számoljunk egy kicsit!

számoljunk egy kicsit!

Schmitt Pál, előre borítékolható módon, jegeli a MANYUP lenyúlásáról szóló törvény aláírását. Ha ezen a héten nem teszi meg – minek is tenné, biztosan van sok más egyéb dolga is, ikráért áll sorban a Nagycsarnokban, vagy esetleg bio diót keres a bejglibe a Bosnyákon, talán még nem vette meg a karácsonyi ajándékot, és most a Vörösmarthy-téren válogat – akkor biza, marad a jövő hét.

De, ha felpörgeti magát – hiszen motor ő, nem fék – és holnap véletlenül alá találja írni, a Magyar Közlönyben az biza, csak kedden fog megjelenni.

Marad hát ebből az évből négy munkanap, ami alatt meg lehet szervezni a – mit is? Hát pl. az AB-hoz fordulni, beadványilag. Na, hogy a taláros testület se fogja lóhalálában letárgyalni, arra is mérget vehettek. Egyrészt iktatni kell, majd kiértesíteni a bírákat – nagy tétben mernék fogadni, hogy Stumpf, a trójai faló, sürgősen meg fog betegedni, így a testület nem lesz határozatképes – majd elkezdik tanulmányozni. Három hét alatt kizárt, hogy ilyen horderejű kérdésben határozatot tudnának hozni.  Megsemmisítőt meg pláne nem – már, ha lenne hozzá elég bátorságuk.

Szóval, ezt ki lehet pipálni.

Most nézzük a gyakorlati részt. Adva van hét regionális igazgatóság, ahol be lehet nyújtani a maradási szándékot. Személyesen, persze. Tételezzük fel, hogy akad öt ablak, ahol foglalkoznak az ügyféllel, ez ugye 35 ablak. Van 24 munkanap, ami a fél órás ebédszünetet kivéve, mert ami jár, az jár, 192 munkaórát eredményez, ami öt ablaknál 960 munkaórára multiplikálódik. Ez 7 igazgatóságnál 6,720 munkaóra, azaz 403.200 perc. Vegyünk csak 200.000 renitenst, aki úgy gondolja, hogy neki jusztis jobb a MANYUP, és képes fél napot is utazni a neki kirendelt regionális igazgatósághoz. Ha feltételezzük az egyenletes elosztást – ami azért képtelenség, de miért ne, feltételezni én bármit tudok – az 2,016 perc delikvensekként. Ennyi idő alatt kellene beazonosítani, formulát aláíratni, gépbe vinni, mit tudom én, még mit csinálni.

Ezt, ugyebár, mindenki belátja, teljes képtelenség kivitelezni. Schmitt ide, Schmitt oda. Inkább oda. Aztán a mosolygós nyugdíjbiztonságért felelős nagyon Gabriella majd széttárja a kezét, és kijelenti: mi megadtuk a lehetőséget, de Önök, sajnos, nem éltek vele. Einstand.

Szóval, ezt is ki lehet pipálni.

Szerintem Kohn bácsi erre is azt mondaná: ügyes!