Vagy az uralkodó. Király, császár, államelnök, köztársasági elnök. Miniszterelnök. Ha nem is fejedelem, de a fej.

Ahol fészkel az agy, ahonnét a jó és rossz dolgok jönnek, amely irányítja testünk minden rezdülését, és amely irányíthatja egy birodalom, de akár csak egy kicsike kis ország minden fontos területét. A fej – amitől a hal büdösödik. A vezető. Milyen a rátermett vezető Machiavelli olasz filozófus szerint, aki ugyanezzel a címmel írta meg következtetéseit?

A mű a következő központi kérdéssel foglalkozik: „Hogyan tudja egy uralkodó vagy uralkodásra készülő fejedelem a lehető legerősebb kormányt (kormányzást) létrehozni és megtartani – azaz, hogyan tegyen szert hatalomra és tartsa azt meg. Machiavelli műve szerint az erkölcsi elveket teljesen alá kell rendelni a célszerűség, a cél elérése által és érdekében diktált szempontoknak, amiből következik, hogy a világ a fejedelem szemében nem változik; a benne élő emberek sem rosszabbak, sem jobbak nem lesznek az idők folyamán.” (Machiavelli: A fejedelem)

A cél szentesíti az eszközt – sokan idézték ezt a machiavellisztikus megállapítást. És sokan is követték. „A fejedelemnek azon kell lennie, hogy könyörületesnek, vallásosnak, becsületesnek és erkölcsösnek lássák”.

Nem kell annak lenni, csak annak kell látszani – ugye értjük? Na de a reneszánsz korában vagyunk, és Cesare Borgia óta sok víz lefolyt mindenféle folyón. Az ember valóban nem változott, és nem lett sem rosszabb, sem jobb, és a környező társadalmak erősen megváltoztak. Új és új társadalmi berendezkedések jöttek, volt itt Európában abszolút monarchia, alkotmányos monarchia, volt felvilágosodás, voltak forradalmak, és most a legtöbb országban errefelé demokrácia van. Nálunk éppen köztársaság. És nincs fejedelem sem, csak egy vidéki parvenü, aki azonban valamiféle omnipotenciára törekszik, olyasmire, amire csak a jóisten képes, lévén ő a mindenható.

Azt láttuk, hogyan tett szert a mi omnipotens vezetőnk a hatalomra: nyolc év után viszonylag könnyen, mivel elődei pocsékul kormányoztak, a nép elégedetlen volt, és hatalmas várakozás előzte meg a már egyszer kipróbált, de elvetett vezetőt: egy éve rendkívül könnyedén szerezte meg a hatalmat. Csakhogy nem azt csinálta, amit egy valóban jó vezetőnek kellett volna – vagyis nekiállni most már jól kormányozni, nem, hanem Machiavelli után szabadon azt kezdte minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon szorgalmazni, hogyan tudja a legerősebb kormányzást létrehozni, és főleg hogyan tudja hosszú távon is megtartani. Mit tett a közvetlen elődje, Bajnai Gordon, amikor miniszterelnök lett? Mit is mondott ez a csendes, nyugodt, minden színpadiasságtól mentes fiatalember 2009-ben?

„Miniszterelnök-jelölti bemutatkozó beszédében március 30-án fájdalmas megszorításokat ígért annak érdekében, hogy a gazdasági válság káros hatásai a magyar gazdaságra ne mélyüljenek tovább: „Nyíltságra, egyenességre van szükség. Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés. Minden magyar családot, minden embert érinteni fog, de lesz eredménye” – kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatárszerepre. Védeni fogok.” (Bajnai Gordon – Wikipédia)

Így történt. Fájdalmas takarékossági intézkedéseket hozott, olyanokat, amelyeket az akkori legerősebb ellenzéki párt, a Fidesz iszonyatos erővel támadott. És olyanokat, amelyek valóban rosszul estek az embereknek, de mert őszinte szó volt (ellentétben Gyurcsány hebehurgya kijelentésével, hogy reformok kellenek, de nem fog fájni), elviselték. Azt gondolták, hogy már csak egy év – megválasztják a Fideszt, a sokat ígérő és még több jót sejtető vezetővel az élen, és végre jobb kor jön. Egyébként sikeres volt a válságkezelés, csak szépen, nyugodtan folytatni kellett volna, már nagyobb áldozatok nélkül helyrebillent volna a gazdaság, csak éppen annak növekedésére kellett volna fókuszálni.

Ám a jelenlegi „fejedelem” épp ezzel nem foglalkozott a legkevesebbet sem, se a többi, őt körülvevő agytröszt. Értékes évet pocsékolt el a pártvezető és pártja azzal a sokszor leplezetlen szándékával, hogy minden demokratikus féket, minden esetleges akadályt eltakarítsanak az útból. Ma már nincsenek demokratikus fékek. A Költségvetési Tanács, a PSZÁF, az ÁSZ, az egész média, az ügyészség, a köztársasági elnöki poszt fideszes csicskásokkal van feltöltve (hamarosan az Alkotmánybíróság is így jár), az ellenzék pedig téli álmát alussza. Közben többször bedőlt a forint, a parlament a legmódosabbaknak kedvező, de az államháztartásból 600 milliárdot kivonó adótörvényt hozott. Hatalomtechnikai terveihez újabb és újabb adókat vetett ki, válságadóknak nevezve őket, akkor, amikor már nem volt válság, de ha lett volna: vajon éppen válságban aktuális a nagyarányú adócsökkentés? De még ez sem volt elég: az idei év költségvetését nem a termelő munka, nem a gazdasági növekedés, hanem hárommillió ember tizenkét évi megtakarításának eltulajdonítása menti meg.

Machiavelli idejében nem kellett a fejedelemnek gazdaságpolitikával törődnie: minek? A pórnép dolgozott, verejtékezett, az uralkodó osztály elvette tőle, amit termelt – ennyi volt a gazdaságfilozófia. A mi mucsai fejedelmünk hasonlóan gondolkodik, miközben éppen gazdasági téren orbitális baromságokat beszél, amiből kitűnik, hogy gőze sincs semmiféle gazdaságpolitikához, amit viszont ő maga kitalált, ahhoz szívósan ragaszkodik. Legutóbbi beszédével is olyan benyomást keltett, mint aki nem is ezen a földgolyón él: „Orbán Viktor a magyar gazdaságról is beszélt a legfrissebb statisztikai adatok kapcsán. Fontosnak tartotta, hogy a magyar gazdaság az elmúlt hónapokban egyre javuló teljesítményt nyújtott. Biztatónak nevezte a legfrissebb foglalkoztatási adatokat, amelyek szerint 18-20 ezerrel többen dolgoznak ma, mint egy évvel korábban. »Jó reményünk van arra, hogy a magyar gazdaság fél év múlva egy sikertörténet lesz az egész Európai Unió számára.«”

Nem csupán a hozzá nem értés esszenciáját fedezhetjük fel e mondatokban; komoly mentális problémákra is gyanakodhatunk: Orbán egy adott időszak részadatát ragadta ki, de az összkontextust figyelembe véve a dolog merőben másként fest: a tavalyi év januártól áprilisig, és az idei év januárjától áprilisig vizsgált statisztikai adat: az idén e három hónapban tizennyolc ezerrel többen kaptak állást, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ez szép, csakhogy egy év alatt kilencvenezerrel több lett a munkanélküli. Úgyhogy tavaly áprilishoz képest még mindig hetvenezerrel több munkanélküli van, ez a százalékokban is látszik (11%).

„Jó reményünk van arra, hogy a magyar gazdaság sikertörténet lesz az egész Európai Unió számára” – itt már látszik a konfabulálás beteges jellege, ugyanis nagy valószínűséggel el is hiszi, amit mond. A hatalmát már bebetonozta, gondolja, ezzel mindenféle sikertörténet vele jár, élen leszünk, lekörözzük Kínát (ilyesmit is mondott korábban), mert az ilyesmi csak akarat kérdése. Holott épp az ellenkezője az igaz. Fél év alatt? Honnan? Mitől? Miből? Nézzük, mit mond két kifejezetten jobboldali értékrendű közgazdász.

Csaba László: „…az már benne van a pakliban, hogy az ország újabb négy évet vesztegetett el. A közgazdász szerint a kormány gazdasági programja a piac nyelvén íródott, ugyanakkor megkésett, kidolgozatlan és szakpolitikailag megalapozatlan. A következő három hónapban még van esély arra, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek a ciklus végére valamilyen eredményt hoznak, a további késlekedés viszont azzal fenyeget, hogy a következő három évet is rögtönzésekkel és szimbolikus politizálással tölti a kabinet.” (Hírszerző – Profit)

Tessék, így lehetséges a semmiből sikertörténet. De nézzük, mit mond a Bod Péter Ákos, akit nehezen lehetne „balliberális” közgazdásznak beállítani. Még a Fidesz miniszterelnök-jelöltje is volt 2006 tavaszának egy kétségbeesett pillanatában, amikor Orbán ismét vesztésre állt:

„Egy év után: nem lett semmi Orbán ígéreteiből

A »vágyak birodalmába tartozik« a négy-hat százalékos gazdasági növekedés – mondta az InfoRádiónak Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, aki szerint a kormány ígéreteiből egy év alatt nem lett semmi, bár nem lehet elhanyagolni a válságkezelést, a krízis kézben tartását. Megfogalmazása szerint »késésben van a gazdaságpolitika apróbetűs része«, vagyis azok az intézkedések, amelyek nagyon fontosak ahhoz, hogy a gazdasági szereplők tervezni tudjanak.” (HVG) Most nyilatkozta a napokban, akkortájt, amikor Orbán kritikátlanul hencegett az Unió prominenseinek, akik nyilván legalább olyan tisztán látják a magyar ugar gazdasági helyzetét, mint Csaba László és Bod Péter Ákos. És a munkanélküliség helyzetét is. Mit is mond Csaba László professzor, aki egyébként egy másik írásában azt mondja: a kormányt és a kormányzást kapkodás, erőszak és káosz jellemzi? „A foglalkoztatásbővítés jegyében a kormány jelentősen szűkíti a szociális kiadásokat, köztük a munkanélkülieknek járó juttatásokat. Emellett több mint 100 ezer rokkantnyugdíjast terelne vissza a munkaerőpiacra. Mennyire segíthetik a foglalkoztatás bővülését a tervezett intézkedések? Eddig nem kaptam választ arra, hogyan akarják visszavezetni a munkanélkülieket és az inaktívakat a munka világába. Akik több mint öt éve nem dolgoznak, már nem szoktak munkába állni, minden felmérés ezt mutatja Franciaországtól az Egyesült Államokig. Márpedig a magyarországi munkanélküli-állomány jelentős része ilyen. Nem tudom elképzelni, hogy például az ötven év feletti, évek óta nem dolgozó emberek elmennek dolgozni, pusztán azért, mert lesz közmunka. Egyébként hogyan is lesz közmunka, ha közben megszorítottuk az önkormányzatokat? A vállalkozások pedig nem fognak tömegesen munkatársakat felvenni egy olyan belső piacon, ami tavaly még csökkent, idén pedig stagnál. A gazdaság egy tartós, 4-5 százalékos növekedés, és folyamatos, jelentős piacbővülés mellett tudna ennyi munkahelyet teremteni. Viszont még ebben az esetben is komoly a kockázat, mert nagyon sok képzetlen munkanélkülit nem lenne képes felszívni a gazdaság.” (Hírszerző – Profit)

Így beszél egy racionális elme. Egy gondolkodó ember. A miniszterelnök két csicskása pedig így: „Orbán Viktor kormányfő szóvivője és a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kommünikéjében ugyanakkor azt emelte ki, hogy az elmúlt nyolc év szocialista kormányai súlyos örökséget hagytak hátra, a Gyurcsány-korszakban ugyanis a végletekig eladósították Magyarországot. »Most a legfontosabb cél, hogy az államadósságot le tudjuk győzni, ehhez szükség van az ország megújítására és mindenkinek a munkájára, aki dolgozni tud« – hangsúlyozták. Lázár János és Balsai István pénteken terjesztette az Országgyűlés elé alkotmánymódosítási javaslatát, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt.”

Az, hogy éppen munka nincs, a legkevésbé érdekes a hatalomtechnikusoknak. Ahogy Csaba mondja, és ahogy mindenki más is tudja, tapasztalja: munka nincs, viszont ismét törvénytelenségre készül a kormány, szerzett jogokat venne el, ráadásul más cél is van. Mert a cél itt is szentesíti az eszközt. Van még egy – a Fidesz által rendkívül nagy előszeretettel alkalmazott hatalomtechnikai módszer: a divide et impera, az „oszd meg és uralkodj” eszméje. (Ez az egy eszméjük van egyébként, lévén az egész társaság a legelvtelenebb politikai maffia, amelyet csak elképzelni lehet). Ezt aztán sikerrel űzik, különleges tehetségük van hozzá, még a határon túlra is átnyúl ez irányú tevékenységük. Most éppen a rokkantakat és az egészségeseket, a munkanélkülieket és még dolgozni tudókat, a kedvezményes nyugdíjasokat és az irigy embereket ugrasztanák össze. Ez az egyik célja annak, amit Szíjjártó és a többi papagáj hadar a munka világáról és például a rendfenntartók dühéről. És találnak támogatókat eszement ötletükhöz, mert a keserűség bűnbakot keres, és aki keres, talál:

„Igy él a gazdag is, szegény is, / igy szenvedünk te is meg én is / s még jó, ha az ember haragja / nem az embert magát harapja, / hanem valaki mást, / dudás a fuvolást, / én téged és engemet te, – / mert mi lenne, mi történhetne, / ha mindig magunkba marna / az értelem iszonyu karma?” (József Attila: Magad emésztő…)

Bár nem hiszem, hogy ebben a maffiában sokan ismernék József Attilát, ő úgy ír, mintha ismerte volna ezt a világot, ezt a megosztó, embertelen és aljas politizálást. Ilyenkor aztán mire lehet számítani? A fejedelem már bebetonozta magát, a sleppje úgyszintén, már készen minden terv, ott az új alkotmány, valóságos fityisz a többségnek és a demokráciának: a különböző társadalmi csoportok kétségbeesve próbálkoznak – mi jöhet?

Megvárni egy új választást, ahol egy új kormány visszacsinálja a törvénytelenségeket? Na de épp azért született az új alkotmány, hogy a törvénytelenségek nagyon is törvényesek legyenek addigra. Vagy nem várni? Mi is van azzal a tisztességgel? „A fejedelemnek azon kell lennie, hogy könyörületesnek, vallásosnak, becsületesnek és erkölcsösnek lássák.” Ez rajta a ruha. Ha van rajta ruha. Ha nincs, előbb-utóbb okvetlenül jön egy gyerek legalább, aki őszintén felkiált a sok talpnyaló pislogása mellett: a király meztelen!

A pucér királyt pedig, akinek se jelleme, se tisztessége, se vallása (legfeljebb képmutatása), de könyörületessége, ennélfogva becsülete és erkölcse nincs, kizárólag hatalommániája – el kell zavarni.

(Az írás az Ellenszék című internetes folyóiratban jelent meg.)