Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Függetlenségi Nyilatkozat vs. Alaptörvény

2012. május 06. - Harun al Rasid

nem kétséges, melyik győz

nem kétséges, melyik győz

Amerika 13 egyesült államának egységes nyilatkozata

Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a Célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új Védelmezőkről gondoskodjék. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált Kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat.

Most nézzük, mi áll a tákolmányban.

….

Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.(szólt valaki erről a Jobbiknak?)

Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. (kivéve a gyevi bírót)

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk

alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet. (hit a pártban, hűség a párthoz, szeressük egymást, gyerekek!)

Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye . (ja. csakhogy, a munkahelyek…)

Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét. (ez most komoly?)

Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése . (na, neee!)

Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi . (hoppá van!)

….

C. cikk

(1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.

(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, valamint kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni .

….

 

Nos, minden további különösebb komment nélkül: a Függetlenségi Nyilatkozatban van méltóság, ráadásul működik. A tákolmányt pedig, különösen a gyakorlat és a hétköznapok történései fényében nem lehet másnak nézni, mint egy üres, kopott, fakó díszletnek, aminek minden eleméről lerí a hamisság…Még az az  - általam önkényesen kiemelt – áthallás is álságos.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr408309798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vahabi 2012.05.06. 09:47:33

Épp ezért szavaztunk a Fideszre! A zsarnokság ellen tettük le a voksunkat Orbán és Vona oldalán és most figyeljük a liberálisnak és szocialistának mondott terroristákat, mert a hatalom erőszakos megszerzésére törekednek! Soha nem tudnak visszajönni a hazudósok!

60145 2012.05.06. 10:09:08

Azok az alaptörvények, amelyek sorába a Függetlenségi Nyilatkozat is tartozik - a győztes, sikeres államok 2-300 éve jól bevált értékrendjét rögzítik. Amely államok ezektől eltérnek, és sértik az ember elidegeníthetetlen jogait, mindig, mindenkor vesztesek voltak és lesznek. Hazánk visszatérőben van az 1944-es állapotokhoz. Bármi az oka, iszonyú kárt okoz!.

204112 2012.05.06. 10:24:50

Orbán és Vona. Ha valaki még nem értené, hogy a két párt egy család, akkor azt vahabi most egyértelműsítette. Vahabi , tényleg beéritek a falvédőszöveggel? Tényleg nem látjátok az ellentmondásokat, az álszentséget, az arcpirító hazugságokat? Vagy csak Ti is úgy csináltok, mintha hinnétek, mert már annyira kell hinni valamiben , vagy szó sincsen hitről, csak törvényerőre akarjátok emelni a saját torzulásaitokat, zászlóként lengetve a szentséget, annak tartalma, valósága nélkül? Gondoljátok, hogy nem üt vissza, és éppen rátok, hogy nem lepleződik le a hamisság? Nézd meg a Jobbikot, hogy vall színt egyre inkább, derül ki vezetőiről a szerzésvágy, a hataloméhség, marakodik mindegyik,és közben felhasználja a tagságot a saját , egyéni céljaikra. Az Isten áldjon meg Benneteket, lássatok már végre!

163107 2012.05.06. 10:33:11

Igen, amire Atlasz felhívta a figyelmet, az cáfolhatatlan törvényszerűség. Végig lehet követni azt a 236 évet, amióta a függetlenségi nyilatkozatot megalkotóik, megfogalmazóik aláírták. Az USA ma is szabad és demokratikus szövetség, míg a világ nem demokratikus államai sorra buktak: hol vannak már az abszolút monarchiák, az önkényuralmak, az autokrata társadalmi berendezkedések, hol a tanácsuralom, a nagy Szovjetunió - a kisebb államocskák, akik önkény alatt nyögtek, diktatúrákat éltek át. Ezek összeomlottak: és össze fog omlani a mostani egypártrendszere alapuló önkény is, vahabi sírhat, ott ahol senki se látja, de jöhet ide is siránkozni.

vahabi 2012.05.06. 10:38:12

Sajnálom Nyírfa, de eddig a liberális hazaárulók teték le a névjegyüket országrombolásban és a szocialistáknak mondottak demagógiában és hazudozásban. Végre Orbán és Vona a nemzet érdekeit szem előtt tartva leszámol végleg a hazug liberálfasizsta eszmékkel. Ez a mi hazánk és nem tűrjük, hogy árulók bitorolják. Szavaztunk, többségben vagyunk és a hatalmunkkal élünk is! Isten áldja meg Magyarországot!

204112 2012.05.06. 10:58:42

Vahabi, állandóan Istennel takaróztok, pedig gőzötök sincs róla, annyira nem emlékeztek rá, hogy képesek vagytok a saját méltatlanságaitokhoz kreálni egyet. Tudod, mi Isten? Maga a SZERETET. Kérdezd meg a Szeretetedet , ha bármit tudni akarsz az életről, a szabadságról. Kérdezd meg, de ne az eszed válaszát figyeld! A nemzet érdekei? Liberálfasizmus? A Ti hazátok? Nem tűrtök? Többségben vagytok, és éltek a hatalmatokkal?

vahabi 2012.05.06. 11:18:18

Pontosan idézted! Ez a mi hazánk és nem tűrjük, hogy a kisebbségben lévő, valójában törpe kisebbség, terrorizáljon és nácizzon bennünket! A hazánkhoz jogunk van és akinek nem tetszik, hogy nemzetben gondolkodunk és nem tűrjük a hazudozó hazaárulást, az magára vessen! Többségben vagyunk és élünk is a hatalmunkkal. A törvényhozás erre az eklatáns példa. Lehet rettegni, de mi úgy alakítjuk az ország ügyeit, ahogy ez a többség kedvére való! A kisebbség csak kérhet, de soha nem diktálhat!

58395 2012.05.06. 11:27:05

Vahabi, amikor ez a "törpe kisebbség" volt a többség, akkor is igy fröcsögtél? Mert ha igen, akkor nem vagy valami hiteles.... Ez a "többség" csak két éve többség, és két év múlva már sehol sem lesz.... Az ilyenek mint te amortizálják hál' istennek....

267802 2012.05.06. 11:29:19

7. vahabi (látogató) Nem vagy kicsit elszállva magatoktól? Ti mégis csak kisebbségben vagytok, és a csendes többség megvetése, szánalma mellett léteztek! Na, pont az ilyenekre, mint ti, nincs szüksége senkinek, csak a hozzátok hasonlóknak! Akik az országot kirabolják, tönkreteszik! A te eszméd kísértetiesen hasonlít a náci vezetők eszméihez!

267802 2012.05.06. 11:31:20

9+ Még 1 ! Miért CSAK a ti hazátok?

163107 2012.05.06. 11:43:44

Nyírfa, keress egy vakot, és mesélj neki az ég kékjéről. Vahabi és társai boldogtalan idióták, mert ennél rosszabb szekérhez nem is köthették volna a saroglyájukat - de az eszement gyűlölet a demokratikus baloldal ellen, bekeni a szemüket. Nem vallhatják be, hogy rettentő nagyot tévedtek - nem is lehet ezt elvárni tőlük. Hamis prófétáknak hisznek, ha a bőrükön is érzik az orbáni valóságot, nem vallják be, mint a nolblog szerencsétlen rokkantja, akinek elvették a nyugdíját, járadékot kap, mindegy, hogy mennyit dolgozott korábban - és valami agymenés következtében ezért is a liberálisokat okolja. A vahabi félék (nem botzheim vagy te?DDD), becsukják a szemüket és bedugják a fülüket, ha arról hallanak, hogy az ország rettenetes gazdasági helyzetben van. Sokkal rosszabb helyzetben, mint amikor átvették a kasszát. Ha semmi mást nem is de azt a leghülyébbnek is észre kell venni, hogy az un. gazdasági szabadságharccal, ami teljesen és tökéletesen felesleges volt, nem a magyar érdekeket szolgálták. Mitől magyar érdek az, hogy a gyenge forint, a magas kamatok, hozamok, nemzeti banki alapkamat megnövekedése miatt a két év alatt 1000 milliárddal többe került az ország finanszírozása? És most is csak azért enyhült - de csak némileg enyhült a helyzet, mert Orbán átmenetileg felfüggesztette a "szabadságharcát" - viszont totális vereséget fog zen a téren szenvedni - az pedig az államcsőd. És a gazdasági csőd együtt jár a demokrácia lebontásával. A diktatúrák gazdaságilag buktak meg - az ideológia csak másodlagos volt. Persze, hogy a saját alaptörvényüket se tartják be - a maffia magára vonatkoztatva nem nem érvényesít törvényeket - farkastörvényei vannak. Mohó harácsolás - közbeszerzések, 1 kulcsos adó a leggazdagabbaknak, hatalmas földbirtokok kiszakítása az állami (a nép!) földtulajdonból. új Csák Máték, Aba Amadék, Borsa Kopaszok. De ők is hatalmasat buktak. Igaz, 700 évvel ezelőtt, de buktak. Megsemmisültek.

204112 2012.05.06. 11:48:30

Vahabi, a kommentem többi részét se feledd, ugyanis annak folyamányaként, lehet, más megvilágításban látnád a kérdéseimet. Értem, hogy mindenáron kicsinyíteni akarod a veled egyet nem értők táborát, de, nézd meg, kérlek, mit jelentenek az általad használt fogalmak, és helytállóak-e a meglátásaid. Ugyanis könnyen abba a hibába esel, mint amivel vádolod , nagyjából a hazánk lakosságának a felét, a nemzethez tartozó valamennyi társadalmi csoport, kisebbség nagy részét. Szóval, kevesebb hevület -elhiszem, hogy egy átmeneti korban, eszmék hiányában könnyen előre tör valamiféle betyárromantika - és több gondolat, főleg az érzésre - figyelem: nem érzelem! - való hagyatkozás közelebb vinné egymáshoz az embereket. Ajánlom figyelmedbe a Fidesz - , egyben kormánytagok s magának a miniszterelnöknek a múltját , melynek ráadásul a Jobbik járt utána, s vesd össze logikusan, mi lehet igaz abból, amit állítanak. Ez nem nehéz feladat. Valamint, ha nem szúrja a szemed egyetlen nyilvánvaló spekuláció sem - a székháztól a felcsúti stadionon át a " földosztásig ", akkor mitől lenne hiteles a Te mondanivalód? A Fidesz és a Jobbik hazugságai nem mentik a szocilista pártéit. De, hogy a Fidesz-hazugság jobb hazugság legyen, ez egyszerűen nonszensz, jó szívvel nevezem irdatlan nagy ostobaságnak vagy, ami még ennél is rosszabb, hamiskodásnak. Van más út is, együtt és nem egymás ellen, valóban nemzetként, összeadni, amink van, és nem ki- és letaszítani egymást.

204112 2012.05.06. 11:59:27

Péterhez tegnap éjjel beadtam egy 168 óraii cikk linkjét, Hitler messiástudatáról, okulásul Orbán Viktornak . Ez vonatkozik a híveire is, azok pedig, akik nem beszűkült tudatállapotukból adódóan lelkesednek érte, hanem gazdasági és politikai megfontolásból, azok rettenetesen szégyelljék magukat, és viseljék a következményeit a tetteiknek.

34417 2012.05.06. 12:06:34

[vahabi](#1377982) hát, a vahabi legalább csíp, de nagyon. neked még a mustár is sok! ki is lenne az a "mi"? a többség csak a parlamentben van. az pedig, hogy a kedvére való, hát ide idézném: "Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét. Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése . Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi" ez kinek is az alaptörvénye? ebből te/ti mennyit tartotok be?

34417 2012.05.06. 12:10:48

én kérek bocsánatot minden olvasómtól: vahabinak magyarázni reménytelenebb, mint vakondnak a napsütésről beszélni. én is beleestem a csapdába: megpróbáltam a józan eszére hatni. nem fog többé előfordulni!

34417 2012.05.06. 12:15:17

11. Osszián (szerkesztő) 2012. 05. 06. 11:43 nem botzheim. ő csak ellenem acsarkodik, és csak éjfél után kap gépidőt:-))) de biztosan többől él meg, mint 47e huf-ból, hiszen még netre is telik neki. persze, ha hivatásos, az más...

163107 2012.05.06. 12:25:47

A demokrácia lebontása, vagy nem teljesítése törvényszerűen gazdasági összeomlással jár - mert szorosan összefüggő dolgokról beszélünk, legalábbis az utolsó kvázi 70 évben. A demokratikus országok hallatlan ütemben fejlődtek gazdaságilag - minél inkább hátraszorították a különböző ideológiák uralmát, annál jobban prosperált a gazdaságuk: l. Németország, a legjobb példa pl. a nacionalizmus, militarizmus szemléletének a lebontásával - szembenézéssel - és azzal, hogy a gazdaság, a nép jóléte vált prioritássá más népek leigázása, vagy belső offenzívák kiteljesítése helyett. Az EU-nak ma is a motorja a német gazdaság - na és mi is megdöglenénk nélkülük, ha hirtelen elhúznának a német beruházások, és kivonulna a tőke. 100-szor annyi IMF segítség se lenne elég, mint amire most ácsingózik Orbán - az más kérdés, hogy nem kapunk semennyit se. Mi sosem rendeztük közös dolgainkat, a két tábor - a nacionalista rövidlátók és az európai kötődésű, de azért ízig vérig magyar gondolkodók sosem fognak egyetérteni. A Nyírfa által többször felvázolt együttgondolkodás, összefogás ezekkel az elszállt agyúakkal eleve reménytelen, mert híján vannak a logikus gondolkodásnak, képtelenek összefüggésekben gondolkodni. Nagyon kisebbségben vannak már. A fidesz jó, ha 1millió 300ezer választót tudhat maga mögött. Ennyi a demokratikus ellenzéknek is van összesen - és akkor még ott van több mint 5 millió ember. Piszokul elégedettek ezzel a maffiával.

23353 2012.05.06. 15:58:46

Valahogy úgy éerzem nem az USA-t kellene követendő példának nézni hanem pl. Ausztriát. Miért is mennek a dolgok ott jobban? Valahogy úgy érzem hogy a skandináv/francia tipusú kapitalizmus az amit otthon jobban kedvelnének (legalábbis a NOLBloggozóak zöme) mint az US stílust. Persze van hasonlóság, sok fiatal nem talál állást, az otthoni cigany és az itteni fekete hoodik bánásmódja, a növekvű különség a gazdagok és szegények között.

60145 2012.05.06. 17:50:50

18. little: Nem az USA-ról van szó, hanem a Függetlenségi nyilatkozat elveiről, amely nyomán az Emberi és polgári jogok (francia) nyilatkozata született, s melyeknek az előzménye a szerves brit jogfejlődés, ennek pedig a felvilágosodás gondolatrendszere. És vissza tudnék menni a reformációig, és még korábbra. A baj, hogy a magyar politika magyarosítja ezeket az alapelveket, ahogy a skandinávok a saját képükre alkalmazták. De arrafelé a paraszt nem jobbágy volt, mások az előzmények! Mifelénk Pató Pál úr akadályozta a Habsburg modernizációt, stb. Most nálunk ugyanaz a dzsentri gőg a minta, amely mindig hátramozdította a polgárosodást. Hogy utálta ezt Széchenyi!

34417 2012.05.06. 17:51:36

little 2012. 05. 06. 15:58 attól tartok, nem az usa itt a lényeg, hanem a beidézett alaptörvényi vallomás. mintha nagyvonalúan te is elsiklottál volna felette. nulla, zero, csak üres duma, de azért igen büszkék rá, mert ezt ŐK izzadták ki...igaz, egyetlen betűjét se veszik komolyan.

chege 2012.05.06. 20:36:17

10-re Mert a tiéd nem! Aki még azt sem tudja ki a nyagyapja, az ne " hazám" -ozzon! Idegenszívú, veszdomnűj-ök! Rasid szekerét toló száz nevű kapcák!

267802 2012.05.07. 05:43:06

21. chege (látogató) Figyu te agy mosott! Nem szoktam vele kérkedni, de van-e neked atyai nagyapáig visszamenőlegesen "származási" papírod? Mert nekem igen! Ha neked nincs, akkor kussolj a sarokban!

34417 2012.05.07. 08:44:34

22. grincs 2012. 05. 07. 5:43 ne is foglalkozz vele. egy kicsit ugyan tudatlan - oroszul biztosan nem tud, a ciril abc neki már hieroglifa - de ha ez a véleménye - hogy majd ő megmondja, hogy ki a magyar, és kinek, hol a hazája - hát hagyjuk meg őt ebben a tudatban. ettől biztosan jobban alszik: már megint megmondtam nekik a magamét! sóhajt egy nagyot, talán büfikézik is egy halkat, befordul a falnak, ujját a szájába szopja, és lassan elalszik. álmában talán csönget egy kicsit, és reméljük, nem hasad tovább.

titán 2012.05.07. 11:16:16

Igen, ujját a szájában szopja, és akkora fülest kap, hogy majnem megfullad. Kár, hogy csak majdnem!

34417 2012.05.07. 12:07:51

24. titán (látogató) 2012. 05. 07. 11:16 ugyan, kérlek, ez csak egy vélemény. leírta, hogy ő hogy látja. hatalma/hatalmuk ugyan nincs hozzá (ha marad még egy kis józanság a választókban, nem is lesz), hát így éli ki magát.

12635 2012.05.07. 12:16:59

19. Atlasz, ötpontos a megvilágításod, nagyon igazad van!

263927 2012.05.07. 12:26:06

Jót kacagtam a Grincs féle "csendes többség" emlegetésén. Épp ez a csendes többség küldte el a bánatba a szoci-libsi vezetést. Vegyétek már észre, hogy nincs többségetek, de még kisebbségetek is alig. Pár megvezetett fanatikus nem csendes többség! A csendes többség a Fidesz és a Jobbik szavazói, akik a következő választáson is leiskolázzák ezt a kis gyűlölködő, nemzetellenes bandát! Gyűtsfd a konzervet Harun, mert a bújkálás alatt sok fogy! :-)

34417 2012.05.07. 12:38:25

--. Nagytibor 2012. 05. 07. 12:26 örülök, hogy megtisztelted blogomat, és ismét mélyen szántó, sőt, messzire mutató gondolataidat élvezhettük. számtani tudásod lenyűgöző, következtetéseid egyenesen akadémiai tudásról tesznek tanúbizonyságot, na és, a jövőbe látásod, fantasztikus! ha a szombati ötös lottó számait is megsúgnád, komolyan mondom, megváltóként tisztelnélek! várom továbbra is látogatásodat, iszom szavaidat! csak még azt nem tudom eldönteni, a cba-ban, vagy a coop-ban vegyem meg a konzerveket? melyikben lesz olcsóbb az árpádsávos?

263927 2012.05.07. 13:09:03

Turul Tesco? Amúgy ha szeretnéd a Jobbik bukását, nem kéne mást tenned, mint belépsz! :-)

34417 2012.05.07. 13:16:53

[Nagytibor](#1378506) ugyan már, kedves tibor, csak nem képzeled, hogy a jobbik nekem bármit is számít? amúgy is megnézem, mibe lépek bele, mert elég sok a sz@r így is:-) háturul tesco? nem rossz...csak a beszállítóit kell még bocskaiba öltöztetni, vagy néptáncos szerelésbe, mindjárt felmennek a felvásárlási árak:-) de, ha javasolhatnám, talán maradjunk az alaptémánál. sokkal szavahihetőbb lennél, ha bármely alaptörvényi idézetet, vagy a vastagon szedett 3. cikk sorait elemeznéd...

267802 2012.05.08. 11:45:41

27. Nagytibor Figyu Tibike! Számszerűsíteni tudnád, mekkora is az a többség? Most! 600 ezer? Az hány % ? :-))
süti beállítások módosítása