég!!! Tipikus magyar viselkedés a széthúzás. Pedig erre lenne idejük a sz@r kitakarítása után is! Konklúzió: Jézus Máriám, hol a tanácselnök??? (Idézet Hofitól)

169889 2013.02.23. 15:49:01

9. Lusta Szerintem ezekre a kergemarhakór veszélyesebb. :))

163107 2013.02.23. 16:18:12

Itt egy kép, drapp pólóban, háttal Balog tiszteletes, lelkész, teológus. Ha a szervilis alázatot valaki szoborba akarja vésni, ez a kép lehet a tökéletes minta. http://fsp.nolblog.hu/archives/2011/06/14/Kepelo_-_Orban_Viktor_megerkezik_Kotcsere/

291070 2013.02.23. 18:05:42

ossi, jesssz! nem a lumbágója okán ilyen a tartása, az biztos. a nyelvét ugyan nem látni, de kétségtelen, hogy kilóg az igyekezettől!
süti beállítások módosítása