Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Semjén atya és Trianon

2011. október 17. - Harun al Rasid

és még ő mondja a tutit!

és még ő mondja a tutit!

http://hirszerzo.hu/belfold/20111011_semjen_trianon

Nekem ez az álszent, nagyképű megélhetési politikus azóta a begyemben van, amióta azt találta - igencsak nagy arccal - mondani a győzelem után, hogy tkp. ők - mármint ez az izé, ez a valami KDNP - az ész, és a Fidesz az izomtömeg, az erő. Mit mondjak, van benne valami. Csakhogy, ha a Semjén-félék az ész, mi csodálkozni való van Orbánékon?

Azt is csodálom, hogy Orbán ennél sokkal csekélyebb dehonesztálás miatt is lenullázott már szövetségeseket, így fel kell, hogy tételezzem, Tömjén atya tudhat valamit, ami miatt Orbán kussban van.

Legutóbbi, teljes tudatlanságáról - sőt, hozzá teszem, iskoláiból következhető tudásának hiányáról is - árulkodó megjegyzése Trianon kapcsán szólt. Álljon itt egy nála lényegesen felkészültebb levele, minden ékezetjavítás nélkül:

"Kedves Baratok!

Talan mar olvastatok Semjen Zsolt miniszterelnok helyettes nyilatkozatat amely Trianonra emlekezve kijelentette hogy "Trianonban nem  a  kulso ellensegeink  gyoztek le minket, hanem a  belso ellensegeink szurták  hátba az orszagot." Semjen igy folytatta: "A katasztrofa azert kovetkezett  be mert az orszag élén egy olyan 'szerencsetlen es alkalmatlan pojaca'  allt,  mint Karolyi Mihaly, vagy a hazaarulo Linder Bela."


Meggyozodesem hogy a hazai torteneszkozosseg, a Tortenettudomanyi Intezet  es  a Tortenesz Szovetseg  fel fogja emelni a szavat Semjen Zsolt  suletlensegei ellen, de magam is szeretnem tenykent rogziteni: annak ellenere hogy a  kifejezes, "a hátorszag dofte le vedojet" 1919 es 1944 kozott az akkori  magyar kormanyzat kredojat kepezte, attol az még nem volt igaz es ma sem
az.

Eloszor is emlekeztetni kellene a miniszterelnokhelyettest arra hogy  Magyarorszag 1918-ig az Osztrak-Magyar Monarchia egy reszet kepezte es  hogy  a Monarchia maga csak kisebb befolyasu es sokkal gyengebb partnere volt a  nemet birodalomnak. A haborut csak a nemetek nyerhettek meg es csak a  nemetek veszithettek el: az Elso Vilaghaborut a hitleri propaganda minden  allitasa ellenere Nemetorszag katonailag es politikailag elvesztette.


Ime nehany Magyarorszagot kulonosen erinto tortenelmi teny es esemeny:


Az Osztrak-Magyar Monarchia az Elso Vilaghaboruban 8,322.00 embert  mozgositott, ezekbol meghalt 1,200.000, megsebesult 4,250.000, fogsagba  esett 2,400.000. A vesztesegek aranyszama tekinteteben a Kettos Monarchia  messze elol jart a harcolo orszagok kozott.


Az 1917/1918-as orosz osszeomlast kovetoen a nemet hadvezetoseg a  hadosztalyainak jelentos reszet atcsoportositotta a nyugati hadszinterre  es  1918 marcius 21-en meginditota a Michel-nek nevezett tamadast amely  iszonyu  vérvesztesegek ellenere sem hozott tartos sikert. Az amerikai hadsereg  beavatkozasa es a nemet tengeralattjaro hadjarat sikertelensege  kovetkezteben az Entente behozhatatlan folenybe kerult amely tenyt a nemet  hadvezetoseg maga is elismerte. 1918 augusztus 8-an, a nemet hadsereg  "fekete napjan", nemet katonak tizezrei futottak az ellenseghez.


A remenytelen hadihelyzet arra osztonozte Eric Ludendorff vezerezredest,  aki  foszallasmesterkent 1918-ban a nemet hadsereg, sot Nemetorszag  tulajdonkeppeni parancsnoka volt, hogy Hindenburg tabornagy vezerkari  fonokkal egyutt koveteljek egy olyan nemet kormany azonnali megalakitasat
amely kepes lesz a Szovetsegesekkel egy fegyverszunetben megallapodni. Az oktober 3-an megalakult Prinz von Baden vezette demokratikus nemet kormany  azt meg is probalta de a Szovetsegesek szigoru feltelei miatt csak  november  8-an irtak ala szerzodest es a haboru november 11-en ert veget. Maga a  nemet  hadsereg augusztus ota szuntelenul visszavonult de, s ez igaz, meg
mindenutt  idegen foldon harcolt. Addigra viszont a keleti front mar regen  osszeomlott.


1918 szept. 3-an az USA harcolo felnek ismerte el a Csehszlovak Nemzeti  Tanacsot.  Szept. 15-en megindult a Szovetsegesek nagy balkani tamadasa amelynek  kovetkezteben Bulgaria szept. 25-en letette a fegyvert. A bulgar hadsereg  kieseset lehetetlen volt potolni, tobbek kozott azert mert nem volt eleg  szen es vasuti szerelveny a csapatok szallitasara. Amellett a katonak  jelentos resze addigra mar bujkalt vagy eppen a lazadokhoz csatlakozott.


Okt.5-en megalakult a Delszlav Nemzeti Tanacs, amely ugyanugy mint a  csehszlovakok kovetelte Nagymagyarorszag felosztasat.

Okt. 16-an Karoly csaszar es kiraly manifesztuma megigerte a Monarchia  foderalizalasat mire a magyar kormany Wekerle Sandor miniszterelnok  vezetese  alatt bejelentte Magyarorszag kilepeset a Kettos Monarchiabol.

Okt.17-en Tisza Istvan bejelentette a parlementben: "Ezt a haborut  elveszitettuk." Igaz hogy Karolyi Mihaly ezt egy nappal elobb maga is  kijelentette, de a nagyra becsult Tisza Istvan bejelentese leirhatatlan  hatassal volt mind a magyarokra mind Magyarorszag nemzeti kisebbsegeire.


Okt. 24-en megindult az olaszok nagy tamdasa a Piave folyonal, amely  Vittorio Veneto néven vonult be a tortenetirasba. Az osztrak-magyar csapatok  addigra  rongyosan, ing nelkul, lyukas bakkancsban, csontvazza fogyva harcoltak. A  korabbi Piave-i csata lassu elorehaladasanak legalabbis a legenda szerint  egyik oka volt hogy a katonak a brit- francia- olasz loveszarkokba  behatolva  ravetettek magukat a finomabbnal finomabb etelekre. A hadsereg nagy  tobbsege  amugy sem volt a fronton hanem a hatorszagban varta a haboru veget.


Okt. 29-en Wekerle Sandor kormanya visszahivta a magyar csapatokat az  olasz  frontrol. Ezzel megindult a front teljes felbomlasa.


Okt. 30-an kitort az oszirozsas forradalom. Ugyanabban az idoben a Szlovak  Nemzeti Tanacs kimondta Szlovakia Csehorszaghoz valo csatlakozasat,  valamint  megalakult a magyarorszagi es erdelyi Roman Nemzeti Tanacs.


Aznap ejszaka Jozsef foherceg Karolyi Mihalyt miniszterelnokke, s Linder  Bela vezerkari ezredest honvedelmi miniszterre nevezte ki.


Nov. 3-an a Monarchia foparancsoksaga Paduaban letette a fegyvert de  addigra mar nem letezett a Habsburg  Monarchia.


Nem tudom, hogy mikent lehet egy haborut jobban elvesziteni mint hogy az  ellenseg elonyomulasat senki sem tudja megallitani, a sajat  katonasag  egyszeruen hazamegy, a foparancsnoksag leteszi a fegyvert, s a  birodalomban  sorozatosan alakulnak olyan uj kormanyok  amelyek sem a regi monarchiaval  sem a magyar kiralysaggal nem vallalnak semmifele kozosseget. Mindebben  Karolyi annyi szerepet jatszott hogy ellenzeki politikuskent pacifista es  Entente-barat politikat hangoztatott; Linder Bela az osszeomlas elott  semmifele szerepet sem jatszott.


A trianoni bekeszerzodest 1920 junius 4-en irtak ala, Magyarorszag  felosztasa lenyegeben 1918 oszen ment vegbe meg hozza mindenutt eroteljes  francia tamogatassal. Egyedul a Tanacskoztarsasag Voros Hadserege szallt  szembe az orszag felosztasaval amikoris visszahoditotta Kassat, Eperjest  es  Szlovakia jelentos reszet; ez alatt a Horthy csoport francia patronatus  alatt Szegeden szervezkedett. Horthyek hatalomra jutasat 1919 oszen a  francia tabornokok altal megszervezett roman megszallas tette lehetove.  A ket haboru kozott A "hatorszag dofte le vedojet" jelszo a magyar  vezetoseget abba az illuzioba ringatta hogy ha mar az Elso Vilaghaborut  nem
sikerult megnyerni akkor a Masodik Vilaghaborubol az orszag gyozteskent fog  kikerulni. Nem igy tortent.

Semjen Zsolt illuzio kergetese semmikeppen sem  valik a magyar nep javara.

Deak Istvan

Columbia University

New York
"

A fene tudja, én jobban hiszek Deák Istvánnak, mint Semjénnek. Az pedig, hogy Semjén illúziót kergetne, barokkos túlzás. Semjén, sajnos, hiszi is ezt. Ráadásul ő - szintén sajnálatos módon (mondom én, tudhat valamit Orbánról) - a miniszterelnök helyettes.

Ezek után, mégis, mit vártok a többi politikustól?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr788309490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

15138 2011.10.17. 18:59:41

Semjén... köhög a bolha. Istenem, hogy kerülhetett ez a hapsi ilyen pozicióba???? :((

210560 2011.10.17. 19:10:12

Sztem simán megbukna töriből . Ez tuti..csakhogy őt ez már nemigen érdekli :(

34417 2011.10.17. 19:19:22

1. Nefelejcs 2011. 10. 17. 18:59 tud valamit...valakiről:-)

34417 2011.10.17. 19:20:38

2. Fannyvár 2011. 10. 17. 19:10 gondolod, tanult valamit, valamikor, egyáltalán? mert ugyebár, az iskolai végzettség nem jelent okvetlenül tudást is.

163107 2011.10.17. 19:22:32

Tömjén egy kapitális nagy fasz, egy idióta. A témát magam is megírtam. Véletlenül, Rasid, az még a kommentekből is kimaradt, hogy hogy a pitsába lehet egy ekkora barom Magyarország miniszterelnök-helyettese

163107 2011.10.17. 19:29:41

Játszd újra Zsolti! Ez a címe. Már mint játssza újra a két világháborút ez az isten barma.

34417 2011.10.17. 19:31:46

ossi, grácia szegény fejemnek, de lemaradtam róla. ezt a levelet viszont nem régen kaptam, ennek apropójából tettem fel. az 5-ös kérdésedre a válasz a postban van...tud valamit orbánról:-)

163107 2011.10.17. 20:41:34

Hát ezért vigyorog Gyurcsány is, mint akit baszni visznek: tudja, ha ő eccer kinyitja a száját...

62853 2011.10.17. 21:37:25

Bocsánat, de nem akarom a történelmi tényeket ismételgetnem, ezt már megtettem Osziánnál. Mindezek ellenére észre illene venni, hogy ezeket a 300 forintos budiforradalmárokat legkevésbé a tények érdeklik.

34417 2011.10.18. 07:06:02

9. lusta 2011. 10. 17. 21:37 mábocs, de a tények ismeretéhez min. olvasottság kell, és a tanultságról akkor még nem is beszéltem. jó részük a budiba is a népsportot viszi ki:-)

34417 2011.10.18. 07:07:53

8. Osszián (szerkesztő) 2011. 10. 17. 20:41 na igen. ferivel törököt fogtak. még annyi eszük sincs, hogy átgondolják: ha gyurcsány kipakol, baromi nagy szarba kerül orbán!

15184 2011.10.18. 08:21:06

1. Senki sem hiszi el nekem, de Semjén az a típus, akinél a közéleti ember és a magánember között szakadék van. Aki viszont ismeri, az igazolja szavaimat. Legutóbb Lendvai Ildikó képviselő mondta ugyanazt, amit most én, egy interjúban. Magánemberként ő egy művelt, kulturált, széles látókörű, megbízható, kedves ember. Mindenben az ellenkezője annak, amit politikusi álarcban mutat magáról. Szinte hihetetlen.

34417 2011.10.18. 10:56:28

@maxval bircaman egy politikus nem magánember. leszarom az ájtatatos pofáját, ha otthon széles látókörű, politikusként meg barom. mi több, el sem hiszem róla, hogy otthon más. még, hogy széles látókörű!

15184 2011.10.18. 12:48:02

13. Nem csodálkozom, senki sem szokta elhinni. Én sem hittem mielőtt megismertem.
süti beállítások módosítása