Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Sulykolás

2011. július 28. - Harun al Rasid

avagy: úgy jó a magyar, ha...

avagy: úgy jó a magyar, ha...

A sulykolás eredendően egy ruhanemű tisztulását elősegítő művelet neve. Régen az asszonyok patakparon végezték, a sulykolófa segítségével.

A patak vize elvitte a szennyet, a megrisztult ruhát pedig kitették a napra, száradni.

Aztán van egy másik jelentése is a sulykolásnak. Főleg erőszakszervezeteknél dívik, egy műveletnek, gyakorlatnak annyiszori ismétlését jelenti, aminek az eredményeképpen az alany gondolkodás nélkül, automatikusan hajtja azt végre. A Fidesznél ezt kommunikációnak hívják, és egész jó hatásfokkal készteti gondolkodás nélküli végrehajtásra a polgárok egy részét.

Mert mi is történt: Orbán az EP-ben, sallerek és kokik kiosztása mellett tudatosította Európa többségével, hogy senki sincs abban a helyzetben, hogy megkritizálja a parlament, de leginkább az ő döntéseit.

Most Szíjjártó pubi azzal tetézte meg, hogy az amerikai külpolitikai helyettes államtitkár kritikus szavait azzal utasította vissza, hogy az orbáni kijelentésen felül, nemhogy külföldön, de idehaza sincs senki abban a helyzetben, hogy megkritzálhassa a kormány döntéseit, különösen nem az alkotmányt illetően, mert az legszélesebb nemzeti konzultáció eredményein nyugszik.

Itt két alapvető tévedéssel kell szembenézniük. Az első: éppen hogy Orbán - Szijjártó pubi pedig végképpen - nincs abban a helyzetben, hogy meghatározhasson bármit is a külföld, de még a belföld számára sem. Ott még nem tartunk, hogy előírják, kinek, mi lehet a véleménye, és főleg nem határozhatják meg, hogy ki, milyen helyzetben van. Orbán ahhoz elég kevés, Szijjártót meg nyugodtan el lehet felejteni, csak egy orbáni testrész.

De azért mind Orbán, mind Szíjjártó kijelentése, akármennyire is sztaniolba van csomagolva, azt jelenti: mindenkinek KUSS! Hogy Orbán modortalan, hát istenem, nem születik mindenki úri családban. Hogy diplomáciai érzéke a nullához tendál, miáltal nem őt, hanem minket, magyarokat sorolnak be egy, nem túlságosan büszkeségre késztető kategóriába, az meg országos, mondhatnám nemzeti pech. Tetszettek volna a fülkében gondolkozni!

A legszélesebb nemzeti konzultáció alatt értett idióta kérdőív még számszerűen se képes alapot adni a rá épülő alaptörvénynek, mert a visszaküldött kérdőívek száma minden, csak nem legszélesebb körű nemzeti konzultációs eredmény. De erre való a sulykolás. Persze, ha kivennék az össz számból az emberi és állati genitáliákat piktogrammal jelölő válaszokat, még rosszabb lenne a kép. Így hát sulykolnak.

Tegyünk rá még egy lapáttal: az egypárti uralmat érintő kritikára a pubi, mint egy durcás gyerek, azt felelte: dehogy is van itt egypárt rendszer, hiszen az országot a Fidesz-KDNP koalíció kormányozza. Na ja. Mondani sok mindent lehet. Csak éppen a KDNP nem párt, csak egy parlamenti frakció, de ilyen apróságon már ne akadjunk fenn. Arról meg ne is essék szó, hogy Lázár hogyan intette gondolkodásra a KDNP-t, nehogy már úgy véljék, hogy itt koalíciós kormányzás folyik!

De azért megy a sulykolás. Mert úgy jó a magyar, ha szépen ki van mosva - az agya.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr688309406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

163107 2011.07.28. 11:52:46

Na vazze! A téma az utcán (:-DDD) heverészett, Rasid is ossi is belebotlott... Ezek versenyben vágják maguk alatt (na és persze alattunk) a fát.

12910 2011.07.28. 12:13:52

igen, a baj, hogy leginkább alattunk nekik öregkoruk is biztosítva, de még az unokáiknak is miközben hamarosan 3 millió koldus országa leszünk.

34417 2011.07.28. 12:31:13

1. Osszián (szerkesztő) 2011. 07. 28. 11:52 ahogy a dakota mondás tartja: egy vérből valók vagyunk mi, uff!

163107 2011.07.28. 12:31:45

Volt már olyan a történelemben, Yankari, hogy a fagyi visszanyalt... Most Bajnait! akarják perelni, hogy eladósította az országot. Hát, egyszer visszakaphatják, azzal az indokkal, hogy teljesen tönkretették Mo-t.

11692 2011.07.28. 12:41:06

Mángorlóról nincs képed, tudod az az a szerkezet, ami - gumírozott felületű hengerpárból áll, afféle őscentrifuga - az utolsó cseppig kifacsar mindent a kimosott ruhából, csöppet modernebb szerkezet, mint a sulykoló, de igen hatásos....:)

163107 2011.07.28. 12:43:30

"Orbán - Szijjártó pubi pedig végképpen - nincs abban a helyzetben, hogy meghatározhasson bármit is a külföld, de még a belföld számára sem. Ott még nem tartunk, hogy előírják, kinek, mi lehet a véleménye, és főleg nem határozhatják meg, hogy ki, milyen helyzetben van." Na ne mán... Majd jól hadat üzenünk! Volt már ilyen...

163107 2011.07.28. 12:47:19

Éva, az vasaló (ruhakisimító) volt tudtommal - mellesleg bolondja vagyok az ilyeneknek, az a sulyok egy gyönyörű darab. A nép lelke van benne - kidíszíteni ezt a nehez munkát végeztető szerszámot, és a mángorlót, a ládát, a tükör szélét.

163107 2011.07.28. 12:49:20

Gyerekek, még most is néha egy bírósági izé jön be a nolblog helyett - Az őskorból, valami hamurapitól, aki már vagy rég odébbállt, vagy a sokadik nickjét koptatja...

123758 2011.07.28. 13:03:42

Van egy 3. jelentése is a sulykolásnak. A betoncsízma felhelyezése Al Bundy cipőárus segítségével.

11692 2011.07.28. 13:08:03

7-re: Ossi, meglepő, de az is mángorló, amiről én beszélek és az is (az ősi, díszes, faragott, ) amiről Te...:) Ezt a hengerest láttam működni...:)

34417 2011.07.28. 13:19:10

ossi, az összesblogról, a hirmátrixból, a nolról a főoldal jön be. az indexfáljuk hülyült meg valszeg.

34417 2011.07.28. 13:20:44

6. Osszián (szerkesztő) 2011. 07. 28. 12:43 a háború sokba kerül ám, nekünk meg még olyan iparágunk sincs, ami fellendülne általa:-)

114634 2011.07.28. 13:35:13

12. harunalrasid (szerkesztő) Rasid! Azt Te nem tudhatod, h mi van a háttérben, a tarsolyukban!! :-))

34417 2011.07.28. 13:58:30

raptor 2011. 07. 28. 13:35 csak sejtem...erősen gyarapodnak a szittya íjjászklubbok:-))) úgy hallottam, hogy nyílhegy kovácsoknak is nagy keletjük van!

175210 2011.07.28. 14:43:10

Ezek annyira pofátlanul nézik hülyének a zembereket, hogy baj lesz belőle: mert igaz ugyan, hogy a zemberek hülyék, de ha észreveszik, hogy hülyének nézik őket, nagyon meg tudnak sértődni...

179584 2011.07.28. 15:40:07

Gyermekkoromban még mostam teknöben, majd mángoroltam a ruhát. Ma , szégyen-gyalázat, igyekszem alaposan kirázni a ruhát teregetés elött a szárító- helyiségben, oszt annyi. (Most jöttem föl onnan, nem gyürött semmi, csak én!!!)

179584 2011.07.28. 15:43:26

14. Harunalrasid Ha ma lennék pályaválasztó korban, vagy rovásírás-oktató, vagy nyílhegy-kovács lennék lány létemre is. Van még ötletem, de azokat majd késöbb árulom el!!!

180524 2011.07.28. 16:06:44

Sziasztok! Ki is mondta, hogy egy magyar baka fölér tíz idegen zsoldossal?..,ha már háború... Raptor13.-ra: hogy a tarsolyukban mi van, asztat selytem az új MT. tervezetből, na de a lódingjuk...meg a dali pár pisztolyuk...:-))) csökött bagázs...:-)))

163107 2011.07.28. 17:14:24

Maiman, ha jó a memóriám, hát Führ (körkörös) Lajos mondta...de lehet, hogy valamelyik másik vén hülye... hogy hívták az első házelnököt? aki nem fogott kezet Gyurcsánnyal? Szabad György. Lehet hogy ő volt.

34417 2011.07.28. 18:38:17

19. Osszián (szerkesztő) 2011. 07. 28. 17:14 ő mondta...csakhogy, az ő doktrínája a kőrkörös védelem volt. kőrkörösen támadni egész más dolog:-) hacsak nem forgunk a saját tengelyünk körül:-))) azt úgy hívják: lövünk minden felé, aztán jöhet a kőrkörös védelem:D

34417 2011.07.28. 18:42:19

16. Marijja 2011. 07. 28. 15:40 kiteregetek, erre jön az eső. begurultam, kiadtam a feladatot: aki összevizezte, az meg is szárítja! addig meg hadd lógjon ott:-) ami a rovásírást illeti: képzeld el, milyen baba lesz a rovásírásos billentyűzet, code-page, meg word szövegszerkesztő:-))) nehogy már unatkozzanak a microsoftnál! micsoda szittya kihívás! (na, gyere csak ki a folyosóra, ott majd megbeszéljük)

163107 2011.07.28. 19:54:29

"A rendszerváltás idején az új magyar pártokat, köztük a Fideszt segítette Thomas Melia, az amerikai külügyminisztériumnak az a tisztviselője, akinek a magyar kormányt bíráló nyilatkozatára trágárkodva reagált Deutsch Tamás fideszes politikus. Egy Fidesz-alapító szerint nagy valószínűséggel Deutsch is találkozott Thomas Meliaval, de legalábbis biztosan hallotta a nevét." Na és ha találkozott, már rég elfelejtette, tekintve hogy hülye volt világéletében. Tudjuk, hol hordta azt a kis eszét.

163107 2011.07.28. 19:59:06

Direkt nem kattintok rá, de úgy látom volgai ismerősünk, az elmebeteg vodkásbutykos a nicked parafrázisával van fent a frissülőben. Hogy ennek a világon más dolga nincs, mint regisztrálni, és teljesen reménytelenül újra és újra befurakodni, ahonnét persze kilökik hamarosan. Mi lehet neki ebben a jó? Nyilván már a vodka se izlik, szörnyen unatkozik, nem szól hozzá senki - egyedül ez a szórakozása maradt a nyomorultnak.

medve1942 2011.07.28. 20:42:19

http://www.fuzi-haz.hu/hu/node/1908 Ennek az oldalnak a látogatói mindent megtudhatnak arról, hogyan kell a számítógépre telepíteni a rovásírásos jelkészletet. Csak azért írom, hogy ha harunalrasid azt hiszi, 21. alatt viccelt, akkor egyáltalán nem...

114634 2011.07.28. 21:50:43

23. Osszián (szerkesztő) Nem sokáig volt! :-))

179584 2011.07.29. 08:18:06

24. medve1942 Atya Úr Isten!!!

34417 2011.07.29. 08:52:20

24. medve1942 (látogató) 2011. 07. 28. 20:42 pedig tényleg vicc...ugyanis nem elég a rovásírásos billentyűzet, némi szókincs, meg szürkeállomány is szükségeltetik a használatához. az meg, mint tudjuk... arról az apróságról nem is beszélve, hogy pl. az a kifejezés, hogy "ki a fasz az a" , vagy "oszt jónapot", esetleg "űrkomp", netán "demokrácia" hogyan írhatók le rovásírással...

34417 2011.07.29. 08:59:09

23. Osszián (szerkesztő) 2011. 07. 28. 19:59 hát tehetek én arról, hogy én vagyok a viszonzatlan szívszerelme?:-)))

58395 2011.07.29. 09:04:32

Akkor már csak az Azték csomóírás a kihívás...:-)) A "demokráciát" meg mindig másképp írják, attól függ ki a soros...:-))

34417 2011.07.29. 09:36:13

29. Kokó 2011. 07. 29. 9:04 :-)))
süti beállítások módosítása