Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Mi jöhet még?

2011. március 10. - Harun al Rasid

pótcselekvésekkel tele a padlás

pótcselekvésekkel tele a padlás

Isten, áldd meg a magyart...így fog kezdődni a kotmány. Mábocs. Istennek mi köze van ehhez? És miért csak a magyart?

Történelmi folytonosságból felújítják a vármegyéket. Mármint, hogy ez benne lesz a kotmányban. Egész Európában a regionális közigazgatási szerveződés a jövő, de nem, szittya 2/3-os véreink vármegyében gondolkoznak. Gondolkoznak? Ugyan már.

Maradjunk annyiban, hogy látszat tevékenykednek.  A Gellért hegy tetejére Mária szobrot  terveznek, a kotmányba meg bele kerül valami avítt, poshadt szagú szent korona  - 2011-et írunk, wazze! Az ország neve Magyar lesz, de az államformát, azt bizony, elsumákolják, hiszen az smafu, hát se Francia, se Német nem deklarálja! Köz ez, vagy társaság?  Maradjunk annyiban, hogy hitbizomány. Orbanisztánt még sem lehet államformaként megjelölni.

Mi következhet még? A vármegyéhez tartoztak bíróságok, meg megyeispán, meg botosispán, meg egyéb közszolgák. Hát, belátom, kell a hely a csinovnyikoknak.

Visszajön a kisbíró is? Hiszen akad falu, ahova a posta csak egyszer jut el egy héten, hát miért ne dobolhatná ki a kisbíró, hogy Mari néni megent nem gyónt a vasárnapi szagos mise után?

Rendben, akkor újítsuk fel a röghöz kötöttséget is – nehogy már a nyírségi hátrányos átvándlizzon Sopron vármegyébe, mert esetleg ott munkához jut?

De akkor már adjunk a jus primae noctis-nak is, és, ha lehet, jelöljenek már ki néhány nagyvérű 2/3-ost is – mondjuk, én Orbánt nem javasolnám, a franc tudja, mi sülne ki belőle, Révész Mártiriusz meg  elég ványadt ehhez, – és mindjárt fényre fog derülni a haza, mihelyt az elvetett mag szárba szökken!

Esetleg a papi tized? Vagy netán az úrbériség? Tudjátok: hat napon át a földesúrnak dolgozni, a hetediken túrhatod a saját földecskédet. 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás?

Egy gond van, picinyeim. Néhány vármegye – már csak történelmi folytonosságból is – bezony, átnyúlik a jelenlegi határon. Na, nem a történelmin, hanem az érvényesen. A rosseb egye meg, hát nem belebotlottak megint Trianonba?

De sebaj. Majd Martonyi újra pedri a bajuszát, és leszkanderozza.

Hatalmi szóval kotmányba foglalják, hogy mennyi lehet az államadósság. Az a hüjje államadósság meg szarik erre.

Szavazati jogot adnak a kiskorúak után a - kiknek is?

Csak tudnám, mi a fenét akarnak ezekkel a baromságokkal eltakarni?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr208309184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

95527 2011.03.10. 08:32:33

Bebetonozás!!!! Ezer évre ha kell, ez a lényeg! Aztán ha ők kerülnek a betonba, az szívás lesz. Van egy olyan érzésem, hogy Isten igazságos, és a saját mesterkedésük áldozatai lesznek.

34417 2011.03.10. 08:32:41

etimologizáljunk ekkicsit. isten, álld meg a magyart...ugyanis vannak ilyen idézetek, népnemzeti egyesítő kormányszinten leginkább. ez, ugyebár, azt jelenti, hogy a magyar támad, fenekedve, és ezt istennek állnia kell. kezdek gyanakodni. valóban nagy az isten állatkertje, de a 2/3 körül tényleg alacsony a kerítés.

34417 2011.03.10. 08:34:47

1. paplanyos 2011. 03. 10. 8:32 e téren fenntartásaim vannak...istennek van jobb dolga is, minthogy ezekkel foglalkozzon. barbiország, barbikormány, barbi alkotmány...mi dolga van ezzel istennek?

57665 2011.03.10. 08:39:47

Rasid ! Egyetértek az Istent nem kéne belekeverni ,tényleg van fontosabb dolga is ! Vagy legalábbis lenne ! Egyszer itt is talán felébrednek az zemberek ,hogy rettenetesen át vannak vágva ! Idő kérdése !

114634 2011.03.10. 08:41:27

Szia Rasid! Még nem tudjuk, h igazából mit akar tahóviktor, de tartok tőle, h hamarosan megtudjuk!! Az ellenzéki nyóc éve alatt ő ezt alaposan kigondolta!! :-((

13252 2011.03.10. 08:44:08

a háttérben mindenre rátették a mocskos mancsukat. közben szimbolista hülyítés megy. a híres orbán-trükk

114634 2011.03.10. 08:45:57

Még egy dolog! Mi a szart akarnak a koronával, mikor az csak egy "mutatós" tárgy? Egyesek szerint , még csak nem is mutatós, hanem egy összeeszkábált valami! Mitől szent, mikor senki nem ismeri az eredetét? Csak találgatások vannak róla! Aki ismerte az eredetét, már nem él!

34417 2011.03.10. 09:06:03

7. raptor 2011. 03. 10. 8:45 belemagyarázásban mindig is nagyok voltak.

171423 2011.03.10. 09:11:33

Mindig szórakoztatnak az olyan emberek akiknek minden ami múlt az avitt dohos kidobnivaló amit meg kell tagadni magukról azt gondolják hogy velük kezdődik a történelem mondhatnám azt hiszik ők szarták a spanyol viaszt A haladók, a modernek De haladni csak valahonnan lehet valahova de mivel a haladás eszementjei tagadják a múltat és azt hogy lenne valami érték is a múlt hibái és bűnei mellett ,ebből kifolyólag nincs kiindulópontjuk ezért nem is érnek el soha sehova Maximum a koporsóig ahova valók

34417 2011.03.10. 09:13:33

akad a kotmánytervezetben néhány "nem ismerjük el..." kezdetű bekezdés. attól tartok, nem voltak maguknál, amikor ezt beleírták. különösen nem szűrös és pozsgay. aztán meg, 1990 május 2-ától számolnak. ők. mert megtehetik. volt egyszer egy új időszámítás, de azt a francia forradalom generálta. igaz, annak sincs már nyoma. szerintem nekik se lesz.

34417 2011.03.10. 09:17:59

9. kimitake hiraoka 2011. 03. 10. 9:11 örülök, hogy jól szórakozol, misima. ha jól viselkedsz, kapsz egy kínai gyártmányú szent koronát, amit imádhatsz. koporsó ügyében meg fordulj az önkormányzatodhoz, biztosan kapsz népnemzeti kedvezményt. a haladás pedig biztosan a történelmi folytonosságon alapszik. még az olyan biztos családi háttérrel rendelkező, középosztálybeliek esetében is, mint te:-)

34417 2011.03.10. 09:26:50

"hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelki erejükkel ismét naggyá teszik magyarországot." ennek meg mi a franc köze van egy alaptörvényhez? hiszik? hát hadd higgyék! de ALAPTÖRVÉNYRŐL van szó, és nem hiszekegyről! az alaptörvényhez igazítanak minden mást, és, ha az sérül, hát büntetik azt, aki nem hiszi magyarország unokáink által megvalósított nagyságát? ezek tényleg ennyire hülyék, vagy csak álcázzák magukat?

171423 2011.03.10. 09:29:47

"a haladás pedig biztosan a történelmi folytonosságon alapszik" Na ezt a történelmi folytonosságot baszta szét a Rákosi meg a bandája amikor Moszkvából ide ette őket a rosseb

114634 2011.03.10. 09:32:08

12. harunalrasid (szerkesztő) Valahogy kimaradt az alaptörvényből, h az örökös bajnoknak a Videotont kell tekinteni az idők végezetéig!! Szerintem ebben a kotmányban ez lenne a legfontosabb!! :-))

163107 2011.03.10. 09:52:22

Én tisztelem a szent koronát, elismerem különleges szakralitását, elismerem, hogy mint eszmei tárgy évszázadokon át fontos volt a magyaroknak, főként a szétszaggatottság idején. Nem is tárgynak tekintették, hanem személynek, ennélfogva valóban van egyedülálló volta más királyi koronákkal szemben.Amikor II. József halálakor visszakerült az országba, pontosan úgy fogadták, mit az ország legfontosabb személyét, bandériumok várták, fehér ruhás lányok minden településnél, virágot szórtak a hintó és az eléje befogott hat paripa elé, és ilyeneket kiáltoztak:"Napunk virradása, Hazánk újulása, Egünk derülése, Törvényünk ereje, Szabadság épsége", és még egyéb magasztos jelszavakat. És idáig rendben is van. Lehet tisztelni azt a spirituális tárgyat, és az eszmeiséget is hozzá, aki akarja, és akinek fontos az ilyesmi. Sokkal inkább a többi szamárság akaszt ki, amit már Math-nak is megírtam: A legnagyobb baja ennek, hogy lépésről lépésre baromságok és felesleges dagályos szószaporítások halmaza. És ami a legszomorúbb, időnként a szó szoros értelmében röhejes. Nevetséges, avétos, elhasznált, anakronisztikus, végképp nem a mai korunkba illő mondatok, rossz értelmezések, zavaros gondolatok. Megosztó, persze, mint maga a fidesz és a vezére. Úgy hülyeség ahogy van, mint egy nagyon rossz író giccses, vicces ostobasága, amiről azt képzeli, hogy irodalom.

34417 2011.03.10. 09:53:38

13. kimitake hiraoka 2011. 03. 10. 9:29 szerinted. esetleg csak nem horthyt. esetleg szálasit kívánod a történelmi folyamatosság eredőjének tekinteni? ott voltál netán a kotmány szövegezésénél? amúgy a postban foglaltakhoz, ha fűznél valami értelmeset, az agyatlan dumád helyett, nagyban segítene.

34417 2011.03.10. 09:58:50

15. Osszián 2011. 03. 10. 9:52 "alaptörvényünk jogrendünk alapja..." mondják ők, nemes pátosszal, de kérdezem, ha erre a sok baromságra, ami nem különb egy falusi színjátszó csoport dagályos előadásánál, törvényeket is fognak alapozni, akkor hova tették a józan eszüket? oszt mi lesz most aug. 20 új neve? merthogy az már nem az alkotmány ünnepe. valamikor szt. istván napja volt, de ilyen alapon lehet nemzeti ünnep? hát orbán napja mikor lesz az? pedig olyan szent is van.

175210 2011.03.10. 10:02:22

Azért időnként mégiscsak megérint ám a gyanú: állandóan földobnak valamit, amin lehet nekiveselkedve szörnyülködni. Azt hiszem, a háttérben példátlan mértékű rablás folyhat.

171423 2011.03.10. 10:04:14

16. harunalrasid (szerkesztő) 2011. 03. 10. 9:53 Miért maga mit tekint a folyamatosság eredőjének árulja már el nekem ? Hogyan jön ide Horthy meg Szálasi ? Velük kezdődött volna a magyar történelem ?

114634 2011.03.10. 10:06:30

15. Osszián Szia Ossi! Tudod, h alapjaiban azonosak a nézeteink! De!! A korona egy tárgy!! Nem több annál!! (reálisan gondolkodva) Lehet szeretni, gyönyörködni benne, mint pl. egy festményben! A koronával való "cirkusz" nem több, mint bálványimádat!! Olyan, mint amit a budiforradalmárok éreznek Orbánc iránt!! Szerintem!!

178873 2011.03.10. 10:07:21

Kedves Rasid! Te csak itten csak ne sziporkázz a tippekkel, mert meglásd, még a végén megfogadják! Aztán tényleg hozzácsapják a jus primae noctist. De modern európai módon, egyenjogusítva - és az egészet a médiafelügyelet alá rendelik, ott már van ehhez megfelelő jellegű tapasztalat a legfelsőbb vezetésben. A bírálóknak meg majd azt mondják, hogy előbb várjuk meg a gyakorlatot, csak utána reklamáljunk.

163107 2011.03.10. 10:13:16

Történelmünk egyetlen epizódját sem lehet kitörölni sehonnan sem, ez nonszensz. Én nem is tudom, hogy gyűlt a kotmányozás köré annyi idióta, vagy már szenilissé vált hajdan nem akkora idióta barom. Nem is lehet jobb a cím: mi jöhet még?

34417 2011.03.10. 10:18:55

19. kimitake hiraoka 2011. 03. 10. 10:04 alkotmányról beszélünk, öcsi, nem a történelemről. horthy és szálasi pedig úgy jön ide, hogy utánuk jött rákosi. ülj le, fiam, elégtelen.

193225 2011.03.10. 10:19:23

A jus primae noctis ügyi felelős legyen a Deutsch für-/talan-telen/ Tompika.

34417 2011.03.10. 10:22:41

"isten és ember előtti felelősségünk tudatában, magyarország első, egységes alaptörvényét a fentiek szerint állapítjuk meg." hát, ideje megnyitni az opni-t. ennyi tudata hasadt országlót ritkán találni egy helyen. egy csoportterápia talán még segítene nekik.

178873 2011.03.10. 10:24:46

19. kimitake hiraoka Tisztelt Kimitake Hiraoka! Valóban, a magyxar történelem sokkal messzebb nyúlik vissza - és nem feltétlenül avitt dolog a magyar történelem értékeire hivatkozni. De feltétlen egyetértek Ossziánnal, hogy nem tagadhatom le történelmünk egyetlen epizódját sem. Ez olyan szánalmas szelektáláshoz vezetne, hogy akkor mindenkinek joga lenne csak azt megtörténtnek tekinteni, ami neki szimpatikus. Ezen túl, a Szent Korona-tan vitathatatlanul sokkal régebbi, mint a Horthy- vagy a Szálasi időszak. Csakhogy azt sem lehet semmissé tenni, hogy a szálasi kormány is a koronára tett esküt - vagyis, ha ezt a gyakorlatot visszaemelem az alkotmányba, akarva, akaratlanul idézem a jogfolytonosságban őket. És ez nagyon nem tetszene. Ahogy például - tudom, ez már nem az alkotmány - én reformátusként meglehetős averzióval tekintek a Mária-országa szlogenekre is. Az alkotmány szövegezésénél ilyenfajta érzékenységekre is tekintettel kellene lenni. Nem mindenki hisz Istenben. Amúgy, melyik Isten is óvná a magyar alkotmányt közelebbről?

34417 2011.03.10. 10:46:14

26. solide 2011. 03. 10. 10:24 kössz:-) ezzel feladtad a leckét misimának. én meg ateista vagyok. meg még vagyunk így pár milliónyian. mi közöm van ezen az alapon nekem az alkotmányba foglalt istenkedéshez? nota bene, orbán sem katolikus, márpedig ez az istenre való hivatkozás leginkább azok műfaja. és az ateista képviselők, akik szintúgy benne vannak a többesszámban? vagy most egyszerre mindenki hívő lett? a bibliára, esetleg a koronára tett kézzel fognak az új alkotmányra felesküdni, hiszen a régi nem lesz érvényes? végig gondolták ezt? alig hiszem...

171423 2011.03.10. 10:51:40

26. solide 2011. 03. 10. 10:24 Na és ha a szálasi kormány arra esküdött akkor mi van? Ha volt egy gazember aki arra esküdött akkor mindent ahhoz kell viszonyítani és azután tilos lenne arra esküdni Egyébként hol szerepel az alkotmánytervezetbe hogy ezen túl a koronára kell esküdni? Eskü ez egyébként is érdekes dolog Nem hívő hogyan tud esküdni egyáltalán ? Akkor ilyen alapon magát az eskünek a fogalmát is törölni lehetne Egyébként meg ha szerepel a korona az alkotmányban az vesz el valakitől is valamit? Lesz azzal valakinek kevesebb ? Nem nem lesz azáltal csak több lesz kiterjedtebb

34417 2011.03.10. 11:19:45

@kimitake hiraoka márhogy, melyik irányba lesz kiterjedtebb? igazad van, semmi értelme a korona emlegetésének. egy darab izé. leltári tárgy. ha van, ha nincs, a kenyér nem lesz olcsóbb. ezért bohóckodás az egész. porhintés, figyelemelterelés. a kérdés változatlan: miről kívánják ezekkel a dekorációkkal elterelni a figyelmet? nomeg, szálasi gazember lett volna? ejnye, hiszen létezik számtalan dicsőítője a jobboldalon, akik mintha másképpen vélekednének:-)

178873 2011.03.10. 11:23:48

28. kimitake hiraoka Tisztelt Kimitake Hiraoka! Érdekes kérdés ez az eskü. például lehet olyan értelmezés is, hogy a kresztény/keresztyén hívő még kevésbé tud esküdni, hiszen: Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya [Iz 66,1], se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa [Zsolt 48,3]. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van. De ne menjünk el ebbe az irányba, mert egyrészt mindenre lehet példát és ellenpéldát hozni a Bibliából, másrészt ennek létezik olyan értelmezése is, hogy az Istennek szánt áldfozatokról szóló esküre értendő. Sokkal fontosabb az a gondolat, amit Ön a koronával kapcsolatban vetett fel - hogy attól nem kevesebb lesz, hanem több. Ön nyílván így gondolja és így érzi ezt, amit én tiszteletben is tartok. Csakhogy éppen a többi hozzászólásból derült ki, hogy mások számára ettől nem lesz több, hanem számukra ez kirekesztő, megosztó tárgy. Én meg arra próbáltam utalni, hogy egy nemzet alkotmányának megszövegezésénél illene az ilyen érzékenységekre ügyelni. Az alkotmány egy elvileg demokratikus országban nem szabadna, hogy pillanatnyi politikai/elvi/gondolkodási értékeket fogalmazzon meg - ráadásul sokak szerint kizárólagos módon. Még akkor is így vélem, ha Ön szerint, és sok más ember szerint is, éppen olyan dolgokat készülnek belevenni, amelyek nem pillanatnyi, hanem örök értékek. Természetesen nem Ön mondta, hanem Lázár úr, de attól, hogy egy olyan politikai platform fogalmazza meg saját ízlése szerint a szöveget, amelyet a választáson résztvevő szavazók nagy többsége bízott meg a képviselettel, számomra egyáltalán nem jelenti azt, az általuk megjelenített értékrendek az ország egész lakosságának konszenzusos értékrendjét fejezné ki. Már így is hossza nírtam, de még egy gondolatot fontosnak tatok. Lehetne az egészre legyinteni (ahogy volt is, aki azt írtas, ugyan hánya olvasták valaha az alkotmány szövegét), de éppen az a vita, ami itt kialakult jelzi - igenis fontos, mindenki számára szimbolikus jelentőségű dolgoról van szó. Akkor azt vétképp nem illik "sebtében" összecsapni - akaármilyen vélt vagy valós támogatás jegyében sem. evangélium, Máté

178873 2011.03.10. 11:29:43

30. plusz Jellemzően minél hosszabban írok, annál több helyesírási hiba marad a szövegben, hiába próbálom meg átnézni. Most annyi sikeredett, hogy nem javítanám ki őket darabonként - csupán elnézést kérnék!

prozax 2011.03.10. 11:33:56

Megosztó a Szent Korona?? Na ez az amit sosem hallottam még senkitől .... Talán egyesek számára lassan a " magyar" is kirekesztő lesz meg az egész létünk. Elképesztő. Még hogy a Szent Korona ami az 1000 éves összetartozásunk jelképe , ami után úgy vágyadott mindig a magyar kirekesztő , megosztó. Ezt is megértük. Csodás . És kit oszt meg? Pár ezer hungarofóbnak nem tetszik. Tudják mit ....azok menjenek a büdös fenébe innen örökre .Menjenek Isten hírével akik szerint a Sznet Korona megosztó , vagy akik szerint nincs itt demokrácia és fasizmus van. Menjenek innen jó messzire , legyen végre nyugalom!

178873 2011.03.10. 11:45:13

32. prozax Rég nem beszéltünk egymással - sok értelme akkor sem volt. Nem tudok lényegileg mást mondani most sem, mint egykor, így megkérdezem: Ön szerint kinek áll jogában eldönteni, hogy ki a magyar? Kinek áll jogában eldönteni, hogy kinek kell mennie és kinek maradnia? Kinek áll jogában eldönteni, hogy mi általánosságban a magyarság, és mi konkrét pillanatban Magyarország érdeke? Szokás szerint én erre azt mondom, nem szeretném, ha ilyen kérdésekben (bármely)politikai párt, illetve szimpatizánsainak szava lenne a döntő. De egykori kollégám mondását is idézhetem: Nekem ez a hazám. Menjenek el ők!

16099 2011.03.10. 11:47:21

Hehe... Hogyasszongya, ezer éves összetartozásunk jelképe. Akinek nem tetszik, az menjen a büdös fenébe örökre. Csak úgy összetartásilag.

prozax 2011.03.10. 11:56:07

33. Nekem ezek olyan kérdések , mint amikor az anyját leszúrt gyerektől megkélrdezik , hogy szerette -e az anyját. Én meg azt mondom egy anyagyilkostól nem kell megkérdezni hogy szerette -e az anyját , hanem börtönbe kell csukni. A mindennek a relativizálása vezet ide. A Szent Korona nem megosztó , senki számára. Aki a Szent Koronába a megosztást látja az beteg , zavarodott megvezetett elme . Ilyen egyszerű. Ha valaki tagadja 2006 az beteg vagy szándékosan hazudik. Ennyi -ki kell mondani. Szerencsére azért demokrácia van !!!! Igy bár a kisebbség hözönghet naphosszat ,de többségi döntés van. És az az érzésem , hogy ha "ezek " igy folytatják , vagyis ott folytatják mint 2004.dec.5.-én akkor mehetnek a levesbe örökre , felfogással együtt. Ezt az utat kövezik ki ezek a megosztó Szenr Korona szövegek , meg 2006 ntagadása. A jelen választópolgár érett és pontosan tudja , hogy hungarofób erők teszik ezt. Persze ne várjuk , hogy bevallják a magyarsággal van bajuk .Ennyire nem őszinték még magukkal sem , ők nagy magyarnák mondják magukat!CSAK A TETTEK , csak azok a fránya tettek. Beszélni ugyanis bármit lehet de a tettek bizonyitanak . Itt nem politikai pártok döntenek ,én nem poitikai párt vagyok és az emberek döntö többsége nem politikai alapon itéli el ezeket A hungarofób elemeket hanem az elemi erőkölcs , etika ,nemzeti érzés alapján. Ez a normális a demokráciákban Amerikától ,Németországon kersztül mindenhol. Nekem ez a hazám . Menjenek a hungarofóbok!

34417 2011.03.10. 11:57:54

32. prozax (látogató) 2011. 03. 10. 11:33 hát bizony, már a kommentedből is kiderült, hogy megosztó:-) egy szakrális tárgy,amit még csak nem is kötelező tisztelni. hát akkor?

114634 2011.03.10. 11:58:31

32. prozax (látogató) Kukacka! Neked még van képed (pofád) idejönni? Helyedben kussolnék, mert egy ilyen pofátlan alak, mint te vagy még a föld nem hordott a hátán!! Te tetű!! :-))

34417 2011.03.10. 11:59:29

"A jelen választópolgár érett és pontosan tudja , hogy hungarofób erők teszik ezt." hehehe no meg, agymosott:-)

34417 2011.03.10. 12:00:34

37. raptor 2011. 03. 10. 11:58 kérlek, csínján a minősítésekkel. semmi értelme megbántani a másikat (még a tetveket se).

34417 2011.03.10. 12:01:37

31. solide 2011. 03. 10. 11:29 ne is törődj vele. van, aki tiszta helyesírással ír zagyvaságokat. úgyhogy, inkább a helyesírási hibáid:-)

114634 2011.03.10. 12:23:19

39. harunalrasid (szerkesztő) Rendben, de ez kikívánkozott belőlem!! :-))

prozax 2011.03.10. 12:26:04

Azt még mindig nem tudjuk , hogy a Szent Koronában mi a megosztó.? Ki lett mondva ,hogy megosztó egyesek számára. De akik megosztónak látják mi sarkallja öket erre?

34417 2011.03.10. 12:37:19

@prozax mert van. mert hivatkozási alap. mert általa kényszerítenek valamire: elfogadod, vagy nem fogadod el. mert, ha nem fogadod el, minősítenek, magyarságodat kérdőjelezik meg. mert csak. és különben is:-)

prozax 2011.03.10. 12:41:23

43. Ez meggyöző érv. Bár solide válaszát vártam ,mert ő képes tágabb értelemben látni ,nem csak a sárdobálás terén ,mint maga kedves szerző. Nem mondodtt semmit. Ilyen alapon ha egy hülyének valami nem tetszik akkor az már megosztó. Ha önmagában a Szent Koronának nincs megosztó tulajdonsága , vagy történelmi múltja -márpedig nincs ,akkor ki kell mondani , hogy nem a Szent Korona a megosztó hanem azok akik megosztónak tartják mindin indok nélkül. Ez egy nihilista támadás , és megint a nemzeti jelképek ellen. Ez maradz az ügynökhálózatbal. Nemzetellenes Nokiás-dobozok tárháza frusztrált szélsőbalos allürökkel.

192755 2011.03.10. 12:59:26

Solide ma elemedben vagy:)) Természetesen a poszt is nagyon tetszik, de az első éjszaka jogát én se forszíroznám, mert még a végén úgy jársz mint Trutko a kocsiban dohányzással. Berohannak és beleteszik:))Ezen az egész baromságon már nem lehet mást tenni, mint kinevetni. Csak jön majd valaki Orbán után is és kidobja a fenébe az egészet úgy, ahogy van.

34417 2011.03.10. 13:00:16

44. prozax (látogató) 2011. 03. 10. 12:41 bezony. látod, nemzetellenességet kiáltasz egy leltári tárgy ürügyén. szóval, akkor megosztó a korona, vagy sem? a koronának nincs történelmi múltja? ez érdekesss de ha te mondod, akkor az ki van mondva:-)

114634 2011.03.10. 13:00:57

Rasid ! Úgy tűnik, bennünk van a hiba!! :-)) "Katolikus hiszekegy az Alkotmány elején A Szent Korona visszacsempészése nemcsak hagyománytiszteletet jelent, hanem mindazt, amit a korona, a feudális hűbériség, elnyomás jelent. Szerencsére Orbán Viktor azt mondta korábban, hogy az Alkotmányt nem kell tisztelni, feltételezzük, hogy ez az ő alkotmányára is igaz, és ki is jelentjük, hogy nem tiszteljük az alkotmányát és a Szent Koronát sem tiszteljük, hanem amíg élünk. harcolni fogunk a szabadságért a Szent Korona ellen, és mindaz ellen, amit ez az élettelen fémtárgy képvisel, mindaz ellen, amit ez a bálvány megtestesít. Mi Kossuth pártján állunk." http://nepszava.com/2011/03/magyarorszag/katolikus-hiszekegy-az-alkotmany-elejen.html

34417 2011.03.10. 13:02:46

45. tara 2011. 03. 10. 12:59 üveg alá zárni, kiszívni a levegőt, még a fénytől is óvni, hogy elrettentő példaként, mint a zavaros elméjű hatalommániásság bizonyítéka, maradjon meg az utókornak.

34417 2011.03.10. 13:06:45

47. raptor 2011. 03. 10. 13:00 naháTt ezek a gonosz bolsi-libsi-bibsik már megint rárontottak a nemzetükre! ráadásul importárút tagadnak meg, pedig milyen jó kézből származik! mondjuk, én nem csak ezt a jövendő alkotmányt, de orbánt se tisztelem. egyenlőre még nem kötelező. kot-kot-kot-kotmány:-)))

prozax 2011.03.10. 13:09:24

46. No igen. Megosztó történelmi múltja nincsen ahogy írottam. Ebben ezekszerint egyetértés van! Nézzd unos untalan a nemzeti jelképekbe belekötni azokat megosztónak beállítani , a trikolort maszkos rendőrökkel tapostatni ,leköpetni túl megy az egyéni vélemény szuverenitásán. Ez ellen minden nemzet fellép legyen az demokrácia , királyság , vagy diktatúra. Ezt figyeld meg és értsd meg (ha képes vagy rá) , hogy ezen rendszerekben ez az egy a közös. Bár gondolom kevés közöttünk az alkotmány jogász mégis ,mintha mind szakértők lennétel az Alkotmány egészében. Persze bírálni lehet elemeit , hogy tetszik nem tetszik ,no de az egészéről kimondani ,hogy ilyen vagy olyan---nekünk? Vagyunk akkora kopék ebben az ügyben? Érzed magad annyira felvértezve , hogy meg tudd állapítani , hogy egészében jó-e vagy sem? És mi lesz megint? Majd az nokiás III/IIIasok megint rohannak juurópába , bevetik majd a besúgó Paul Lendvait és lefasisztázzák Magyarországot? Vagy mi lesz Rasid a következő? Mi a határ ezeknél ha a nemzetet sem tisztelik?

114634 2011.03.10. 13:23:41

Annak, aki valószínű nem olvas mást, csak MNO-t " Ezért kár volt új alkotmányt készíteni. Ami veszélyes, a katolikus hiszekegyre emlékeztető hitvallás, amely a nemzet egésze számára teszi kötelezővé a felekezeti rögeszméket, és közös bálványimádásra kényszeríti az egész országot a Szent Korona tiszteletében. A veszélyes, hogy ebből a zagyvalékból mi következik az egyénre nézve." Most már belátom, bennem van a hiba!! :-))

12392 2011.03.10. 13:33:26

Tudod Kalifa jól látod ennek a feudális országot majmoló orbánisztáni szörnyűségnek a lényegét. Azonban hozzá kell tenni, hogy van, ami még ennél is szörnyűbb: ez a sok disznószaros lábú műveletlen paraszt-suttó azt hiszi, hogy méltóságos úr lesz belőle!!!

34417 2011.03.10. 13:39:30

@prozax nem, komám, nem magyarországot fasisztázták le, csak a kormányát. a korona nem nemzeti jelkép. a nemzeti színű zászlót nem hívják trikolórnak. ha a földön van, bizony, megtiprásra kerül, mert ez már csak így működik. az egyéni vélemény pedig lehet egy köpés is, láttál már olyat, hogy más ország zászlaját népnemzeti hevületből ifjú nemzetbajnokaink leköpték. ha jól sejtem, egyesek szerint még a kockakő is vélemény. amúgy azt írtad, hogy a szent koronának nincs történelmi múltja. ott van, te írtad. sajnos, ha nem tudsz pontosan fogalmazni, akkor ez jön ki belőle. tudod, a nyelvtan már csak ilyen kis huncut dolgokra képes:-) ehhez a falusi műkedvelő színtársulat matiné előadásába való szöveghez, amit ez az izé tartalmaz, nem alkotmányjogász kell, hanem józan ész. na, ez hiányzik belőle.

34417 2011.03.10. 13:40:23

@ronagyuri ezekből? soha.

34417 2011.03.10. 13:42:08

@raptor majd kineveznek egy össznemzeti hibajavító miniszteri biztost, és az majd gondoskodik arról, hogy a benned levő hiba megjavuljon! kambodzsában, vietnamban az ilyesmit átnevelő tábornak hívták. egész hatékonyan működtek.

114634 2011.03.10. 13:44:19

52. ronagyuri :-DDD

prozax 2011.03.10. 13:48:15

53. Szerencsére néhány ezer ilyen van már csak mint Te!

34417 2011.03.10. 13:57:34

57. prozax (látogató) 2011. 03. 10. 13:48 rosszul kalkulálsz:-) a vármegyerendszerről mi a véleményed? úgyis, mint történelmi folytonosságról. hát a botosispánról? tudod, mi volt a dolga annak a közszolgának?

178873 2011.03.10. 14:09:18

Ha már szóba került a trikolór (kb. a közepétől érdekes) http://www.youtube.com/watch?v=38B3MhDM4jU&tracker=False&NR=1

12009 2011.03.10. 14:21:54

Szálasi a koronára tett esküt. Ja. Rákosi meg a köztársaságra. Kádár is. Antal is (szegény megtévesztett), Horn is (az egyetlen államférfi), aztán OV, Med2O9, aztán diliflepis Gyurcsány, aztán Bajnai, az ideiglenes, aztán a kétharmados, fülkés Viki... Ennyi barmot ilyen rövid idő alatt csak a Köztársaságban lehet hatalomhoz jutattni :)

prozax 2011.03.10. 14:23:57

59. A franciák fasiszták ebből is látszik.

114634 2011.03.10. 14:32:58

61. prozax (látogató) Kukacka! Ne kezdd megint a fasisztázást, mert még mindig nem tudod a választ! Ugye? Tudod, a Köztársaság térről van szó!!

178873 2011.03.10. 14:43:53

61. prozax Ez így kevés! Hol marad a szerzőre teendő alig burkolt utalás? Jacques Offenbach Kölnben született Jakob Eberst néven. És mivel a franciák igen kedvelik - ez nyílvánvaló és látványos bizonysága fasiszta voltuknak.

34417 2011.03.10. 15:11:15

60. granicsar 2011. 03. 10. 14:21 nyugi. a többi barom meg csak simán magyarországon van hatalmon. köztársaság nélkül.

prozax 2011.03.10. 15:32:14

63. Én csak arra akartam utalni , hogy nyilván a franciák nemzeti érzésekben kisebbségi komplexusban szenvednek is ezt nacionalizmusukkal ellentételezik. Ha már mi ,akkor ők is....

103902 2011.03.10. 16:49:24

Aki itt a Szent Koronával kérkedik, annak illenék tudni, mikor alakult ki a korona-tan nálunk, s máris nem írna ezer évről. (Vagy akár csak azt, hogy a tárgy két darabját mikor illeszthették egybe.) Ha az előbbit tudná, azt is tudná, hogy mely korban kiket értettek a nemzet fejének és tagjainak és testének, a jobbágyságot például, azaz a társadalom bő 90%-át nem - ennyit a korona egységesítő és nem megosztó jellegéről, egészen 1848-ig. (Korona-tan egyébként az európai országok zömében létezett a középkor vége felé.) Az első éjszaka joga a középkori Európa zömében nem létezett, nálunk kimutathatatlan. Persze, amilyen hagymázos baromságot készítenek a szőlőbányászok, még bevezethetik. E tervezet egyszer még elrettentő példája lesz annak, milyen mélyre süllyedt az ország a 21. század elején.

45691 2011.03.10. 17:00:58

Mi jöhet még ? Jó kérdés,attól függ,hogy mikor fordítják le az új alkotmány szöveget, hogy az Unió is ösmerkedhessen kissé vele...

114634 2011.03.10. 18:11:37

"Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint gazemberség az ország nevének megváltoztatása, a kormánypártok alkotmánytervezetének elfogadása esetén pedig Magyarország "helytartó által uralt állampárti köztársaság" lesz. A szocialista politikus a Táncsics Alapítvány csütörtöki rendezvényén azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz-KDNP alkotmánytervezete Magyar Köztársaságról Magyarországra változtatná az ország hivatalos nevét, úgy fogalmazott: "annál ocsmányabb hatalmi cinizmus", mint hogy egy kormány a polgárok megkérdezése nélkül megváltoztatja az ország elnevezését, nincsen. Gyurcsány Ferenc azt is mondta, nincs ok megbékélni a köztársaság leváltásával. Küzdelem indul a köztársaság és a pártállami önkény hívei között, "amelyet mindaddig folytatunk, amíg az önkényuralom fideszes bandáját el nem takarítjuk" - jelentette ki a korábbi kormányfő."

34417 2011.03.10. 18:20:52

@KériSzépen attól tartok, azt fogják mondani: belügy. nomeg, minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. de mi mit vétettünk, hogy ilyen ül a nyakunkon?

34417 2011.03.10. 18:22:40

@stefan nem kérkednek, csak éppen tudatlanok. majmolnak valami teljesen idejétmúlt, anakronisztikus formációt.

180524 2011.03.10. 18:56:21

Salem, Harun Nem véletlenül "botlottak bele" Trianonba. Te is érzed, nem? Az összes hülyeségük csak(?) arra kell hogy ugorjunk!! Hát egy frászt! Bekaphatják! Idióták........

12635 2011.03.10. 19:18:35

Osiánnal értek egyet, nem kell bántani a Szent koronát, szakrális tárgy, jelkép, múzeumi, felbecsülhetetlen érték...és nem megosztó, minden magyar számára egy történelmi emlék és érdekes a története...ezzel nincs semmi baj...ne legyünk igazságtalanok... ma hallottam egy érdekes véleményt...nem kell folyton piszkálni, átalakítani a történelmet...a történelmünket úgy kell elfogadni, ahogy volt...megtörtént...múlt idő...akárhogy csűrjük csavarjuk attól nem változik...a pakliban kellemetlen dolgok is vannak...de nem tudjuk eltörölni...az már más kérdés, hogy hogyan ítéljük meg, hogyan vélekedünk róla... ami dolgunk a jelen...a jelenben kéne jó döntéseket hozni... pl. kérdezem én benne van-e az új alkotmányban a munkához való jog, mert azért a való élet szempontjából fontosabb, mint mondjuk a hiszekegy...

34417 2011.03.10. 19:22:46

73. gordius 2011. 03. 10. 19:18 nem, nincs benne. se a lakhatáshoz való jog, se a nyugodt öregséghez való jog, és még sok más se. de ez csak preambulum. majd az erre épített törvények tartalmazni fogják. vagy nem.

34417 2011.03.10. 19:25:20

72. maiman 2011. 03. 10. 18:56 salem, effendi. nekem is az a sanda gyanúm, hogy csak etetnek. mert nem lehet komolyan venni egy ilyen alkotmányt a XXI században, európában.

103902 2011.03.10. 19:32:10

73. gordius, mindenki gondoljon arról a tárgyról, amit akar (véleményszabadság), csak ne tegye kötelezővé olyan belelátását, amely eredetileg nem volt benne. A története érdekes, de van még sok érdekes tárgy. Gondolod, hogy például röpke félezer évvel ezelőtt a jobbágyok, akiknek az adóforintjából jelentős mértékben összeállt az a gyűjtemény, amelynek ma a töredékét ismerjük (Bibl. Corv.), éreztek bármit is e koronával kapcsolatban? (Ha csak azt nem , hogy tele vele a hócipőjük, mert viselője, a király mindenüket elviszi adóban.) E tárgy a nemesi történelemszemlélet része, és ezt a minden ízében idejét múlt szemléletet akarják ismét megerősíteni, jönnek a vármegyék is. Lesz vajon deres meg ispán is?
süti beállítások módosítása