Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Megéneklünk, Magyarország!

2012. május 30. - Harun al Rasid

Orbán Viktor 49 éves lesz.

Orbán Viktor 49 éves lesz.

"Május 31-én ünnepeljük a „Szeretett Vezér” 49. születésnapját.

Ökölbe szorított jobbal nem lehet kezet fogni!

Amint várható volt, Bukarest május 27-én nem engedett a provokátoroknak… Kövér László a magyar Országgyűlés elnöke, valamint a magyarországi szélsőjobboldaliak hiába utaztak Székelyudvarhelyre – a Nyírő József újratemetésének álcázott neonáci demonstrációnak megálljt parancsoltak Romániában.

orbán

„Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel! – Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig pusztíthattak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának el kell tűnnie!…” – olvasható az Országgyűlés 1942. november 20-án felvett jegyzőkönyvében. Nyírő József erdélyi képviselő által akkor elmondottakat napjainkban, 70 esztendő múltán, is felvállalásra méltónak tartja Kövér László, az Országgyűlés elnöke. – Hiszen olvashattuk, a hazai média erről is hírt adott: pünkösd első napján (közjogi méltóságának tudatában), kijelentette, hogy „minden gyermek kezébe Nyírő-könyvet kell adni”.

A súlyos morális és identitásválságban lévő magyarországi kormányzó párt, a Fidesz MPSZ, azonban ünnepel… A pártvezető, – 2010 óta Nemzetvezető – Orbán Viktor születésnapját ünneplik mindazok akik, a nemzetállam megteremtésén fáradoznak az európai demokratikus országok tiltakozása közepette.

Orbán Viktor 1963. május 31-én született Székesfehérváron. Gyermek- és ifjúkorát a megyeszékhely – szülővárosa – közelében lévő falvakban, Alcsútdobozon és Felcsúton élte meg, elkötelezett kommunista szülők utódaként. Sorkatonaként Zalaegerszegen szolgált 1981-1982-ben tizenegy hónapon át, ahonnan sokak által észlelt személyiségváltozással tért vissza a polgári életbe (a kutatók egy része azért is igyekszik feltárni a politikus esetleges kapcsolatait az akkori Állambiztonsági Szolgálatokkal, az ellenzék megfigyelésére korábban létrehozott „belső elhárítással” foglalkozó szervekkel). – Egyetemi éveiben semmiféle maradandót nem alkotott, kivételt ezalól a Fidesz elnevezésű szervezet megalapítása képez. Ezek a Kádár-gyermekek, az „aranyketrec ifjai” alapították meg unalmas óráikban a „Lenin és a bolsevikok” zenekart, olykor-olykor csípős megjegyzéseket tettek a KISZ-re (melynek ők maguk is tagjai voltak), mondván, hogy „a mi szervünk nem jön izgalomba, ahhoz túl merev”. Magát azt az évfolyamot, melyet végeztek azt is úgy emlegették, hogy „Uralkodó osztály I/b”. 1989-1990-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanult, ugyanebben az időszakban, az első szabad választások után országgyűlési képviselőként is részt vett a közéletben. A fiatal vidéki értemiségi – bár a korábbi években ifjúkommunista alapszervi titkárként feltétlen támogatója volt az önkényuralmi rendszernek – életrajzírói szerint 1992-ig liberális elveket vallott, a pártja is ebben az időben szorosan együttműködött a szabadelvű SZDSZ-szel.

Antall József miniszterelnök halála évétől (akivel mindvégig informális kapcsolatokat ápolt) a konzervattivizmus felé fordult, és ezzel párhuzamosan pártja strukturális átalakítását, centralizálását szorgalmazta – addigi támogató nagy részének nehezményezését váltva ki ezzel. Az udvartartásában megmaradt Fidesz-vezetők 1993-ban elnökké választották, Orbán kezdeményezésére 1995-ben pártjuk nevét Fidesz – Magyar Polgári Pártra változtatták.

Az Antall-Boross-kormányok bukását követően ez a párt foglalta el az MDF helyét a politikai jobboldalon… 1998-ban a Fidesz MPP szövetséget kötött az emigráns hungarista szervezetek és személyek által támogatott Független Kisgazdapárttal, amely organizáció végül is hatalomba segítette Orbán Viktort.

Az évek alatt elhatalmasodott küldetéstudat a Szeretett Vezér, a Vezénylő Tábornok néven emlegetett politikust arra ösztönözte, késztette, hogy álarcát ledobva nyíltan vállalja fel a nemzetiszocialisták, a hungaristák örökségét: a nemzetállam megteremtését, az irredenta követelések hangoztatását, szabadságharcot az Európai Unió és az IMF ellen és azt, hogy „nemzetközi nagykoalíció állt össze Magyarország ellen”…

Amelyik politikai erő uralja a társadalom kollektív emlékezetét, az szabályozni is képes a közösség hangulatát, a jövőképzetek alakulását, valamint az identitásképzési folyamatokat… Aki az autójára ragasztott matrica Nagy-Magyarország képét valóságos esélynek hiszi, az számos egyéb illúziónak is hitelt adhat – vélekedett még 2010-ben egyik tanulmányában a „magyarellenes” Pataki Ferenc. És jött Kertész Ákos, a Klubrádió, a roma politikus Mohácsi Viktória elnémítása… Ezért, és a kritikai írások közzétételének megakadályozásáért, számolta fel Orbán pártja a sajtószabadságot, üldözte külföldre a szabadelvű írókat, újságírókat, politikusokat – vagy megfegyelmezésükre engedte Budapest utcáira vonulni az újnáci-hungarista csőcseléket, akik nem kímélik az emberéleteket, még a temetők feldúlása sem jelent számukra morális problémát.

Napjainkra a tágan értelmezett hazai radikális nacionalisták számára egyelőre még a konszolidált Horthy-korszak viszonyai látszanak kívánatosnak. Látszanak… mert valóságban már „fejlődtek”, napjainkban már zsidó honfitársaink Dunába lövetését követelik, a cigányságot szivesebben látnák az ország határain túl – és hogy ennek nyomatékot is adjanak: az elmúlt két esztendő folyamán számtalan, a roma lakosság ellen „ismeretlen tettesek” által elkövetett gyilkosság, zsidó közéleti személyek elleni támadás történt Magyarországon.

Féken lehet tartani a radikális nacionalistáknak, szabadságharcosoknak nevezett neonácik menetelését? Visszavezethető társadalmunk a civilizált emberek világába?

Annyi bizonyos, hogy az egyszerű nép, a nyomorgó polgárság ellenállási lehetőségei korlátozottak… Hogyan lehetne a zsarnoki törvények ellenében törvényesen fellépni az otthonainkat fenyegető, az egzisztenciális körülményeinket nem kis mértékben befolyásoló parlamenti és utcai harcosok ellenében?  A demokrácia hívei fegyvertelenül állnak a diktátor állig felfegyverzett rendészeti, katonai erejével szemben… Ismét működik a rosszemlékezetű AVH, melyet most Alkotmányvédelmi Hivatalnak neveznek, létrehozták az azonosíthatatlan személyi állománnyal és csak a miniszterelnöknek alárendelt Terrorelhárítási Központot, a csak Fidesz-párttagokból álló Médiatanács elnevezésű szervezetet – élén azzal a Szalai Annamáriával, aki mint újságíró, egy pornográfiával foglalkozó hetilapot szerkesztett két évtizeddel ezelőtt. A nyílt cenzúrát végző testület további tagjai nevét sem szükséges elhallgatni: dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András és dr. Vass Ágnes vállalták fel azt a piszkos munkát, melyre legutóbb évtizedekkel korábban, Aczél György idején volt csak példa.

Az egész élete során parazita életmódot folytatott, „grundfocistának” is nevezett Orbán Viktor, miközben Magyarország nem egészen tízmilliós lakosságából négymillió honfitársunk a létminimum alatt tengeti életét, futballszenvedélyének hódol: fel-feltűnik Európa stadionjaiban vagy Székesfehérváron, a Videoton mérkőzésein, Gáspár nevű fiát menedzselve, akit már kerettagként, tartalékos játékosként tartanak nyilván a nemzeti bajnokság egyik középcsapatában. (A Szeretett Vezért legutóbb az úszók európa bajnokságán csodálhatták meg a nézők, a nép közé vegyülve, sportruházatba öltözött testőrsége gyűrűjében tett ígéretet arra, hogy hamarosan hatalmas futballstadionokat építtet, mert az ifjúság számára az a legfontosabb…)

A nem feledékeny közép-európaiak még emlékezhetnek Nicolae Ceausescu elvtársra, a Román Kommunista Párt első titkárának évtizedeire. – „Cinterea, Romania!” – Megéneklünk, Románia! címmel sugárzott tévéműsorokban dicsőítették a Conducatort, a Kárpátok Géniuszát és feleségét, Elenát, a Világ Tudósát.

Itt ugyan még nem tart Magyarország, de a 2010 óta elindult folyamat egyértelműen a nagyformátumú előd korszaka felé vezet – esetleg még további tervei lehetnek a Szabadságharcosnak, aki kesztyűt dobott a demokratikus Európának, aki folyamatosan provokálja a szomszédos országokat.

Orbán Viktor május 31-én tölti be a 49. életévét.  Még nem késő visszafordulni arról az útról, amely az utóbbi években, évtizedekben minden diktátor számára azonos helyre vezetett, és ahonnan már nincs lehetőség a visszatérésre.

Szemenyei-Kiss Tamás"

Hát, ünnepelje, akinek erre gusztusa van, Ez egy szabad (?) ország. Hála istennek, még nem kötelező, bár kétségtelen, igény van rá. Állítólag már Kerényi Imre megkapta a megbízást szobra elkészíttetésére, amit minden valamire való főtéren fel fognak állítani, természetesen kelet felé néző formában.

HaR.


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr768309846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

14927 2012.05.30. 19:48:55

Ünnepelje a harapós ló!

34417 2012.05.30. 20:17:50

nade kedves állampolgárok! micsoda hozzáállás ez?

34417 2012.05.30. 20:18:54

a fotó megint telitalálat: kissé aggódva néz a háta mögé a kedves vezető: mégis, mi jöhet onnan?

14927 2012.05.30. 20:30:30

Remélem a 6,20-as Debreceni InterCyti

163107 2012.05.30. 20:46:29

Szülinapi ajándékot is kapott - a szocialisták beérték a fideszt (és még ott van pluszban a DK meg az LMP, na meg a fiatalokból álló 4K), és az ő tetszési indexe 20% pont körül van. Pedig az ég csak eztán kezd zengeni. Nem lesz IMF megegyezés, ezt már alighanem biztosra lehet venni. Csőd lesz helyette. Hogy ez elsöpri-e őket? Ez itt a kérdés.

57665 2012.05.30. 20:59:19

Azért készüljetek az örvenedikre .Néhány kisebb szobor .Felcsúton utca vagy tér. Orbán zászló avatás valami ilyesmire gondolok.

12635 2012.05.30. 21:05:16

részemről csak a családtagok és nagyon közeli barátok születésnapját szoktam ünnepelni... ebből a szempontból IS tárgytalan...

34417 2012.05.30. 21:10:57

8. gordius HCJD 2012. 05. 30. 21:05 reméljük, az övét is csak azok fogják ünnepelni.

265793 2012.05.30. 21:20:48

Rasid! Lesz 50.-ik is? :-)) Egyébként lehet, h Dragunov et. van a háta mögött!! :-))

163107 2012.05.30. 21:28:20

Lesz 50. miért ne lenne. Csak az a kérdés, hogy főtárgyalás lesz-r az országrontásért?

12392 2012.05.31. 06:40:57

IOgazán nem értem, hogy mi az oka annak, hogy a vele kapcsolatban egyébként meglehetősen tisztán látó emberek miért erölködnek egy általa kitalált blödli erőtetésén: "1989-1990-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanult," Csupán egy tanfolyamon vehetett volna részt, amit a Soros alapítvány szervzett Oxfordban, és a 89-ösze 90-tavasza közé tervezett tanfolyamot ő néhányszor meglátogatta!!! A legfurább, hogy pontosan tudják mindezt, mert azt is megírják "ugyanebben az időszakban, az első szabad választások után országgyűlési képviselőként is részt vett a közéletben"

34417 2012.05.31. 07:02:32

12. ronagyuri 2012. 05. 31. 6:40 nem ez az egyetlen és nem csak nála, amikor felnagyítják a dolgokat. de karaktergyilkosságnak jó. nem kelt iránta szimpátiát, ez a lényeg. ja, és sohasem cáfolta.

180524 2012.05.31. 07:07:49

Tengermély tisztelettel, ám némileg bátortalanul asztat szeretném kérdezni tetőled, Rasid, - merhogy Szemenyei-Kiss Tamás-tól nem tudom - a "munka társadalmának" kitalálója 49 év alatt mit csinált, úgy "munkailag"? Merhogy a "parazita életmód" ugye, az nem lehet hivatkozási alap, vagy mi... Na jó, a kérdés "akkademikus", föl ne sorold....:-))

221471 2012.05.31. 07:09:01

Engem igazából egy dolog érdekelne. Ugyanis szerintem Vityesz nem hülye. Ezért aztán az,hogy ebbe az irányba vezeti az országot, nem véletlen. Namost én azt szeretném tudni, hogy ez az irány - ami szerintem teljesen elhibázott - az ő személyes koncepciója, esetleg valaki ráerőltette a hatalomért cserébe (erre nagy esélyt adok) vagy elhitették vele. Sokért nem adnék egy olyan riportot,amiből ez kiderülne.

34417 2012.05.31. 08:57:22

15. elsore 2012. 05. 31. 7:09 úgy véled, hogy viktorkát bárki is irányíthatja? el sem tűrné! nem az a fajta.

34417 2012.05.31. 08:58:53

14. maiman 2012. 05. 31. 7:07 más sem tudja. amúgy egy percig sem dolgozott, legalább is, ami a hétköznapi értelemben munkának számít. mondjuk, a disznóól tisztítást tekintsük kivételnek. maradhatott volna annál.

204112 2012.05.31. 16:27:47

Szerintem ez a félig hátrafordulás, múltba révedés. És, nagyon valószínű, hogy befolyás alatt áll. Az más kérdés, hogy a befolyást kitől és miért fogadja el. Talán a Hvg-ben vagy a 168 órában olvastam, hogy a főtanácsadója igen nagy hatást gyakorol a gondolkodására, ő tereli a vallás felé, a gyóntatója! és egyben szakmai mindenhatója a férfi. A Fideszben sokan nem kedvelik, szívesen látnák már kívül, de Orbán fanatikusan ragaszkodik hozzá. Nem jegyeztem meg a nevét , pedig, lám, kellett volna.

34417 2012.05.31. 17:25:11

18. Nyírfa 2012. 05. 31. 16:27 még rosszabb. olvashattunk már ezen az alapon szekta öngyilkolásról. csakhogy, mi mégiscsak egy nemzet vagyunk, akiket talán nem kellene egy agyament téveszméi alá rendelni!

199664 2012.05.31. 19:28:47

Hogy miért néz olyan sandán hátra!? Én a következőket gondolom! Hitler karlendítéses üdvözlése tkp azt jelentette,hogy a "tömegek" mögöttem vannak!És eredetileg nem az a előre-felfelé mutató "heil"-es volt,hanem egy kissé hátrafelé!Utalva a "mögöttes" tömegre!! Na,most,mielőtt Viktátorunk "lendítene",hátranéz,hogy a tömegek(a 2/3-d!!!!) valóban mögötte vannak-e! Mert ha nem ,kár lendíteni!! De lódítani még lehet!! Dragunov elvtárs pedig még nem húzta fel magát annyira,pedig lenne már miért! Sokkal kevesebbért már ráüvöltött ilyen hátrafelé leselgő(k)re!!!

Szemenyei-Kiss Tamás 2012.06.01. 10:51:52

"Megünnepeljük Magyarország?" - Ez meg milyen cím? Megünneplünk, Magyarország! - volt az eredeti cím (ugye, kedves harunalrasid?)

34417 2012.06.01. 11:15:32

21. Szemenyei-Kiss Tamás (látogató) 2012. 06. 01. 10:51 bocsánat, javítottam.
süti beállítások módosítása