(udvariasságból nagybetűvel írva, mert nem ér annyit. a szerk. megjegyzése)
(udvariasságból nagybetűvel írva, mert nem ér annyit. a szerk. megjegyzése)
Ha egyáltalán sor kerül 2014-ben olrszággyűlési választásra és előfordulna az a remélt, de nem valószínű politikai fordulat, hogy megváltozna a parlament politikai összetétele, az új parlament azonnal beleütközik a FIDESZ-KDNP által elfogadott Alaptörvény rendelkezéseibe, amelyek lényegesen megváltoztatták államunk jogi, közigazgatási szerkezetét és „bebiztosították” magukat, hogy a kétharmados Alaptörvény ellenére ne lehessen megváltoztatni semmit sem, azaz Orbán Viktor bevallott céljának megfelelően, a következő évtizedekben is úgy folyjék a kormányzás, ahogyan azt ő jónak látta és ellenzékben is jónak látja.
Az új parlament azonnal beleütközik az első nagy feladatba, hogy meg kell változtatnia az Alaptörvénnyel előállított állami-társadalmi rendet, látszólag Alaptörvény ellenesen, hiszen az Alaptörvény olyan módon bástyázza körül saját hatályosságát, hogy szinte remény se lehessen a „törvényes” változtatásra.
Úgy gondolom, - különösen a jogi szakértőknek – már a választás előtt az a feladatuk, hogy az alkotmányjog oldaláról megvizsgálják, milyen változtatási lehetőségek állnak majd az új parlament rendelkezésére a változtatás megvalósításához.
ÉRVÉNYES-E, HATÁLYOS-E AZ ALAPTÖRVÉNY?
Fontos, alapvető megállapítás, hogy az Alaptörvény csak formálisan hatályos, de ténylegesen nem töltheti be az Alkotmány szerepét.
Egy adott állam történelmében elévileg két lehetőség áll rendelkezésre. A legegyszerűbb, – jogalkotási szempontból -, ha még nincs írott alkotmánya az adott államnak. Erre kiváló példa lehet az Északamerikai Egyesült Államok alkotmányának kialakulása, mert az új, köztársasági, demokratikus berendezkedésű államnak teljesen újszerűen kellett megfogalmaznia a szövetségi állam rendszerét, a köztársasági berendezkedést, a demokrácia számára nélkülözhetetlen súlyok és ellensúlyok hatékonyságát, a demokrácia hatalmi elemeinek egymáshoz való viszonyát. Jellemző, hogy - állítólag, - az alapító atyák tudatosan törekedtek olyan alkotmányos rend megfogalmazására, amely gyakorlatban megcáfolja Montesquieu állítását, amely szerint a legtökéletesebb államforma a demokratikus köztársaság, kár, hogy megvalósíthatatlan. A nagy francia jogtudós az alkotmányos monarchiát tekintette a demokratikus berendezkedésű állam megvalósítható formájának, ami természetesen az amerikai alapító atyáknak nem felelhetett meg, hiszen a függetlenségüket nem is olyan régen éppen az angol alkotmányos monarchia uralma alól kiszabadulva a függetlenségi háborúban vívták ki. Megjegyezhetjük, hogy az alapító atyák törekvése nagy sikerrel járt, hiszen az USA alkotmánya már több mint két évszázada alig valamit változva törti be a szerepét és mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy az USA nem képes jól működni demokratikus köztársaságként. (Az az Orbán Viktor által hangoztatott vélemény, amely szerint a demokrácia nem képes megbírkózni a válsággal, minden alapot nélkülöz, hiszen az USA történetében számos esetben fordult elő gazdasági válság, és azt a politikai stabilitás talaján állva, minden esetben sikeresen számolták fel.)
A másik lehetőség,a jogalkotás szempontjából, ismét kétféle lehet. Azt egyik,hogy az adott állam az évszázadok során kialakult jogrendjét tekinti amolyan történelmi alkotmánynak, és anélkül valósítja meg az alkotmányos kormányzást, hogy egyetlen törvényben megfogalmazott alkotmányt fogadna el. Ilyen történelmi alkotmány Nagy Britannia alkotmányos rendje mind a mai napig, és érdekesség képpen , ilyen volt a Habsburg Monarchia időszakában Magyarország történelmi alkotmánya is. Európa és a világ más országaiban, államaiban a külön törvényben megfogalmazott alkotmány szabályozta a társadalmi berendezkedést.
A XX. század elején, amikor megszűnt a Habsburg Birodalom, Magyarországon is napirendre került az írott alkotmány megfogalmazása. Már a XIX században is volt erre törekvés, hiszen a soha hatályba nem lépett Corpus Juris Hungarici megszünt a kiegyezéssel amolyan alaptörvény lenni (– 1222-től 1849-ig, az Aranybullától a 48-as törvényekig töltötte be ezt a szerepet a joggyűjtemény,) de a kiegyezéssel hatályába visszaemelt 48-49-es törvények amolyan írott jogszabály gyűjteményként , mintegy „történelmi alkotmány” képezték az állami berendezkedés jogi alapját. Már a Károlyi Mihály vezetett Magyar Köztársaság is elfogadott egy alaptörvény szerű jogszabályt, amelynek a jelentősége abban volt, hogy az állampolgári alapjogokat rögzítette. A 133 napos Tanácsköztársaság két alkotmány tervezetet is elfogadott, (a második alig valamivel a Tanácsköztársaság bukása előtt történt), de természetesen a magát ellenforradalmi rendszerként meghatározó, király nélküli királyság, a Horthy – rendszer nem törekedett alkotmány megfogalmazására, bizonyára szerepet játsszott ebben Horthy Miklós személyes uralkodói ház alapítási ambíciója is.
Az első hatályba léptetett és évtizedeken át lényeges változtatás nélküli írott alkotmányunk az 1949. évi XX . törvény, a Magyar Népköztársaság alkotmánya volt. Ez az alkotmány több sebből is vérzett, hiszen demokrácia helyett a proletárdiktatúra rendjét határozta meg. Az állampolgári alapjogokat ugyan felvette védendő értékei közé, azonban kimondta, hogy azokat csak korlátozással az uralkodó osztály,a proletariátus érdekében lehet gyakorolni, ez pedig az uralkodó párt érdekeivel megegyező volt. Mintegy negyven éven át csak aktuális változásokat léptettek életbe alkotmánymódosítással ,– a kormány szerkezetének a változásai, biztonyos jogintézmények beiktatása, illetve kiiktatása történt meg, egészen addig, amíg a világ és a társadalom fejlődése el nem vezetett a rendszer változtatás programjának megvalósulásához.
Magyarország forradalom nélkül változott népi demokráciából polgári demokratikus köztársasággá.
Ez a nagyon lényeges társadalmi átalakulás tükröződött a jogalkotásban is, jelesül az alkotmány módosulásában is, azaz 1989-től 1990 augusztusáig sorozatos és lényeges alkotmánymódosítással – a törvény számozásának megváltoztatása nélkül, - az 1949. évi. XX. törvény a Magyar Népköztársaság alkotmányából a Magyar Köztársaság polgári alkotmányává változott. Ez a „polgári” jelző azt jelentette, hogy az Alkotmány tartalmában még csak nem is emlkékeztetett a Népköztársaság alkotmányára, minden elemében megfelelt volna bármelyik európai vagy a világon bárhol létező polgári köztársaság alkotmányos igényeinek. Mivel azonban ezt a kiváló szakemberek közreműködésével megszövegezett módosítást még a Népköztársaság parlamentje fogadta el, tartalmazott a polgári köztársaság alkotmánya egy olyan kitételt, miszerint a Magyar Köztársaság végleges alkotmányát majd idővel , a szabadon választott parlament 2/3-os többséggel fogalmazza meg.
Az 1994-1998-ig működő parlamentben a szoicialista – szabaddemokrata kormányzó koalíció rendelkezett ugyan a szükséges 2/3-os többséggel, de az „ideiglenes” alkotmány nagyon jól működött, a parlament nem foglalkozott érdemben az új alkotmány megfogalmazásával. Pedig az a többség, nagyon korrekt módon élt a 2/3-os többségével. Jellemző volt, hogy amikor az úgynevezett médiatörvény elfogadtatására került sor, addig folyt a parlamenti pártok közötti egyeztetés a törvény tartalmáról, hogy végül 1995 végén, 13 kisgazda képviselő lényegtelen kérdésben létező ellenvéleménye miatt, ezzel a 13 ellenszavazattal fogadta el a koalíció és az ellenzék túlnyomó többsége a médiatörvényt.
Ha előre lehetett volna látni, mi történik a következő választás után, bizonyára nagyobb jelentőséget tulajdonított volna a parlament az alkotmány végleges szövegének megfogalmazására.
2002-ben új politikai szakasz kezdődött a Magyar Köztársaság történetében. Hogy ez mivé alakulhat majd, a legalaposabb politikai elemzők sem láthatták előre.
A FIDESZ veszített a választáson, és megfogalmazták maguknak és követőiknek az új politikai jelszót: A nemzet nem lehet ellenzékben! – azaz a FIDESZ és támogatói körét a választás veszteseit , azonosították a nemzettel és semmiféle együttműködésre nem voltak hajlandóak a kormányzó politikai pártokkal, holott a demokráciák gyakorlatában a választás eredményének ismerete után, a következő választásig konstruktív együttműködés valósult meg más államokban a kormányzó pártok és az ellenzék között.
A Fidesz minden erőfeszítése arra irányult, hogy a „nemzetté” nyilvánított ellenzéket felkészítse a hatalom megszerzésére. Ennek a politikai folyamatnak nem volt része a konrét választási program megfogalmazása, pusztán a kormányzó pártok törekvéseinek a tagadása volt a program, és ebben kapott szerepet – a többi hamis politikai jelszó között – a „kommunista alkotmány” kicserélése új, polgári alkotmánnyal.
Az ellenzékben nem lehető nemzet két választási cikluson át építette saját hatalmi törekvéseinek megvalósítását, olyan v ehemenciával – a hatalmat gyakorló szocialista-szabaddemokrata koalíció ügyetlen, tehetetlen politizálása közepette -, hogy a 2010-es választáson elsöprő választási gyözelmet arattak, mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választás során. A választók indulatai megbosszulták magukat, hiszen a FIDESZ-KDNP programtalansága – helyesebben a program titokban tartása – meglepő fordulatot hozott a polgári köztársaság történetében. A 2/3-os többségre hivatkozva, bármit megtehetőnek ítéltek, amit Orbán Viktor – kétség kívül az ellenzék emblematikus, egyedüli vezetője -, ellenzéki állapotában a „nemzet feladataként” elképzelt.
Többek között így kerülhetett sor az Alkotmány hatályon kívül helyezésére és az új Alaptörvény elfogadtatására.
Le kell szögezni, hogy a Magyar Köztársaságnak volt hatályos alkotmánya, amely a polgári köztársaság jogrendjét fogalmazta meg és garantálta. Itt mutatkozik meg az alkotmányozás folyamatának eltérése , ha van az adott államnak alkotmánya, vagy nincs! Ha nincs, akkor csak a jogtudomány segítségével meg kell fogalmazni a polgári, politikai célokat kifejező alkotmányos elvek törvénybe fogalásának pontos szövegét.
Ha van hatályos alkotmány, akkor minden az alkotmányos rendet érintő jogszabály alkotás csak abban a keretben valósulhat meg, amelyet a hatályos alkotmány lehetővé tesz. Ennek megfelelően, ha új alkotmányt – alkapotörvényt – kivánnak a parlamentben elfogadtatni, tételesen előbb módosítani kell az alkotmányt, pontosan meghatározva, hogy a hatályos alkotmányos szakasz helyett milyen új szakaszt kivánnak hatályba léptetni, és csak azután lehet elfogadtatni az új szabályt, ha a parlament döntött a változás lehetőségéről.
A 2/3-os felhatalmazásra hivatkozó FIDESZ-KDNP kormányzó koalíció egyetlen esetben sem tett eleget ennek a közeletezttségének, nem mutatta be a parlamentnek, mit kíván mire változtatni , és nem fogadtatta el az Alkotmány szabályainak megfelelően a módosítást. A lehetséges számos példából csak egyet emelek ki. Az Alkotmány úgy fogalmaz, hogy az állampolgárok állampolgári alapjogait az alkotmány tartalmazza, azokat törvények szabályozzák, azonban a törvények lényegesen nem változtathatják meg az alapjogokat. Az új alaptörvény ezen gyökeresen változtatni akart – és változtatott is!- Az alaptörvényben meghatározott alapjogokat sarkallatos törvények határozzák meg, amelyek a kategórikus tiltás helyett mérlegelés tárgyává teszik milyen változásokat lehet megvalósítani az Alaptörvényben meghatározott állampolgári alapjogok körében. Így most nincs akadálya annak, hogy az állampolgár választási és választhatósági jogosultságát a regisztrációt szabályozó jogszabállyal lényegesen megváltoztassák, olyan mértékben korlátozzák, hogy a választó és választhatósági jogot már nem is gyakorolhatja aki nem regisztráltatja magát a választás előtt.
Nem alapjogot érintő változás, hogy például a média törvény előírta, a kuratóriumok tagjaitparlamenti pártok jelölik és a parlament választja meg, A törvény előírja, hogy a parlamentnek ügyelnie kell arra, hogy minden frakcióból legalább egy jelöltet megválasszon a parlament. Az új törvény ezt a megszorítást kihagyja, így fordulhatott elő, hogy a frakciók javasolták ugyan a kuratórium tagjait, de mivel nem volt megszorító rendelkezés, csak kormánypárti jelölteket választottak meg,
6.) Az Alaptörvény kijelenti, hogy hatályon kívül helyezti az un.”kommunista” alkotmányt, mert az zsarnoki uralom alapjául szolgált. Mint már fentebb említettem, a Magyar Népköztársaság alkotmányát már 1990 augusztusáig a sorozatros módosításokkal hatályon kívül helyezték, az „ideignelenes” alkotmány már nem volt zsarnoki uralom alapja, hiszen erre alapozódott a Magyar Köztársaság jogrendje. Most ahelyett, hogy az érvényes, hatályos alkotmánynak megfelelően a parlkament döntött volna az alkotmányos jogok változásairól, a részletek ismertetése nélkül , hazug indokok alapján egyszerűen hatályon kívül helyezték, azaz a parlamentet megfosztották attól, hogy védelemben részesíthesse az alkotmányos jogoktól megfosztott állampolgárokat.
Sőt! Ezzel az akcióval súlyos alkotmánysértést követtek el, hiszen a hatályon kívül helyezett alkotmányt valós induk nélkül, hazugságon alapulva helyezték hatályon kívül, ezzel jogsértő akcióvá tették az új Alaptörvény parlamenti elfogadását.
Ha tehát bekövetkezik a remélt, denem valószínű fordulat, – amelynek a bekövetkezését a jelenlegi parlament törvénytelen törvényeivel , minden lehetséges eszközzel meg kíván akadályozni, az új parlamentnek csak ki kell nyilvánítania, hogy az 1949. éxi . XX. törvény, a Magyar Köztársaság alkotmánya továbbra is hatályos és az alkotmánysértő Alaptörvény nem hatályos, és az alkotmányos rendnek megfelelően kell átalakítani a jogrendünket. Minden jogszabályt, amely nem felel meg a hatályába visszahelyezett Alkotmánynak, hatályon kívül kell helyezni és az alkotmányos rendnek megfelelő jogalkotással kell rendbe hozni a Magyar Köztársaság jogrendjét.
Egyáltalán vissza kell állítani a Magyar Köztársaságot. Gyönyörű ünnep lesz, amikor a Parlament erkélyéről, egy köztiszteletben álló közéleti személyiség kikiáltja – ISMÉT – a Magyar Köztársaságot!
dr. Halák László HCJD
