Esti mese narancshitűeknek.

Esti mese narancshitűeknek.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kis csoport, amelyiknek nem tetszett a narancsszín. Úgy vélték, ennek hangot is adnak, így létre hozták az "Ellenszék" nevű szellemi műhelyt.

Mit ad isten, az itt megjelent írások vegyes érzelmeket váltottak ki az olvasókból. Mert olvasók, azok voltak, igencsak számosan. Ahogy telt s múlt az idő, a hozzászólók kezdtek egy kicsit elfajulni. Na, nem nemileg, inkább modorban. A kuruc.info c., felettébb khmmm, nívós netes orgánum egyik rovata a "gúnyhatáron túl" címet viseli. No, ezek a derék, nagyon bátor, és nagyon széles látókörű, magas toleranciafokkal rendelkező hozzászólók valami ilyesmin mentek túl. Azon a határon, ahol a gúny már nem eszköz, hanem cél.

Sikongatós népek ám ezek a beszólogatók, mert, ha szájkosarat teszel rájuk, már azonnal diktatúráról, meg cenzúráról visonganak, a helyt, hogy magukba néznének. Igaz, a doppler nem mutatna ki valami nagy mélységet, de hát a kéjük is sekély. No meg, elég csőlátóak is: irányt mutató orgánumaikhoz nem lehet ám ily szabadon, mi több, építő jellegű kritikával hozzászólni, még csak az kellene! Kiderülne, hogy pöcse van a menyasszonynak! :-)

Idővel a műhely kinőtte falait, létre jött egy másik "Ellenszék", színes, nívós tartalommal. No, lett is örvendezés a narancsvidéken, kezek dörzsölése és nagy hátba veregetések: ezeket is kicsináltuk! De korai volt az ivászat a medve epidermiszére, mert, megfosztani nem akarván a Nolblog olvasóit gyöngyszemeink élvezésétől - no meg, jó bornak is kell cégér - úgy mentünk, hogy maradtunk. Mint tüske a köröm alatt, amiről a régi rigmus dallik, valahogy imígyen:

"piszkáld ki, piszkáld ki, piszkáld ki belőle, nem piszkálom, egye meg a fene, hadd maradjon benne! :-)"

Ráadásul, fene nagy szívjóságunkban nem vettük el a beszólás kéjes élvezetét senkitől, még azoktól sem, akik nem éppen a ferences novíciusok reggeli miséjének a hangján szólalnak meg. Aki kíváncsi az írásunkra, átjön, elolvassa, kialakítja véleményét, amit aztán itt nyilvánossá tehet. Olyan nagy vaszisztdasz ez? Nem gondolnám. AZT az "Ellenszék"-et nem éri el a szennyes árnak még a habja sem, EBBEN az "Ellenszék"-ben kinek- kinek kedvére, vérmérsékletére és toleranciájára van bízva, hogyan kezeli ezeket a jóembereket.

Persze, tudom jól, nem ezzel a technikával van a baj. Azzal, hogy létezünk, és nem vagyunk hajlandóak bamba birkaként a vezérürü kolompszava után ballagni. Mi több, még gondolkodunk is. Na, ezzel lehet a legnagyobb baj. Az ilyesmit a narancsvidéken nem nézik jó szemmel. Csakhogy, Illésékkel szólva: láss, ne csak nézz!

Eddig tartott a mesém. Nem mondom, hogy itt a vége, fuss el véle.

Mert azért igazából nincs vége...