kicsit amatőr módon előadva

kicsit amatőr módon előadva

Tegnap volt szerencsém részt venni egy vitán, ami a médiatörvényről szólt. A vitában résztvevők:

Polyák Gábor médiajogász, egyetemi adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszékén, az Infokommunikáció és Jog című folyóirat főszerkesztője, az ORTT elnökének tanácsadója,

Závada Pál publicista, szociológus és közgazdász, a Holmi c. folyóirat szerkesztője,

és Jan Mainka, a Budapester Zeitung kiadója.

Moderátor Niedermüller Péter, a SZEMA tagja, kulturális antropológus, etnográfus volt.

A szép számú megjelent zsurnalisztákból, jogászokból, magam fajta amatőrökből állt (illetve ült), úgy 25 és 70 közti évjáratban, fele-fele elosztásban, sacc per kábé, ami a nemi hovatartozást illeti - már, ha hihettem a szememnek J

Elég gyorsan világossá vált, hogy mindhárom beszélgetőtárs, képzettségtől és világnézettől függetlenül, teljesen elhibázottnak, mi több, feleslegesnek és értelmetlennek találta a médiatörvényt. Különösen annak fényében, hogy az 1996-is médiatörvényhez képest semmi lényegi új elemet nem tartalmaz, kivéve, a Damoklesz kardja effektust. A médiatanács és a kormányzat illetékesei részéről mindig az hangzik el, hogy jó-jó, kifogásuk van a médiatörvénnyel szemben, de akkor tessék konkrétumot mondani! Elég cinikus megfogalmazás ez, mert a médiatörvény a nyilván való, és teljes mértékben elfogadható elemein kívül – kiskorúak védelme, emberi méltóság védelme, közösségek védelme stb. – semmilyen konkrétumot nem tartalmaz.

Nem definiálja előre a „helytelen”, a „nem szabad”, a „büntetendő”, a „tiltandó” körébe esőket, példákat sem hoz, a maga szemszögéből jó okkal, mivel minden definíciót lehet magyarázni és félremagyarázni, meg minden példa sántít, és akad ellenpélda is. Ugyanakkor vindikálja magának a jogot, hogy majd UTÓLAG megmondja, hogy mit nem tartott helyén valónak. Az újságíróval, szerzővel szemben hatósági jogot épít ki magának, ami információs forrásait, merevlemezét, de még elektronikus postafiókját is érinti, a legrosszabb rákosi és kádári idők szellemét idézve. Nem igazán érthető ez az agresszív, fenyegető magatartás, hacsak nem politikai szándék áll mögötte. Ugyanis még ebben a demokrácia útján visszafelé haladó kicsiny országban is vannak finomabb módszerek is: egy nem tetsző orgánumot egy APEH-es vizsgálattal tökéletesen el lehet lehetetleníteni, a belbiztonságiak is alkalmasak némi koholt vád alapján szervereket lefoglalni, de még a kéményseprő hivatal is bezárathat egy szerkesztőséget, irodát. Szóval, akadnak errefelé sokkal kevésbé brutális megoldások, mint ez az izomból lenyomjuk című. Ja, és akad még bíróság is, ahol érvényt lehet szerezni a jognak. Azt hiszem, legalábbis még akad.

Damoklesz kardját írtam, de inkább pisztolyt írnék. Ha valaki az orrom előtt egy pisztollyal hadonászik, nekem hiába kiabálja, hogy nem akar vele lőni, valahogy nem nagyon hiszem el. Még azt sincs nagyon kedvem megkérdezni, hogy ugyan, töltve van-e, hanem hasra vetem magam, és reménykedek, hogy valaki mást talál el a tömegben. Mert ez a törvény egy ilyen pisztoly, a médiahatóság pedig a hadonászó.

Az a médiahatóság, aminek elnöke, aki az egészet kitalálta, az a Koltai, aki amúgy Orbán tanácsadója.

Koltai, természetesen, keményen tagadja, hogy bármi köze is lenne a médiatörvényhez, hiszen azt a kormány hagyta jóvá, a tanács tagjainak kinevezését is - igaz, hogy az ő javaslatára – a kormány hagyta jóvá. Még a végén sajnálni fogom szegényt, mivel ő csak egy végrehajtó. A háttérben azonban az történt, hogy a régi, jó öreg megszokás szerint – hát hiszen azon a csecsen nevelkedett Koltai is – született egy határozat a Központi Bizottságban, és erre a határozatra rászabták a médiatörvényt.

Még azt is volt pofájuk a médiatanácsba delegáltak névsorába beírni, hogy X.Y., párton kívüli. Mintha nem lenne egyértelmű a dolog: a munkásságukhoz nem kell párttagság, csak pártfüggőség. Azért elég feltűnő a hasonlóság a Hazafias Népfront választási plakátjaihoz, ahol Kádártól kezdve Münichen keresztül Dobiig a pártbeli beosztásán kívül oda volt írva: MUNKÁS! Talán csak egy valaki lógott ki, a nevére nem emlékszem, de ő akadémikus volt.

A kormány illetékesei azzal támadnak vissza az Európából jött kritikákra, hogy a törvény minden eleme megtalálható ennek, vagy annak a tagállamnak honi médiatörvényében. Mégis, honnan tudják? 22 tagállam van. Ha csak a miénkkel azonos terjedelmű – 175 oldal – egy-egy tagországi szabályozás, akkor is 3.850 oldal. Ennyit kellett egy valakinek összehasonlítani -  mert az úgy nem megy, hogy te olvasod Csehországot, én meg Hollandiát – mégpedig feltehetően angolul, erősen jogi bikkfanyelven.

Kétlem, hogy erre alkalmas személy akadt volna a törvény megszövegezői között.

A cseh médiatörvénynek csak a szakmai előkészítése – mert ott, érdekes módon, volt ilyen, Cser-Palkovicsék által merőben feleslegesnek talált tevékenység – több, mint két hónapig tartott. Ezzel arra kívánok célozni, hogy a kormányzati állítás több, mint kérdéses, mert fingjuk se lehet róla, hogy mi, és hogyan található meg a többi tagország hasonló törvényében.

A médiatörvényt megelőzte egy „médiaalkotmány” – már az is szégyen, hogy alkotmánynak merték nevezni – ami csak 16 oldal, így sokkal áttekinthetőbb, de hát így is kell lennie, mivel mégiscsak egy alaptörvényről van szó. Van benne egy bájos paragrafus:

„A médiatartalom nem lehet alkalmas, és nem irányulhat személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, továbbá semmilyen közösség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére" (17. §)

Bármely többség...értitek...

Ez csúcsa a törvényalkotók dilettantizmusának - vagy, ami még rosszabb, szándékos alattomosságának - , és az azt elfogadó gombnyomogatók agyatlanságának. Utána gondolt ennek bárki is, mi mindenre ad ez a paragrafus ezek után lehetőséget?

Hogy orbánozzak is egy jóízűt, már csak megszokásból: mielőtt dühtől elfúló hangon replikázott volna fél Európának, elgondolkodhatott volna azon, miért pont a médiatörvény miatt ugrottak neki? Hallgattak az AB lenullázásakor, hallgattak a költségvetési tanács felszámolásakor, hallgattak a magánynyugdíj pénztárak lenyúlásakor, most ez valahogy nem tetszett nekik. És miért is, Viktor? Na, ezen kellett volna gondolkoznod.

Az tényleg nem volt szép, hogy Chavezhez hasonlítottak. Ugyanis te Viktor vagy, a győző, és nem Hugo. Hogy’ nem lehet ezt megérteni?