Sajnálom ezeket az embereket. Sajnálom, de nem vetem meg őket, csak mert a dolgukat végzik becsületesen. Csupán egy feladatot kaptak, mások kárán hencegő egyének ajkán, hogy végre méretes gatyába rázzák a baloldal elherdált hírnevét, hogy végre dicsőséget hozzanak a nevére, egészen olyat, amelyre már mindannyian büszkén tekinthetünk.

Ők azok bizony, előttünk tornyosuló nagyurak, akik hirdetik a legkülönb baloldali nézeteket, a legvadabb gazdasági reformoktól egészen odáig, hogy minden dolgozni vágyó magyarnak, az állam fizesse az uzsonnáját. Az enyémet, talán a tiédet, és ha tisztességesen összehajtod mellékelt zsebkendődet, talán egy zöldebb világ fog kirajzolódni, könnyes szemed árnyékában.

Sokan vagyunk, mára éppen elegen nélkülözünk. Sokat fáztunk, és közülünk már páran megízlelhették a nincstelenség szárazkenyérrel gazdagított levesét, amely kezdetben csak álmaink trónját bitorolta, de mostanra az életünkére áhítozik. Aztán nem elég, hogy egy új pásztornak adtuk elkóborolt nyájunk terelgetését, hogy egy társadalmilag megosztott államférfire bíztuk az ország irányítását(hol van már a kétharmad kérdése?), még a közelmúlt kormánya is új erőért esedezik, úgy is mondhatnánk: meglovagolná a kormány megvadult szamarát.

De hova ez a nagy sietség, hiszen alig hűlt ki a tegnapi napok eseménye, mára újra elénk áll egy dalia, és bejelenti a legújabb liberális körökhöz kapcsolható visszaélések garmadáját.  Milyen kár érte, kezdtük elhinni, hogy ennyivel is megúszhatjuk, hogy amit egyszer már kidobtak az ablakon, az nem jön többé vissza a konyhaajtón. Jobboldali sajtókat idézve: annyi korrupciós ügye van az előző szoclib körnek, amennyit  egy életen át sem tudna egy svéd adócsaló felhalmozni, még ha szőke hajú Stadler-urat is tisztelhetnénk a személyében. Hiába na, sok mindenben az élen járunk, miért ne tudnánk ebben a kérdésben is jeleskedni? A dolgok rendje elintézve, magyar mentalitás kipipálva, foglalkozzunk csak az előttünk álló problémával:

De mi is az igazi probléma? Az a sok nélkülöző ember, az a rengeteg szegény, akik már nem is bíznak egyik politikai irányvonalban sem? Hol számít nekik a baloldal, vagy bárki, aki hithű baloldalinak vallja magát, ha az eddig jobboldalinak kiáltott erővonal is az ő érdekében próbál cselekedni? (és ha mindezt a Főnök mondja)Ha csak nem vizet, és kenyeret osztogat az új baloldali messiás a Kossuth téren, nem fog lényegi dolgokat megmozgatni ezekben az eltorzult eszmétlen fejekben, és bizonyosan nem fogjuk megélni azt a pillanatot, amikor az említett Főnök a nép felé fordul, és végső mozgósításra invitálja híveit.

"Sokan vagyunk, de még mindig nem elegen."

Miért is számítana, hogy ki, vagy kik temetik az MSZP-t, ha a tömegtájékoztatásban edzett polgárokat, már a Fidesz bukásának lehetősége mozgatja? Pedig egy ilyen folyamat, napjainkban borzasztó hatással lehetne országunkra nézve, nem hiszem, hogy sokan szívesen írnának hasonló szintű utópiákat, de mit lehet tudni. Ha valaki egy kicsit is komolyan gondolja, hát vágjon rögtön elébe. Az elmúlt napokban úgy is lehetett hallani olyan szakszervezeti megfogalmazást, hogy a jelenlegi kormány nem az emberek érdekeit veszi figyelembe, tehát alkalmatlan a hatalom gyakorlására. Egy ilyen okán nyugodt szívvel ők is elzavarhatóak, akár elődei, és annak elődei, és így vezethetjük tovább egy olyan korszakig, amikor sokan elégedetten tekintettek a hatalmi szintekre. Volt ilyen egyáltalán? Édesapám számára biztosan. Ő '89 óta szenved, azóta keresi a húszforintos kenyér árát, míg mások attól a naptól élnek szabadlábon, szívják a demokrácia friss levegőjét. Ismerek olyat, aki szerint országunk évszázadok óta láthatatlan rabságban szenved, és láncainkat a külföld tőke igyekszik szorosabbá fűzni.,