Dr. Halák László írása

Dr. Halák László írása

Tisztelt Bátorfy Kamilla!

Mi ketten, most abban a szerencsés, és –egyelőre – szinte példátlan helyzetben vagyunk, lehetünk, hogy közös szándékkal, példát mutathatunk arra, hogyan cserélhet eszmét, hogyan vitázhat két ellentétes véleményen lévő ember anélkül, hogy sértegetné egymást, hogy az érveket indulatokkal helyettesítené. Napjainkban ugyanis ritka kivétel, ha valaki olyan újságot olvas – olyan internetes portálra látogat – amelyről tudja, hogy ott, valószínűleg nem az ő véleményének megfelelő tartalmat olvashat. Az is ritka, hogy az ellenkező véleményre higgadtan reagálva, érvekkel vitáznának.

Nagyon megnyerő az írását befejező gondolata, amely szerint bízik abban, hogy az „itt megszokottól erősen eltérő gondolataival” jelentkezhet.

Nos, én pedig abban bízom, hogy - ha az önétől lényegében erősen eltérő véleményemet kifejtem, - akkor harag, sértődöttség, sértegetés nélkül tudunk eszmét cserélni.

Az „Ellenszék”-ben olvashatta ön is, hogy a sajtószabadság veszélyeztetettsége okán petícióval fordultam az Európai Parlament Petíciós Bizottságához. A Panaszom egyik lényeges eleme az volt, hogy a törvény nem biztosítja a demokratikus politikai kultúra szabályainak érvényesülését, amikor például, a kurátorok jelölésében átveszi a régi médiatörvény alapos szabályait, de nem veszi át az 55.§.(5) bekezdését, amely szerint a parlamentnek gondoskodnia kell arról, hogy minden parlamenti frakcióból legalább egy jelöltet megválasszon. Így fordulhatott elő, hogy országgyűlésünk csak a kormányzó párt által jelölt kurátorokat választotta meg. A demokrácia illendőségi szabályait akkor is megszegi kormányunk, és a parlamentünk, amikor olyan szerkezettel állítja fel a kuratóriumot, hogy akkor is biztosítva legyen a kormányzó párt többsége, ha történetesen az ellenzék jelöltjeiből is választottak volna kurátort. A NOL Blogon egy velem egyet nem értő blogger úgy érvelt velem szemben, hogy annak a Halák Lászlónak nem tetszik a törvény, aki 1954-ben az Oleg Kosevoj Szovjet Ösztöndíjas középiskolában érettségizett… És ha a Ferenceseknél, vagy a Piaristáknál érettségiztem volna, akkor most elégedettnek kellene lennem a demokrácia politikai kultúra hiányát tükröző megsértésével? Mi köze van egy 56 évvel ezelőtti teljesen más jellegű eseménynek egy mai történéshez?

Ezt a példát illusztrációnak szántam a kettőnk most kezdődő vitájához. Ön is – ha nem is ilyen durva módon, - beleesik abba a hibába, hogy egymáshoz nem illő érvekkel kívánja az igazát bizonyítani.

Most ugyanis nem arról van szó, hogy, - mint ön írja-  „ hogy sokan a jelenlegi közjogi viszonyrendszer érinthetetlenségét tekintik a demokrácia legfőbb ismérvének.”

Jelenleg az a gond, hogy a kormányunk és a parlamentünk a meglévő jogokat nem bővíteni, hanem csökkenteni akarja. Ebben a problémakörben nem lehet  - szerény véleményem szerint, - azzal érvelni, hogy az Alkotmánybíróságot hogyan választják, hogy az eljárása nem a nyilvánosság előtt folyik, hogy annyi időre szól a megválasztásuk, mint Szalai Annamáriáé. A Hivatal elnökével sem az a fő gond, hogy mennyi időre nevezte ki a miniszterelnök.

A rendszerváltozás nagy vívmánya volt az alkotmánybíróság létrehozása, ha tehát a demokráciát erősíteni akarjuk, akkor a jogkörét bővíteni, de legalább is érintetlenül kell hagyni és nem csorbítani. A „háttéralku” sem az ördögtől való rossz. A demokrácia körülményei között, ahol a pártok képviselik a választókat, ha a demokráciánk többpárti parlamenttel valósul meg, és nem egyetlen uralkodó párt uralmát testesíti meg, ott bizony teljességgel természetes, hogy a pártok nyilvánosan és a háttérben is előkészítve a nyilvános állásfoglalást, „háttéralku” segítségével jutnak el a döntésig. Úgy érzem, akik a demokráciát féltik, joggal féltik, ha a kétharmados párt szinte „egypártként” kíván kormányozni, mintha más politikai erők, habár kisebbségben lévők, nem is lennének. A demokráciában az érveknek kell érvényesülnie, mert ha csak a többség az érvelés ereje, az „bolsevik” politizálás.

Hogyan függ össze a demokrácia veszélyeztetettsége a parlamenti gyakorlat alapján azzal, hogy 2006 szeptember 18 és október 24 között mi történt a Budapest utcán?

Kritikátlanul átveszi ön is Morvai Krisztina érvelését, amikor azzal érvel, hogy akkor kellett volna a jogokat védelmezni, amikor „egyenruhások emberek szemét lőtték ki a nyílt utcán, fényes nappal.” És ha akkor nem tiltakoztak azok, akik ma féltik a demokráciát, akkor ma szabad veszélyeztetni? Ez olyan érvelés, mint az én érettségimre hivatkozás. Ha akkor lehetséges volt a törvényeket megsérteni, akkor ez feljogosítja a mostani kormányzatot, hogy ő is megsértse? Ha akkor, és most is, megsértették, akkor a mostaniak miben különböznek a régiektől? Tisztelettel kérdezem, ha a mostani elégedetlenkedők is utcára mennének és autókat felgyújtva, telefonfülkéket feldöntve tiltakoznának, és a rendőrség közbelépne, akkor .a demokrácia védelmezői felsóhajthatnának, – na végre 1:1 - akkor már szólhatunk a veszély elhárítása érdekében? Hol hallotta ön, hogy a sajtószabadságot féltő szakemberek azért tiltakoznak, mert nem üvölthet a reklám? Úgy gondolja ön, hogy a médiatörvény megváltoztatására azért volt szükség, mert hangosabb a reklám, mint a szolgáltatott műsor?

A teljes cikk itt olvasható.