Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Narancs és mosoly

2012. november 08. - Harun al Rasid

semmi áthallás: nincs bilincs!

semmi áthallás: nincs bilincs!

Demokratikus Koalíció XI.kerület, 2012. november 7., 10:17 ·

Kitelepülésünket első alkalommal kötöttük össze narancsbegyűjtéssel. Az a sok mosoly, amit az Oltalom Karitatív Egyesület óvodásaitól és dolgozóitól kaptunk érte, meggyőzött minket: a gyűjtést akciósorozattá kell tenni. Ezúton köszönjük mindenki segítségét, és kérünk minden kitelepülő DK-st, hogy csatlakozzon!

Az ország jelentős része nyomorog. Elnökünk, Gyurcsány Ferenc országjárása során találkozott olyan családokkal, ahol a hónap közepén már üres a cukros doboz, és a gyereket fél szelet üres kenyérrel küldik iskolába. Az ilyen mélységes szegénységben élő gyerekeknek ünnepet jelent, ha megehetnek egy narancsot.

Olyanok is akadnak, akik adni szeretnek, holott nincs igazán miből. Nekik az jelent ünnepet, ha odaadhatják azt a bizonyos egy szem narancsot.

A Fehérvári úti piac főbejárata előtti törzshelyünkön ismét felállítottuk a DK kitelepülőpultját, rajta az aláírásgyűjtő ívekkel és egyéb szóróanyagokkal. Ezúttal 129 aláírás jött össze, és az aláírók többsége megígérte: eljön november 19-én a Parlament körüli élőláncra.

A narancsbegyűjtést ma kezdtük, és akik nem olvastak róla a Facebookon, nem tudták mire vélni. Volt, aki megállt plakátunkkal szemben, és ahelyett, hogy elolvasta volna, kijelentette, hogy naranccsal fizetünk az aláírásokért. Miután felhívtuk a figyelmét a feliratra, elkullogott…

Egy hajléktalan szó nélkül benyúlt a zsebébe, és ami aprót talált, betette az egyik narancsos zacskóba. Egy asszony kijelentette; nem megy vissza a piacra, de ad pénzt narancsra. Ezúton is köszönjük, az összegből pont egy kilóra futotta. Egy kisgyerekét kocsiban toló fiatal anya mindössze egy pillanatra állt meg: addig, amíg elővett egy frissen vásárolt narancsot, és bedobta a szegénységben élő gyerekeknek szánt kupacba.

Az Iványi Gábor metodista lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utca 11-ben működő óvodában hálásan fogadták a hozzávetőlegesen negyven kiló narancsot, mandarint, klementint, és citromot, valamint azt a zsák meleg ruhát, amit valaki a pultunkhoz hozott. Az egyesület dolgozói elmondták: az épületben iskola és kollégium is működik, de a gyümölcsöt elosztják az óvodások között.

– Háromtól hatéves korig járnak ide, de van néhány iskolából visszamaradt hétévesünk is. Szörnyű körülmények közül kerülnek hozzánk, sokat kell velük foglalkozni, de remek óvodapedagógusaink vannak. Gyakran előfordul, hogy máshol kezelhetetlennek minősített gyerek pár hét alatt fegyelmezetté válik, és úgy beilleszkedik, mintha mindig is ide járt volna.

Ottjártunkkor az óvodások épp ebédeltek. A sok narancs láttán felragyogott a szemük, s látszott rajtuk: szívesen beszélgetnének velünk. Elbúcsúztunk, mielőtt kihűlt a levesük, de megígértük, hogy legközelebb délután megyünk.

– Jórészt adományokból élünk – tudtuk meg. – Mindenki annyit ad, amennyit tud. Van például egy idős néni, aki már alig tud menni, de minden hónapban elhozza, ami a nyugdíjából megmaradt. Van, hogy ötven vagy száz forintot…

A hajléktalanok ellátása állami feladat, amelynek egy részét átvette egy egyház. Hálából már nem egyház, így nem kap kiegészítő támogatást…

A budapesti DK-soknak csak meg kell mondaniuk, mikor mennek naranccsal, tartós élelmiszerrel és egyéb adományokkal. A vidékieknek sincs nehezebb dolguk, szegény ember mindenhol akad.

Ugye csatlakoztok…?

Képgaléria:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.384412171639647.89355.368393733241491&;type=1

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr688359634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

278239 2012.11.08. 21:21:21

evalajos 2012. 11. 08. 21:10 IGEN!

14927 2012.11.08. 21:39:21

Sajnos ez így igaz!

62485 2012.11.08. 23:46:31

Minden szerdán szállítjuk a narit, minden gyümölcsöt, és adományt, amit hoznak.

163107 2012.11.09. 12:41:02

Kalifa, ezt légy szíves prolongáld, akár naponta is, már csak a számlaszám miatt is. Mi lementettük, és rendszeresen támogatjuk a kezdeményezést. Nem a DK, az éhező gyerekek miatt!

36888 2012.11.09. 16:34:05

Nekem a narancsos mosolyról ez jutott eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=HIMg044W1Lk Kicsit sárga.....kicsit savanyú......de a miénk..... Virág elvtárs s.k.

163107 2012.11.09. 18:41:57

Fasz. A gyerekek nem is jutnak az eszedbe. Jellemző.

278239 2012.11.09. 20:25:52

Osszián (szerkesztő) 2012. 11. 09. 12:41 rendben

278239 2012.11.09. 20:28:13

6. Virág elvtárs s.k. 2012. 11. 09. 16:34 nekem meg erről a megjegyzésedről egy csomó, rád nézve nem túl hízelgő jelző jutott eszembe, de visszafogom magam. te meg, most az egyszer, kivételesen, bocsánatot kérhetnél érzéketlenségedért. már, ha felfogod, miről is van szó.

bingó 2012.11.09. 21:55:42

Hát igen, aki néhány narancsért eladja a lelkét, az aláír mindent! 129 !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Régen is így volt ez, akkor virsli volt meg gulyás, persze sörrel, ami elvette az eszüket! Már nincs sör, de ész sem!

278239 2012.11.09. 22:03:06

11. bingó (látogató) 2012. 11. 09. 21:55 nyertél. állj be a sor végére, ott osztják az észt. ha megengeded, nem nevezlek tudatlan baromnak. ha nem fogod fel, hogy nem az aláírás a lényeg, hanem a vitamindús adomány a vitaminhiányos gyerekeknek, akkor kár rád bármi féle jelzőt pocsékolni.
süti beállítások módosítása