Ha van nyugati írástudó, aki a kommunizmus bűneinek feltárását, elemzését és ezen bűnök köztudatban tartását hivatásának tekinti, akkor Anne Applebaum biztosan az. 2004-ben " Gulag : A History " című könyve jó okkal hozott számára Pulitzer - díjat. Érdemes ellátogatni az író-újságíró honlapjára is : http://www.anneapplebaum.com/
Anne Applebaum nem is olyan régen Magyarországon járt, mert kitüntetést vehetett át a Terror Háza Múzeumban, a közép-kelet európai szabadság és demokrácia előmozdításáért végzett munkája elismeréseként, tegyük hozzá, megérdemelten. Akkor több kormánypárti prominenssel is találkozott, és azt hiszem nem túlzok,ha azt mondom, hogy igen megértően és komoly empátiával nyilatkozott ezen találkozókról és beszélgetésekről.
A magyar parlament által elfogadott médiatörvény azonban úgy tűnik, nála is kiverte biztosítékot, és ennek igen határozottan hangot is ad a The Washington Post hasábjain. Elolvasva Applebaum cikkét, azt kellett azonban megállapítsam, hogy még egy olyan, Magyarországról alapos ismeretekkel rendelkező elemző is,mint ő, mekkorát tud tévedni. Cikkének elején röviden összeveti Fehéroroszországot Magyarországgal, és kétséget kizáróan rögzíti,hogy a diktatúrából a demokráciába való átmenet története itthon egy "unmitigated success " , egy vitathatatlan, teljes és abszolút siker története. Tömören és logikusan hozza ellenérveit és kétségeit a médiatörvényt illetően, és gondolatait azzal zárja, hogy bízik abban, hogy Orbán Viktor helyes történelmi érzékelése gátat vethet annak,hogy újra egy állampárti rendszer alakulhasson Magyarországon. " Orban grew up in a one-party state. His sense of history should prevent his party from building another one. "
Attól tartok, hogy a szerző a magyar miniszterelnöktől - pártelnöktől olyat vár, amelyre ő képtelen. Mintha Applebaum nem tudná, nem lenne tisztában azzal, hogy az áprilisi forradalom (?) ideológiai alaptétele tökéletesen és alapvetően mond ellent azon állításának, amely szerint a diktatúrából a demokráciába való átmenet Magyarországon egy "unmitigated succes".
Az írás további része ide kattintva olvasható.