Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Stokkol a remaj, Viktor?

2012. január 20. - Harun al Rasid

Összetartás, éljen Orbán!

Összetartás, éljen Orbán!

Hallgatom a rádióban a hírt, hogy a holnapi kormánypárti békemenettel - erről később - kapcsolatban összetartást rendeltek el az ország egész területére az erőszak- és rendfenntartó szervezetek minden tagjának: egyenruhásoknak, civil ruhásoknak, terrorelhárítóknak, leiter jakaboknak, mindenkinek. Folyamatos riadókészültség vasárnap estig, még sz@rni se mehetnek úgy ki, hogy arról felettesüknek tudomása ne legyen.

Kormányzati körök szerint ugyanis a 2006-os események megismétlődésétől tartanak. Hát, ez igen érdekes...szép áthallás, hogy a baloldal, amelyik mindez idáig igencsak visszafogott megjelenést produkált nyilvános megmozdulásain, most minden bizonnyal autókat fog felborogatni, kukákat felgyújtani. Mivel a TV székházát ügyesen kivonták a tűzvonalból, fogalmam sincs, hogy túró rudi éhségüket hol fogják csillapítani. Kockakőben sem vagyok biztos, úgy vélem, igény se nagyon lenne rá, hacsak valaki nem akar otthon kocsibejárót lerakni belőle. Homokos talajon is biztos. De mit lehet tudni: a kormányzati körök tudják, amit tudnak.

Van itt még egy dolog: ha már 2006, lesz szemkilövés is? Vízágyú? Lovasattak? Mert hát, mint tudjuk, az ilyesminek szoros tartozéka, hiszen ezek a magukból kivetkezett, véresszájú, idegenszívű, hazaáruló libsibolsibibsik mindenre képesek, csak hogy kinyilvánítsák a Nemzet Megmentőjével szembeni ellenérzésüket!

Kormánypárti békemenet...khmm...mitől is az? Ki is folytat itt háborút, és ki ellen? Ki is az, aki folyamatosan harcban áll? Ki is az, aki nem tudja úgy lehunyni a szemét, hogy egy ellenség képe nem lebegne előtte? Szóval, mitől békemenet ez? Azért utána lesz dolga a Köztisztasági Hivatalnak. Mire azt a nyálkát eltakarítják utánuk, amit csigaként maguk után hagynak...persze, lehet, hogy lesz közte birkasz@r is. Azt viszonylag könnyű összesöpörni.

A címben említett kifejezés ifjúkorom szlengje. Akkor mondtuk ezt, amikor a másikba belefagyott a sz@r is. Persze, az alcímnek is van egy kis áthallása. Valamikor kitartásra buzdítottak...

Kérdésem: mitől félnek ennyire?

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr638309626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ejmiakő 2012.01.20. 10:19:43

Mitöl félnek? Szerintem - hogy kövessem a szavaidat - a sz@rtól. Hiszen elvált a májtól.

179584 2012.01.20. 10:33:56

A kérdésed bennem is gyakran felmerül...

256125 2012.01.20. 10:40:59

A rendőrök meg lesznek áldva, fellármázták ezek a fél világot: Erdélyből, főleg székelyföldről jönnek buszokkal, az 7-800 km , de jönnek a Vajdaságból is - azok ott most nagyon aktívak, a zöme Szerbiából jött azoknak is, akik Csurkát hallgatták itt, a Klauzál téren - szegedi nem is volt, csak 1-2 röhögő bámészkodó. Így valóban összetrombitálnak egy sereg embert - na és ki fizeti? Te, meg én... Egyébként oltári szemétség: a kibicnek semmi se drága alapon veretik a pöcsönkkel a csalánt.

256125 2012.01.20. 10:46:14

Szerintem Rasid, nagyon is tudják, hogy a baloldali demokratikus ellenzéknek nincs csőcseléke. De megmondom én mitől félnek: Bencsik nem alszik emiatt. Hogy fideszesnek álcázva odamegy egy jó pár "nem fideszes", és amikor a legemelkedettebb a hazugsághangulat, akkor elkezdenek Orbán takaroggyozni. Valahol a tömegen belül, a rendőrök megbolondulhatnak. Ez a veszély a lefoglalt területekre is érvényes. Kire van ráírva, hogy fideszes? Felbiggyeszt egy bazi nagy kokárdát, és a kellő pillanatban rázendít. Na ettől félnek, ezért kell a nagy rendőri készültség - mert nincs már itt más probléma, mint menetelni: amúgy minden rendben.

12910 2012.01.20. 10:47:00

vidékről is utaztatnak, ingyen busszal, a résztvevőknek fejenként 5 ezer Ft jár, olvasom éppen a neten... amúgy én sem értem, mire ez a nagy készültség, ha békamenetről van szó, csak nem talált ki valamelyik nagyokos fideszes egy műbalhés koreográfiát?

34417 2012.01.20. 10:53:10

hát, egy alattomos befeketítésnek biztosan jó lesz: erősen gyanítok olyan aljasságot, mint amit ossi a 4-ben leír...

256125 2012.01.20. 10:56:48

Azt, Rasid én még le se írtam. Most írom le: talán direkt várnak egy jó kis összecsapásra. Nagyon részletesen benne van a kotmányukban, mikor lehet "készültségi állapotot hirdetni". Lehet ezt forgatják a fejükben. Kijárási, gyülekezési tilalom, cirkáló rendőrök, statárium...

114634 2012.01.20. 11:03:13

Ossinak a 4.-ben igaza van! Lesz egy-két beépített, jól kioktatott emberük, akik majd jól csinálják a balhét! Bent a rendőrségen majd jól elmondják kitakart arcca, h őket bizony a baloldal küldte rendet bontani! Oszt' utána, majd az ügyeletes médiák jól bemutatják, h ez a gaz baloldal megint rárontott a nemzetre! Meg van e rendesen koreografálva!!

114634 2012.01.20. 11:04:57

7. ossian1 Nem jársz messze az igazságtól!!

251002 2012.01.20. 11:17:09

RE: 4. ossian1, 2012. 01. 20. 10:46 Vajon hogy fognak viselkedni a szélsőjobboldali "kormánypárti" békemenetelők? Hiszen a szélsőjobb tegnap azt várta volna, hogy Viktor kilép az Unióból. mert beavatkoznak a szuverenitásunkba. Viktor ezt nem tette meg. Ők sikernek értékelik a szabadságharcot?

34417 2012.01.20. 11:25:56

[ossian1](#1319471) azért ez még kevés lenne ahhoz. de aljas rágalmazásnak elég. ne kombináljunk, majd kiderül, mennyi is az annyi, jól fotózva. de akármennyi is: béketüntetésnek semmiképpen nem lesz az. mert, ha saját, másképpen gondolkodó honfitársaik ellen vonul, akkor az minden, csak nem béke. ha a kritikus külföld ellen, akik igenis elvárják orbántól - milyen botorság - hogy tartsa be a magyar kormány által elfogadott uniós szabályokat, megintcsak milyen békemenet? sima, fizetett demonstráció. na és, ha lesznek százezren? annyi az összes, de mellet döngetni jó lesz, bizonykodni, hogy most megmutatták!

12910 2012.01.20. 11:28:24

persze ez a békamenet elsősorban most külföldnek szól.

193225 2012.01.20. 12:01:59

Pici Gyurcsány Vezesd a harcot Te Ildikó felelj neki! Ennyi a vidám baloldal, Szemlőhegytől Hűvösvölgyig. Kac kac kac kac! Mindenki érdeme szerint!

34417 2012.01.20. 12:09:18

na igen. csakhogy, a kormány eltaktikázta magát, hogy a bérencfelvonulást még e hónapra tette. azért a pár ezüstért sokkal többen vonulnának fel februárban, amikor először kapják meg a csökkentett bérüket! mennyi fröccs fér be a kocsmában ennyiből? nálunk 130-ért mérnek egy kisfröccsöt, ha nem is tokaji minőség, de egész jól ízlik. egy kiló szalonna - kurva egészséges, kimutatták - ezer huf felett van, mondjuk, 3 kilóval már egész szépen ki lehet húzni a következő fizetésig. benzin az autóba? na látjátok. szóval, nagy akarásukban ezt rendesen eltaktikázták.

34417 2012.01.20. 12:11:11

12. yankari 2012. 01. 20. 11:28 nem kérdés. mivelhogy, van nekünk egy nemzeti egyetértés rendszerünk, aminek talán 100.000 híve is akad. majd lehet rá mutogatni. de várjuk ki a végét. lesz még utána is dolgunk, bőven.

256125 2012.01.20. 12:21:13

Ja, hát az ember kombinál. Annál is inkább, mert ismeri a szervezőket, mint a rossz pénzt... 2002-ben Bayer így írt ( másnap, ahogy elveszítette a választást a vezére). "És végül a megbékélésről. Mert az nem lesz. Igen, a gyűlölködők csak akkor győzhetnek, ha mi is gyűlölünk. Hát nem gyűlölünk. De a haragot tartsuk melegen. Most ki-ki, és fekete, vagy fehér. Nincs megbékélés. Nem lesz Megbékélés háza. Meg se próbáljátok. Mert akkor odamegyünk majd, és kérdezünk. Keményen és kíméletlenül kérdezni fogunk, két és fél millióan, ha kell. A nyakatokon leszünk. Vért fogtok izzadni. És nem kívánok magamnak olyan ellenzéket, mint mi leszünk!" Na és mos meg se moccanhat az ellenzék... Arra megy ki szerintem. Legyen ürügy betiltani a tüntetéseket, megmozdulásokat - és hozzá az ájtatos "megbékélési" szöveg...

34417 2012.01.20. 12:28:50

[ossian1](#1319531) egyszer bayert valaki 8 napon túl gyógyulóan fogja megszólítani...na bumm, legfeljebb mártírrá válik. majd később boldoggá, aztán szenté.

256125 2012.01.20. 12:34:21

"Elmondom, milyen lesz az, amikor eljön a forradalom. Olyan lesz, mint bármelyik másik nap. Talán ősz lesz, talán tél, talán tavasz. Az emberek egyszer csak elindulnak az utcákon egy tér felé. Talán bejelentett tüntetés lesz ott, talán semmi sem, csak egy hír fut végig a városon. Talán engedélyezett lesz a gyülekezés, talán nem. Lesznek ott rendőrök, talán kevesen, talán sokan. Onnan ismerjük majd meg, hogy ez a forradalom, hogy az emberek ereiben száguldani fog az adrenalin, kirobbanóan jókedvűek lesznek, mintha szerelmesek volnának, és nem azért jönnek majd, hogy szónokokat hallgassanak meg, akik ezerszer és ezeregyszer elmondják ugyanazt, hanem azért, hogy együtt legyenek. És az emberek ott maradnak a téren, és nem mennek haza. És mindenfelől egyre többen érkeznek rohanvást a térre. És távoli városokban és falvakban készülődni kezdenek az emberek és a híreket lesik.”" 2003- őszén íródott, és kapaszkodjanak meg; Bencsik András vizionálta ezt a lapjában, éspedig a Medgyessy kormányt képzelte elűzni ilyenformán. Ezek folyton lázítottak a korábbi kormányok ellen. Most meg ez a békepapság..:-))) Na és egy kormány mikor szorul fizetett felvonulókra???

114634 2012.01.20. 13:10:14

"Száz évre előre bejelentette tüntetéseit a Milla Nem vicc. 2112. október 23-ig minden évben kétszer demonstrálnának. Száz évre előre bejelentette tüntetéseit a Milla (FN24) "Követve nagy vezérünk példamutatását, következő 100 évre mind március 15-re, mind október 23-ra bejelentettük a BRFK-n szokásos tüntetésünket a Szabad sajtó útra" - olvasható az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport blogoldalán. Mint arról korábban beszámoltunk, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat 2014-ig bezárólag az összes fontos budapesti közterületet lefoglalta március 15-re. Az ellenzék szerint így akarják megakadályozni a kormányellenes tüntetéseket. Az Egymillióan a sajtószabadságért csoport tagjai – akik fellebbezését a TASZ jogászai fogalmazzák – emiatt döntöttek úgy, hogy a két legfontosabb nemzeti ünnepünkre, március 15-re és október 23-ra, 2112-ig bezárólag minden évre előre bejelentenek egy-egy demonstrációt. Biztos, ami biztos." http://www.hir24.hu/belfold/2012/01/20/szaz-evre-elore-bejelentette-tunteteseit-a-milla/~~fokusz Hehehe!!!!

34417 2012.01.20. 13:20:36

19. raptor 2012. 01. 20. 13:10 nem rossz. csakhogy előbb kellett volna ébredniük. igaz, a kormány is csak két évre előre foglalt le minden számot tevő közterületet. mintha nem bíznának a jövőjükben:-) minden esetre a milla elég nagy bohócot csinált belőlük:-)))

szavaka 2012.01.20. 14:10:23

Ossian1, én biztosan állítom, hogy aki Székelyföldről érkezik arra a bizonyos tüntetésre, szívesen, önként és a saját zsebére megy.

11951 2012.01.20. 14:38:02

21. szavaka (látogató) Persze hogy saját zsebre,az a lóvé amit kap érte....+ a kirándulás Pesten,+ az,hogy láthatja az imádott vezért....ez nem semmi...:-)))

34417 2012.01.20. 14:54:08

21. szavaka (látogató) 2012. 01. 20. 14:10 hát persze. otthon nincs ilyen majomcirkuszban része:-) amúgy, mi köze hozzá?

34417 2012.01.20. 14:55:27

amúgy népünk gyámola, a nagy országmentő, a kárpát-medence géniusza azt találta mondani, hogy ha az imf pénzt akar adni nekünk, mi nem ugrunk félre előle! ez hülye...

zöldhajtókás sárgapitykés közlegény 2012.01.20. 15:24:46

Nagyon szagos lett az ÁRNYÉKSZÉK!

34417 2012.01.20. 15:30:06

25. zöldhajtókás sárgapitykés közlegény (látogató) 2012. 01. 20. 15:24 hát persze. ideje is odébb állnod, nagyon bűzlesz:-) öcsi, esélyed sincs ellenem. se eszed nincs annyi, se verbális tehetséged, hogy duellumra kelj velem. az általad ismeretlen szavakra keress rá a guglin: tudod, a barátod:-)))

Rebeka 2012.01.20. 15:34:04

Nem hiszek az összeesküvés elméletben, de ez a békemenet nekem nagyon bűzlik! Attól tartok, hogy Napóleonunk a kis harcos, össze akarja ugratni a határon túliakat az itt élőkkel. Ha valami zűr lesz azt ráfogja az ellenzékre, mert így szokta.. Azért megérne egy misét, hogy minden bevezető úton lennének narancsba öltözött riporterek, akik követnék a bérmenetelők buszait és amikor leszállnának, "jó kis riportokat " készítenének velük!! Persze ezt békemenetelés közben is meg lehetne csinálni!, majd közreadni! Persze az sem lenne utolsó, ha a menet haladási útján, transzparenseket fognánk, amelyeken ilyen feliratok lennének: NÁLUNK MÉG BÉKE VAN! KIÉRT MENETELSZ? FIZETNEK NEKED EZÉRT? Meg ehhez hasonlókat, remélve, hogy a rendőrök nem motoznak szalagok után.

34417 2012.01.20. 15:35:55

mindenkinek: rodostonak, ennek a rendkívül bátor éjszakai bombázónak - a fene se tehet róla, mindig éjfél után jut eszébe ekkicsit lenin-fiúzni - elveszem a lehetőségét a közvetlen beszólásoktól. nem szeretném, ha kontrollálatlanul szennyezné mentálisan a környezetet. ha nem tetszik neki, na bumm, legfeljebb könnyesre sírja a párnáját:-)

34417 2012.01.20. 15:45:00

[Rebeka](#1319625) ahhoz képest, hogy mindehhez kurvára semmi közük nincs, mert a második állampolgárságuk (?!) csak arra jogosítja fel őket, hogy majd, valamikor, esetleg, szavazhatnak, elég erős a felhozatal - már, ha igaz. ez azért már háromfrontos harc lenne: határon túli bérmagyarok, baloldaliak és liberálisok, plusz a jobboldal, nem sok ez így kicsit? persze, hangulatkeltésnek nem rossz: senkire sincs ráírva, hogy nemzeti hevületből, vagy rasszizmusból, esetleg szimpla nacionalizmusból csapja pofán a másikat. majd az ambulancián kiderül, hogy 8 napon belüli, vagy túli. fogadjunk, hogy már megvan az árfolyama az elszenvedendő sérüléseknek is?

heva 2012.01.20. 17:41:08

A jobbikosoktól félnek, azoknak nincs félnivalójuk, ( lsd barrikád,) Orbán kiengedte a palackból a szellemet, és nem tudja ( akarja )visszagyömöszölni, bár el tudom képzelni, hogy ha balhé lesz a jobbik lesz a hunyó, így dupla húzással el tudja adni a diktatúráját Orbán. ( Ügyes húzás,.)

34417 2012.01.20. 17:52:37

[heva](#1319688) affenébe....nagyon tudok kombinálni.de ez azért nem semmi!

11958 2012.01.20. 18:06:35

Majd csak figyelj! Egyszerre üti ki a jobbik balhésait,(Tek , rendőrség,)-és eladja majd úgy hogy megmentette az országot a szélsőségektől,- így ő demokrata, leszámol a szélsőjobbal. (a legfőbb bűne a fidesznek a szélső jobb megjelenése)

34417 2012.01.20. 18:09:25

[hééé](#1319704) nem hiszem...a szélsőjobb belepacsál a birkamenetbe? áh, ez túl meredek...habár, ha pintér darabontjai - összetartás ide, összetartás oda - éppen nem lesznek elérhetők, még vérezhet is néhány orr:-)

11958 2012.01.20. 18:27:26

Bele fog pacsálni, mivel kiakadtak Farkas Flórin, és a márc 15-i területfoglaláson.Orbán rosszul sakkozik, (vagy a lakájai)

11958 2012.01.20. 18:37:37

...vagy ez a cél... a sakkban van olyan, hogy magunkra húzzuk az ellenfelet, szisztematikusan.(ezt csak tényleg nagykoponyák tudják kombinálni) Vikinek ez már túl magas, ezt talán hallotta, csinálja, de ma már nem tudja kezelni.(nem sakkozik jól, veszíteni fog, ezért fél ,de nem fog jól kijönni belőle.

34417 2012.01.20. 19:22:47

35. hééé 2012. 01. 20. 18:37 orbán pszichésen alkalmatlan a félelemérzetre, pedig az tartja életben az embert. az agyatlan most éppen azt találta mondani: ha az imf pénzt akar adni nekünk, nem fogunk félreugrani előle...orvost!!!

12635 2012.01.20. 19:35:37

Akik akár Székelyföldről, akár Vajdaságból, akár Szerbiából, akárhonnan képesek pénzért vagy ingyen idejönni mélységesen szégyellhetik magukat...

12635 2012.01.20. 19:39:16

Rasid a Nagy indián könyv és a Tenkes kapitánya emlegetése sem volt semmi és azt se tudtuk eddig, hogy Charles de Gaulle a példaképe...

114634 2012.01.20. 19:55:52

Gordi! http://erdely.ma/kozeletunk.php?id=108326&cim=autobuszokat_indit_az_emnt_a_januar_21_i_budapesti_bekemenetre

12635 2012.01.20. 20:06:51

Kösz Rapti, olvastam. Íme itt vannak O.V. oszd meg uralkodj politikájáénak a határokon túlra nyúló csápjai.

11958 2012.01.20. 20:39:52

Maradjatok, Otthon Testvéreink!!!!! Kell nektek háború???Mert ez a törpe a lábatok alól kíhúzza a Földet ( szőnyeget) (Trianonozik, .....stb...stb...)

11958 2012.01.20. 20:41:58

Ha igazán magyarok vagytok, akko....

34417 2012.01.20. 20:49:53

38. gordius 2012. 01. 20. 19:39 ez a szerencsétlen orbán "szakmának" nevezi a miniszterelnökséget. ő, aki életében még egy percet se dolgozott, semmilyen szakmában. persze, hogy lábjegyzet lesz. taposott lábjegyzet

34417 2012.01.20. 20:51:23

42. hééé 2012. 01. 20. 20:41 na, ne izéjjen mán kend....azok a magyarok, akiről orbánék megmondják.

34417 2012.01.20. 20:52:15

37. gordius 2012. 01. 20. 19:35 nem fogják szégyellni. bérmagyarok.

11958 2012.01.20. 21:06:44

Lol...... ki kéne deríteni az összes családi kapcsolatait. Horváth, Pintér, Lázár, Polt, Simicska, Nyerges............a családtagjaik nem igazán okos emberek, csak járnak boltba, iskolába.........ezek az emberek nem gondolják végig mit csinálnak. magyarázzák el a családnak otthon......ezért kellett a TEK?????,hogy a Cinege utcát lezárják???Orbán gyerekei, meg csak úgy mennek a világba????-nem hiszem. Itt Orbán-Lévai anyukát, apuká kellene megtalálni .és az összes féljen.......

11958 2012.01.20. 21:26:15

Lévai, és Orbán soha nem volt Magyar..már csak neve alapján sem. Családfa???

34417 2012.01.20. 21:36:27

[hééé](#1319747) ez nem a baloldal módszere, ez orbán terrorja, kubatov terrorja, lázár terrorja. nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás. orbán gyerekei? lesz nekik elég szégyellni valójuk e nélkül is. pintér? a végét járja. a többi futottak még...méghozzá jó messzire. amúgy, nevek alapján ki is a magyar? jelzők - kis, nagy - foglakozásnevek - kovács, fazekas - jellemzők - sántha, balogh - betelepültek - svábok - schmidt, szlovákok - szvoboda, szerbek - jovánovics, szóval, ki is a magyar? talán az, akinek a családneve: magyar? nem egyszerű ez...

12910 2012.01.20. 21:46:39

21. szavaka (látogató) ja, ja, akiben annyira buzog a buzoghatnék, leperkálhat 3 ezret, átszámítva persze lejben, oszt' beülhet az buszba.... annyira kíváncsi vagyok, a legközelebbi illen megmozdulásra hány atyafi jelentkezik.....

12910 2012.01.20. 21:48:53

de megjegyzem, asztat nem értem, miért ide jönnek az atyafiak, miko' dolog van bukarestben????

193225 2012.01.20. 22:10:26

Ha átjönnek a határon, mindjárt helyben kéne megtámadni ezt az erdélyi csürhét és szétverni. Éghető buszban jönnek, nem? Aztán csattoghatnak a bocskoraikkal haza. Megtanulják, hogy ne ugassanak bele a mások dolgába.

193225 2012.01.20. 23:20:08

A történelem egyetlen zsarnokát sem döntötték meg peticiókkal és facebook írásokkal. Aki ilyet állít, az hazudik nektek. Viszont már sok zsarnok botlott el utcaköveken és égette meg magát a tűznél. A tömeg ereje felbecsülhetetlen. Ha Gyurcsány békére int titeket, ugyanolyan zsarnokotok, mint Orbán. Ne dőljetek be! A ti dolgotok. Én elmondtam a véleményem számtalanszor.

34417 2012.01.21. 07:04:30

[Shakespeare](#1319767) ez azért egy kicsit erős, elvégre ők is a mi vérünkből vannak, uff! igaz, hogy látens magyarok, bérmagyarok, érdekmagyarok, de magyarok! az állampolgárságért mindent! életüket és vérüket még nem, de ha a nemzet egyesítője azt fogja kérni, egyként fogják felajánlani! vagy nem...mert ne feledjük a mondásukat: a székely szarta a magyart!

193225 2012.01.21. 08:48:57

Ti dolgotok. Nem tudok róla, hogy a székely magyar lenne.

256125 2012.01.21. 08:50:40

Olvasgatom a diadalmas írásokat, kommenteket, "Viktor felmosta az EP-vel a padlót", helyretette őket, lesöpörte őket ... stb. Amíg ilyen agyatlan rajongók itt tapsolnak neki, meg menetelnek... Mert mi történt? Épp az ellenkezője. Viktor nem keménykedett tovább. Visszakozott. Oda a duma, hogy nekünk nem diktál senki, nekünk ne mondja meg senki, mi legyen az alaptörvényünkben, mi szabadságharcot vívunk és nem engedünk. Engedett, tehát a pozíciója csak látszólag erősödött. Voltaképpen egyre gyöngül, hiszen megmondta Fellegi, az IMF-nek is lesz pár követelése, amit teljesíteni kell. Ott van mindjárt a szintén alaptörvénybe foglalt 1 kulcsos adó: az IMF szerint azt is vissza kell vonni. Mire a nagy hencegés, fel nem foghatom. Vissza kell térni, legalábbis gazdasági téren a 2010-rs állapotokhoz. Na és közben eltelt 2 év, ezalatt borzalmas országrontás történt: nagyságrendekkel jobban állnánk, ha ezeket a köröket nem futják meg, mert ami elveszett, kiesett ezalatt, azt a mai recesszióban hitellel sem lehet pótolni. Elképesztő pénzeket tapsoltak el pluszban (válságadók, mny kassza), ezekkel nem elősegítették, hanem gátolták a gazdasági fejlődést, hiszen a bankokat olyan helyzetbe hozták, hogy nem hiteleznek, ennélfogva nincs beruházás, recesszió van. Bóvli van, és irgalmatlan kiadások (hozamok, kamatok), az államadósság közben az antalli idők mértékét közelíti, drasztikusan nő, és óráról órára. Vereséget szenvedett hát Orbán, nem győzelmet aratott: kapitulált, és ettől vannak elájulva a hívei.

256125 2012.01.21. 09:01:38

54. Shakespeare 2012. 01. 21. 8:48 Ti dolgotok. Nem tudok róla, hogy a székely magyar lenne." De, magyar. Mindig is annak tartotta magát a székely nép, Kőrösi Csoma Sándor is úgy határozta meg magát: székely-magyar. Nagy valószínűséggel már a Kárpát-medencében éltek az árpádi honfoglalás idején. Ők a szereplői annak az onogur népcsoportnak, amelyik 670 körül letelepedett Mo-on, és magyarul beszéltek. Kései avaroknak is nevezik őket. A legtöbbjük letelepedett .földműveléssel foglalkozó réteg volt, hatalmas feltárásokról tudunk a Székelyföldtől egészen a Bécsi medencéig - ma is egyre másra tárják fel ezeket a településeket és temetőket. A székelyek ennek az itt letelepedett etnikumnak a katonai, védelmi rétegét alkották. A honfoglalás után is megmaradt ez, a mai É-Dunántúlon, a déli részeken és a mostani területeken éltek, majd teljesen oda húzódtak vissza. Katonai kötelezettségeik fejében kiváltságokat kaptak a legkorábbi királyainktól kezdve, még Mária Terézia idejében is. (Lófő székely). A nyelvük is ősi, magyar, balladáik, hiedelmeik a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza (pl a Kőműves Kelemen). Írók, költőik vannak, magyarok, gyönyörű nyelvezettel: Tamási Áron, Sütő András, Tabéry Géza, de sorolhatnám.

34417 2012.01.21. 09:16:34

[ossian1](#1319867) dehogynem győzött! ő mindig győz, hiszen nomen est omen! ami pedig a híveit illeti: előbb-utóbb tényleg elég lesz nekik egy szekérvár. középre a lovakat és az asszonyokat, amúgy kőrkörös védelem.

34417 2012.01.21. 09:17:17

[ossian1](#1319870) akkor mire fel az általam említett gőgös mondás? mert biza, nem itt hallottam, hanem székelyföldön!

210560 2012.01.21. 10:11:07

Bennem lassan alakul egy olyan megérzés, hogy a nagy cirkuszt elsősorban ők csinálják, maguknak..ideértve a félelemről szóló ciriburit is...Addig sem foglalkozunk - szerintük - a lényeggel..a zsozsóval. De nem először számították, számítják el magukat...hiába még tanulni kell ahhoz, hogy az ősök, a tanítóik tempóját, magukévá tegyék...de nagyon jól haladnak :( A ma mellettük felvonuló (haha) látványmagyarok annyit érnek, amennyit a látvánnyal jóllakó ember elégedettsége . Fanny

34417 2012.01.21. 10:26:57

[Fannyvár](#1319899) na, ezért mondom, hogy jókor csinálták, mert februárban erre már pénzért se lesznek kaphatók! arról nem is beszélve, hogy a bérmagyarok buszát a határon most is alapos ellenőrzésnek és egyenkénti útlevél ellenőrzésnek vetik alá - schengeni határ, vagy mifene - így elég unalmas egy béketüntetésre elutazni budapestre. a talaj is felenged lassan, kezdődnek a tavaszi munkák, most kellett ezt megszervezni, amíg van rá madár!

193225 2012.01.21. 10:33:39

Osszián, akkor sem érdekelnek..

256125 2012.01.21. 11:17:52

Rasid, hát éppen erre. Hogy ők korábban itt voltak, mint a honfoglalók. Hallottam én ezt családon belül is. A székelyeknél nem az onogur hagyomány él és élt 1000 éve is, hanem a hun hagyomány. Kicsit keverik, keverték. De a székely származású László Gyula a régészeti leletek (viselet, temetkezési szokások, griffes.indás díszítő motívumok) bebizonyította, hogy az onogur verzióról van szó. Ámbár már Baján kagánnal (előavarok) is jöttek magyar nyelvű törzsek, ez a nevükből a régi görög feljegyzések alapján kikövetkeztethető. Egyszer írok majd erről. És hogy magyarul beszéltek,(a kései avarok) azt az bizonyítja, hogy az árpádiak mindenütt a kései avarok szállásai mellett telepedtek le, majd keveredtek, de az új és a régi településnevek, földrajzi nevek mind, mind magyarok - 1-2 szláv van köztük. Ez másként nem eshetett meg, minthogy magyar népség volt az már - saját önelnevezéssel - Avar önelnevezés nem létezett - ez olyan volt, mint a "Hungar" a magyarokra. De az is igaz, hogy a székelyek ezeknek a kései avaroknak csak egy törzse volt. Nagy a valószínűsége, hogy az önelnevezésük szintén "magyar" volt, erre utalnak a kijevi krónikák, akik írnak a vengerekről, akik Herakleitosz császár idején vonultak a mai Mo területére - ez pedig 670 körül volt. Bizonyíték még erre, hogy 600 körül vált szét a magyarság , 3 részre - egyik a Kaukázusban telepedett le, a másik a délorosz sztyeppéken (a későbbi honfoglaló) , a harmadik odavándorolt, ahol később Juliánusz megtalálta őket: magyarul beszéltek és az önelnevezésük is magyar volt. De volt egy 4. ág - az már ide jött . Nem olyan sértő az, aki ismeri a székely észjárást.(székely szarta...)

34417 2012.01.21. 11:26:01

[ossian1](#1319919) hát, úgy 9 valamennyi millió magyarnak sértő. nem gondolnám, hogy túl sokan ismerik a székely észjárást meg az eredettörténetet, amit oly' szépen levezettél.

256125 2012.01.21. 11:30:06

Hát, ez igaz...:-)) Rasid, levél ment...

193225 2012.01.21. 11:59:25

Osszián, ez volt. Most az van, hogy én nem akarok odamenni, ők se jöjjenek ide, főként a sajátjukkal a csalánt. :) A saját dolgaikat intézzék, ne a miénkbe avatkozzanak.

rodosto 2012.01.22. 02:15:52

Most megmutattuk, hogy akik árulják az országot, azoknak a gyarmatosító vevőknél van a helyük. Ott kollaborálhatnak, hazugságokat hajtogatva. Akkor csomagoljatok és tűnjetek.

34417 2012.01.22. 09:27:58

[rodosto](#1320290) tiszta szerencse, hogy erre semmiféle ráhatásod nincs, olajbogyó:-) te is ott voltál? akkor tudod, mit mutattál meg? hogy még visszatalálsz a vályúhoz:-)))

114634 2012.01.22. 10:18:37

67. harunalrasid (szerkesztő) Ha lánc van az orrába fűzve!

szavaka 2012.01.22. 23:15:59

Nincs értelme az itteni vitatkozásnak, hiszen Ti is jól tudjátok, hogy a székely ember 1000 éve is, 1848-ban is magyar volt, 1944-ben is, 1956-ban is, és ma is az! Nem ismeri 9 millió magyarországi magyar azt a bizonyos mondást, amit Te is viccként fogtál fel, amikor hallottad, Harunalrasid, így nincs is oka, hogy zokon vegye, hogy sértőnek érezze. Nem a székely embernek kell szégyenkeznie, hanem azoknak, akik az itt elhangzott jelzőkkel illették őket. Köszönöm, hogy elmondhattam a véleményem.

34417 2012.01.23. 06:24:36

[szavaka](#1320895) viccből? az ilyenért a "makkosban" 8 napon túl gyógyulót kapna a humort kevésbé értőktől! a székely ember, saját felfogása szerint is, soha nem tartotta magyarnak magát. tudod, úgy hívják magukat: székelység és nem magyarság.

34417 2012.01.23. 09:33:12

[szavaka](#1320895) még egy: nálatok, csíkszeredában a következő értékrend működik: először a magyarok, aztán a székelyek, végül a csángók. megbízhatósági, simlisségi sorrend. hidd el, szavahihető forrásból tudom. most akkor, miről is beszélsz?

szavaka 2012.01.23. 11:35:44

70-re: Nem tudtam. A népszámláláson minden székely magyarnak vallotta magát. 71-re: Azt tudom, hogy én mit mondok, de én sem értem már, hogy miről beszélünk.
süti beállítások módosítása