Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Ezért a népért úgyis mindegy.

2011. augusztus 30. - Harun al Rasid

Ebsorsot akar, hát akarja!

Ebsorsot akar, hát akarja!

"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.

Így aztán nem is kapott soha föloldozást!

........

Azóta a baloldal már önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.

Mert belőlük is hiányzik az a négy alaptulajdonság, ami emberré tesz minket: az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret."

http://nepszava.com/2011/08/velemeny/kertesz-akos-nyilt-levele-az-amerikai-nepszavahoz.html

Hát, feleim, valahogy így...és Ákos még elég finoman fogalmazott.

Illusztrációként olvassátok:

ADY ENDRE

A HŐKÖLÉS NÉPE

Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró kánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kiméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért ugyis mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.


 

Nem kétséges: megkapjuk, mert mások, nem külhoniak, de saját véreink is erre szánnak minket!

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr278309440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

34417 2011.08.30. 14:32:09

6. Osszián (szerkesztő) 2011. 08. 30. 14:28 ennek a menekült zárványnak teljesen mind1. fogalma sincs az egészről.

163107 2011.08.30. 14:33:39

Nem értelek, Emilke, szó szerint megegyezik, online is, és a mindig kéznél lévő Ady kötetem versének szövegével is. Az igaz, hogy a vers négysorosokból áll.

34417 2011.08.30. 14:34:15

2. Shakespeare 2011. 08. 30. 12:47 de, emilke, leszarjuk. méghozzá az általam egyáltalán nem tisztelt 2/3-os többesszám. úgy, ha lehet, ott reklamálj. amúgy cserélj böngészőt, vagy szemüveget. a link működik.

34417 2011.08.30. 14:36:44

4. kimitake 2011. 08. 30. 13:43 nem, kisfiam, te tényleg nem tartozol felelősséggel semmiért. még a saját hamis hitedért sem. szavaidból csak úgy süt a keresztényi alázat és szeretet. de sebaj. egyik felkentetek mondta: mindenkinek jogában áll hülyének lenni. neked is, misima, alias liberálispusztító. szegény misima...

34417 2011.08.30. 14:39:32

ja, és misima: ha nem tűnt volna fel, az idézett írás nem erről szól. de hát, a te szinteden, az orrod hosszával van a baj. ha azt jó pénzért meghosszabbíttatnád, tovább látnál. igaz, a szépséged határozottan romlana:-)))

163107 2011.08.30. 14:44:43

Én szeretem Kertész Ákost. Tudom, hogy értünk haragszik ő is, akárcsak Ady annyi írásán keresztül. (Nem csak verseiben, publicisztikáiban is). Mert az már igaz, hogy annyiszor, de annyiszor sikerült végzetesen elkúrnunk a magyar életet. Ady azon kevesek egyike volt, akik látták, hogy a háború katasztrófába visz. Pedig körülötte óriási volt a lelkesedés. Érezte már korábban, hogy az a világ el fog süllyedni, mert rossz urak kezében az ország sorsa. Neki lett igaza. De nem azt mondta, hogy: na látjátok, ugye megmondtam - hiszen tudta ő, a magyar nép csak áldozat maga is, ha ostorozta is, ha feddte, a szíve szakadt meg. Még nem volt vége a háborúnak, de ő tudta mi vár ránk: "Üdvözlet a győzőnek Ne tapossatok rajta nagyon, Ne tiporjatok rajta nagyon, Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön, Ki, íme, száguldani akar. Baljóslatú, bús nép a magyar, Forradalomban élt s ránk hozták Gyógyítónak a Háborút, a Rémet Sírjukban is megátkozott gazok. Tompán zúgnak a kaszárnyáink, Óh, mennyi vérrel emlékezők, Óh, szörnyű, gyászoló kripták, Ravatal előttetek, ravatal. Mi voltunk a földnek bolondja, Elhasznált, szegény magyarok, És most jöjjetek, győztesek: Üdvözlet a győzőnek." Mert nem csak ostorozta, nem csak fel akarta rázni - de szerette is a népet, amelből gyökerezett. Most Kertész Ákos szavaiból csak a túlzó indulatot érzem.

16338 2011.08.30. 14:48:37

Emlékszel még Rasid, amikor a Vérszagú hazámban arról írtam, mindig azzal azonosulok, akit a legtöbb gyűlölet éri? Nem azt írom, hogy magyarázhatatlan, mert a gyűlölet soha nem magyarázható. Akkoriban egy-két elszigetelt, tiltott, letiltott helyen jelent meg gyűlölet nagyrészt a cigánysággal szemben, minden cigányt bűnösnek titulálva...ma nyíltan megy a gyűlölködés, a gyűlöletkeltés, az aljaskodás a magyarral, a magyar néppel szemben, minden magyart alázva és bűnösnek titulálva. Ilyen fokú gyűlölettel én még akkor sem találkoztam, mégis kiakadtam, ez az írás olyan durva, olyan megdöbbentően aljas, olyannyira túltesz mindenen...ne haragudj, ezt tiltani kéne, mint anno a radikálisan gyűlölettel teli szélsőjobbos írásokat.

178873 2011.08.30. 14:51:25

Kedves Rasid! Nem, nem ez az egyetlen dolog, ami eljutott a tudatomig, de ez volt a legkirívóbb. Mit érdekel engem, hogy Kertész Ákos szerint, ha nincs baloldali árulás, nincs a FIDESZ se. Őszinte legyek? Butaságnak tartom. Az viszont igenis zavar, hogy kijelenti, a magyarok szolgasorsra születtek és a diktatúra pocsolyájában szeretnek pancsikolni - és leginkább azért jutott erre a megállapításra, mert azok a választók, akik éltek a lehetőséggel, hogy beleszóljanak az ország sorsába, azok a magyar választási szisztémán belül - aminek kidolgozásában jobb és baloldal egyaránt benne volt - jelentős többséghez juttatták azokat, akiknek politikájával ő nem ért egyet. Mielőtt félreértesz - én sem. De az ilyen hangvételű írások szerény véleményem szerint arra nem jók, hogy felrázzák az embereket a szerző által vélt közönyből. Arra jók, hogy felháborítsák azokat, akik egyébként már rég megbánták, hogy miként szavaztak. Azt is értem, hogy Kertész a baloldal vezetőit ostorozza - de amikor hátrahagyott közkatonákról beszél, abból továbbra is az az értelmiségi gőg sugárzik, hogy "mi a kiválasztottak tudjuk, hogy mi a jó nektek". Tudod Rasid, jó lenne már egyszer abból a tételből kiindulni, hogy a politikai ellenfeleinkre szavazók is gondolkodó emberek, akik nem a baloldal árulását büntették, hanem egyszerűen mást vélnek követendő útnak.

178873 2011.08.30. 14:54:29

14. Osszián Kedves Osszián! Azt próbáltam Rasidnak is írni, hogy de ugyan legyen már meg a jogom arra, hogy más értem ne haragudjon!

193225 2011.08.30. 14:54:58

Oszián, ugye nem mindegy, hogy azt írom, ezért a népért úgyis...... vagy azt írom, hogy törötten, fogyva azt ne vallja,.... Tévednék? Mert, minden mindegy, minden egész eltörött,.... :))) De te ezt tudod.

163107 2011.08.30. 14:55:48

"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” Ismernünk kell más népeket és megkérdezni magunktól, genetikusan valóban mi vagyunk alattvalónak teremtve? Az oroszok nem? Az orosz muzsik, az orosz csinovnyik? A szlovák nem? Az osztrák nem volt a leghűségesebb alattvaló, ami csak létezik? A francia is egészen 1789-ig, na de forradalmakat mi is csináltunk. Kiket soroljak? Amíg elnyomás van valahol, alattvaló is van. Mondjuk, hogy Amerika úgy szerveződött meg eleve, hogy nem volt úr-alattvaló viszony. De a világ többi részén mindenütt volt jószerével. Nincs genetikusan alattvaló nép. Ez persze csak kiragadás. Tudom, mit akart Kertész mondani. Hogy ezzel felráz-e valakit? Talán. Mert az szentigaz, hogy most igenis fel kellene rázni, lármázni az értelmes embereket, hogy jó, 300, meg 100 éve még nem sokat tehetett egy alattvaló, de most igen, most SZÉGYEN elviselni, eltűrni, hogy egy disznópásztor uralkodjon felettünk, akinek épp ellenkezőleg, a megbízása okán szolgálni kellene a népet, amelyik botor módon trónra emelte.

193225 2011.08.30. 14:58:37

Rasid, mennyi cseresznyepaprika kell a jó gulyásba? (Kacsintottam, bal szemmel. :))---)

163107 2011.08.30. 15:03:46

Emilke drága, direkt megnéztem, mondom kötetből is, azt meg tudod, hogy Adyban kissé otthon vagyok, és én se szeretem, ha rosszul idézik. Így van a postban: "Hogy néhány maradt sereghajtó Törötten, fogyva azt ne vallja: Ezért a népért ugyis mindegy, Ebsorsot akar, hát - akarja." Nálad: Az idézett vers különben így szól: ....... "HOGY NÉHÁNY MARADT SEREGHAJTÓ TÖRÖTTEN, FOGYVA AZT NE VALLJA: Ezért a népért ugyis mindegy, Ebsorsot akar, hát - akarja." . Hát, ha kifolyatom a szemem, akkor is azonos a két szövegrészlet.

12635 2011.08.30. 15:10:43

Az ilyen írásokat nem szó szerint kell érteni, a sorok között kell olvasni, a túlzás, az erős fogalmazás, írói eszköz, a figyelem felkeltésére szolgál...

34417 2011.08.30. 15:12:29

[jus](#1248526) attól tartok, fogalmad sincs mindarról, amiről írsz. azon felül te is elakadsz ott, hogy jaj, báncsák a magyart! tudod mit? tűzzél árvalányhajat a kalpagod mellé, gombold újra a vitézkötéses mellényed, és reklamálj a jóistennél, aki, mint tudjuk, a történelem ura! aljas lenne? amikor tükröt mutat a baloldalnak? basszus, baj van a szövegértéseddel neked is?

193225 2011.08.30. 15:17:22

jus, vedd már fel a szemüveged, tanácsolják veze! Nem érted? érted? na ugye, nem érted.. Ne aggodj, már ketten vagyunk olyan értelmetlenek.

34417 2011.08.30. 15:17:48

[solide](#1248528) mindenre jogod van. ez egy szabad ország - állítólag. érdekes módon költőink, íróink sora vallja ugyanazt, amit kertész ákos. ami pedig a szavazói mentalitásról szól: nagyon úgy néz ki, hogy messze nem gondolkodást, hanem büntetést, bosszút és megvezetettséget bizonyít. ugyanis követendő utat még árokjelző karókkal se jelöltek ki a fidesznél. egyetlen ilyen nyomvonal került egyértelműen lefektetésre: a jobbiké. maradjunk annyiban, hogy arra azért ne legyünk már büszkék.

34417 2011.08.30. 15:20:36

[gordius](#1248542) érdekes, egyetlen kritikus kommentelő sem az egészet nézi, értelmezi, hanem kiragadott részleteken rágódik. most mindjárt az jön, hogy bezzeg, a kertész, még ahhoz is smucig volt, hogy a koháry társaságot pénzelje. ugyan, kérem...

34417 2011.08.30. 15:21:50

[Shakespeare](#1248545) emilke, te nem vagy értelmetlen. te csak simán kötözködsz.

178873 2011.08.30. 15:24:32

26. Rasid Elfogadom az érveidet, nem is fogok tovább szólni semmit - csak még utoljára ennyit, ha végigolvastad, amit a második hozzászólásban írtam, akkor abból azért kiderülhet, hogy értettem az egészet, felfogtam, hogy miről ír Kertész

16338 2011.08.30. 15:29:14

" A magyar genetikusan..." engem ez nagyon emlékeztet a világ legnagyobb gyűlöletkeltőjére, aki szintén genetikusan próbált egy népet meghatározni... Ez a szövegértés Rasid. Csak én nem cserélek szemüveget, ha változik a nép megnevezése. Nem elemzem tovább, minek?

13118 2011.08.30. 15:31:12

hm. miért szóljak, tiltakozzak?: van felsőfokú végzettségem, tisztességes beosztásom, jó fizetésem, a közmunka másokra vár. miért szóljak, tiltakozzak?: ükfelmenőkön túl is római katolikus vagyok, a zsidók problémája nem az enyém. miért szóljak, tiltakozzak?: családfámba cigány sose került, zsidó se. miért szóljak, tiltakozzak?: akkor születtem, amikor bevonultunk Csehszlovákiába, nem én lőttem a Dunába a zsidókat, nem én hurcoltam őket gázkamrába, Rákosinak se tapsolhattam, Nagy Imrét se én akasztottam föl. miért szóljak, tiltakozzak?: van ennek az országnak parlamentje, kormánya, rendőrsége, ügyészsége, bírósága, majd ők lépnek, ha valami embertelen, ezért fizetem őket az adómból. de azért már szólok, hogy a múlt bűneiért engem is felelőssé tegyenek! hát nem igaz? :))

193225 2011.08.30. 15:32:30

27-re. De rég ettem jó gulyást! :)) Szóval Kertész Ákoshoz. Ebben nincs igaza. Hogy az a balf..z Árpád pont itt állt meg, .... A francokat, Augsburg környékén akartak ők , de ott Bulcsut és Lélt jól elverték, azt itt ragadtunk. A fenének kell nekünk útkereszteződésben állni, ha nem vagyunk hozzá elég tökösek. Észre kéne venni, hogy a nyilazós hadviselés ideje elmúlt. :))

163107 2011.08.30. 15:33:26

Most az egész magyar nép egy genetikailag elaljasult társaság volt világéletében, a baloldallal együtt, vagy azért nem egészen, mert volt a mai baloldalnak méltó öröksége? Bizony Rasid zavaros az Ákos fejtegetése. "Azóta a baloldal már önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig" Milyen örökséget, ha itt mindenki alattvaló volt, az egész nép mindenestől, genetikailag? Hogy jöttek a képbe a felsoroltak? Vagy-vagy. Vagy az egész nép, in situ alattvaló silány massza, vagy nem. Mert ha igen, itt méltó örökséget se hagyhatott senki, ha mindenki alattvaló! Ha mindenki! bűnös a holokausztban, a diktatúrában dagonyázásban, akkor lehetetlen pozitív szellemi örökhagyás is. Ha meg van pozitív szellemi örökség, akkor NEM lehetett minden magyar alattvalónak való genetikailag, nem lehet általánosítani, mert voltak ugye kivételek. Na, logikailag mellélőtt az Ákos.

34417 2011.08.30. 15:38:23

29. jus 2011. 08. 30. 15:29 valóban, minek. neked, legalábbis.

34417 2011.08.30. 15:39:51

30. Hmmmm 2011. 08. 30. 15:31 igaz. különben is, gyurcsány a hibás.

34417 2011.08.30. 15:43:37

32. Osszián (szerkesztő) 2011. 08. 30. 15:33 neked is csak azt tudom mondani, mint solide-nak: ha ezt idéz bárki írónktól, költőnktől, egy kurva szót se szóltok, de kertész ákos esetében össznemzeti sértődöttséggel kéritek ki magatoknak! pedig, mintha nem kertész nevelt volna minket, ha nem is genetikailag aljassá, de engedelmes birkává. és ehhez még nem is orbán a legautentikusabb birkapásztor!

178873 2011.08.30. 15:53:54

35. Rasid Azt ígértem, már nem fogok. Hát, így jártam. De, elnézést, mi az, hogy, ha írónktól költőnktől idézik, akkor egy szót se szólunk, de Kertész Ákostól nem viseljük el. Ő mióta nem író? És, ha elolvastad, amit én próbáltam mondani - az általánosítást viseltem nehezen. Illetve, az én tudom a tutit, de ti nem hallgattok rám, pedig én csak jót akarok mentalitást.

163107 2011.08.30. 15:57:33

Rasid, ne haragudj: de ha én írtó kemény írásokat szerzek akkor, amikor Orbán azt állítja, hogy a baloldal genetikailag arra van kódolva, akkor nem hagyom szó nélkül, ha Ákos ír ilyeneket azt sem. Ráadásul az egész nép, miközben utána egy oltári logikai bukfenccel arról beszél, hogy a jelenlegi baloldal elherdálta a pozitív örökséget. Innen már igaz, de hát lásd be, mekkora logikai baki, minimum, maximum meg sértés. "A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire." Kész. Ennyi a magyar, még rosszabb, kollektívan felelős egyedül a világon. Akkor később mit akar a pozitív szellemi örökséggel? Mit tud örökíteni egy ezer éve alattvaló, gyáva, dolgozni soha nem dolgozó, nem tanuló , csak irigykedő, gyilkoló! (ezt eddig észre se vettem) ősember? Ha MIND ilyen? (Hány éves is Kertész Ákos?)

34417 2011.08.30. 16:00:18

[solide](#1248566) elismerem, jót akarsz. legalábbis, jó szándékúan értelmezed. csak éppen befogadó partnereid nincsenek. pontosan jól tudod, hogy nem kertész írói mivolta a kérdéses. akiktől idézhetnők, nem kortársak, de érdekes módon, úgy a mohácsi csatáig visszamenőleg ugyanerről írnak. persze, ők mind rárontottak a nemzetükre.

34417 2011.08.30. 16:01:03

[Osszián](#1248568) ott a válaszom solide-nál.

193225 2011.08.30. 16:09:49

emilke, te nem vagy értelmetlen. te csak simán kötözködsz. De bizony, hogy én kurvára értelmetlen vagyok. Engem egyetlen vén fasz se nevezzen genetikailag alattvalónak. Vagy, ha,.... akkor ne csodálkozzon, ha tökön rúgom. Na, szép idő van, kit érdekel Kertész Ákos?

103902 2011.08.30. 16:17:47

Üdv! Szerintem az a mondat, hogy "A magyar genetikusan alattvaló." ostoba, sértő, és hazug. Még csak azt sem gondolom, hogy ezt túlzottan bizonyítanom kellene, de támpontnak ajánlom mindazokat a borzalmakat, amelyek a határozott névelő és egy nép nevének együttes használatából adódtak, nincs továbbá genetikailag olyan, hogy "a magyar", és akkor még nem szóltunk Bartók Béláról, stb. Írótól különösen remélhető lenne a pontos fogalmazás (az elkeseredés persze érthető). Azzal egyébként, hogy Magyarország lakossága ma egészében alkalmatlan a demokráciára, teljesen egyetértek, de ezt ilyen egyszerűen is meg lehet fogalmazni. Az elkeseredést is megértem, mert én sem ilyen országról ábrándoztam 88-89-ben. Tény, még ha borzalmas tény is, akárhányan is kiáltottak Jézust, Barabás lett az eredmény. Tény, hogy hiányzik a kollektív önismeret, a szembenézés magunkkal és múltunkkal, stb. Számos egyéb megjegyzés lenne még tehető (nekem például nehezen rendezhető egy sorba Dózsa, Bibó és Horn, de ennek nincs nagy jelentősége), a lényeg: ennyi vagyunk ma, vagy, ahogy Kemény Dénes mondta: az eredményjelző soha nem hazudik.

13118 2011.08.30. 16:21:40

és ehhez mit szóltok?: "- A magyar géniusznak két archetípusa van. A bartók és a puskás. A bartók sovány, a puskás kövér. - A magyarod élete lokális, szerelme globális. Mit akar ezekkel a magyarokkal? Was für ein magyar? - A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. - Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése és Trianon után túrónak használhatjuk... - A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. - A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. - A magyar az új nincs. Az új semmi. Az árnyék. - Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart. - Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! - A sárgamagyar... a tágasság érzetét kelti. A narancsmagyar....mámoros. A vörösmagyar....meleg. A jómagyarember.... az már a járásáról megismerszik. Mint komor bikáé. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos. - A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik. - Olcsó magyarnak híg a leve! " (részlet Esterházy Péter hangjátékából 1991) :))

103902 2011.08.30. 16:24:53

42. Számomra ez minden tekintetben különbözik az inkriminált mondattól, nem is tartom a két szöveget összehasonlíthatónak.

163107 2011.08.30. 16:32:08

Hmmmm, ezt a burleszket nagyon zokon vette a jobboldal, zóta is idézi. Nelkem csak a fásszárúság maradt meg, mert akkor kaptam fel a fejem, hogy tud valaki ilyen marhaságot kitalálni... Élcelődni szabad. Miért ne? Magamat kinevetem, ha kel... Na de hogy genetikailag ilyen, vagy olyan lennék? Mármint a karakterem, a jellemem, nem a szemem színe. Nem csípem az ilyet, na. a baloldal ostorozásában már igaza van - remélem túloz abban is, és csak akad még egy pár tisztességes ember itt is, És meg lehet ezt írni tonnás sértések nélkül is. Olvassátok el a Mozgó világot, abban Ripp Zoltán tanulmányát: Ripp Zoltán: A rendszerellenzékiség dilemmái és a kiútkeresés

163107 2011.08.30. 16:34:07

Rasid, javítsd ki, mert rajtam marad, hogy diszlexiás vagyok, vagy köztársasági elnök! (nem kel, hanem kell)

13118 2011.08.30. 16:42:50

43. akkor maradva "A magyar genetikusan alattvaló"-nál. a kivételek, akik mindig kevesebben vannak a többségnél, erősíthetik is. a kevesek kimentek az országból 1948-ban, 1956-ban, 1968-69-ben, meg még 1990-ig. aztán hogy hogy nem, azóta is mennek ki, és fognak is kimenni, nem is kevesen. akik 48-tól maradtak és ma is maradnak, azok meg túlélni szeretnék. ezért befogják a szájukat, hogy legyen holnap is munkahelyük. akiknek jól megy ma, azok meg miért is pofázzanak?

103902 2011.08.30. 16:51:25

46. Egyszerűen nem igaz, vagy csak részben igaz. A 80-as években sem fogtam be a számat, és nem a túlélésre játszik mindenki, aki itt maradt. A lényeg (egy lényeg): még jóindulattal is nehéz igaz állítást megfogalmazni "A magyar", "A zsidó", "A román", stb. kezdéssel.

13118 2011.08.30. 17:01:10

47. na ja, nem fogtad be. de rajtad kívül volt még ebben az országban 8 millió felnőttkorú. s ha nem érvényesülne az "alattvaló", akkor már 2006-ban megdöntötték volna a kormányt a parlamenttel együtt, vagy megdöntenék most ősszel. de semmi nem fog történni se ősszel, se tavasszal. legfeljebb csak annyi, amit fotelből nézhetünk a tévében. :))

103902 2011.08.30. 17:05:48

47. Én 2006-ban nem a kormányt döntöttem volna meg, hanem a csőcseléket vertem volna szét, aztán, a maszopot, a szadeszt, a fideszt, stb.:) Egyebekben ezért írtam, hogy egészében alkalmatlanok vagyunk jelenleg a demokráciára. Bocs, most mennem kell, és szerintem sem valószínű, hogy történik valami ősszel, vagy tavasszal. Ha még, az véres lesz.

13118 2011.08.30. 17:08:58

"egészében alkalmatlanok vagyunk jelenleg a demokráciára" lehet, hogy genetikailag? :))

Szóda Vaszil 2011.08.30. 17:50:23

5. Anton 2011. 08. 30. 14:25 Kertésszel kollaborálsz, ezzel elárulod a magyarságot. Kollektív bűnösként tekintesz ránk. Úgy vislkedsz, mint egy haza- és nemzetáruló. Talán az vagy? (Amúgy tőled mi másra tellne...? Egyívásúak vagytok. A két magyarfób szakállas bácsi...) 6. Osszián 2011. 08. 30. 14:28 Tudja ő, így nem tévesztett el semmit. Te most hülye voltál. De amúgy is az vagy...

103902 2011.08.30. 17:54:20

51. Arctalan és/vagy névtelen idegen, ez még szódával is gyenge volt. Ha "a magyarságot" el lehet árulni, akkor létezhetik a genetikailag alattvaló "a magyarság" is. Tud követni?

178873 2011.08.30. 18:06:47

Szervusz Stefan! Rég láttalak. Amúgy - támogatlak, azonosan vélekedünk. Hogy Osszit - illetve hát a Cyranot - idézzem: Mert magamat kigúnyolom, ha kell, De hogy más mondja, azt nem tűröm el ...

Szóda Vaszil 2011.08.30. 18:10:20

Kertész mocskolódik, gyűlölködik, hiszen az erre való hajlama a génjeiben van. Mert, ugyan hol máshol? Kertésztől elhatárolódom, megvetem, utálom. Egyre jobban. Meg olyanokat is, mint Kertész. A magyar nép NEM BŰNÖS!!! Aki ennek a kijelentésnek (mint alapigazságnak) ellentmond (mint pl. Kertész (is)), az nemzetáruló. 34. harunalrasid 2011. 08. 30. 15:39 Gyurcsány(i) hibás. Sok mindenben. 2006. június 10. és 2006. szeptember 17. óta tudjuk, hogy elkúrta a gazdaságot és vele Magyarországot. Ő maga mondta. A saját szavaval bizonyította be. Hogyaszongya: "Nem kell félni! Nem fog fájni." és "Elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon." De, fájt. nagyon fájt. Tudjuk, hogy elkúrák, hiszen megtapasztaltuk annak hatásait és kvetkezményeit. Mert pl. a nemfogfájnizás is az elkúrás egyik következménye. Az elkúrás és a nemfogfájnizás között volt az őszödi rizsa. S már öt éve, hogy tudjuk... De miután Ferit felelősségre vonják, bűnös is lesz. Már két helyről van megvádolva. Az utóbbi esetet a ballib oldal mélyen elhallgatja. Helyette inkább monomán és paranoid módon Orbánozik. Azzal terelve el a témáról szót... Hogy miről beszélek? A Kocsis István féle gyanúsítotti tanúvallomásról, amiben Gyurcsány(i) mellett Kókára és Szilvásyra is terhelő vallomást tett...

13118 2011.08.30. 18:13:35

54: most akkor nép vagy nemzet?

Szóda Vaszil 2011.08.30. 18:17:39

52. stefan 2011. 08. 30. 17:54 Nem érdekel a pampogásod. Maradj magadnak!

178873 2011.08.30. 18:21:26

54. Szóda Vaszil A "ballib oldal" számomra értelmezhetetlen jelzős szerkezet. Nincsenek "oldalak", egy nemzetnek vannak olyan tagjai, akik eltérő módon gondolkodnak a nemzet számára hasznosnak vélt utakról. Ezen túl, mivel egyetlen újság sem hallgatta el Kocsis vallomását - azért a bűnösséget majd, ha lehet ítélet után jelentsük ki valakiről - két eset lehetséges. Vagy nem olvasol újságokat, akkor az elhallgatás némileg felelőtlen kijelentés, vagy tudatosan torzítasz, hogy mondanivalódnak jobban megfeleljen a dolog.

Szóda Vaszil 2011.08.30. 18:33:21

42. Hmmmm 2011. 08. 30. 16:21 Na, a másik - ilyen Kertész jellegű - gyűlölködő fajzat az Esterházy, a harmadik a Spiró, a negyedik pedig a Nádas. Mindhárman Gyurcsány(i) Ferenc udvari bohócai, piedesztálra béremelői. Lásd a Népszabadságban való hűbéri nyilkatkozatukat 2006 őszén, az őszödi rizsa kijvetele után. Spiró talán akkor kussolt, de később mégis tanújelét adta a Kedves Vezetőjük iránti feltétlen lojalitásának... 55. Hmmmm 2011. 08. 30. 18:13 Kérdés? Nekem nem. Mert nálam a nép és a nemzet az egy és ugyanaz. Hogy azt országhatárok szabdalják sokká, az az érem másik oldala. Mert anno a most a határainkon túl élők a határainkon innen élők voltak. Országhatárokkal (amik igenis megmaradatak az EU-hoz való csatlakozásunk után!) a baloldal bármekkora igyekezete ellenére nem lehet szétszabdalni a nemzetet, mert a nemzet ellenáll. Mégis nemzetegyesítésre van szükség, mert az évtizedekikg tartott kommunista diktatúra nem tekintette magyaroknak azokat, akkik ugyan magukat magyaroknak vallották, csak éppen nem a Magyar Népköztársaság államhatárain belül éltek. S ezt a sort folytatta a magát hótdemokratikusnak valló baloldal (a kommunisták maguk, csak már egy új névvel), amikor megszűntette a HTMH-t és közpénzből ellenpropagandát folytatott a 2004. december 5-i népszavazás kampányában. na, de hol van máér a magát hótdemokratikusnak valló baloldal? Sehol. És hol vannak a határainkon túl élő magyarok? Ott, a szülőföldjükön. Ők nem tagadták meg a magyarságukat. A baloldal viszont az övéiket igen. Nem a magyarok bűnösök, hanem a baloldal. Na, de rútul ráfizettek a gonoszságaikra. Most pedig csodálkoznak, mint a taknyos pofájúak, hogy mi van... Lesz nekik még rosszabb is. Hamarosan...

13118 2011.08.30. 18:36:25

58: no csak. tán még akasztani is akasztanál?

163107 2011.08.30. 18:46:58

spiccer vazul, aki már be is rúgott, az én kedvenc elmebetegem. Most ki beszélt itt Gyurcsányról, te csótány? Megint elgurult a gyógyszered, olyankor jössz ide, de az isten szerelmére, legalább ne igyál, hallod. Ha a skizofréniádra, ami monomániával párosul, ráiszol, véged. Nincs most itt szó nyugodjál le, se Gyurcsányról, se Orbánról. Ez most másról szól, menjél hajcsikázni, vedd be szépen a bogyóidat, és szunyálj békességgel - az ápolók majd betakargatnak...:-)

medve1942 2011.08.30. 18:48:59

Kertész Ákos épp tíz évvel idősebb nálam, tehát jövőre lesz nyolcvan. Ennek ellenére csoporttársak voltunk a bölcsészkaron: eredetileg munkás volt egy gyárban, és valamilyen irodalmi ösztöndíj alapján vették fel magyar és talán angol szakra - azz utóbbit leadta, mert eléggé beszédhibás volt. Nagyon rendes ember, aki - témák tekintetében - a saját társadalmi rétegén belül igen tisztességes műveket írt. (Wesz nyilván Imrével téveszti össze.) A cikk szerintem bűnrossz, viszont a közlése illik Bartushoz, aki most megszünteti az online-újságját, mert nem tudja fenntartani.

178873 2011.08.30. 18:52:14

61. medve1942 Kertész Ákost, mint írót én is tisztelem. Azt hiszem, többen egyformán látjuk ezt a cikket.

13118 2011.08.30. 19:00:06

62. solide én azt látom, hogy érzékeny. talán én is érzékeny lennék, ha máshová születek. ámbár ma ez se számít, Esterházy Pétert is már többször lezsidózták és leballibsiztezték.

204112 2011.08.30. 19:03:58

Kikéritek a genetikai alattvalót. Elutasítjátok a kollektív bűnösség elvét. S közben itt ordít a MA! A kritikus többség alattvalóként viselkedik. A kritikus többség hagyja Falanszter Államot. A kritikus többségnek szava nincs a Magyar Szigetre! A kritikus többség a közmunkaprogramra csak azt sóhajtja: De jó, hogy én nem! A genetikailag azt jelenti , hogy egy viselkedésminta reflexszerűen működik. Állítjátok az ezeréves történelmünk alapján, hogy Kertésznek nem jó a meglátása? Az egyetlen kivétel Mátyás. És, persze, mindig is voltak nagyszerű emberek , hősök, példamutató lángelmék, bátrak, akik sutba vágták a félelmüket. Hiszen mutatni kellett, hogy lehet másképp is. Értem Kertész Ákost. Vele fájok és Vele perlek. Pontosan érzem, hogy mit hány a szemünkre. És nem zavar, hogy egy sorba állítja Dózsát és Petőfit, Adyt és Károlyit, hiszen mind a közjóért élő, író, cselekvő emberek voltak. És, igen, a baloldal elárulta azt az örökséget, amit a történelem ráruházott. Megtagadta, ahelyett, hogy felülvizsgálta volna a hibáit, és hajlandó lett volna másképp.... Magam sem vagyok a kapitalizmus híve, de valószínűnek tartom, hogy ezen a poklon keresztül kellett mennünk, hogy letisztulhasson, megbeszélhetővé váljon ez az ezer év, és végre együtt, közösen legyünk képesek eldönteni : hogyan tovább. A kollektív bűnösséget pedig nem úgy kell érteni, hogy a csecsemőtől az aggastyánig mindenki felelős abban, ami történt, történik. De, azt igen, hogy a történésekbe a kritikus többség beleegyezett, annak cselekvő részese vagy passzív támogatója, cinkosa volt. És valóban, ez a nép fel sem fogja., hogy mit követett el nem csak a környező országok, hanem önmaga ellen. Így nem is érti, miért kellene bocsánatot kérnie, egy őszinte megbánó folyamat egyik állomásaként.

medve1942 2011.08.30. 19:07:04

Bocs... elolvastam a teljes írást, úgy kicsit értelmesebb. Én nem emeltem volna ki az itt közölt elmekórtani jellegű első részt a kollektív bűnröl. A lényeg nem a magyarokra, hanem a baloldalra vonatkozó elmélkedés, ha ugyan van olyan, hogy "egymással szembenálló oldalak" (szerintem nincs, ez csak reklámfogás).

178873 2011.08.30. 19:07:34

63. Hmmmm Őszintén szólva már Rasidnak is megmondtam, hogy elfogadom az érveit. Amiket Te írtál, azokat meg különösen. De - már bocsánat -, ha ő lehet érzékeny, más is lehet érzékeny. Emlékszel, néhány napja nagy botrányt kavart ZorroAszter posztja, amiben szándékosan túlozva próbált meg bemutatni egy létező jelenséget - de elkapta a harci ideg, és ennek során túllépte azt a határt, ami megengedhető. Továbbra is tartom, Kertész ebben az írásában - még azt is megengedem jogos indulatból - szintén túllépte a határt.

13118 2011.08.30. 19:35:51

66. solide valahogy az az érzésem, hogy annak a kritikus többségnek, akikről nyírfa írt, meg kell fognia a tüzes vaskályhát. hiába mondják többen, hogy az megéget, hiába rá a történelmi példák sora. erős magyarországot, erős és egységes magyar nemzetet .... mondani kevés. ehhez minimum olaj, vagy arany lelőhelyet kellene találni. vagy egy olyan biztos erős szövetségest, akinek árnyékában nyugodtan lehetne szemétkedve mondani másoknak: - ha nem tetszik, szólok a bátyámnak és jól elver.

178873 2011.08.30. 19:41:37

Hát nem épp most próbálunk törleszkedni a nagy, erős, keleti gazdasági hatalomhoz? Hát itten szót fogadnak Neked! :)))

34417 2011.08.30. 19:46:27

54. Szóda Vaszil (látogató) 2011. 08. 30. 18:10 kiutalok neked egy hátrafelé nyilazós kurzust a felcsúti legelőn. biztos vagyok abban, hogy dicsérettel fogod végezni. igaz, hogy közben lovad falnak szalad, de ilyen apróságokra oda se figyelj. navracsics környezetében ez minden napos. csak igyekezz. talán majd rád is azt fogják mondani, kedves márk, mint a cigány lovára: nem vak ez, hanem bátor.

34417 2011.08.30. 19:47:38

65. medve1942 (látogató) 2011. 08. 30. 19:07 jééé. ..végre valaki, aki érti is, amiről kertész írt!

34417 2011.08.30. 19:49:25

52. stefan 2011. 08. 30. 17:54 nem, ne bízz benne. nem tud követni. szabó márkot nem a logikája miatt tartják:-)

13118 2011.08.30. 19:54:28

az egy kicsit messze van, mármint kilométerben. nem mondom, ha fegyverzetük és csapataik egy részét nálunk állomásoztatnák, más lenne a helyzet. nem mondom, talán ők jöhetnének is: http://www.youtube.com/watch?v=kU0GH2HAJs0 :)))

13118 2011.08.30. 19:55:33

72. a 68-ra válasz

178873 2011.08.30. 20:01:25

73. Hmmmm Szerintem ezt már egyszer megszemléztük. Csak arra nem emlékszem - ezért bocsánatot kérek -, hogy akkor is Te tetted fel posztként vagy Potrien őrmester.

13118 2011.08.30. 20:10:14

én hoztam ide, de arra már nem emlékszem, hogy postban vagy kommentben. :)))

34417 2011.08.30. 20:15:32

uraim és hölgyeim, egy valami biztos: az állóvíz felkavarodott. köszönhetően ez annak, hogy a hozzászólók egy része valami genetikailag kódolt indíttatásból, kizárólag azzal foglalkozott, hogy ki is a közreadó, tehát ellenvéleményét személyemen keresztül alakította ki. ez részben jó, mert úgy hívják, katalizátor. részben rossz, mert úgy hívják, szemellenző. ha ellenem perlekedik valaki - lásd a márk gyereket, aki rajtam keresztül egész gondolatvilágot támad - simán elsiklik a lényeg felett: kertész értünk haragszik, és nem ellenünk! persze, van, aki ebből hiúsági kérdést csinál. ugyan már, ő helyette senki ne haragudjon! csakhogy, szíves figyelmetekbe ajánlom: ha ma senki nem szól, holnap igencsak sokan fognak hallgatni. akkor pedig érvényes lesz az idézet: a magyar genetikusan alattvaló. és ez, bizony, nem nemzetsértés. történelmi gyakorlat.

13118 2011.08.30. 20:20:21

a hallgatás már elkezdődött. több helyről hallom, hogy bedugultak a hírforrások egy része. féltik az állásukat.

34417 2011.08.30. 20:36:36

Hmmmm 2011. 08. 30. 20:20 már bocsesz. milyen hírforrás? csak nem a gyógyászatilag kirendelt mti?

Szóda Vaszil 2011.08.30. 20:37:18

59. Hmmmm 2011. 08. 30. 18:36 Mit? Akasztani TI akartok. Mert pl. a Nyírfa nevű (aki a NolBlog legbutább kommentelője) nem egyszer uszított már arra, hogy támadás, irány a parlament, barikádokat, azonnali hatalomátvételt! Közben pedig bilibe lóg a keze. A Nyírfa nevű nem veszi észre, hogy ad1, a magyar választók nem kérnek a MaSZo(M)P vezette Gyurcsány(i) rezsimből. Sőt, ellenkezőleg, a Fideszt akarták, a második fordulóban kétharmados, majd az önkormányzati választáson már 90%-os többséggel, ad2, nincs versenyképes alternatíva. De akasztani azt nagyon akar(tok)... 60. Osszián 2011. 08. 30. 18:46 Már miért is rúgtam volna be? Amikor nem is ittam. Talán, mert más a véleményem, mint a tiéd? Amúgy eltévesztetted a házszámot, te csótány. Tudniillik a harunalrasid barátod Gyurcsány(i)zott hamarabb. Csak neki elnézed, mert ő a haverod, a spanod, a csókosod, a mentorod, a szponzorod. Már megint a kettősmérce, a buta és ostoba ballibek kettősmércéje... Tessék: 34. harunalrasid 2011. 08. 30. 15:39 "30. Hmmmm 2011. 08. 30. 15:31 igaz. különben is, gyurcsány a hibás."

178873 2011.08.30. 20:40:00

76. harunalrasid Kelifa! Mondjuk magamra vettem. Nem hiúságról van szó. Azt nem szeretem, ha valaki haragosan, indulatból mondja meg a frankót. Nem hiszek ugyanis abban, hogy bárki tudhatja, mi a legjobb. Elvileg erre találták ki a demokráciát. Hogy a kormányok kénytelenek legyenek kompromisszumokat kötve döntéseket hozni. Mondjuk ez nálunk nem igazán működött. Természetesen most látványosan nem, ezt egy pillanatig sem vitatom. Ahogyazt sem, hogy annak, ami most történik, már nem sok köze van a demokráciához. De azért korábban is rendre úgy alakult, hogy az ellenzék javaslatai mondjuk 98 százalékos arányban elvettettek, részben joggal, de nem ilyen arányban. És korábban is hallottam felelős politikus szájából olyan kijelentéseket, hogy nincs alternatívája ennek a döntésnek. Mindig van alternatíva, és nem igaz, hogy csak rossz alternatíva van. Tehát szellemes, de nem igaz, a magyar értelmiség előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan bonmot. Ráadásul, ha valaki nagyon erőszakosan akarja a szerinte jót, még akkor is eltántorít embereket, ha egyébként egyetértenek vele. Tipikus példáját is tudnám ennek most mondani, de nem akarom elvinni a dolgot.

178873 2011.08.30. 20:43:10

79. szóda vaszil Az a fogalom, hogy irónia teljesen ismeretlen? Ha szükséges, szívesen elmagyarázom, hogy miért nem volt gyurcsányozás az, amit rasid írt. Bár úgy tűnik, valahol nagyon az alapoknál kellene kezdenünk!

Szóda Vaszil 2011.08.30. 20:49:33

Kertész amúgy kurvára elfogult. Nem csoda, hiszen ő maga is zsizsi, akárcsak a druszája, akire rápakolták a Nobel-díjat. Mindig a zsidók és a kommunisták köllektív bűnösöznek. Mindig. Kivétel nélkül. De a saját oldaluk bűneiről úgy kussolnak, mint, ha azok soha meg sem történtek volna. Magyarország kommunista kádereinek 90 usque 95 %-a zsidó. Nem csodálkozom semmin. Csak undorodom. Tőlük. És nmár megint a holonmatra. Mintha a komcsik nem bűnöztek volna a magyar nép ellen. Kertész erről persze mélyen hallgat. Az anyjuk picsáját. Egyre jobban undorodom tőlük és egyre jobban utálom őket. Bassza meg a kutya! És a kedves feleségét is! Amúgy harunalrasid nagyon szarul védi Kertészt. Kertész szavai egyértelműek. Kertész a teljes holokausztot a magyarok nyakába varrja. Még azt a részét is, amit a németek csináltak. Kertész nemzetáruló. Leköpöm. Így 'e: KÖPP!!!

178873 2011.08.30. 20:53:22

Rasid! Ilyet tőlem nagyon ritkán hallhattál, de azt hiszem, eljött a pillanat, amikor olyan hangnem jelent itt meg, amivel túlértünk az ellentétes nézőpontokon. Azt hiszem vannak határok, amit be kell tartani. Az aljasság és butaság tömény párosára nincs mentség!

34417 2011.08.30. 20:56:24

82. Szóda Vaszil (látogató) 2011. 08. 30. 20:49 még az a szerencse, hogy kertészt jegyzik, téged meg nem. képzeld magad elé a csuládat: lecsurog egy csukott ablakon, te meg bánatosan nézed:-)

163107 2011.08.30. 20:59:28

Szódás viszkis vazul: Rasid tényleg a barátom, és ne bántsd, mert látod, mennyivel jobb szívű nálam? Mert nálam egy komment erejéig sem maradhatnál a régi csínyjeid miatt. Ő meg megtűr. Biztos ittál is. Csak ne pakolj rá gyógyszert, mert rohamot kapsz, és az intézetekben kevés az ápoló. Gyurcsányt ironikusan emlegette Rasid - ennyit nem tudsz felfogni? Nem hát, miket kérdezek - na de most már tényleg pihizzél. Ráadásul zsidózol itt. Alig hiszem, hogy ez bent maradhat, jószív ide, jószív oda, sajnos azt kell ezek után javasolnom a szerkesztőnek, hogy tiltson ki. Tudod, néha én is írok erre a felületre, és nagyon. de nagyon kényes vagyok a rasszizmusra.

34417 2011.08.30. 21:01:21

[solide](#1248691) 2011. 08. 30. 20:53 igazad van. szabó márk sokadszor kiérdemelte a szájkosarat. mondjuk, elég szégyen navracsicsra, hogy ilyen munkatársakat alkalmaz. megy a karanténba. amúgy demokratikusan. én vagyok a népfenség.

178873 2011.08.30. 21:02:45

Rasid! Az előbb igyekeztem körülírtan fogalmazni, de most elég hevesen csatlakozom Ossziánhoz.

178873 2011.08.30. 21:03:31

86. Bocs, amikor írtam, még nem volt fenn a válaszod. Köszönöm.

13118 2011.08.30. 21:04:15

78. harunalrasid (szerkesztő) nem. kormányközeli és minisztériumi hírforrások. így marad az mti és szíjjártó.

34417 2011.08.30. 21:05:59

[solide](#1248699) nem csak miattad. jelző nélkül: ezek az egyedek még a kutyáimban is allergiás tüneteket váltanak ki.

34417 2011.08.30. 21:11:00

[Hmmmm](#1248700) anno volt szerencsém a mti-bizalmast olvasni. hetekkel előbb tudtam, hogy a kínai hadügyminiszter - még mao ce tung volt a főnök - jól eltűnt valahol a járhatatlan hegységek felett, úgy valami tien san izé körzetében. attól tartok, a mai mti is erős késésben van.

34417 2011.08.30. 21:23:54

bocs, de nekem halaszthatatlan alhatnékom támadt. viszlát holnap.

178873 2011.08.30. 21:25:03

Rasid! Nem csekélység, a szerelmes dalokról szóló posztomnál kommentelt nekem miután kitiltottad. A legszebb az egészben, hogy többek között azzal vádolt meg, hogy kettős mérce, mert engem nem bánt, amikor a magyarokat támadják meg. Te törölted az én előző kommntjeimet? (Álnaiv kérdés volt - természetesen) Odáig nem jutott el, hogy ennek a posztnak a legelső kommentjét elolvassa! :))

210560 2011.08.31. 07:07:24

kedves Rasid ! Na akkor, a kiemelés fontosságára való tekintettel (mert minden kiemelés a lényegre próbál utalni- szerintem) "A magyar genetikusan alattvaló." Most akkor megint elindulhatunk a kályhától? : Ki a magyar? Itt az országhatárt jelző vonáson belül? Meg kívül? Sztem ne kezdjük újból. viszont reagálnék a 64-re (Nyírfa) ezt írja:..."A kritikus többség alattvalóként viselkedik..." Úgy tudom a magyar büszke arra, hogy megkaphatná a Nagy Túlélő megtisztelő kitüntetést...legalábbis nem egyszer hallottuk ezt, nem csupán az elmúlt húsz évben. Most akkor ez a cím (nagy túlélő), dicsőség, vagy gúny? Esetleg kritika. Esetleg ítélet. Esetleg bűn a túlélésben lemenni odáig, ahol már a ..."kritikus többség alattvalóként viselkedik.." ????? Fanny

34417 2011.08.31. 08:03:28

[Fannyvár](#1248787) véleményem szerint ennek a népnek mindig kellett egy vezérürü. mind1, hogy mi volt a cél, a kolomp után ment, engedelmesen bégetve. kevés kivétel volt, amikor felemelte a fejét a fűcsomóról. most emeli fel a legkevésbé, pedig ugyancsak fonnyadt. valóban túlélőként viselkednek. csak őket ne...birkák, nem kétséges. az a baj, hogy nincs hiteles vezérürüjük. kertész kihagyhatta volna a genetikus jelzőt, valóban. helyette beszerkeszthette volna a túlélőt - mondjuk úgy, megalkuvót. csak engem ne...

34417 2011.08.31. 08:08:44

[solide](#1248708) ugyan, ne is törődj vele. szabó márk genetikailag sérült fidesznyik. nagyobb baj, hogy miután kivágták a nézőpont intézetből, tarthatatlan nézetei miatt, navracsicsék felölelték, és most ott tanácsadó. navracsicsot ennél okosabbnak gondoltam.

163107 2011.08.31. 08:52:30

Rasid hidd már el nekem, hogy ez az elmebeteg nem kocsobur. Annak annyira más a stílusa, hogy összetéveszthetetlen - tegnap hajtottam vele össze a mol-on, folyton idéz, a szerkesztési stílusa teljesen jellegzetes, a sorközökkel stb, regisztrál (mint verecke újabb és újabb neveken - most döm-dödöm), és biztos, hogy nem elmebajos, csak genya. Ez az én elmebetegem már régen őrültködik itt, sosincs bejelentkezve, és mindig ugyanazt fújja - (Gyurcsány(i) - néha nagyon ocsmányul. Nincs jelentősége, persze. De biztosra veheted. Én már többször kiírtam az IP címét is - Sz.M. alis kocsobur biztosan tiltakozott volna, ezt nem érdekli, csak a rögeszméi, meg hogy gyalázhasson itt mindenkit. Nem is tagadja, hogy valami intézetben lehet.

34417 2011.08.31. 09:01:52

[Osszián](#1248814) legyen úgy. akkor viszont sikeres utánzó:-) amúgy márk korántsem tiltakozna. ő is dakota. egy vérből vannak ők, uff:-)

medve1942 2011.08.31. 09:05:34

Valamikor 1961 késő őszén régi magyar irodalom szemináriumon Kertész dolgozatot készített Misztótfalusi Kis Miklós Maga-Mentségéről. Én voltam a korreferens. Kertész a nyomdászban megjelenő munkásöntudatot emelte ki, én inkább úgy láttam, a teológiát végzett ember dühöng, hogy nyomdász mivolta miatt háttérbe szorítják, nem fogadják el helyesírási javaslatait, vagy hogy a feleségének hátrább kell ülnie a templomban. A hozzászólók közt emlékszem Kodolányi Gyulára és Szegedy-Maszák Mihályra. Nem is volt ez olyan kutyaütő csoport, így visszanézve. :))) Azt hiszem, Kertésznek nem annyira a "magyarral", mint inkább az emberrel van baja. Aki nagy előszeretettel köti meg a maga különbékéjét. Én például különbékét kötöttem az antiszemita hozzászólásokkal. Volna okom a sértődésre, de eszembe se jut. Senkinek se használ a tiltás, elfojtás, legkevésbé a "zsidóknak" (akiknek az a legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy egyikük ilyen, másikuk olyan - ebben rendkívül emlékeztetnek a nem-zsidókra).

163107 2011.08.31. 09:36:31

Medve, a te legendás higgadtságod, az adottság. Csodálatos emberismerettel párosul, és valami különleges megértéssel. Én pl. sokkal indulatosabb vagyok, főleg, ha butasággal, értetlenséggel találkozom. az kiakaszt. Az antiszemita, aljas megjegyzéseket nem tűröm a blogomban, nemhogy egyszer, de aki nálam ezt műveli, az egyszer és mindenkorra ki van tiltva. Mert tudod, kissé leegyszerűsítettem az életet: meggyőzni senkit nem tudok, hát nem vergődök vele, vergődjön mindenki a maga árnyaival. Nagyon pontos az utolsó mondatod: egyikük ilyen, a másikuk olyan - nos ÉPPEN mint a magyarok. A "magyar". (Rasidnak most teljesen igaza van, ha nem emlegeti Kertész a genetikát, már más az akusztika). De most épp én is ki vagyok akadva a "magyarra". Tényleg belesimul a rabszolgaságba, a szervilizmusba, az alattvalói mivoltba?

34417 2011.08.31. 09:40:44

99. medve1942 (látogató) 2011. 08. 31. 9:05 köszönöm. valahogy így kell érteni kertészt. de ki vagyok én, hogy megmondjam, hogy' kell?

34417 2011.08.31. 09:42:10

100. Osszián (szerkesztő) 2011. 08. 31. 9:36 pedig néha én is indulattól eltelve írok. de ismétlem: kertész is értünk haragszik, nem ellenünk!

163107 2011.08.31. 09:52:18

Rasidom, tök mindegy. Csak ez a mi elmebetegünk nem csinál semmit, az a másik genya meg rendszeres pártpropagandát fejt ki, és nagy károkozó a lelkem, emlékezz Diurnusra. Fanny - minden népnek vannak olyan időszakai, amikor túlélni akar, csakis, semmi mást, mert ezer veszély fenyegeti. Most az a helyzet, hogy éppen időszerű lenne nem csak a túlélésre koncentrálni, hanem arra, hogy visszaállítsuk a jogállamiságot, elzavarjuk a ránk telepedő uraskodókat, akik elfelejtik, hogy tulajdonképpen szolgáink ők nekünk. És éppen a "túlélés" érdekében kellene ezt tennünk. Bartus, akihez a levél szól, már lassan egy éve kérdezte: miért nem ordítotok? Hát igen: mért nem? De kussolt mindenki. Vérszemet kaptak, és most valami rabszolgatartó társadalom kialakítására készülnek - és egy-két publicistán kívül mindenki behúzza fülét-farkát. És van aki helyesli! (Ebsorsot akar). Hát itt a gubanc. Már az ordítás kevés.

163107 2011.08.31. 09:54:10

Rasidom, mit írtam tegnap kora délután? "4. Osszián (szerkesztő) 2011. 08. 30. 14:44 Én szeretem Kertész Ákost. Tudom, hogy értünk haragszik ő is, akárcsak Ady annyi írásán keresztül. (Nem csak verseiben, publicisztikáiban is). Mert az már igaz, hogy annyiszor, de annyiszor sikerült végzetesen elkúrnunk a magyar életet. "

34417 2011.08.31. 09:57:38

[Osszián](#1248834) nos, akkor mi is a baj kertész többes számával? mert én bizton állítom, hogy nem járultam hozzá a magyar élet elkúrásához. és mégis, én is viselem terhét.

180524 2011.08.31. 11:47:56

Üdv, akiket illet! Valóban jó, tartalmas vita alakult itt ki, kár, hogy nem értem rá korábban. Tökéletesen igaza van Medvének, el kell olvasni a teljes cikket, hogy a post kerek legyen. 105. harunalrasid (szerkesztő) 2011. 08. 31. 9:57 Harun, valamennyien viseljük ama terhet.

34417 2011.08.31. 12:38:48

[maiman](#1248896) ezt azért vitatnám. mert mintha a primus inter pares nem így látná.

180524 2011.08.31. 14:02:52

107.-re Harun, nem az én jóvoltomból lett "első az egyenlők között", ergo nem érdekel a véleménye. Különben is, ki tudja, meddig lesz még "primus inter pares"?:-))
süti beállítások módosítása