Volt egyszer egy Alkibiadesz, akit Athén - bár ugyancsak ellentmondásos alak volt - az állam irányítójának akart, akit nem kötnek gúzsba az alkotmány korlátozásai. Hódolói kérték, helyezze magát olyan pozícióba, ahová az irigység már nem ér fel. Minden támogatója figyelmeztette a "demosz" ingatagságának veszélyére. A "demosz" ugyanis ellene fordulhat, az odaadásuk nem bizonyul majd tartósnak. És ha eljő az óra - figyelmeztették odaadó hívei - neki abszolút hatalommal kell rendelkeznie, hiszen nem kisebb dolog forog kockán, mint a nemzet túlélése. Igaz, hogy hódolóinak hada nem tudott végigmondani egyetlen dicsőítő zengedelmet se, hogy ne harsogtak volna közbe: autokrata, autokrata!
Alkibiadesz nem viselte jól a kritikákat, idézve a költő sorait: kényelmes a zsarnok trónja, de nem vezet le lépcső róla...Kleophon, Anütosz, Kephiszophon és Mürtilosz, a legvakbuzgóbb oligarchák, ágyba bújva a radikális demokratákkal - ráadásul olyan elképzelések szószólójaként, amelyek Alkibiadesz körében kedvező fogadtatásra számíthattak - , a leggerinctelenebb talpnyalói voltak (nem ismerős ez valahol, jelen időben?). Stratégiájuk az volt, hogy túl-alkibiadizálják a népet. Csak arra nem számítottak, hogy addig tömik a népbe, míg végül megcsömörlik tőle, és kiköpi.
Csakhogy, Alkibiadesz számos győzelmet tudhatott magáénak, minek alapján akár "tirannosznak" is kikiálthatta volna magát, de mégsem tette. Megvolt rá az oka.
Nekünk viszont csak egy Orbánunk van, ki ugyan folyamatosan harcban áll, de győzelmet még nem aratott. Alkibiadesz nagy ellenfele, a spártai Lüszandrosz, igen okosan mondta: a merészség türelmetlen. Orbán kétségtelenül merész, ami a nem szokványos alapú intézkedéseiben is megnyilvánul. Csakhogy, a vakmerőség nem tűri a nehézségeket, a késedelmeket, mohó, mint egy ragadozó madár, győzelmeket kell habzsolnia, különben elpusztul. A vakmerőség úgy véli, mindent irányíthat, kikényszerítheti a legértelmetlenebb döntést is, irányíthatja a történelmet és a nép sorsát, ráadásul mindezt erénynek nevezi.
Orbán, ha győzelmet nem is aratott, de egy valamit elért, mi több, tökélyre fejlesztett: az élet kis hazánkban tiszta politika lett. Ha összefutsz valakivel, nem üdvözölheted egyszerűen mint embertársadat, azonnal mérlegelned kell: barát, vagy ellenség? Ugyanis Orbán csak ellenségekben gondolkodik, barátairól olyan nagyon hírek nincsenek. A polgártársaddal szembeni bánásmódot egyetlen dolog határozza meg: mit tehet érdekedben, itt és most, nem majd valamikor, egyszer, valahol. Ő pedig ugyanilyen módon vesz mértéket rólad. Az ember már nem beszélget, hanem tárgyal, nem mond valamit, hanem képvisel egy álláspontot. Az emberek értéke nő, vagy csökken, mint a birkáé a hetivásáron, csak nem pénzzel mérik, hanem befolyással. A látszat mindenhol fontosabb, mint a lényeg. Nem lehet számon kérni a másiktól a megbízhatóságot, az ember nem kötelezheti el magát véglegesen semmi és senki mellett, mert egészen az utolsó pillanatig nyitva kell hagyni a menekülési útvonalat: egy barát, puszta érdekből, felnyom, vagy egy másik barát utasítására meg kell, hogy szegd az előzőnek tett ígéreted.
Orbán kétségtelenül nem Alkibiadesz, bár a "demosz" egyre több athéni jelet mutat. Alkibiadesz elég ellentmondásos alakja volt az athéni társadalomnak. Orbán még csak nem is ellentmondásos...
