A német polgári, konzervatív elit mellett megszólalt az angol miniszterelnök is az európai multikulti ügyében, és amint az várható volt, David Cameron csatlakozott Merkel kancellár asszony álláspontjához. A multikulti életforma azon változata nem fenntartható többé, amely úgy képzelné - akár a többség, de akár egy kisebbség részéről is -, hogy a szigetekben élő kisebbségek közösségi életének szinte minden szempontú elkülönülése rendben van. A német és angol  vezető politikai elitek egyezően mondják ki a leglényegesebb célkitűzést : az asszimilációt. Igazuk van. Ha a brit és a német, klasszikusan nyugati típusú jogállamok szabadelvű polgári demokráciáinak javaival a bevándorló más népek tagjai élni kívánnak, akkor nem képzelheti senki - sem a többség,sem a kisebbség -, hogy a békés egymás mellett élés a megoldás. A megoldás az együtt való élés, a közös élet.

Bátor és a polgári szabadságoktól nem félő többségi közösségek nem is juthatnak más elvi álláspontra, a gazdaságoknak szüksége van új munkaerőre és bárki szívesen van látva.  Indokolt azonban feltenni a kérdést, hogy a beköltöző idegenek mihez is kell igazodjanak : egy könnyen adakozó kedvű állam szociális ellátó rendszerhez vagy egy szabadságban működő polgári társadalomhoz ? Az ebben való döntés a fogadó állam elitjére tartozik, és számomra nem is lehet kérdés, hogy mi a helyes válasz, mert világos, hogy állami pénzcsapokkal nem lehetséges asszimilálódni, ömöljék onnan bármely bőven bármely forrás.

Cameron is, és Merkel asszony is pontosan tudja, hogy nem könnyű célt állapítottak meg. Az iszlám országokból érkezők esetében ott a fundamentalista vallási irányzatok veszélye, míg belföldön léteznek a szélsőjobboldali mozgalmak, amelyek a többségi társadalmak életformáját és kultúráját látják annyira veszélyben, hogy állami eszközöket vennének igénybe a "más"-ok szabadságának törvényi korlátozására. A nyugati polgári elitek persze pontosan tudják,hogy ezek a mozgalmak valójában nem féltenek semmit, féltésük mögött saját téves és rossz félelmeik állnak.

Az európai polgári társadalmak követelése tehát nem abban áll, hogy a beköltőző idegen minden nap sokszor hangosan jelentse ki : " német vagyok ", vagy " brit vagyok ", hanem abban,hogy napi életének működésével adjon folyamatos igazolást arról, hogy készen áll részt vállalni a teljes helyi közösség feladatiban, és ennek nem lehet más talaja,mint a többség által kínált szabadság vállalkozásra, munkavállalásra, civil feladatvállalásra stb. Van brit nemzeti tudat, és persze lehet valaki minden további nélkül büszke skót vagy angol, de akár pakisztáni is, vagy magyar . Őrizheti etnikuma szép jelképeit, kulturális kincseit, ápolhatja nyelvét - mindezekkel csak gazdagítani fogja életvitele megváltozott helyszínének nemzetét, amely így lassan az övé is lesz megkérdőjelezhetetlenül, a nemzethet tartozás legszebb értelmében véve.

Valahogyan úgy,ahogyan Bibó rögzíti gondolatait az asszimilációról :

" …Az asszimiláció lehet fáradságos és lehet fájdalmas, de távolról sem olyan rejtelmes és irracionális folyamat, mint ahogy azt nálunk be szokták állítani. Éles, határozott profilú, kirajzolt alkatú közösségek nem úgy asszimilálnak, hogy titokzatos rendüléseket keltenek fel az idegen szívében, amitől az mindinkább ellágyul, míg végre puhán beolvad. Hanem úgy, hogy világos, határozott szokásaik és tételeik vannak arról, hogy hogyan kell szavakat kiejteni, köszönni, udvarolni, elnökölni, elégtételt venni, gyűlést tartani és versenyezni, s az idegen hol elbájolódik, hol durván fejbe verettetik, de mindenképpen belekerül ennek a közösségi életnek a sodrába. "

Németország, az Egyesült Királyság, és általában az erős gazdasággal bíró uniós tagállamok bevándorlással kapcsolatos elvi politikáinak olyan változása,mint amiről Merkel és Cameron is szóltak, miféle következményekkel járhatnak Magyarországot illetően ? Én ki merem jelenteni,hogy ennek drámai következményei lehetnek itthon.