fájdalmasan aktuális...
fájdalmasan aktuális...
...ez őrült sár, ez istenarcú fény
(Vörösmarty)
Isten, küldd e helóta népre
Földed legszörnyűbb zsarnokát,
Hadd kapjon érdeme díjába'
Jármot, hátára kancsukát!
(Petőfi)
Cigány egy nép. Nem hogy tudatlan,
nem az a baj: nem is akar
tanulni! -- Bárgyú zsibbadatban,
másfélezer éve, míg vihar
zúgott körötte (tudniillik
a szellemé), ül bávatag;
igricei -- míg múlton múlik
az idő -- fölvonítanak
olykor; a `jobb nép` vigad sírva,
hogy "hajh, a régi szép idők!",
s hogy aszongya: "így volt megírva"
s hogy aszongya: "hajh, azelőtt" --
és így tovább. --
Melyik úristen
írta meg így? mikor? hova?
hisz tohonyaságban térdiglen
caplatott már Árpád lova;
eszik, iszik, ölel és alszik
"az istenadta nép" rogyásig
s robotol nyögve (égre hallszik)
-- mit néki `más`, mit néki `másik` --,
méri magát a sárga földdel;
az okosabbja is azért járt
tanulni külországokon,
hogy vettessék Gyulafehérvárt
le a toronyból! fű se zöldell
sírján, mert sírja sincs: a hon
ennyi -- vagy volt csak; a modernje
kimegy, kitanul és kitűnik
és szétszóródik, mint a pernye,
és anyanyelvének betűit
mintha bal kézzel írná már; a
nyelve hánytató makaróni,
és a haza emléke pára
(isten, ki tudná fölsorolni
e sok miért -- miért-nemet! ) --
nagynéha, talán, meglehet,
hogy izzón szívébe hasít:
élnek -- ha élnek -- rokonok
a Kárpátoktól le Vasig;
s itt benn és odakünn konok
dühvel marják egymást: mit elvet
az egyik, az a jó az ellen-
félnek; s egy-gyöngyünket, a nyelvet
disznók elé szórjuk, a szellem
őrét hátulról ütjük főbe,
mint se tatár, török, se német
nem bírta, és "tejfoggal kőbe..."
s szánk a másik száját enné meg -- --
cigány egy nép, nem `tesz`, csak jajgat,
hogy ez s az `eladta` magát,
és az s ez el fogja előbb-
utóbb.
Feleim, vigasztalhat,
hogy jól becsapja a vevőt.
Véres porond. Korlát, se gát.
Önkéntes gladiátorok:
egyik a másra acsarog
és támad újra, újra, újra,
s az öregisten hüvelykujja
lefelé bök -- rajt, hejjehujja!
Nyomunk a szél porral befújja.
Hát ezek vagyunk, magyarok.
Kolozsvár, 1974. július 12.
