Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Kis orbáni ellenségképző

2011. június 11. - Harun al Rasid

mert, ha nincs, hát képeznek

mert, ha nincs, hát képeznek

Orbán:

„Mint a párt propagandavezetője nemcsak azon fáradoztam, hogy a párt későbbi nagysága részére előkészítsem a talajt, hanem munkám tekintetében vallott gyökeres felfogásom alapján olyan irányban is dolgoztam, hogy a szervezet csak a legkitűnőbb anyagot kapja. Minél forradalmibb és felforgatóbb volt a propagandánk, annál inkább visszariasztotta a félénk és gyönge természeteket, és megakadályozta azok behatolását szervezetünk magvába. Az ilyenek talán híveink maradtak, de nem elveink nyílt hangoztatása, hanem azok félénk elhallgatása mellett. Hány ezren biztosítottak engem arról, hogy mindenben egyetértenek velem, de tagok mégsem lehetnek. A mozgalom oly radikális, mondották, hogy a tagság egyeseket súlyos kifogásoknak, sőt veszélynek tenne ki. Ezért nem lehet a csöndes és békeszerető polgároktól rossz néven venni, ha egyelőre félreállnak, annak ellenére, hogy szívből lelkesednek az ügyért.


Ez így is volt jó. Ha azok az emberek, akik belsejükben nem értettek egyet a forradalommal, tagokként mind beözönlöttek volna pártunkba, akkor mi ma jámbor asztaltársaság, de nem harcra kész ifjú mozgalom lennénk.”

Nos, ennek a filozófiának meg is lett az eredménye.

Mélyen kell szántani az agyakat, hogy a magot is mélyre vethessék. Minél mélyebben van, annál biztosabban kel ki. És akkor, amikor ők akarják. Az a mag az engedelmesség és az akarat forrása. Az akaratot pedig ők öntik szavakba, ők adnak  neki erőt  és célt.

Akik politikájukat a gyűlöletre alapozzák, az élteti őket, az fogja össze és állítja melléjük a híveiket, nem is élhetnek gyűlölet nélkül. Ez az ételük, az italuk. Hiszen ha a gyűlölet lángja kialszik a társadalomnak abban a kicsi vagy nagyobb részében, amelyben a feltétlen híveik élnek és mellettük tevékenykednek, akkor elsorvad a mozgalmuk, és ez az ő vesztüket is okozza. Ezért mindig célt kell találni a gyűlöletnek, legyen az a cél belső, vagy külső. Erről ügyesen gondoskodnak is, hol kifelé célzottan (mint legutóbb Kövér, még csak nem is burkoltan, Szlovákiának ugorva), hol befelé ásva az árkot (lásd: korengedményes nyugdíj, Sukoró/Gyurcsány, de most már Bajnai, Gráf (?!) és mások. A fel/elszámoltatási biztos, a madárfejű lajcsika, kezd alázatos sürgölődésében mértéket téveszteni).

Orbán belső harcok után foglalta el vezetői státuszát, amit meg is kell tartania magának, hiszen egoja semmi mást nem képes elfogadni. Hát így, vagy úgy, eltakarítja az útból ellenfeleit. Ki karaktergyilkosság áldozata lesz, ki eu-képviselő, ki polgármester, mindegy, csak ne legyen veszélyes Orbánra nézve. Amikor aztán a Vezér megszilárdította hatalmát – bár azóta is folyton figyeli a lehetséges belső és külső vetélytársakat, nehogy túl nagyra nőjenek – a tömegek etetésére is gondolt. Szellemi etetésre, fanatizálásra volt szüksége, hogy hívei mindig készen álljanak megvalósítani a mozgalom céljait. Folyamatosan ellenségeket kell kreálnia, mert micsoda győztes az, aki csak áll egy helyben, malmozik az ujjaival, és senkit nem csuk börtönbe, tesz tönkre egzisztenciálisan, járat le, hurcol meg, számoltat el? Semmiféle ideológiáért nem harcol? Ha elfogy a lendület, biza, elfogy a pénz is. Ha elfogy a pénz, elolvad a tömegbázis is, elolvad a vezér nimbusza, és vagy leszámolnak vele a mozgalmon belül, vagy köznevetségbe fullad, menekülnie kell, el kell takarodnia a színről. Orbán esetében ez nagy valószínűséggel totális pszichés összeomláshoz vezetne, ezért betonoz oly keményen, hiszen átvitt értelemben az életéért küzd.

Tehát a láng folyamatos ébren tartása érdekében ellenségeket kell találnia, ha másképpen nem megy, hát kreálnia. Na, ebben aztán igencsak sikeres. Szegény ember, nehéz lehet neki ellenség nélkül élni.

Ezt csak egy módon lehet megváltoztatni: ha megmozdulnak a többségben lévő mérsékeltek. Minden társadalomban a középen elhelyezkedők vannak többségben, méghozzá nagy többségben. Azok az emberek, akiket jobban érdekel saját életük, saját viszonyaik, mint a nemzeti színű lózungok, a hazug nagy- és kispolitika, a vallás, vagy a gazdasági sarlatánságok. Ha ezek a tömegek hallatni fogják szavukat, nincs az a nenyi, nincs az az ideológiai demagógia, nincs az az agymosás, fegyelem, megtévesztés, amelyik megmentené a Fideszt és Orbánt a bukástól.

Ez a jövő zenéje. Éteri muzsika lesz, ha összehangolt zenekar játssza.

 

ez az írás a www.ellenszek.hu oldalon jelent meg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr128309306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12392 2011.06.11. 08:38:44

Tudod Kalifa, van egy baj! A csendes többség, addig többség, míg csendben van!

34417 2011.06.11. 08:43:15

[ronagyuri](#1211690) hát keríteni kell neki egy szócsövet. na, ez az, ami nehezen megy.

60145 2011.06.11. 08:48:25

Az egykor úttörőknek hirdetett akció - Őrizzük a lángot! - sikerét nem lehet elvitatni!

114634 2011.06.11. 12:00:37

Kezdődik az "igazi" wazze ?? http://szolgalatinyugdij.com/tele-a-gatya/

180524 2011.06.11. 12:01:33

Üdv, Harun! "mert, ha nincs, hát képeznek" , mármint ellenséget. Így kell azt csinálni: http://m.blog.hu/eg/egyenlito/image/2011_04/fidesz_nyugdij_garancia_level_Schmitt_Pal_allamfo_alamfo.jpg http://nepszava.com/2011/06/magyarorszag/schmitt-alairta-a-korkedvezmenyesek-halalos-iteletet.html

13118 2011.06.11. 14:24:00

http://www.youtube.com/watch?v=AIEV4BMzB8g&feature=player_embedded

34417 2011.06.11. 14:48:01

--. maiman 2011. 06. 11. 12:01 hát, most találtak maguknak jó párat.

34417 2011.06.11. 14:48:44

6. harunalrasid (szerkesztő) 2011. 06. 11. 14:48 kár, hogy csak az elzárt területre hatoltak be. az ajtókon túl is lett volna mit csinálniuk.

180524 2011.06.11. 15:28:30

Üdv, Harun! Nem látom a kommentek között az enyémet, így azt hittem, nem kaptad meg a linkeket. Csak a Te 14:48 órás bejegyzésedből tudom, hogy célhoz értek. Lehet, hogy az én gépem rosszalkodik...:-)))

180524 2011.06.11. 15:38:32

A következő tíz kormány kezét köti meg Orbán. http://index.hu/belfold/2011/06/11/orban_szerint_az_adossag_ellenseg/

34417 2011.06.11. 15:53:21

[maiman](#1211792) nem a tiéd, valamiért moderálandóra tette a kommented a kis hamis:-)

34417 2011.06.11. 15:54:17

[maiman](#1211796) ebbe az állandó ellenségérzetbe fog belehülyülni szegénykém. habár, mintha a folyamat már elkezdődött volna...

52509 2011.06.13. 11:14:02

Honnan van az idézet? "Minél forradalmibb és felforgatóbb volt a propagandánk, annál inkább visszariasztotta a félénk és gyönge természeteket, és megakadályozta azok behatolását szervezetünk magvába. Az ilyenek talán híveink maradtak, de nem elveink nyílt hangoztatása, hanem azok félénk elhallgatása mellett. Hány ezren biztosítottak engem arról, hogy mindenben egyetértenek velem, de tagok mégsem lehetnek! A mozgalom oly radikális, mondották, hogy a tagság egyeseket súlyos kifogásoknak, sőt veszélynek tenne ki. Ezért nem lehet a csöndes és békeszerető polgároktól rossz néven venni, ha egyelőre félreállnak, annak ellenére, hogy szívből lelkesednek az ügyért." Adolt Hitler

52509 2011.06.13. 11:15:22

Mármint Orbán Viktoré?

34417 2011.06.13. 19:54:51

[venember](#1212276) nem. ez, bizony, orbán viktor téziseiből való. a (majdnem) teljes szöveg itt található: http://ellenszek.nolblog.hu/archives/2010/10/15/Orban_tezisei_-reloaded/ ha az áthallás a mein kampf és e közt a gyöngyszem közt erős, az nem a véletlen műve.

12635 2011.06.13. 20:21:05

Rasid nem az az egyetlen hely ahová áthallás van... igen ellenségképző és utánozhatatlan, felülmúlhatatlan eszköze a demagógia...

34417 2011.06.13. 20:30:03

17. gordius 2011. 06. 13. 20:21 oszt mijaf@szt fog csinálni, ha az árok másik oldalán már nem lesz kire mutogatni? megmondom: elkezdi felfalni a sajátjait. volt kiktől tanulnia...

52509 2011.06.13. 21:02:36

16. harunalrasid (szerkesztő) 2011. 06. 13. 19:54 Ez provokáció. Teljes szószerinti Hitler-idézet a Mein Kampf-ból. Vedd le.

34417 2011.06.13. 21:25:30

[venember](#1212497) eszem ágában sincs. fél évvel ezelőtt nem volt az, most miért lenne? elolvastad az akkori kommenteket? valahogy senki nem tartotta provokációnak. mégis, kit is provokálna? amúgy, olyan jól ismered a mein kampfot?

52509 2011.06.13. 22:14:15

harunalrasid (szerkesztő) 2011. 06. 13. 21:25 Ha nem, hát nerm. Utánanéztem a dolognak. A neten SEMMIFÉLE előzménye nincs, ahogy én láttam, egy waisz nevű kommentelő félreértett kommentjéből származik. A Hitler idézetek a kurcinfo-n ttalálhatók. Az ellenfelet is tanulmányozni kell, ha vitatkozni akarunk. A te dolgod. De ha a jobboldal felplankolja és nem tudod bizonyítani, kellemetlenségeid lehetnek. Elég sok helyen megjelent. Én szóltam. Ha viszont van autentikus forrásod, akkor jó. De szerintem nincs.

34417 2011.06.14. 07:50:02

21. venember 2011. 06. 13. 22:14 valamit félreértettél, de alaposan. nekem nincsenek ellenfeleim, és eszem ágában sincs vitatkozni senkivel. csak olyan forrásokból táplálkozom, aminek ismerem a hátterét. amúgy meg, ha még úgy is lenne, ahogy te állítod, csak a saját eszközeiket használom fel. amúgy, a hivatkozott cikk: reloaded. sokkal előtte közöltem az eredetit. az se váltott ki a tiédhez hasonló reakciót. akkor most minden olvasónk béna?

201666 2011.06.14. 09:51:30

A kormány rendvédelmi testületekkel szembeni lejárató politikája ellenére öntudatára ébred a nép! Egyre több ágazat munkavállalói rendelkeznek majd tiszta képpel a széles néptömeget érintő politikai döntések hátteréről! Át fogják látni és érezni fogják, hogy ez mindenkit érintő ügy! Orbán Viktor és politikáját támogató erők látni fogják, hogy a bohócok nem hagynak bohócot csinálni magukból! Lehet, hogy a nép bohóc,de majd meglátjuk, hogy a cirkuszban az igazgató mihez kezd ennyi bohóccal! Márpedig mindenki fel akar majd lépni ha megtudja, hogy milyen előadás készül és annak mi a tétje. http://igi.nolblog.hu/archives/2011/06/12/Star_Wars/

69910 2011.06.14. 11:42:50

Harun! "...Soha nem gondoltam arra, hogy egy kész pártba lépjek be, hanem saját pártomat akartam megalapítani... ...Egy meglévő nagy párthoz sohasem csatlakoztam volna. Ennek is megfogom adni az okát. Ez a kis nevetséges alakulat, pár tagjaival, számomra éppen azt az előnyt jelentette, hogy még nem merevedett szervezetté, hanem egyesek személyes tevékenységének szabad utat engedett. Itt még lehetett dolgozni és minél kisebb volt a mozgalom, annál nagyobb a lehetőség az átformálására..." (Mein kampf 9 - 10 fejezet.) Amit fentebb írtál, az ennek a továbbfejlesztése lehet.

34417 2011.06.14. 14:27:45

24. szazados90 2011. 06. 14. 11:42 ha leragadtok ennél az egy bekezdésnél... azonban a post nem erről szól. amúgy az általam idézett eredeti tézishalmaz ugyan elképzelhető, hogy a hitleri műre alapoz, de, hogy teljességgel orbáni filozófia, az nem kétséges. gondolj csak a halmozott egyes szám első személyre.

110481 2011.06.14. 15:09:56

T.Rasid! Tudod mi az egyik baj? Hogy hangulati oldalról és nem racionálisan közelititek a kérdést. Szerintem ugyanis a lényeg ma az, hogy új felállást kezdenek kialakitani: egyik oldalon felsorakoztatják az adófizetőket, és a tényleges öregségi nyugdijjasokat (figyeld meg 2014.-re jól járnak) a másik oldalra teszik a mások adójából élőket. Ha belegondolsz zseniális taktika, ugyanis az adófizetők elmennek szavazni, a másik fél meg ritkán. Tegyük hozzá: az MSZP házon belül, saját erőből szétveri magát, igy egy konkurens marad a Jobbik. Az LMP ha igy folytatja max. rétegpárt marad.

69910 2011.06.14. 16:16:46

25 re Rasid, értelek én. Olvastam az ajánlott forrást is. Nekem egyik kedvenc hobbim, hogy elemezzem a fontos, vagy fontossá vált emberek jellemét. Jelekből, apró árulkodó jelekből, gesztusokból, hangsúlyokból és természetesen a nyilvánvalóvá vált ellentmondásokból. Így volt ez a nevezett személynél is. S már régen vártam, hogy ez a jellem fog nyilvánvalóvá válni. Már azóta, hogy olvastam Kende Péter könyvét, és természetesen annak előszavát. Már az előszóban megtaláltam a lényeget. A jellemzőt, ami azóta csak fejlődött. S sejtem a kiteljesedést és a véget is. Ez egy nagyon bátor írás. S egy megjegyzésem van hozzá. Az alany említi a propagandát. Erre helyezett nagy súlyt. Csakúgy mint a második világháború előtt és alatt Hitler és Goebes. Olyannyira, hogy a propaganda szó alatt a köznép nem értett mást, mint ügyes hazugságot. (Ov is ezt ért alatta, pedig nem az.) Emlékszem, hogy a háború alatt beszélgettünk barátommal. S azt jegyeztem meg, hogy a német hadijelentésekben a szovjet frontról, sohasem mondják azt, hogy szovjetek, vagy oroszok, hanem azt, hogy "a bolsevisták". Erre a barátom anyja, egy svábasszony , aki nem volt németbarát, közbekottyantott: "őrájuk meg mondják, propaganda". Azt hitte szegény, hogy a propaganda szó, valami csúnya jelző. Százados.

69910 2011.06.14. 16:41:28

26 ra Zili, ne nagyon éld bele megad abba 2014 es választásba. Egyáltalán nem úgy lesz, ahogy azt sokan és te is elképzeled. A '14 es választásnak egyáltalán nem lesz jelentősége. Kende Péter könyvében már megírta, hogy Orbán Viktort nem érdekli a Fidesz sem. Nem lesz szüksége a pártjára. Mert olyan hatalmi rendszert fog alkotmányba foglalni, amelyben a parlamentnek jelentéktelen szerepe lesz. Számít arra, hogy a pártjának nem csak a szimpatizáns szavazói "morzsolódnak le", hanem pártja is leépül, elfordul, vagy ellene fordul. De ő nem ad esélyt arra, hogy ez neki árthasson. Elképzelem, hogy valami hosszútávú államelnököt csinál magából, olyan betonalapú trónnal és hatalommal, amit semmiféle parlament nem ingathat meg. Az a negyvenre kiszámított hatalmi év, valós elképzelés. Ami olyan béklyó, amit sem jobbról, sem balról, sem pedig az égből, ne lehessen feltörni. Nem akar úgy járni, mint Kádár. Azaz, nem csak lepipálni akarja Kádár uralkodási idejét, hanem akár "végrendeleti jelleggel" is felállítani saját hatalma, uralkodása emlékművét. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a saját pártjától is megszabadul, nem csak az ellenzékiektől. Mi, hogy ez mentális eset? Lehet. Nem első a történelem során. Százados.

34417 2011.06.14. 16:41:48

26. zili 2011. 06. 14. 15:09 igazad lehet. azonban nekem nincs más eszközöm, csak a hangulattal manipulálni. orbánék is ezt teszik, én csak az ő módszereiket másolom. racionalitás? na, ez az, ami az orbáni rezsimből is erősen hiányzik, hát akkor miért csak az én szememre lobbantod? a jobbik konkurencia lenne a fidesz számára? ugyan már...egy leányvállalat mióta konkurencia?

34417 2011.06.14. 16:44:15

27. szazados90 2011. 06. 14. 16:16 nos, nem ehhez az íráshoz kell a bátorság, hanem ahhoz, amit orbán csinál.

34417 2011.06.14. 16:48:17

28. szazados90 2011. 06. 14. 16:41 érdekes feltételezés. mármint, hogy saját pártját is anullálja. csakhogy, hajbókoló udvaronca, díszletpártja kell, hogy maradjon, legalábbis a látszat kedvéért, nem is befelé - tesz ő arra, hogy mi az emberek véleménye róla - hanem inkább kifelé. mert a pénz mégiscsak kívülről jön, és hát, lehet, hogy megnézik, kinek adják. egy kim dzsong il típusú "kedves vezető" nem biztos, hogy kurrens cikk lesz az eu-ban.

69910 2011.06.14. 17:43:16

31 re Rasid, mit gondolsz, miért építi ki holdudvarának gyűrűit? Minden gyűrű nagyobb átmérőjű kifele menet. De ritkábbak, de gyűrűk. S ezek a gyűrűk különböző erőterekkel kötődnek a centrumhoz és egymáshoz. A legbelső, a legszűkebb gyűrű a Vezér pajzsa Ennek a gyűrűnek nincs más választása, mint pajzsnak lenni. Enélkül semmik lennének tagjai. S versengés bizalmatlanság és a félelem, féltékenység tartja egybe őket. Egymással még barátkozni sem mernek, mert a paranoid vezér kegyét elveszthetik. A további külső gyűrűkben a kiváltságosok vannak. Akik féltik kiváltságaikat, ami természetesen a vezér kegyétől függ. Ezt a kegyet elveszteni a véget jelenti. Majd ezt a gyűrűt követi kifele, egy szélesebb, majd még szélesebb gyűrű. A jó zsíros állásokkal, kedvezményezett vállalkozásokkal, majd a családok, rokonok kedvezményezett helyzetével. És természetesen ki van építve egy ellenőrző rendszer, amelynek szálai, ha áttételesen is, de a vezér kezébe futnak össze. Mindehhez elég, hogy a népesség 10 - 15 százaléka tartozik a gyűrűkhöz. Mert a függőség még rendszere a láthatatlan gyűrűkben is kiépül. És természetesen szükséges az a metodika is, hogy időnként egy - egy gyűrűbéli kegyvesztetté is váljon, az ezt követő megtorlással. Hisz az ellenség előbb, utóbb elfogy, hát kreálni kell újabbakat, s példát statuálni, hogy a többiek mórest tanuljanak. valahogy így. A történelem számtalan példát szolgáltat erre a hatalmi módszerre. S ezt tette Hitler is, meg Sztálin is. Meg a kis sztálinok is.(egyik kézben kalács, másikban korbács) Így lesz. Figyeld meg. Én már nem fogom megérni a végkifejletet, mert ahhoz túl koros vagyok. S ez az állapot évekig elhúzódhat. Százados.

34417 2011.06.14. 18:57:09

32. szazados90 2011. 06. 14. 17:43 köszönöm az elemzést! valami ilyesmiről próbáltam írni, de neked jobban sikerült megfognod a lényegét.

110481 2011.06.15. 10:53:26

28.-ra T. szazados! Nem élem be magam semmibe, de felhivom a figyelmedet arra, hogy Bajorországban a CDU-CSU csekény 50 (ötven) évig volt kizárólagosan uralmon. És Bajorország kb. akkora mint Magyarország. Ott senki nem beszélt diktatúráról. Egyébiránt ha a FIDESZ 40 évre bebetonozza magát az szegénységi bizonyitványa a baloldalnak csufolt MSZP-SZDSZ társaságnak, ezt ugyanis Ők hozták össze. És mivel a hülyeség határtalan uott folytatják. Tudtad, hogy az MSZP zöld párt? Mindenesetre mint "zöld" Pártnak érdekes a tőkés háttere.

110481 2011.06.15. 11:01:30

29.-re T. Rasid! A Jobbok igenis konkurencia! Ne feledd! A vidék kellőképpen be van durranva a szart sem érő, Őket eláruló, cserben hagyó Rendőrség miatt. És Pintér nagy csalódás volt, de azt hiszem Ő sem számitott ilyen mértékű felbomlásra és pofátlanságra.

34417 2011.06.15. 18:46:24

[zili](#1212930) pintér? ugyan, kérlek, milyen önálló hatalma is van pintérnek? a rendőrség hagyta volna a vidéket cserben? ott, ahol - ha csak nem a hetedik vármegyéből oda vezényelt - minden rendőrgyerek valamelyik helybeli család szülötte? akit csak úgy szólítanak, hogy gyuri, meg bandi, meg pista? demagógialiag a jobbik lehet, hogy konkurencia, de politikai tőkéje nincs, mert a fidesznyikek vannak annyira rafináltak, hogy bármelyik, húzós követelésüket, finomított formában, beemeljék a programjukba. volt erre már számtalan példa. bármikor ki tudják húzni a szőnyeget a lábuk alól. hogy miért nem teszik? mert kell nekik valaki, aki elvégzi a piszkos munkát, ahol lefújhat a gőz, nehogy már valami sár freccsenjen a csinos kis selyem mellénykéjükre! ami pedig a bajor cdu-csu uralmat érinti: annak, biza, semmi köze a diktatúrához, ugyanis becsületes küzdelemben, és nem ígéretpárbajban, majd elsumákolt ígéretekkel nyertek sorban választásokat. arról az apróságról meg ne is beszéljünk, hogy nem a c - azaz a keresztény - hanem a d és az s - azaz a demokrata és a szocialista - volt/van a lényeg a szövetségben.érdekes, ott felül tudtak emelkedni ezen. úgyhogy, az összehasonlítás több, mint oktalan. a hazai kdnp-ről meg jobb, ha nem is beszélünk. mármint, mint szövetségi elemről.
süti beállítások módosítása