olvasói levél
olvasói levél
Előző írásomat egy súlyos állítással kezdtem. Most is így teszek: az Orbán-kormány működése a demokrácia ünnepe. Ezt is komolyan gondolom. Levezettem, mennyire hamisnak látom, hogy sokan a jelenlegi közjogi viszonyrendszer érinthetetlenségét tekintik a demokrácia legfőbb ismérvének. Most arra igyekszem rávilágítani, hogy miért hiteltelen balról egy cselekvőképes nemzeti kormány tevékenysége kapcsán a jogállam végét vizionálni.
Persze nehéz ezt olyanoknak elmagyarázni, akik nemrég még Gyurcsány Ferencet ünnepelték ifjú államférfiként, és a nála egyébként két évvel fiatalabb Orbán Viktort hirdették kiégett, bukott politikusnak. Ehhez a képhez már csak a legfanatikusabbak próbálnak ragaszkodni. Bízom benne, hogy az Ellenszék olvasói nem ilyenek.
Abban viszont biztos vagyok, hogy sokan közülük inkább demokratikusnak látták a Gyurcsány-kormány működését, és a diktatúra kiépítésével azonosítják a kétharmados Orbán-kabinet intézkedéseit. Például az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása. Elsőre valóban csúnya dolognak tűnik, még az Ab-vel nem éppen felhőtlen viszonyt ápoló Jobbik is tiltakozott. De mi is az Alkotmánybíróság? Ideális esetben tizenegy fős testület, akik a parlamenti pártok háttéralkuinak alapján kerülnek a posztjukra. Tárgyalásaik iratokra szorítkoznak, nem nyilvánosak, sőt nem is dokumentáltak. Határozataik viszont mindenkire kötelezőek és megfellebezhetetlenek. És ezt tekintik sokan a demokrácia csúcsának. Bravó! A taláros testület tagjainak megbízatása is kilenc évre szól, akárcsak az új Médiahatóság elnökéé, de esetükben ez senkit sem zavar.
Hiszen most van igazán szükség a jogok védelmére, amikor a népképviselet egyszínűsége miatt veszélyben a jogállam. Legalábbis sokan ezt próbálják elhitetni. Főleg azok, akik hallgattak, amikor azonosíthatatlan egyenruhások emberek szemét lőtték ki a nyílt utcán, fényes nappal. Hallgattak, amikor válogatás nélkül megaláztak, megkínoztak százakat. Azok, akik gúnyolódtak azon, hogy a legnagyobb támogatással bíró, de ellenzékben lévő párt képviselőjét véresre verték ezek a karhatalmisták a nemzeti ünnepen. Mára megkopott a humorérzékük. Nincsenek kordonok és már a téma specialistái is nehezen mossák össze a legelvetemültebb szélsőjobbos cselekedeteket a konzervatív oldal törekvéseivel. Sokat tisztult a kép, de ez nincs mindenkinek az ínyére. Folyamatosan fogást keresnek a kormányon, bármi áron. Akik árulózták Orbánt, amikor a szoclib kormányról negatívan beszélt külföldön, azok most minden kapcsolatukat megmozgatják, hogy világgá kürtöljék, itt diktatúra épül. Nem akkor aggódtak, amikor a pénzügyminiszternek sok kellemetlenséget okozó oknyomozó riportereket próbáltak kábítószerügybe keverni. Ők inkább most reszketnek, mert pont egy jobboldali vezetés változtatja meg huszonöt évvel ezelőtti, sok szempontból idejétmúlt és működésképtelen szabályozást. Persze ők is siránkoztak, hogy milyen gyenge az ORTT, miért nem lehet fülön csípni a külföldre bejegyzett, trükköző tévéket, miért ömlik és üvölt a reklám stb. Most viszont felháborodtak, és figyelmen kívül hagyják, hogy az újságírókat eddig sem a Sajtótörvény alapján perelték. Még az átkozott utcai politizálásra is hajlandóak voltak. Jelentem, mindenkinek megmaradt a szeme világa, még a súlyos parasztvakítás ellenére is.
Partnereket is találtak hamar. Nem meglepő módon elsősorban francia és német véleményeket sikerült összegereblyézniük. A hazai tiltakozókkal nem csak az a közös pont, hogy ők sem olvasták a törvényt, hanem az is, hogy egy kicsit sem a magyar sajtószabadságért harcolnak. Meggyőződésem, hogy a hazai balliberális elit sokkal inkább önmagát igyekszik újradefiniálni és saját bázisát újjáépíteni. A Benes-dekrétumok vagy éppen a szlovákiai nyelvtörvény kapcsán oly szemérmesen hallgató európai véleményvezérek viszont most érzik szükségét, hogy szembeszálljanak egy nemzeti kormánnyal. Egy olyannal, amelyik éppen most sarcolta meg keményen az energiaipari vállalataikat, élelmiszerláncaikat és pénzintézeteiket, amelyik nem hajlandó tovább fedezni extrakedvezményeiket a közlekedési beruházások vagy a telekommunikáció területén. Persze lehet, hogy nem a túlnyomórészt francia és német gazdasági érdekeltségek hasznát, hanem valóban a magyar sajtószabadságot féltik. Kissé ugyan gyengíti az Európai Parlamentben demonstráló képviselők kiállásának hitelességét, hogy a cenzúrázott lapok között magasba emelték például a Magyar Nemzetet is, de szinte kockásra nagyítva ez a maroknyi csoport is kitölthet egy bulvár címlapot. Ez még mindig mókásabb, mint a meghasonlottan multikat és bankokat védő balosok izzadtságszagú erőlködése. Lehet persze a magánnyugdíjpénztárakat szociáldemokrataként is menteni, csak furcsa. A Való Világ vagy akár a Kuruc.info korlátok közé szorítását is akadályozhatják, lelkük rajta. Az viszont konkrétan nevetséges, ahogyan a csapból is az folyik, hogy vége a sajtószabadságnak. Az ezt harsogó médiumok olyan hatást keltenek, mint az éhínségről prédikáló, akinek libacomb lóg ki a szájából.
Köszönöm a szerkesztőknek a lehetőséget, talán máskor is jelentkezhetek az itt megszokottól erősen eltérő gondolataimmal, elvégre sajtószabadság van.
-Bátorfy Kamilla-
Az írás eredetije a www.ellenszek.hu oldalon jelent meg
